Véglegessé vált a Kulcs-Soft cégformaváltása: Zrt-vé alakul át a vállalat
A tőzsdei kereskedéstől való elfordulás előzménye, hogy a tulajdonosok és a menedzsment megállapította, hogy a kitűzött bővülési- és fejlesztési tervek finanszírozását saját erőből képesek lebonyolítani, így nem érzik indokoltnak, hogy a cégrészvények a továbbiakban nyilvános kereskedésben maradjanak.
Az éves osztalékkifizetésről a rendes közgyűlés már áprilisban döntött, ezt követően hívta össze az igazgatóság a rendkívüli közgyűlést, amely szeptember 16-án nagy többséggel fogadta el a cégvezetés előterjesztését a nyílt kereskedésben lévő részvények kivezetéséről és a cégforma zártkörű részvénytársasággá történő átalakításáról.
A hivatalos közgyűlési határozatot követően, a részvények társaság általi megvásárlása a törvényileg meghatározott folyamat és részvényárfolyam mellett történik meg azon részvényesek esetén, akik élni kívánnak ezzel a lehetőséggel.
„12 milliárd forintot is meghaladó cégértéken vásárolja majd meg a Kulcs-Soft a részvényeit – ez pedig mindenképpen a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő piaci szereplők közé emeli a céget az IT szektorban” – mutat rá egy fontos részletre Szabó Ervin, a Kulcs-Soft vezérigazgatója.