Vizsgálják az adatközpontok energiahatékonyságát

A legalább 500 kilowatt (kW) telepített IT kapacitással rendelkező adatközpontok tulajdonosainak és üzemeltetőinek 2024-től nyilatkozniuk kell energiahatékonyságukról a felülvizsgált Energiahatékonysági Irányelv értelmében; ez a rendelkezés Magyarországon 10-15 állami és piaci szereplőre terjed ki, például telekommunikációs cégekre - közölte az adatközpontok számára mérnöki szolgáltatást nyújtó H1 Systems az MTI-vel.

Vizsgálják az adatközpontok energiahatékonyságát

A rendeletben érintett adatközpontoknak először ez év szeptember 15-ig kellett nyilatkozniuk a tavalyi energia felhasználásukról, így egyebek mellett villamosenergia-fogyasztásukról, vízfelhasználásukról, valamint - ha rendelkeznek vele - a megújuló energiaforrások alkalmazásáról. Az adatokat jelenteniük kell jövőre is, akkor már május 15. lesz a határidő, és az idei energiafogyasztásukat kell alapul venniük.

A cél az, hogy többlépcsős folyamatban, három éven belül a teljes iparágra kiterjesszék az adatszolgáltatási kötelezettséget - emelte ki a H1 Systems.

A közleményben a Nemzetközi Energiaügynökség adatait idézve rámutattak, hogy az adatközpontok 2022-ben világszerte 460 terawattóra (TWh) villamos energiát fogyasztottak, ami a globális villamosenergia-felhasználás 2 százaléka. Az előrejelzések szerint az adatközpontok villamosenergia-fogyasztása 2026-ra megduplázódhat, hiszen a mesterséges intelligencia és a kriptovaluta bányászat intenzív növekedési fázisban vannak. Jelenleg az adatközpontok villamosenergia-igényének mintegy 40 százaléka a hűtéssel függ össze.

A H1 Systems tájékoztatott arról, hogy felmérést végzett a Magyarországon működő adatközpontok körében, amelybe a legalább 500 kilowatt (kW) telepített IT kapacitással rendelkezők mellett a kisebb szereplőket is bevonták, így végül több mint 30 cég válaszait dolgozták fel.

A kutatás eredményei alapján megállapították, hogy a jelentéstételre kötelezett vállalatok kiemelten foglalkoztak az elmúlt három évben adatközpontjuk energiafelhasználásának javításával, például gépeik korszerűsítésével és az üzemeltetési folyamatok optimalizálásával. Azonban az is kiderült a felmérésből, hogy a megkérdezetteket a vízfelhasználás mérséklése és a hűtési megoldások korszerűsítése kevésbé foglalkoztatta.

Utóbbi kapcsán a H1 Systems arra hívta fel a figyelmet, hogy az adatközpontok üzemeltetésekor a legfontosabb cél a géptermek hőmérsékletének és páratartalmának optimális és stabil szinten tartása. A bent keletkező nagy mennyiségű hőt a gépészet a szabadba áramoltatja, így a teljes hőkibocsátás veszteséghőként értelmezendő. Az újabb generációs szerverek miatt azonban olyan mértékben nő majd a hőkibocsátás, amelyet az eddig alkalmazott technológiákkal nem lehet biztonságosan és energiahatékonyan kezelni.

A hatékonyságot segítheti a keletkező hő másodlagos felhasználása is, ami szintén egy felfutóban lévő technológiai irány - jelezte közleményében a H1 Systems.


Javult a K&H üzleti teljesítménye az első negyedévben

Az első negyedévben a K&H Bank üzleti teljesítménye az üzleti volumenek és az ügyfélszámok növekedésének köszönhetően javult, ugyanakkor a bank és a biztosító pénzügyi eredménye csökkent a több mint duplájára emelkedő extraprofitadó miatt, a bank hitelállománya egy év alatt 13 százalékkal nőtt, a betétállomány 7 százalékkal bővült - közölte a pénzintézet hétfőn az MTI-vel.
2026. 05. 19. 04:00
Megosztás:

Átadták a Semmelweis Egyetem idegsebészeti klinika stroke-centrumának felújított szubintenzív részlegét

Átadták a Semmelweis Egyetem Idegsebészeti és Neurointervenciós Klinika stroke-centrumának felújított szubintenzív részlegét hétfőn; a beruházás 100 millió forintos teljes költségét egyetemi forrásból biztosították.
2026. 05. 19. 03:30
Megosztás:

Piacfelügyeleti és népegészségügyi közös vizsgálat indul az aeroszol termékek átfogó ellenőrzésére

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) újszerű piacfelügyeleti vizsgálatot indít az aeroszol termékek forgalomba hozatali feltételeinek ellenőrzésére. A vizsgálat középpontjában annak értékelése áll, hogy a termékek megfelelnek-e a vonatkozó műszaki biztonsági, tűzveszélyességi és jelölési előírásoknak. Az ellenőrzések fókuszában a műszaki karbantartó spray-k és autóápolási aeroszolok állnak.
2026. 05. 19. 03:00
Megosztás:

Már csak két hétig lehet pályázni az OTP Bank társasházi támogatására

Már csak két hét áll rendelkezésre azoknak a társasházaknak és lakásszövetkezeteknek, amelyek szeretnének részt venni az OTP Bank idei Társasházi Pályázatán. A pénzintézet arra ösztönzi a lakóközösségeket, hogy használják ki a lehetőséget, és nyújtsák be pályázatukat legkésőbb május végéig.
2026. 05. 19. 02:30
Megosztás:

Mir rejt a kegyelmi ügy aktája? Most kiderül

Kedden a kormány.hu oldalon nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy azon dossziéját, amely az Igazságügyi Minisztériumban található - jelentette be a miniszterelnök hétfőn, a kormány ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.
2026. 05. 19. 02:00
Megosztás:

Mi repítheti vissza a Bitcoint 100 ezer dollár fölé? Egy fontos amerikai törvény lehet a kulcs

A Bitcoin 2026 eddig nem a legerősebb évét futja: az árfolyam több mint 12%-ot esett az év eleje óta, és már 77 ezer dollár alá is benézett, miután tavaly még történelmi csúcsra, 126 ezer dollár fölé emelkedett. A kriptopiac hangulata jelentősen lehűlt, de elemzők szerint egy közelgő szabályozási fordulat új lendületet adhatna a szektornak.
2026. 05. 19. 01:30
Megosztás:

A külügyminiszter hazarendeli Magyarország varsói nagykövetét

Hazarendeli Magyarország varsói nagykövetét Orbán Anita - jelentette be a külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. 05. 19. 01:00
Megosztás:

Egy év alatt 30 százalékkal drágult a panel Nyugat-Magyarországon

A Duna House friss adatai szerint Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára 814 ezer forintra emelkedett, ami egy év alatt közel 30 százalékos drágulást jelent. A változás iránya is figyelemre méltó: 2025 áprilisában a nyugati panel négyzetméterára még 628 ezer forint volt, valamivel a keleti 653 ezer forintos szint alatt – egy év elteltével azonban már 16 százalékkal meghaladja azt. A regionális rangsor tehát megfordult, és a panelpiacon Nyugat-Magyarország lett az ország legdinamikusabban dráguló térsége.
2026. 05. 19. 00:30
Megosztás:

Alacsonyabb kamattal indít új sorozatú lakossági állampapírokat az államadósság kezelő

A hazai kamatkörnyezet javulására és a nemzetközi pénzpiaci hozamcsökkenésre reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait; a módosítás a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix kamatozású lakossági állampapírok egyéb jellemzőit változatlanul hagyja az adósságkezelő.
2026. 05. 18. 23:30
Megosztás:

Megérkezett Hollandiába a járvány sújtotta óceánjáró

Megérkezett a rotterdami kikötőbe hétfő délelőtt a hantavírus-járvány által érintett holland MV Hondius óceánjáró, a legénység egy részét karanténba helyezik - írta az NlTimes hírportál.
2026. 05. 18. 23:00
Megosztás:

Vitalik Buterin szerint az AI új korszakba kényszerítheti a kriptobiztonságot

Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója arra figyelmeztet, hogy a mesterséges intelligencia fejlődése alapjaiban változtathatja meg a kriptovaluta rendszerek elleni támadásokat. Szerinte a jövőben már nem lesz elég a hagyományos audit és a fejlesztői óvatosság: a blokklánc-infrastruktúrának matematikailag bizonyítottan biztonságos szoftverekre lehet szüksége.
2026. 05. 18. 22:30
Megosztás:

Általános sztrájk kezdődött Olaszországban

A közlekedési, egészségügyi dolgozók és a pedagógusok is csatlakoztak a hétfő reggel kezdődött általános sztrájkhoz, amelyet a szakszervezetek béremelést, a háborús kiadások csökkentését és a jóléti rendszer megerősítését követelve hirdettek meg.
2026. 05. 18. 22:00
Megosztás:

Magyar Péter: várhatóan jövő kedden ül össze az Országgyűlés

Várhatóan pünkösd után, jövő héten kedden ül össze az Országgyűlés, amelyre a kormányoldalnak lesznek jogszabály-javaslatai - közölte a miniszterelnök a hétfői kormányülés után tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva.
2026. 05. 18. 21:30
Megosztás:

XRP a befektetők új menedéke? Látványosan nőtt az érdeklődés a Ripple tokenje iránt

Miközben a Bitcoinból és az Ethereumból jelentős tőke áramlott ki, az XRP-alapú befektetési termékek komoly lendületet kaptak. Az amerikai befektetők egyre inkább védekező stratégiát követnek a kriptopiacon, és úgy tűnik, az XRP rövid távon az egyik legkedveltebb menedékeszközzé vált.
2026. 05. 18. 21:00
Megosztás:

Hawaii inspiráció a konyhában: kalua sertéshús modern módon

A hawaii konyhaművészet különleges harmóniát teremt a hagyományok és a modern módszerek között. A kalua, ami a hawaiiak számára régóta fontos közösségi étel, máig megőrizte különleges helyét. Gondolt már arra, hogy ezt az ételt otthon, a saját konyhájában is elkészítse anélkül, hogy hawaii földgödröt kellene ásnia?
2026. 05. 18. 20:30
Megosztás:

Tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Tévhit, hogy az Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER) okozza az aszályt - szögezte le ismételten a rendszert működtető Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Az MTI-nek hétfőn elküldött közleményükben megerősítették, a JÉGER a mezőgazdasági termelőket, a lakosságot és az ipari létesítményeket is hatékonyan védi a jégesők okozta károktól azzal, hogy csökkenti a jégszemek méretét.
2026. 05. 18. 20:00
Megosztás:

Keddtől drágul az üzemanyag

Keddtől emelkednek a szabályozott üzemanyagárak Szlovéniában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon - közölte a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium.
2026. 05. 18. 19:30
Megosztás:

Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára csaknem 30 százalékkal nőtt egy év alatt

Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára idén áprilisban 814 ezer forintra emelkedett, ami éves szinten csaknem 30 százalékos növekedés, ezzel a panelpiacot tekintve az ország legdinamikusabban dráguló térsége lett - közölte értékesítési adatai alapján a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 05. 18. 18:30
Megosztás:

20 év alatt egy új autó árát bukhatja, aki lemarad a támogatott lakáshitelről

Egy átlagos, 34 millió forintos, 20 évre felvett lakáshitel esetében a jelenlegi piaci és a kedvezményes kamatszint közötti különbség havi szinten mintegy 56 ezer forintos eltérést jelenthet a törlesztőrészletben. A money.hu elemzése szerint ez összességében akár 13,5 millió forintos többletkiadást is eredményezhet azok számára, akik nem tudják igénybe venni az Otthon Start konstrukciót. A megkérdezett banki szakemberek többsége ugyanakkor a támogatási program célzottabbá tételét tartaná indokoltnak.
2026. 05. 18. 18:00
Megosztás:

Javult a K&H üzleti teljesítménye az első negyedévben

Az első negyedévben a K&H Bank üzleti teljesítménye az üzleti volumenek és az ügyfélszámok növekedésének köszönhetően javult, ugyanakkor a bank és a biztosító pénzügyi eredménye csökkent a több mint duplájára emelkedő extraprofitadó miatt, a bank hitelállománya egy év alatt 13 százalékkal nőtt, a betétállomány 7 százalékkal bővült - közölte a pénzintézet hétfőn az MTI-vel.
2026. 05. 18. 17:30
Megosztás: