Vezetőváltás a Foxpost csomagküldő szolgáltató élén

A Foxpost csomagküldő szolgáltató tavalyi értékesítése után távozik a vállalat két alapítója, Bengyel Ádám vezérigazgató és Lányfalvi Péter kereskedelmi igazgató; a cég irányítását Radeczky Zoltán, a Packeta Hungary megbízott ügyvezető igazgatója veszi át - tájékoztatták a felek az MTI-t szerdán.

A közlemény szerint a Foxpost és a Packeta integrációja várhatóan ősszel zárul le, aminek eredményeként Magyarország legnagyobb csomagátvételipont-hálózata jön létre.

A Foxpost magyar tulajdonosai, a Wallis Csoport és a Trueway (korábban Finext) tavaly júniusban értékesítette a céget a cseh Packeta csomagküldőt is tulajdonló pénzügyi befektetőkből álló konzorciumnak, amit pár hónappal később a versenyhivatal is jóváhagyott.

A CVC globális tőke- és befektetési alapkezelő, amely Európában, Ázsiában és az Egyesült Államokban működik, és 177 milliárd eurónyi befektetést kezel, míg az EMMA Capital Group magán befektetési holdingot 2012-ben Jiří Šmejc cseh üzletember alapította.

A négy közép- és kelet-európai országban működő Packeta Csoport átvevő hálózata meghaladja a 17 ezret, ezen kívül több mint 173 ezer partneri átvevőhellyel rendelkezik és 40 ezernél is több webáruházzal működik együtt.

A vállalat tavaly 131 millió csomagot kézbesített, árbevétele 338 millió euróra emelkedett a 2023-as 294 millió euróról. A Packeta Hungary Kft. 2019 óta szolgálja ki a magyarországi webáruházakat, és 2021 óta kínál dedikált szolgáltatást magánszemélyeknek.

A Z-Pont átvevőhelyek és Z-BOX csomagautomaták száma 3500 felett jár, amit a központi fóti, illetve 8 vidéki településen elhelyezkedő depókon keresztül szolgálnak ki.

A startupként 2014-ben induló Foxpost az elmúlt tíz évben Magyarország egyik vezető csomagautomata-szolgáltatójává nőtte ki magát. Tavaly augusztusi tájékoztatásuk szerint a több mint 1200 automatával rendelkező és több ezer kereskedelmi partnert kiszolgáló vállalat 2023-ban közel 10 millió csomagot kézbesített.

A közlemény idézi a távozó vezérigazgatót, aki elmondta, sikerült megvalósítani azt a célkitűzést, hogy a magyar kiscsomag-logisztika elsődleges megoldásává tegyék a csomagautomatákat.

"Nagyon büszkék vagyunk, hogy a Packeta Csoporttal tudtunk egyesülni, mert meggyőződésünk, hogy ez mindkét cég számára a legjobb jövőt biztosítja" - fogalmazott Bengyel Ádám.

Radeczky Zoltán szerint az integráció lezárása után a vállalat célja, hogy a magyar kiscsomag-logisztikai piac piacvezetője legyen.

A publikus céginformációk szerint a Foxpost 2022-ben 4,2 milliárd forint bevétellel és 1,28 milliárd forint veszteséggel zárt, míg egy évvel később már több mint 8 milliárd forint forgalmat ért el, ebből csaknem 2,3 milliárd forint exportértékesítésből származott, a nyeresége pedig megközelítette a 300 millió forintot.


Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás:

Csaknem 100 milliárd forinttal nő a honvédelmi költségvetés

Öt százalékkal, 95 milliárd forinttal nő a Honvédelmi Minisztérium költségvetése 2027-ben, ezen belül a Magyar Honvédség személyi juttatásai 75 milliárd forinttal emelkednek a parlamentnek pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 01. 06:00
Megosztás:

Felügyeleti biztos a Quartz Alapkezelőné

A Magyar Nemzeti Bank felügyeleti biztost rendelt ki a QUARTZ Befektetési Alapkezelő Zrt.-hez annak további jogszerű működésének szavatolása érdekében, ugyanis a társaság vezérigazgatója jelenleg nem tudja ellátni a feladatát.
2026. 11. 01. 05:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Franciaország adósosztályzatának kilátását a Fitch Ratings

Leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű "A plusz" államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő.
2026. 11. 01. 04:00
Megosztás: