Világszerte hatalmas az érdeklődés a magyar család- és nőpolitikai intézkedések iránt

A magyar család- és nőpolitikai intézkedéseket külföldön is példaértékűnek és követendőnek tekintik - mondta Beneda Attila, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Világszerte hatalmas az érdeklődés a magyar család- és nőpolitikai intézkedések iránt

New Yorkban az ENSZ nők helyzetével foglalkozó bizottsági rendezvényén alkalmunk volt megtapasztalni, hogy míg itt az Európai Unióban, egyáltalán a nyugati világban, van egyfajta értékválság, úgy a teljes ENSZ tagállami körben, ami 193 országot jelent, a különböző fejlettségű országoknál is megvan egyfajta józanság, amivel a magyar kormány családpolitikájára tekintenek - mondta a helyettes államtitkár.

Beneda Attila kifejtette, családbarát országot építenek, amelyben a nemzet építőköve a család: "erősebb család, erősebb nemzet". Ennek nagyon fontos eleme a nők helyzete, vagyis a nők kettős szerepvállalása. Egyrészt gyermekvállalással tudnak tenni a családért, a nemzetért, másrészt a munkaerőpiacon is részt tudnak venni. És nem utolsó sorban a "láthatatlan munka", amit munkából hazaérve az otthoni dolgokat kell ellátni. Ezért kell a nőkre egy nagyon különleges lehetőségsort bővíteni annak érdekében, hogy aki gyermeket vállal ne kerüljön nehezebb anyagi helyzetbe- mondta.

Közölte, a legfontosabb intézkedések közül a 30 év alatti gyermeket vállaló nők személyi jövedelemadó mentességét, valamint a csedet, azaz a csecsemőgondozási díjat 100 százalékkal megemelték. Említette még a gyed extrát, amivel a nők a gyermek féléves korától egészen kétéves koráig nyolc órás munkaidőben úgy dolgozhatnak, hogy közben megkapják a családtámogatást. A házasságkötések számának alakulását reménykeltőnek nevezte a helyettes államtitkár. Ugyanis a válság idejét megelőző esztendőben 40 éves csúcsot döntött a házasságkötések száma és 60 éves mélypontra került a válások száma. A meghozott családpolitikai intézkedésekkel a nőknek a szabad választás lehetőségét akarják megadni - tette hozzá. A bölcsődefejlesztésekkel ezt a szabad választást segítik. Ma már három és félszer annyi településen van bölcsőde, mint 2010-ben volt. A kormány célja, hogy mindenki, aki a gyermekét bölcsödébe szeretné vinni, megtehesse - fogalmazta meg.

Beneda Attila a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt is elmondta, hogy a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség tekintetében is fejlődik az ország. "Sokat haladtunk a foglalkoztatásban, hiszen a magyar kormány fő célkitűzése a szabad döntésen alapuló választás lehetősége elsősorban az édesanyák, de az egész család számára is" -közölte. Fejlődést értünk el a családon belüli erőszak leküzdése szempontjából is - hangsúlyozta. Amiben szeretnének még haladni, az a nők közéleti szerepvállalása - mondta. Kiemelte, hogy csökkentek a nők és férfiak közötti fizetési különbségek. Példaként hozta fel a vezető menedzsment szintet, ahol már egyformák a fizetések, de általános szinten van egy 16 százalékos különbség, ami korábban nagyobb volt. Hozzátette, folyamatosan figyelik és nyitottak a jó, a családpolitikába beépíthető megfontolandó nemzetközi példákat is, ezért is hozták létre a Kopp Mária intézetet, a KINCS-et. Fő célkitűzésnek nevezte, hogy a gyermekvállalás ne jelenthessen anyagi hátrányt a család számára. Elmondta, az egész társadalomnak fontos lenne, hogy a nők a közéletben és a politikában a mostaninál erőteljesebben tudják hallatni a hangjukat.

Németország korábbi oktatási minisztere az NKE-nek adományozza könyvtárát

Klaus von Dohnányi, Hamburg korábbi polgármestere, Németország korábbi oktatási minisztere, külügyi és gazdasági államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek (NKE) ajándékozza könyvtárát.
2025. 12. 27. 09:00
Megosztás:

Nem szűnik meg, csak szabályozottabb lesz a BNPL

Szigorodnak a halasztott fizetés szabályai 2026. november 20-tól, amikor a fogyasztói hitelekről szóló törvény (Fhtv.) módosítása életbe lép.
2025. 12. 27. 08:00
Megosztás:

Vlagyimir Putyin: többszörösére nőtt az orosz fegyvergyártás a háború kezdete óta

Többszörösére nőtt a fegyverek és haditechnikai eszközök gyártása Oroszországban 2022 óta; csak a fegyver- és lőszerek beszállítása több mint 22-szeresére emelkedett - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az állami fegyverkezési programról pénteken Moszkvában megtarott tanácskozáson.
2025. 12. 27. 07:00
Megosztás:

Az amerikai Függetlenségi nyilatkozat elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszöntik a szegedi újévi koncerten

Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszönti január 5-i újévi koncertjén a Szegedi Szimfonikus Zenekar - közölte Gyüdi Sándor igazgató az MTI-vel.
2025. 12. 27. 06:00
Megosztás:

Monero XMR kriptovaluta árfolyam előrejelzés 2026

Monero újra reflektorfényben: áttörés készül a többéves csúcsok felé?
2025. 12. 27. 04:00
Megosztás:

BlackRock kripto tranzakciók: 114 millió dollár értékű Bitcoin és Ethereum került a Coinbase-re

A világ legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock ismét komoly mozgásokat hajtott végre a kriptovaluták piacán. December 26-án több mint 114 millió dollár értékben utaltak át Bitcoint és Ethereumot a Coinbase Prime platformra, ami újabb jele annak, hogy az intézményi érdeklődés töretlen a digitális eszközök iránt. Bár hivatalos nyilatkozat nem érkezett, a lépés jól illeszkedik a BlackRock ETF-kezelési stratégiájába.
2025. 12. 27. 03:00
Megosztás:

Tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több mint ezer légijáratot töröltek.
2025. 12. 27. 02:00
Megosztás:

Nyugdíjba vonuláskor átlag 232.000 Ft-ot veszítünk havonta

A tényadatok alapján továbbra is jelentős különbség van az aktív korban elérhető keresetek és az öregségi nyugdíjak között. Az idei év első három negyedévében az átlagos nettó kereset 476 ezer forint volt, míg az öregségi nyugdíjak átlagos összege az év első kilenc hónapjában alig több mint 244 ezer forintot tett ki.
2025. 12. 27. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államokban tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást

Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több mint ezer légijáratot töröltek.
2025. 12. 27. 00:05
Megosztás:

Bitcoin (BTC) opciós lejárat felerősíti a volatilitást

A Bitcoin árfolyama ismét hektikusan mozog: december 26-án rövid időre 1,63%-ot emelkedett, 89 100 dollár fölé, majd visszacsúszott 88 500 dollár körüli szintekre. A hirtelen kilengések hátterében a pénteki, közel 28 milliárd dolláros Bitcoin opciós lejárat állhat, amely hagyományosan erős piaci mozgásokat vált ki.
2025. 12. 26. 23:00
Megosztás:

Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában

A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában.
2025. 12. 26. 22:00
Megosztás:

A Solana 124 dolláron vs. Digitap ($TAP): Miért fontosabbak a banki infrastruktúrák, mint a tranzakciós sebesség 2026-ban?

A Solana jelenleg 124 dollár körül forog, de a banki infrastruktúrák hatása 2026-ban sokkal jelentősebb lehet. A Digitap ($TAP) a fizetési elszámolásra, kártyás fizetésre és fiat-hozzáférésre összpontosít.
2025. 12. 26. 20:00
Megosztás:

A következő másfél évtizedben az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága

Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő másfél évtizedben várhatóan az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága.
2025. 12. 26. 18:00
Megosztás:

A lengyelek leginkább az egészségügy helyzete miatt aggódnak

A legnagyobb aggodalmat az egészségügyi ellátás elérhetősége kelti a lengyelek körében a 2026-os évre vonatkozóan – derült ki a Wirtualna Polska hírportál által pénteken közzétett felmérésből.
2025. 12. 26. 17:00
Megosztás:

Rekordot döntött az idén kötött brit fegyverexport-szerződések értéke

Rekordot döntött az idén kötött új brit fegyverexport-szerződések értéke.
2025. 12. 26. 16:00
Megosztás:

Újabb XRP árrobbanás jöhet 2026-ban? – Elemző szerint közeledik a következő nagy kitörés

Az XRP, a Ripple által támogatott kriptovaluta ismét a reflektorfénybe került, miután egy ismert elemző, CryptoBull újabb jelentős árfolyam-emelkedést vetít előre. Az elemzés szerint az XRP ismét ugyanabban a klasszikus mintában mozog, amely korábban is hatalmas árrobbanásokat eredményezett. De vajon tényleg küszöbön áll a következő nagy ralira való kitörés?
2025. 12. 26. 15:00
Megosztás:

Litván ultimátum a kriptovaluta szolgáltatóknak: Engedély vagy szankció 2025. december 31-ig!

Litvánia határozott lépést tett a kriptoszektor szabályozása felé: a balti állam központi bankja figyelmeztette a hazai kriptoeszköz-szolgáltatókat (CASP), hogy 2025. december 31-ig engedélyt kell szerezniük a működéshez – ellenkező esetben illegális tevékenységnek minősülhetnek, amely akár büntetőjogi következményekkel is járhat. Az európai MiCA-rendelet betartása immár nem választható – hanem kötelező. Aki lemarad, kimarad.
2025. 12. 26. 13:00
Megosztás:

Előrehozott parlamenti választást tartanak Koszovóban vasárnap

Előrehozott parlamenti választást tartanak vasárnap Koszovóban, azt követően, hogy a kormányzó Önrendelkezés (Vetevendosje) a februári választások után nem tudott kormányt alakítani.
2025. 12. 26. 12:00
Megosztás:

A Bitcoin gyenge pontja: Miért törik meg az árfolyam a 70–80 ezer dolláros sávban?

A Bitcoin árfolyama új történelmi csúcsok közelében jár, mégis rejtett gyengeségeket mutat a piac bizonyos árszintjein. Egy friss elemzés rávilágít arra, hogy a 70 000 és 80 000 dollár közötti zóna továbbra is a BTC egyik leginstabilabb, legkevésbé megtámogatott tartománya – ami kulcsfontosságú lehet a jövőbeli emelkedések vagy korrekciók szempontjából.
2025. 12. 26. 10:00
Megosztás:

Februárban vége lehet az alapszámla ingyenességének?

Az alapszámla jelenleg nem csak a szolgáltatások meghatározott körét kínálja ingyen, hanem még számlavezetési díjat sem kell fizetni utána mindaddig, amíg az infláció tartósan 4% alá nem csökken. A novemberi tényadat és az MNB decemberi inflációs előrejelzése alapján ez az időpont hamarabb elérkezhet, mint korábban várták.
2025. 12. 26. 09:00
Megosztás: