Viski József: a magyar mezőgazdaság természetes szövetségese az élelmiszeripar

A magyar mezőgazdaság természetes szövetségese az élelmiszeripar, sikerük kéz a kézben jár - hangsúlyozta az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára hétfőn a Bács-Kiskun vármegyei Kunszálláson.

Viski József: a magyar mezőgazdaság természetes szövetségese az élelmiszeripar

Viski József a Júlia-Malom Kft. búzakorpa-alapú takarmánykiegészítő pelletáló üzemének átadó ünnepségén kiemelte: a magyar mezőgazdaság számára fontos, hogy az élelmiszeripar minél nagyobb mértékben támaszkodjon magyarországi alapanyagokra, mert ez is szükséges ahhoz, hogy a gazdák megfelelő választ tudjanak adni a piaci kihívásokra, és meg tudják őrizni, sőt erősíteni tudják a versenyképességüket.

A Júlia-Malom Kft. a mintegy 2,2 milliárd forint összértékű beruházásához 1,15 milliárd forint támogatást nyert, amelyből a most elkészült korpapellet-előállító üzem létesítéséhez 437 millió forintnyi támogatást használt fel, és amely révén a társaság az eddig is képződő takarmánykorpát fogja tovább feldolgozni és hozzáadott értékkel piacra dobni - ismertette.

Az államtitkár elmondta: a kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy az olyan negatív külső tényezők, mint az orosz-ukrán háború régiós hatása, a kiszámíthatatlan klimatikus viszonyok vagy az egyre gyakoribb állat- és növénybetegségek ellenére is a lehető legnagyobb gazdasági növekedést érje el az ország.

"Ezért hirdettük meg a 100 új gyár programot, amit mostanra 150-re emeltünk, hiszen az ipar fellendülése és a beruházási aktivitás erősítése kulcsfontosságú" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ez a program jelentős szerepet játszik a gazdaság teljesítményének növelésében, miközben támogatja a vállalkozásokat és a munkahelyteremtést is.

Mint mondta: a 150 gyárból 43 élelmiszer- és feldolgozóipari vállalkozás, amelyet a korábbi vagy a jelenlegi agrártámogatási ciklusból támogatnak.

Ezek közül a most záruló Vidékfejlesztési Programból 6 vállalkozás 22 milliárd forinthoz, a jelenlegi Közös Agrárpolitika (KAP) keretéből pedig további 28, összesen már 128 milliárd forintnyi támogatáshoz jutott.

Mivel a mezőgazdaság és az élelmiszeripar sok tekintetben egymásra utalt, a feldolgozó kapacitások megerősítésére már jó ideje gondot fordít a kormány - emelte ki az államtitkár.

Felidézte, hogy a 2014-ben útjára indított Vidékfejlesztési Program egyik fő célja, a vidék népességmegtartó képességének fokozása érdekében a vidéki életkörülmények javítása és ennek keretében a munkaerő-igényes ágazatok, mint például az állattenyésztés, a kertészetek, a növénytermesztés vagy az élelmiszer-feldolgozás támogatásának előtérbe helyezése volt.

Ennek köszönhetően az elmúlt 10 évben 1300 élelmiszeripari feldolgozóüzemi támogatásról döntött az Agrárminisztérium - mondta.

"A vidékfejlesztésre fordított összesen mintegy 3000 milliárd forintból több mint 310 milliárd forint volt az az összeg, amivel a magyarországi élelmiszer önellátásunk erősítéséhez járultunk hozzá, és ez mintegy 700 milliárd forintnyi fejlesztést tett lehetővé az elmúlt évtizedben Magyarországon" - húzta alá.

A kormány továbbra is, a mostani uniós költségvetési ciklusban is stratégiai ágazatként tekint az élelmiszeriparra, ezért a Vidékfejlesztési Program keretében több mint 5400 milliárd forintnyi támogatást tesz lehetővé a magyar agráriumban és az élelmiszeriparban a mostani 7 éves uniós költségvetési ciklusban. Ennek keretében az élelmiszeriparra szánt közel 500 milliárd forintnyi támogatásra a pályáztatás már tavaly elkezdődött, és eddig a nagyobb élelmiszeripari üzemek fejlesztésére 302 milliárd forintnyi, a kisebb pályázók esetében pedig mintegy 40 milliárd forintnyi támogatás megítéléséről született döntés - sorolta Viski József.

Johann Tiemens, a Júlia-Malom Kft. egyik ügyvezető igazgatója felidézte, hogy több mint 20 éve egy búzaföldön álmodták meg az első malom épületét. A mára európai szintű malomipari üzemmé fejlődött létesítményt a gazdák, környékbeli termelők évente 3 millió tonna gabonával látják el.

Csontos Attila, a kft. másik ügyvezető igazgatója felidézte, hogy Kunszállásra logisztikai szempontból esett a választásuk, hiszen az ország közepének tekinthető.

Felidézte, hogy 2006-ban adták át a második, majd rá két évre a harmadik malmot. Később két alkalommal építettek silókat, tehát folyamatosan bővítették a vállalkozást.

Bernáth Csaba, a Júlia-Malom Kft. szintén ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy céljaik, fejlesztéseik eléréséhez nagyban hozzájárult a kiszámítható, vállalkozásbarát szabályozás és a célzott élelmiszeripari támogatások.

Mint mondta, működésükre jellemző, hogy az elérhető legkorszerűbb technika beépítése mellett kizárólag magyar alapanyagot vásárolnak és dolgoznak fel. Piacaik több mint hetvenöt százaléka is magyarországi - tette hozzá.

Az eseményen elhangzott, hogy a pelletálló üzem - amely része egy beruházási sorozatnak - a dabasi székhelyű Vitafort Zrt.-vel való együttműködés eredményeként jött létre.

Csontos Ádám, a Júlia-Malom Kft. műszaki igazgatója ismertette, hogy az általuk előállított melléktermékhez, a búzakorpához a pelletálás során a Vitafort Zrt. által biztosított ásványi anyag és vitamin keverékeket, premixeket adnak, így javítva annak eltarthatóságát, tárolhatóságát és kezelhetőségét. Az így előállított késztermékek kiegészítő takarmányként szolgálnak.

Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Júlia-Malom Kft.-vel való együttműködésük során egy termékcsalád négy termékét gyártják majd. "Egy olyan termékben gondolkodtunk, amely biztos hátteret ad a szarvasmarhák egészségmegőrzéséhez és a jó termelési eredmények eléréshez" - tette hozzá.

Fordulat a lakásáraknál, új pályára áll a piac 2026-ban

A Duna House Barométer legújabb kiadása szerint 2025 utolsó negyedévében fordulat következett be a lakáspiacon: az árak korrekcióba léptek, a kereslet árérzékenyebbé vált, miközben a finanszírozási oldal rekordközeli aktivitást mutatott.
2026. 01. 14. 13:30
Megosztás:

Czomba Sándor: újabb mélyponton az álláskeresők száma

A rendszerváltozás óta a legalacsonyabb álláskeresői létszámot regisztrálta a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tavaly decemberben.
2026. 01. 14. 13:00
Megosztás:

Az idei tél próbára teszi az ingatlanüzemeltetőket is?

2026 januárja olyan havazást hozott, amit évek óta nem láttunk: az országot szinte percek alatt belepte hó. Amíg az autósok a dugóban álltak, a városban csúszóssá váltak az utak, elkezdődött a hólapátolás és a jégmentesítés. A nagyobb épületekben pedig egy láthatatlan gépezet kapcsolt magasabb fokozatba, hogy a bent lévők semmit se érezzenek a hirtelen jött havazásból. Flück Róbert, az ICON Real Estate Management üzemeltetési igazgatójával beszélgettünk.
2026. 01. 14. 12:30
Megosztás:

2025 volt a harmadik legmelegebb év

A feljegyzések kezdete óta 2025 volt a harmadik legmelegebb év globálisan, mindössze 0,01 Celsius-fokkal volt hűvösebb, mint 2023, és 0,13 Celsius fokkal volt hűvösebb, mint az eddig legmelegebb év, 2024 - közölte az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálata, a berlini székhelyű Copernicus (C3S) szerdán. A C3S adatbázisa 1950-ig nyúlik vissza.
2026. 01. 14. 12:00
Megosztás:

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine

Új fejezet kezdődik Magyarország úttörő precíziós onkológiai vállalata, az Oncompass Medicine életében: a cég mostantól az amerikai Genomate Health része. Ez az akvizíció két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van.
2026. 01. 14. 11:30
Megosztás:

Már közel huszonnégy milliós hitelre is elég lehet a minimálbér

Ma már akár minimálbérrel is közel 24 millió forint lakáshitel vehető fel Magyarországon, ha pusztán a jövedelemarányos törlesztés szabályait vesszük figyelembe. A minimálbér-emelés, az szja-mentesség és a fix 3 százalékos Otthon Start hitel látványosan, 37 százalékkal kitolta a hitelfelvételi lehetőségeket – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az átlagbérrel pedig akár egy 55 millió forintos lakás is megvásárolható hitellel.
2026. 01. 14. 11:00
Megosztás:

A magyar energiapolitika három pillére a napenergia, az atomenergia és az energiatárolás

Miközben egyesek bilincsekről, feljelentésekről és politikai pánikról posztolnak, van egy kérdés, ami valójában eldönti Magyarország és Európa következő évtizedeit: honnan lesz áram? - vetette fel szerdai Facebook-bejegyzésében Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára.
2026. 01. 14. 10:30
Megosztás:

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

Az Omoda és testvérmárkája, a Jaecoo példátlanul dimamikus magyarországi terjeszkedéséről számolt be importőre, a Genius Automotive Kft., a kínai Chery Group két autómárkája 15 hónap alatt 1,7 százalékos részt szerzett az új személyautók magyarországi piacán.
2026. 01. 14. 10:00
Megosztás:

Miért teljesíthet jobban az Ethereum a Bitcoinnál 2026-ban?

Az Ethereum hosszú évek óta árnyékban mozog a Bitcoin mögött, ám 2026 lehet az az év, amikor ez megváltozik. Egyre több piaci és on-chain jel utal arra, hogy az ETH végre felülteljesítheti a piac vezető kriptovalutáját, amit szabályozási változások, tőkepiaci átrendeződés és erősödő fundamentumok is támogatnak.
2026. 01. 14. 09:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint szerda reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 14. 09:00
Megosztás:

Választás 2026 - Várják a Jelentkezőket a szavazatszámláló bizottságokba

Várják a jelentkezéseket a helyi választási irodák az április 12-ei országgyűlési választás szavazatszámláló bizottságaiba.
2026. 01. 14. 08:30
Megosztás:

Az Egyesült Államok megszünteti a szomáliai állampolgárok átmeneti védelmét

Az Egyesült Államok megszünteti a szomáliai állampolgárok átmeneti védelmét - közölte Kristi Noem belbiztonsági miniszter kedden.
2026. 01. 14. 08:00
Megosztás:

2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

Aktivitási rekord jellemezte a lakáshitelezési piacot 2025-ben, a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot, ami 48 százalékkal haladja meg az előző év szintjét - közölte a Duna House kedden az MTI-vel.
2026. 01. 14. 07:30
Megosztás:

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

Eredményes évet zárt 2025-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), amely öt pillérre kezdte építeni tevékenységét, a tradícióra, a fenntarthatóságra, az innovációra és digitalizációra, a tudásra és a lendületre - közölte az köztestület kedden az MTI-vel.
2026. 01. 14. 07:00
Megosztás:

A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme

A Budapest-Belgrád vasútvonalon a Soroksár-Kelebia vonalszakasz teljes hosszában megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme - jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára kedden feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 01. 14. 06:30
Megosztás:

Soha nem látott ügyfélforgalom mellett bővült tovább a kormányablak-hálózat

Soha nem látott ügyfélforgalom mellett bővült tovább az országos kormányablak-hálózat tavaly, így most már 320 helyszínen intézhető több mint 2500 féle ügy - tájékoztatta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium kedden az MTI-t.
2026. 01. 14. 06:00
Megosztás:

HIPA: új támogatási lehetőség nyílt meg a vállalatok számára a tiszta technológiák területén

Magyarország sikeresen jelentette be az Európai Bizottságnál a tisztaipar-megállapodáshoz kapcsolódó beruházásokhoz nyújtható új támogatási programját, amelynek jóváhagyásával az ország az elsők között vezeti be a tiszta ipari megállapodást kiegészítő támogatási rendszert (CISAF) - közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség kedden az MTI-vel.
2026. 01. 14. 05:00
Megosztás:

A Lengyelország 2050 kormánykoalíciós párt feljelentést tesz a pártelnökválasztásba történt feltételezett beavatkozás miatt

A Lengyelország 2050 nevű kormánykoalíciós párt feljelentést tesz amiatt, hogy gyanúja szerint kívülről beleavatkoztak az internetes pártelnökválasztás minapi második fordulójába, amelyet emiatt érvénytelenítettek - közölte kedden a párt választmánya.
2026. 01. 14. 04:30
Megosztás:

Rekordpénz a számlákon, ezermilliárd forintról mond le a lakosság

Rekordokat dönt a folyószámlákon parkoló pénz, miközben a klasszikus megtakarítási formák sorvadnak. A számok első ránézésre megtakarítási bőséget mutatnak, ám a Blochamps Capital 5 pontos értékelése szerint ez inkább a magyar megtakarítási piac kettészakadását, a pénzügyi tudatosság komoly hiányát és döntések halogatását jelzi.
2026. 01. 14. 04:00
Megosztás:

A ZeCarb vezeti a szén-dioxid-leválasztási technológiák összehasonlítását a BS Energy braunschweigi biomassza erőművében

A ZeCarb által vezetett tanulmány az amin-eljárásra összpontosít – ez egy bevált, iparilag alkalmazott technológia (TRL 9), amely hatékonyan választja le a CO₂-t a biomassza-erőművek füstgázából.
2026. 01. 14. 03:30
Megosztás: