Washingtont aggasztják a kínai járműipari beruházási tervek Mexikóban

Az amerikai hatóságokat aggasztja a nagy kínai befektetések közelgő beáramlása Mexikóba, különösen a három nagy kínai elektromos járműgyártó megjelenése az Egyesült Államok déli határánál - derül ki kormányzati illetékeseknek a Financial Times (FT) által hétfőn idézett nyilatkozataiból.

Washingtont aggasztják a kínai járműipari beruházási tervek Mexikóban

A kínai MG, a BYD és a Chery idén tárgyalásokat folytatott a mexikói hatóságokkal gyárak építésének helyszíneiről, emellett egy másik kínai cég 12 milliárd dolláros akkumulátorgyár építését tervezi Mexikóban.

A SAIC tulajdonában lévő MG 1,5-2 milliárd dollárt tervez költeni egy mexikói üzem építésére, a BYD pedig az első szakaszban több százmillió dollárt kíván befektetni.

Jelenleg a kínai autók adják az összes mexikói autóeladás mintegy 20 százalékát, míg hat éve ez gyakorlatilag nulla volt.

Az Egyesült Államok arra törekszik, hogy kiiktassa a kínai alkatrészeket saját ellátási láncaikból, és a tavaly elfogadott inflációcsökkentési törvény részeként szigorú korlátozásokat vezetett be ezek használatára vonatkozóan. Az amerikai kormányzat attól tart, hogy a kínai vállalatok képesek lesznek megkerülni a korlátozásokat azáltal, hogy Mexikóban gyártanak termékeket, és olcsóbb elektromos járművekkel árasztják el az amerikai piacot. Az amerikai kormányzati illetékesek ezért mexikói kollégáikkal való megbeszéléseik során aggodalmukat fejezték ki a kínai befektetésekkel kapcsolatban.

Mexikó Latin-Amerikai második legnagyobb gazdasága, egyben a világ hetedik legnagyobb autógyártója.

Májusban csökkentek a spanyol termelői árak

Spanyolországban a termelői árak éves szinten 4,6 százalékkal csökkentek májusban az előző havi 6,7 százalékos esést követően - közölte a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística - INE) kedden.
2024. 06. 25. 23:30
Megosztás:

A SOL árfolyama 100 USD-re csökken - az MTAUR az utolsó bikafutás reménye?

A Solana (SOL) tulajdonosoknak szóló hírek nem tűnnek túl fényesnek. A kriptó érme éles visszaesést mutat, miközben küzd az árfolyamának fenntartásáért. A Solana (SOL) egy fontos, 133 dolláros támaszszint megtartásának sikertelensége után fokozott eladási nyomás alatt áll.
2024. 06. 25. 23:00
Megosztás:

A munkahelyi változások ösztönzőek lehetnek a dolgozókra nézve

Globálisan a munkavállalók csaknem fele (45 százalék) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt, mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi a dolgozókat - derült ki a PwC Global Workforce Hopes & Fears felméréséből, amelynek eredményeiről a nemzetközi tanácsadó cég kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2024. 06. 25. 22:30
Megosztás:

Jelzáloglevél-csereaukciót tartott az MBH Jelzálogbank

Sikeres tőzsdei jelzáloglevél-csereaukciót tartott kedden az MBH Jelzálogbank, a beérkezett, összesen 9,6 milliárd forint ajánlatból 5,6 milliárd forintot fogadott el - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2024. 06. 25. 22:00
Megosztás:

A növekedés legfőbb hajtóereje lehet idén a kiskereskedelem

Több éves visszaesés után helyreállni látszik a fogyasztói bizalom, így a kiskereskedelem lehet a gazdasági növekedés legfőbb hajtóereje idén - mondták az MBH Bank keddi sajtórendezvényén a hitelintézet szakértői Budapesten.
2024. 06. 25. 21:30
Megosztás:

Leányvállalatokat értékesít a Gloster Infokommunikációs Nyrt.

Hatékonysága növelése, jövedelmezősége javítása érdekében megtisztítja portfólióját a Gloster Infokommunikációs Nyrt., amely eladja egyes kisebb leányvállalatait és a vételárból a gyorsan növekvő nagyobb leányvállalataiban szerez további üzletrészeket - közölte az informatikai szolgáltató cég kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 06. 25. 21:00
Megosztás:

Elindítják a balatoni elsősegély-szolgálatot a Magyar Vöröskereszt önkéntesei

Szerdán indítják el idei balatoni elsősegélynyújtó szolgálatukat a Magyar Vöröskereszt önkéntesei 13 tóparti település 19 strandján - tájékoztatta a szervezet kedden az MTI-t.
2024. 06. 25. 20:30
Megosztás:

Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. 06. 25. 20:00
Megosztás:

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Csökkenéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2024. 06. 25. 19:30
Megosztás:

Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 273,41 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 70 647,04 ponton zárt kedden.
2024. 06. 25. 19:00
Megosztás:

Romlottak a német ipar exportvárakozásai júniusban

A német feldolgozóipari vállalatok júniusban az előző havinál valamivel kedvezőtlenebbül ítélték meg exportlehetőségeiket a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete havi rendszerességgel végzett felmérésének kedden közzétett adatai alapján.
2024. 06. 25. 18:30
Megosztás:

Kötelező lesz a kgfb a mikromobilitási eszközökre július 16-tól

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kell kötni július 16-tól a mikromobilitási eszközökre, ilyen például a Segway vagy elektromos roller; egyes biztosítók már megjelentek díjtarifáikkal, mások még a végleges kormányrendeletre várnak - tájékoztatta a Grantis Hungary Zrt. tanácsadó szakértője az MTI-t kedden.
2024. 06. 25. 18:00
Megosztás:

Vegyesen indítottak az amerikai tőzsdék

Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
2024. 06. 25. 17:30
Megosztás:

Idén negyedik alkalommal született új ipari napelemes rekord

A Mavir jelenlegi elszámolási mérési adatai szerint hétfőn déltájban felülmúlta a 3190 megawattot az 50 kW feletti naperőművek termelése, az új negyedórás csúccsal idén negyedszer dőlt meg az ipari létesítmények rekordja - tette közzé kedden az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook oldalán.
2024. 06. 25. 17:00
Megosztás:

Zűrösen indulhat az e-rollerek kötelező biztosítása

Július 16-tól kötelező felelősségbiztosítást kötni az olyan mikromobilitási eszközökre, mint például az elektromos roller. A biztosítók egy része már közzétette az új díjakat, amelyek egy évre jellemzően 5-25 ezer forint között vannak. A részleteket szabályozó kormányrendelet azonban egyelőre nem jelent meg, így vakon tarifálnak, és olyan cég is akad, amelyik inkább megvárja a jogszabályt - írja a Bank360.hu.
2024. 06. 25. 16:30
Megosztás:

Van, ahol már felfelé mozdultak az ingatlanárak, máshol még nincs erre tér

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a fenntarthatóságra törekvés és környezetvédelem terén elért eredményeiért rangos elismerésben részesítette a rali Európa-bajnokság magyarországi versenyét, a Rally Hungaryt.
2024. 06. 25. 16:00
Megosztás:

Nőtt a román autóipar teljesítménye januártól májusig

Az év első öt hónapjában 8,3 százalékkal nőtt a román autóipar teljesítménye - közölte kedden a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM).
2024. 06. 25. 15:30
Megosztás:

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 06. 25. 15:00
Megosztás:

Gyorsult a spanyol GDP-növekedés az első negyedévben

Gyorsult a spanyol GDP-növekedés az első negyedévben negyedéves és éves összevetésben is az ország statisztikai hivatalának (INE) kedden ismertetett végleges számításai szerint.
2024. 06. 25. 14:30
Megosztás:

Májusban csökkent a munkanélküliség Lengyelországban

Lengyelországban az elemzői várakozásoknak megfelelő ütemben csökkent a munkanélküliségi ráta májusban havi összevetésben - közölte a lengyel statisztikai hivatal (GUS) kedden.
2024. 06. 25. 14:00
Megosztás: