Vegyesen zártak tegnap a főbb nyugat-európai indexek

Vegyesen zártak tegnap a főbb nyugat-európai indexek, az európai Stoxx600 index kismértékben emelkedett.

Vegyesen zártak tegnap a főbb nyugat-európai indexek

Az egyes szektorok közül a védelmi részvények tudtak emelkedni, miután Irán Izraelre indított támadása következtében megnőttek a geopolitikai kockázatok, illetve jól teljesítettek az olajipari részvények is a közel-keleti olajszállításokkal kapcsolatosan megnövekedett kockázatok miatt.

Az euróövezet munkanélküliségi rátája augusztusban az előző hónappal megegyezően 6,4%-on, rekord alacsony szinten stagnált, és ez megfelelt a piaci várakozásoknak is. A munkanélküliek száma az előző hónaphoz képest 94 ezer fővel 10,925 millióra csökkent. Emellett a 25 év alatti álláskeresőket tükröző ifjúsági munkanélküliségi ráta 14,1%-ra mérséklődött. Az adat azt mutatja, hogy a valutaövezet munkaerőpiaca továbbra is stabil, az EKB korábbi monetáris szigorításai mellett is.

Alulteljesítő volt tegnap a BUX a régióban 1,5%-os csökkenéssel, miközben mind a négy blue chip esett. Eközben a prágai piac 0,5%-kal került lejjebb, a varsói index 0,1%-kal emelkedett. A lengyel jegybank a piaci várakozásoknak megfelelően októberben egymást követő tizenegyedik ülésén hagyta változatlanul 5,75%-on az irányadó kamatlábat. Lengyelország inflációs rátája szeptemberben 4,9%-ra emelkedett az augusztusi 4,3%-ról, ami 9 hónapos csúcsot jelent.

(Forrás: OTP Ébresztő)

 

Ha több hitelük lenne az embereknek, az előnyösebb lenne a magyar gazdaságnak

Noha a hazai háztartások alacsony eladósodottsága első ránézésre előnyös adottságnak tűnik, ugyanakkor több kutatás is rámutat: bizonyos esetekben a magasabb – de nem extrém – hitelállomány kifejezetten serkentőleg hat a gazdaságra, és a lakosság jóléte szempontjából is előnyös. Az MBH Elemzési Centrum szakértői szerint a magyarországi háztartási adósságállomány jelenleg alacsonyabb a régiós átlagnál, s így valószínűleg a növekedési szempontból optimális szinttől is elmarad.
2025. 07. 11. 17:00
Megosztás:

Nyár, diákmunka, első fizetés – és az első pénzügyi döntések

Játékkonzol, robogó, nyári utazás vagy egy régóta vágyott ruhadarab – ki ne emlékezne arra, mire költötte élete első fizetését? És mire gyűjtenek a mai fiatalok? A nyári szünetben sok kamasz és fiatal találkozik először a munka világával, így most különösen aktuális a kérdés.
2025. 07. 11. 16:30
Megosztás:

Egyedülálló élménygazdaságot alakítanak ki a gödöllői egyetemen

Egyedülálló növénytermesztési és állattenyésztési bemutatókertet alakítanak ki Gödöllőn, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Szent István Campusán - jelentették be pénteken a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
2025. 07. 11. 16:00
Megosztás:

Gyorsult az éves infláció Romániában

Júniusban 5,66 százalékra gyorsult az éves infláció Romániában - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2025. 07. 11. 15:30
Megosztás:

Michelin-csillagos étterem séfje főz Budapesten Jennifer Lopeznek

Hatalmas megtiszteltetésnek nevezte az esztergomi 42 Restaurant séfje, hogy felkérést kaptak Jennifer Lopez budapesti koncertjére, a catering biztosítására. Koppány Levente elárulta, hogy az étlap összeállításánál fontos szempont volt az egészségtudatosság.
2025. 07. 11. 15:00
Megosztás:

Megvan a százezer (BUX, OTP…)

Tegnap elérte a BUX a lélektani százezer pontot, sőt – napközben – meg is haladta azt (akárcsak ma). Persze nem a magyar piac volt az egyedüli, amely új csúcsra emelkedett, hanem pl. az S&P500, a DAX, vagy éppen a varsói börze is. Az utóbbi esetében az az érdekes, hogy az is a 100.000 ponttal küzd mostanában.
2025. 07. 11. 14:30
Megosztás:

Borsot törhet az USA az oroszok orra alá

Donald Trump az NBC-nek adott interjújában arról beszélt, hogy várhatóan hétfőn kiad egy nyilatkozatot Oroszországgal kapcsolatban.
2025. 07. 11. 14:00
Megosztás:

A teljes használtautó-piac felpörgött júniusban

A korábbi hónapokban megszokhattuk, hogy az előző évekhez képest folyamatosan bővül az elektromos és hibrid hajtásláncú használt autók piaca, júniusban azonban a korábban csak stagnáló hagyományos (benzin, dízel) hajtású autók is újra szárnyra kaptak.
2025. 07. 11. 13:30
Megosztás:

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.
2025. 07. 11. 13:00
Megosztás:

A fenntartható gazdaságélénkítés kulcsa az épületállomány energetikai megújítása

A hazai lakóépületek energiahatékonysági korszerűsítése egyszerre jelent gazdasági növekedési lehetőséget, társadalmi támogatottságot élvező beruházási irányt és klímavédelmi lépést. A K&H Bank az Egyensúly Intézet által koordinált szakmai szövetség tagjaként aktív szerepet vállal abban, hogy Magyarország épületenergetikai felújítási programja hosszú távon is fenntartható és igazságos módon valósuljon meg.
2025. 07. 11. 12:30
Megosztás:

Szinte önerő nélkül, 35 millió Ft Otthon Start hitelt venne fel egy átlagos érdeklődő

Úgy tűnik annyira megfogadták a kormány tanácsát a lakásvásárlók, hogy már önerőt is csak alig akarnak az első lakásuk vásárlásakor felhasználni – derül ki a Bankmonitor Otthon Start kalkulátorának adataiból. A nagy kérdés, hogy erre majd igent mondanak-e a bankok?
2025. 07. 11. 12:00
Megosztás:

Kriptokivégzés: 700 millió dollárnyi short pozíció égett el percek alatt – a Bitcoin bikák diadala

Valóságos mészárlás zajlott le a kriptopiacon: alig egy óra alatt több mint 700 millió dollár értékben likvidálódtak pozíciók – döntően azok, akik a bitcoin esésére fogadtak. A klasszikus short squeeze jelenség látványosan söpört végig a piacon, és újabb történelmi csúcsra repítette a Bitcoint. De mi indította be a lavinát, és mit jelent mindez a továbbiakra nézve?
2025. 07. 11. 11:30
Megosztás:

Az ÁKK aukcióin erős kereslet mutatkozott

Az alapvetően kedvező hangulatban emelkedtek a nemzetközi kötvényhozamok.
2025. 07. 11. 11:00
Megosztás:

Rekorddöntés az amerikai tőzsdéken

Újabb rekordokat produkáltak az amerikai részvényindexek csütörtökön, miközben a befektetők Donald Trump újabb vámdöntéseinek hatásait mérlegelték.
2025. 07. 11. 10:30
Megosztás:

Vegyes európai tőzsdenap Trump vámintézkedései közepette

Vegyesen zárták csütörtököt az európai tőzsdék, miközben a befektetők Trump legújabb kereskedelmi intézkedéseit emésztették. A Stoxx 600 0,5%-kal emelkedett, de a piacok vegyes képet mutattak a Nyugat-Európában és régió szerte.
2025. 07. 11. 10:00
Megosztás:

Rekordszinten a bitcoin

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.
2025. 07. 11. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint péntek reggelre

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 07. 11. 09:00
Megosztás:

Shanghai újraértékeli a kriptodevizák jövőjét – közeledik a jüanalapú stabilcoinok kora?

Meglepő fordulat látszik körvonalazódni a világ egyik legnagyobb gazdaságában: Kína pénzügyi központja, Shanghai, hivatalos szinten kezdett el stratégiai válaszokat keresni a stablecoinok és a digitális devizák jelentette kihívásokra. Ez annak fényében különösen érdekes, hogy az országban hivatalosan továbbra is tilos a kriptokereskedelem. Vajon közeledik a szabályozói nyitás időszaka?
2025. 07. 11. 08:30
Megosztás:

Ausztria ipari termelése csökkent májusban

Az osztrák ipari termelés csökkent májusban éves szinten, és havi összevetésben ugyancsak zsugorodást jegyeztek fel az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) csütörtökön közzétett adatai szerint.
2025. 07. 11. 07:30
Megosztás:

Európa élmezőnyében a magyar albérlet-drágulás üteme, pedig most jön még csak a roham

Már megszokhattuk az elmúlt években, hogy az Európai Unióban Magyarországon emelkednek a legnagyobb mértékben a lakásárak, az Eurostat friss adatai szerint 2010 és 2025 első negyedéve között sem volt egyetlen ország sem, ahol nagyobb drágulást mértek volna. Az albérletárakban is a kontinens élmezőnyében van a magyar piac, csak két ország – Észtország és Litvánia – mutatott a magyarnál nagyobb növekedést a vizsgált időszakban a bérleti díjakban, annak ellenére, hogy az emelkedés üteme most éppen lassul.
2025. 07. 11. 06:30
Megosztás: