Végre a személyi kölcsönöknél is beindult a kamatletörő verseny

Minden idők 4. legmagasabb havi összegét vették fel a családok személyi kölcsönből idén januárban. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra figyelmeztet, hogy a megugrott folyósítás lényegében az inflációnak köszönhető: több pénz kell a tervbe vett beruházás finanszírozására. A szakértő szerint tavasszal – ha a lakáshitelpiachoz képest késve is -, de még jobban beindulhat a kamatverseny a személyi hitelek piacán.

Végre a személyi kölcsönöknél is beindult a kamatletörő verseny

Berobbant a személyi hitelek piaca: 2024 januárjában 51,44 milliárd forint értékű személyi kölcsönt igényeltek a banki ügyfelek. Ez az érték közel 72 százalékkal haladja meg a 2022 januári folyósítási összeget, ám Gergely Péter szerint nem az egy évvel ezelőtti hitelösszeomlással kell összehasonlítani az idei első hónap adatát, hanem a Magyar Nemzeti Bank (MNB) historikus adataival. Ez pedig azt mutatja – hívta fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője – hogy a történelemben mindössze 3 olyan hónap volt, amikor magasabb összegű személyi kölcsönt vettek fel az ügyfelek. Utoljára több, mint másfél éve, 2022 júniusában volt példa arra, hogy egyetlen hónapban magasabb, 52,27 milliárd forint értékű személyi kölcsönt vegyenek fel a magyar családok.

Az infláció lökte csúcsra az adatokat

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a rekordszámmal azért nem árt óvatosan bánni, abban ugyanis vastagon benne van az infláció. A januárban felvett személyi kölcsönök átlagértéke ugyanis történelmi csúcsra jutott, egy-egy igénylésnél átlagosan 2,42 millió forintot igényeltek rendkívüli finanszírozási szükségletük megoldására a háztartások. Egy évvel korábban, 2022 januárjában az egy szerződésre jutó hitelösszeg nem érte el a 2 millió forintot – emlékeztet Gergely Péter.

A szakember szerint az igénylők számát tekintve nincs ok a komoly örömre, hiszen 2023-ban 6 olyan hónapot is találunk, amikor több személyi kölcsön köttetett, mint az idén januári 21 294 darab szerződés. Ráadásul 2020 januárjában – a pandémia előtti pörgésben – 22 277 darab szerződést szignáltak az ügyfelek, vagyis az év eleji visszaesés sem lehet magyarázat.

Azt, hogy az ügyfeleknek több pénzre van szükségük terveik megvalósításához, azt talán a legjobban az mutatja, hogy a korábban a kis összegű kölcsönök piacán vitézkedő társaságok közül, a Cofidis és a Cetelem is megemelte a hiteligénylési sávokat. Gergely Péter értékelése szerint a Cetelem Bank ráadásul ki is szállt a gyorshitelek versenyéből azzal, hogy a banknál márciustól az igényelhető minimális személyi hitel összeg 500 ezer forintról 1,5 millió forintra emelkedett.

Csak tavasztól indult be a kamatverseny

Ami a személyi kölcsönök kamatait illeti, ott Gergely Péter szerint a tavaszi hónapok komoly változást hozhatnak. A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben a lakáshitel piacon zajló árazási verseny miatt a bankok mélyen a teljes hiteldíj mutatóra (thm) meghatározott plafon szintje alatt versenyeznek, és tavalyi csúcsokhoz képest már közel 3 százalékkal kisebb kamatokkal találkozunk, addig a személyi kölcsönöknél még januárban sem látszott érdemi kamatcsökkenés. A személyi hitelekátlagkamata akkor 18,27 százalékon állt, az inflációs időszak tetőpontján, 2023 májusában elért 19,07 százalékos szintekhez képest szerénynek mondható a 80 bázispontos kamatcsökkentés.

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ugyanakkor azóta is egyre markánsabb verseny bontakozott ki, igen komoly kamatvágások történtek a lassan hátunk mögött hagyott márciusban is.

A Raiffeisen Bank március elején 40-140 bázispontos kamatcsökkentést hajtott végre. Ennek köszönhetően kedvezmény nélkül a korábbi 19,99 százalék helyett 18,99 százalékon érhető el a bank személyi kölcsöne. A 450 ezer forintos jövedelem igazolása mellett aktív számlahasználattal elérhető legkedvezőbb ajánlat kamata 13,39 százalékról 11,99 százalékra csökkent. Üröm az örömben, hogy a Raiffeisen áprilistól a személyi hitelekhez kapcsolódó díjaiban 100 százalékban érvényesíti a tavalyi 17,6 százalékos infláció adta díjemelést április 1-től.

A Magyar Cetelem jelentékenyebb vágást jelentett be. A bank Minősített Fogyasztóbarát Személyi hitel kamatait 300-500 bázisponttal csökkentette, így a legkedvezőbb hitelük már 10,90 százalékos kamat mellett érhető el.

Március közepétől a Cofidis is módosított a Fapados Kölcsön és az Adósságrendező Hitel kondícióin. A bank a kamatokat legtöbb sávban csökkentette, ám a kamatszint itt még így is a 20 százalékhoz van közelebb.

200 bázisponttal, 12,99 százalékkal csapta lejjebb e hét hétfőtől az Extra Plus személyi kölcsönt igénylők kamatát az MBH Bank. Az 5 millió forintnál nagyobb hitelösszeget igénylők a korábbiaknál 1 százalékponttal alacsonyabb, 11,99 százalékos kamatot fizetnek. Az MBH ráadásul a visszavonásig, de legkésőbb május végéig igényelt valamennyi személyi kölcsön esetében lehetőséget biztosít az ügyfeleinek arra, hogy a kölcsönre halasztott törlesztést kérjenek. Az MBH Időnyerő megoldást igénybevevők a törlesztést csak a kölcsön felvételét követő 3. hónapban kezdik meg. Így értelemszerűen a 60 hónapra felvett hitel utolsó törlesztőrészletét a 63. hónapban fizeti majd meg az ügyfél. Azt ugyanakkor fontos tudni, hogy a bank a futamidő első 3 hónapjában (a halasztás ideje alatt) is felszámolja az esedékes kamatot, azt az ügyfél a tényleges fizetési kötelezettséggel járó hónapokban a havi törlesztőrészletbe beépítve fizeti meg.

Nem a kamatot, hanem az adható kamatkedvezmények mértékét emelte meg az UniCredit Bank. A Prémium Aktív Extra és a Prémium Aktív Extra Plusz Kamatkedvezmény esetében a 3,2-5,99 millió forint közötti összeget igénylők a korábbi 0,5 százalékpont helyett 1,6, a 6 millió forintos hitelösszeg felett pedig 1,29 százalékpontos kamatkedvezményt kapnak. Így az alacsonyabb kamatsávban az ekkora összegnél teljesen érthető, minimum 2 éves futamidőt választó ügyfelek 13,35 százalékos, 6 millió felett 12,44 százalékos kamat mellett kapnak hitelt.

Az OTP emelt is….

Azt, hogy a trend még mindig nem teljesen egyértelmű, azt jól mutatja, hogy márciustól nemhogy enyhített, hanem szigorított az OTP Bank. A Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitele (MFSZ) esetében – ez alól csak a 7,1 és 8,1 forint közötti összegű kölcsönt igénylők mentesültek: ők továbbra is 15,49 százalékos kamaton kapnak személyi kölcsönt, míg a 8,1 millió forintos összeg feletti összeget igényelni tudó és akaró ügyfelek továbbra is 14,99 százalékos kamatot kell, hogy fizessenek. A 2 és 6,1 millió forint közötti összeget igénylők számára a standard ajánlat kamata 15,64 százalékról 16,31 százalékra nőtt. Ma már a februári szinteknél 50 bázisponttal magasabb, 15,99% százalékos kamatot fizetnek a 6,1-7,1 milliós összeget igénylők – ez az emelés egy új igénylési sáv beiktatásával jött létre.

Az OTP Otthon Személyi Kölcsöne esetében a legalacsonyabb, 2-6,1 milliós sávban a fogyasztóbarát kölcsön 67 bázispontos emelkedésénél kisebb, mindössze 50 bázispontos kamatemelés történt, a 15,99 százalékos új kamat így már 32 bázisponttal kedvezőbb, mint az MFSZ esetében. Az Otthon személyi kölcsönnél is megalkották a 6,1 és 7,1 milliós értéksávot, az emelés itt is 50 bázispont volt, az új kamat 15,49 százalék. Itt ugyanakkor már 7,1 millió forinttól elérhető a fogyasztóbarát konstrukciónál csak 8,1 milliótól elérhető 14,99 százalékos sztenderd top-kamat.

Az OTP is emelt a díjain, a személyi kölcsönök esetében a maximális, 17,6 százalékos díjkorrekcióval a nem fizetéshez kapcsolódó extra banki költségek esetében kell számolnia a tartozásukat időben nem rendezőknek.


Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás:

A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás:

Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás:

A NAV elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen - írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 11. 03. 22:30
Megosztás:

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok

Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 11. 03. 22:00
Megosztás:

Spanyolország megerősíti a vasúti közlekedés biztonságát

A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
2026. 11. 03. 21:30
Megosztás:

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-t.
2026. 11. 03. 21:00
Megosztás:

Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban

A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
2026. 11. 03. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás: