Záródik a lakáspiaci árolló, esélyt kaphatnak 2023-ban a felújítandó lakások

A lakáscélú támogatások és kedvezmények meghosszabbítása élénk lakáspiacot eredményezhet 2023-ban, ami a gazdasági növekedéshez is hozzájárulhat. Bár az eredeti terv szerint az év közepéig lehetett igényelni a falusi csokot, a határidő legalább az év végéig kitolódik. Ez pedig további lökést adhat az érintett kistelepülések lakáspiacának. A falusi csok meghosszabbításának köszönhetően tovább záródhat a lakáspiaci árolló. 2017 óta a magyarországi községekben - köztük a falusi csokkal érintett kistelepüléseken - 136 százalékkal emelkedtek a kínálati árak, miközben a fővárosban 89 százalékos volt az áremelkedés. A 2023-as költségvetési tervezet lakástámogatásra szánt összege alapján az is valószínűsíthető, hogy az otthonfelújítási program folytatódhat.

Záródik a lakáspiaci árolló, esélyt kaphatnak 2023-ban a felújítandó lakások

A lakáscélú támogatások és kedvezmények meghosszabbítása élénk lakáspiacot eredményezhet 2023-ban, ami a gazdasági növekedéshez is hozzájárulhat. A falusi csok meghosszabbításának köszönhetően pedig tovább záródhat a kistelepülések és nagyvárosok közötti ingatlanpiaci árolló. - derül ki az ingatlan.com előrejelzéséből, amely lehetséges lakáspiaci kilátásokat foglalja össze.

Záródó árolló

Bár konkrét jogszabály még nem született meg, de kormányzati bejelentés alapján legalább az év végéig elérhető marad a gyermeket nevelő vagy vállaló családok számára a közel 2700 településen lévő ingatlanok felújításához, megvásárlásához támogatást biztosító falusi csok. “A 2019 közepén indult falusi csok élénkülést hozott az országos lakáspiacon addig marginális szerepet játszó településeken. A falusi csok miatt záródik a lakáspiaci árolló. Azaz az olcsóbb ingatlanokkal rendelkező kistelepülések egyre tempósabban zárkóznak fel a nagyobb városok, köztük a megyeszékhelyek és a fővárosi áraihoz” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az elemzés szerint az elmúlt öt év során, azaz 2017-hez képest a községekben - így a falusi csokos településeken - eladásra kínált használt lakóingatlanok átlagos négyzetméterára 136 százalékkal 341 ezer forintra emelkedett. Közben a fővárosi kerületekben 89 százalékos, a megyeszékhelyeken 109 százalékos volt a drágulás, ami 862 ezer és 517 ezer forintos négyzetméterárat eredményez. Balogh László hozzátette, hogy mivel Magyarországon az emberek több mint 90 százaléka saját tulajdonú ingatlanban lakik, ezért a záródó lakáspiaci árolló a vagyoni különbségeket is csökkentheti.

Százmilliárdok mennek a lakáspiacra jövőre is

A falusi csok után, szintén új elemként lépett be 2021-ben a lakáspiaci támogatások körébe az otthonfelújítási program, amelynek lényege, hogy a gyermeket nevelők a lakáskorszerűsítésre fordított összeg felét, maximum 3 millió forintot kaphatnak támogatásként. Az eredeti, jelenleg is érvényes szabályok mellett 2022 végéig igényelhető ez a támogatás. “A jövő évre vonatkozó, de még nem elfogadott költségvetési tervezet az ideinél több mint 100 milliárd forinttal nagyobb összeget irányoz elő lakástámogatásokra. A jelentős összeg miatt valószínűsíthető, hogy a felújítási program is meghosszabbodik és 2023-ban is elérhető lesz.” - mondta Balogh László. “Ha esetleg tényleg kitolják a felújítási program határidejét, az több szempontból is kedvező hatást gyakorolna a piacra. Egyrészt enyhítheti az év végéig kicsúcsosodó keresleti boomot, ami többletdrágulást eredményezne az építőanyagok és a kivitelezési munkálatok esetében. Ráadásul a felújításra váró lakóingatlanok továbbra is piacképesek lehetnek.” - tette hozzá az ingatlan.com szakértője. A szakember szerint a lakásfelújítási támogatások meghosszabbítása az építőipari vállalkozásoknak nyújtott megbízások miatt a gazdasági növekedéshez is hozzájárulhat 2023-ban.

Balogh László szerint a 2023-ra tervezett lakástámogatási összeg alapján valószínűsíthető, hogy jövőre és a következő években is élénk maradhat a lakáspiac. A támogatásokra nagy szüksége van a vevőknek, mert az emelkedő kamatkörnyezet nehezíti a hitelfelvételt. A lakásdrágulás miatt az elmúlt években az ingatlanvásárlások nagyjából felénél kaptak szerepet a lakáshitelek. Tekintettel arra, hogy a támogatott lakáshitelek kamata jóval elmarad a piacitól, ezért ezek a lehetőségek felértékelődnek a vevők szemében.


VB-láz és digitális csapdák: így verik át a fogadókat a legújabb online csalásokkal

Nemcsak a focisták, hanem az online csalók is megpróbálnak labdába rúgni a június 11-én, magyar idő szerint este kilenckor kezdődő 2026-os labdarúgó világbajnokság ideje alatt. A Szerencsejáték Zrt. biztonságtudatossági kampánnyal kívánja felhívni a figyelmét az illegális szerencsejáték oldalak veszélyeire, a személyes és banki adatok védelmére, valamint a kiskorúakat és sérülékeny csoportokat védő szigorú magyar előírások betartására.
2026. 06. 12. 05:00
Megosztás:

2000 milliárd felett a hazai e-kereskedelem

2026 fontos mérföldkő lehet a magyar online kereskedelemben: a piac mérete 2025 végére meghaladta a 2000 milliárd forintot, a növekedés szerkezete és a verseny működési logikája alapvetően átalakult. A PwC Magyarország 2026 májusban publikált adatai alapján a pandémiát követő gyors felfutást és a 2022-2024 közötti turbulens időszakot lezárva a piac érettebb, kiszámíthatóbb fázisba lépett. A növekedés üteme mérsékeltebb, 10-12% körül várható, a verseny pedig egyre inkább globális dimenzióban zajlik.
2026. 06. 12. 04:30
Megosztás:

Kiderült, mely várakért rajonganak a magyarok: az Egri vár az abszolút kedvenc

A hazai várak közül a magyarok legszívesebben az Egri várat, a Visegrádi Fellegvárat és a Sümegi várat keresik fel – derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből. A népszerűségi lista negyedik helyén Boldogkő vára szerepel, ötödik a Szigligeti vár. Őket követi Füzér Vára, majd a Siklósi vár, a Hollókői és az Esztergomi, míg a top tízes rangsort a sárospataki Rákóczi-vár zárja.
2026. 06. 12. 04:00
Megosztás:

Miközben a vállalatok szakemberhiányra panaszkodnak, a szoftvereik tömegesen rekesztik ki a tehetségeket

Az automatizált toborzási szoftverek és a kulcsszó-matching elterjedése miatt a vállalati algoritmusok rutinszerűen szűrik ki a 20-30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező jelentkezőket, még mielőtt egy humán szakember láthatná a pályázatukat. Ez a digitális működés egy önmagát gerjesztő folyamatot indított el a hazai munkaerőpiacon, amelynek következményeként a The Seniors friss kutatása szerint a senior álláskeresők 73,9 százaléka kap indoklás nélküli, automatikus elutasítást, miközben közel 80 százalékuk a teljes visszajelzés hiányával szembesül.
2026. 06. 12. 03:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj megszűnése

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nem egyszerű ellátás, hanem biztonsági kapaszkodó egy súlyos élethelyzet után.
2026. 06. 12. 02:00
Megosztás:

Az ALDI szinte ingyen adja most a háztartási cikkeket - mutatjuk miket

Az ALDI Magyarország az év elején elindított tartós árcsökkentési programjának újabb lépéseként ismét bővíti azon termékkategóriák körét, amelyeknél mérsékli az árakat.
2026. 06. 12. 01:00
Megosztás:

Kétórás sztrájk volt a Hanon székesfehérvári telephelyén

A múlt pénteki, pécsi telephelyen tartott kétórás figyelmeztető sztrájk után csütörtökön a székesfehérvári telephelyen tartottak kétórás munkabeszüntetést a dolgozók a Hanon Systems Hungary Kft.-nél - tájékoztatta a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a munkabeszüntetést követően az MTI-t.
2026. 06. 12. 00:30
Megosztás:

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a 2026-os országgyűlési választásra

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a tavaszi országgyűlési választásra - derül ki a párt beszámolójából, amely a csütörtöki Hivatalos Értesítőben jelent meg.
2026. 06. 12. 00:05
Megosztás:

Coinbase–MassPay együttműködés: új lendületet kaphatnak a vállalati USDC-fizetések

A Coinbase és a MassPay partnersége újabb fontos lépés lehet a stabilcoin-alapú vállalati fizetések terjedésében. Az együttműködés célja, hogy a cégek egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban küldhessenek nemzetközi kifizetéseket USDC-ben, anélkül hogy saját kriptós infrastruktúrát kellene kiépíteniük.
2026. 06. 11. 23:30
Megosztás:

A Nasdaqon indulhat az Avalanche treasury platform: új kapu nyílik az AVAX-kitettség előtt

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezhet az Avalanche ökoszisztéma: egy AVAX-fókuszú treasury platform Nasdaq-listázásra készül. A lépés hidat építhet a hagyományos tőkepiacok és a kriptoszektor között, miközben új típusú befektetői kitettséget kínál azoknak, akik nem közvetlenül vásárolnának kriptoeszközöket.
2026. 06. 11. 22:30
Megosztás:

Kamatot emelt az EKB, a prognózisukat is módosították

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-ra emelte a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-ra emelkedett, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-ra emelkedett.
2026. 06. 11. 21:30
Megosztás:

Tőzsdére lépése után a SpaceX a legnagyobb technológiai cégek nyomába eredhet

A várakozások szerint 2026. június 12-én debütálhat a Nasdaqon a Space Exploration Technologies Corp. (SpaceX), amelynek tőzsdei bevezetése a globális piacok egyik legjelentősebb eseménye lehet az évben. Az IPO akár Elon Muskot is közelebb viheti ahhoz, hogy a világ első dollárban számolt billiomosa legyen. A várható piaci hatásokat és a SpaceX értékelésének lehetséges következményeit a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB vezető elemzője, Szitás Lóránt elemezte.
2026. 06. 11. 21:00
Megosztás:

Figyelmeztető jelek az állásinterjún: hogyan szúrjuk ki időben a rossz főnököket és kollégákat

Az állásinterjú nem vallatás, hanem üzleti tárgyalás. Mindkét fél kockázatot vállal, és mindkét oldalnak lehet veszítenivalója. Egy rossz felvétel a munkavállaló éves bérének akár a 150-200%-ába is kerülhet a vállalatnak a kiesett produktivitás, a toborzási költségek és a betanítási idő miatt. A munkavállaló számára pedig már egy mérgező környezetben töltött év maradandó károkat okozhat a szakmai önbecsülésében és a karrierjében.
2026. 06. 11. 20:30
Megosztás:

Nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltését az Országgyűlés

Két napon, hétfőn és kedden ülésezik a jövő héten a parlament, a hétfői ülés várhatóan Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik. Az Országgyűlés hétfőn dönt arról, hogy nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltésének maximális idejét.
2026. 06. 11. 20:00
Megosztás:

Továbbra is jelen van a sertéspestis Horvátországban

Továbbra is jelen van az afrikai sertéspestis Horvátországban: ezúttal az Eszék-Baranya megyei Djurdjenovac járáshoz tartozó Saptinovciban igazoltak újabb esetet - közölte csütörtökön a horvát mezőgazdasági minisztérium.
2026. 06. 11. 19:30
Megosztás:

7 százalék is lehet a költségvetési hiány

Még mindig azt látjuk, hogy a költségvetési hiány akár hét százalék is lehet - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
2026. 06. 11. 19:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált a munkanélküliség áprilisban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban a munkanélküliség áprilisban már a hatodik egymást követő hónapban maradt 5 százalék, ez a ráta gyakorlatilag 2022 februárja óta nem változott.
2026. 06. 11. 18:30
Megosztás:

Az EKB 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 06. 11. 18:00
Megosztás:

Lemondott a brit védelmi miniszter

Lemondott csütörtökön John Healey brit védelmi miniszter.
2026. 06. 11. 17:30
Megosztás:

Heves viharok okoztak károkat Szlovéniában

Heves viharok vonultak át Szlovénia északi és keleti részén szerda este, az erős szél, a felhőszakadás és a jégeső épületekben és a termésben is jelentős károkat okozott - közölte csütörtökön a szlovén katasztrófavédelem.
2026. 06. 11. 17:00
Megosztás: