Gazdasági akcióterv - londoni elemzők: hitelessé vált hiánycélok, növekedési kockázatokkal

Az idei és a jövő évi magyar államháztartási hiánycélok hitelessé váltak a kormány által e héten bejelentett adóintézkedésekkel, ám a tervezett lépések keresleti és növekedési kockázatokat is hordoznak, és ebből később államháztartási bevételi kockázatok eredhetnek - vélekedtek pénteki kommentárjaikban londoni felzárkózó piaci elemzők.

Az Eurasia Group nevű vezető londoni gazdasági-politikai kockázatelemző és tanácsadó csoport pénteki elemzése szerint a bejelentett kormányzati intézkedések "hitelessé és teljesíthetővé" tették az idei és a jövő évi államháztartási hiánycélt, amelyek "eddig nem voltak hitelesek és teljesíthetők". Ez rövid távon kedvező fejlemény a kötvénypiaci befektetőknek.

 

A ház szerint ugyanakkor az adóztatási tervek olyan magyarországi gazdasági szektorokat érintenek, amelyekben számos nagy nemzetközi vállalat jelentős beruházásokat hajtott végre az elmúlt időszakban Magyarországon, és biztos, hogy a válságadók hatással lesznek e cégek tőkekihelyezési terveire a következő években. Emellett a terv általánosságban is károsítani fogja a magyarországi befektetési klíma megítélését, és ennek átgyűrűző hatásai lehetnek a növekedésre és a foglalkoztatásra.

 

Ráadásul jó esély van arra, hogy a távközlési szektorra kiróni tervezett különadót az EU-hatóságok versenypolitikai megfontolások alapján nem fogják engedélyezni - vélték az Eurasia londoni elemzői. A cég értékelése szerint a program nem tartalmaz érdemi kiadáscsökkentést, és a közszférát érintő strukturális reformok hiányában e változások valószínűleg negatív hatással lesznek végül a beruházásokra és a gazdasági növekedésre egyaránt.

 

Az Eurasia Group véleménye szerint, ha a magyar kormány a jövő év közepéig - a 2012-es költségvetés előkészítésének kezdetéig - nem tesz komoly lépéseket (a strukturális reformok területén), a magyarországi adósságráta "ismét a (befektetői) figyelem középpontjába kerül". Ha pedig nem lesz "látványos" ütemű gazdasági növekedés, és a strukturális államháztartási kiadások is a jelenlegi pályán maradnak, a most bejelentett tervek kedvező piaci hatásai "igen rövid életűnek bizonyulhatnak" - vélekedtek pénteki kommentárjukban az Eurasia londoni elemzői.

 

Az új adók a Royal Bank of Scotland (RBS) kommentárja szerint is elősegítik a hiánycélok teljesítését. Azonban Timothy Ash, a cég londoni globális feltörekvő térségi kutatási részlegének vezetője attól tart, hogy az adótervek egyben vissza is fogják a magyar gazdaságban érvényesülő aggregált keresletet - vagyis az összes gazdasági szektorban, valamennyi gazdasági szereplő által támasztott összkeresletet -, amely "már most is gyenge". Az RBS vezető közgazdásza szerint emiatt a későbbi évek adóbevételi várakozásai "túl derűlátónak bizonyulhatnak".

 

Ash szerint "a Fidesz valószínűleg abban reménykedik", hogy az új adóintézkedésekkel nyert költségvetési időkereten belül a gazdasági aktivitás felélénkül, és Magyarország a gazdasági növekedés révén csökkentheti az adósságterhet. A külső keresleti kilátások azonban ingatagok, a bankszektorra már korábban bejelentett különadók pedig a várakozások szerint hatással lesznek a hitelezésre, és mindezekkel együtt az új adóintézkedések csak még tovább erősítik a lefelé ható növekedési kockázatokat - vélekedett a Royal Bank of Scotland vezető felzárkózó térségi közgazdásza.

 

A BNP Paribas bankcsoport befektetési elemzői is annak a véleményüknek adtak hangot, hogy az új adók "markánsan" negatív hatással lesznek a magyar vállalati szektor beruházásaira a 2011-2013-as időszakban, meghosszabbítva a foglalkoztatási problémákat, és "lehetetlenné téve" a jövő évre várt 3 százalékos gazdasági növekedés elérését. A ház kimutatása szerint az elmúlt nyolc év tapasztalatai azt mutatják, hogy Magyarországon a GDP-arányos adóterhelés minden 1 százalékpontos növelése hozzávetőleg 5 százalékponttal csökkentette a bruttó állóeszköz-beruházási kiadások növekedési ütemét.

 

A BNP Paribas saját számításai szerint a bejelentett pótlólagos adóintézkedések az idén a hazai össztermék 1,6 százalékának, 2011-ben az éves GDP-érték 2,7 százalékának felelnek meg. Az adótervek kedvező költségvetési hatásaihoz járuló, később jelentkező másodlagos negatív hatások kockázataira a héten már más nagy londoni házak is felhívták a figyelmet.

 

A Capital Economics, az egyik legnagyobb londoni befektetési tanácsadó csoport közölte, hogy saját becslése szerint 350 milliárd forint értékű költségvetési intézkedés szükséges a jövő évi GDP-arányos államháztartási hiány 3 százalékra csökkentéséhez, és a ház felzárkózó piaci elemzői szerint a magyarországi adótervekkel ez "kényelmesen túl is teljesíthető". Az intézkedések ideiglenes mivolta azonban azt jelenti, hogy "2012-vel kapcsolatban már nagyobb kérdőjelek merülnek fel", és ha nem lesz meredek gazdasági fellendülés - ami szinte biztos -, akkor abban az évben jó eséllyel további költségvetési intézkedések válnak szükségessé a hiány újbóli növekedésének elkerülésére - állt a Capital Economics kommentárjában.

 

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzői első értékelésükben úgy vélekedtek, hogy az eddig bejelentett tervek alapján a hiánycsökkentés zöme "torzító jellegű" adóintézkedésekből ered, kiadási oldalon érdemi csökkentések vagy reformok nélkül. A JP Morgan szerint mindazonáltal lehetséges, hogy hétfőn, amikor a parlament elé kerülnek az intézkedések részletei, elhangzanak majd bejelentések bizonyos mértékű kiadáscsökkentésről, "javítva a költségvetési kiigazítás minőségét".

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

Az utóbbi időszakban Magyarországon is egyre nyilvánvalóbbá vált a vadvilág beköltözése a városba – a főváros 12. kerületében például már-már mindennaposnak számít, hogy a helyiek vaddisznókkal találkoznak a lakóhelyük környezetében. Az ilyen esetek kapcsán sokan leginkább arra gondolnak, egy vadállattal való találkozáskor kell-e félteniük a testi épségüket, jóllehet a probléma egy másik – a leírtakhoz részben kapcsolódó – kérdést is felvet, nevezetesen, hogy a vadak által okozott károkat térítik-e a biztosítók? A Bank360 hazai biztosítókat kérdezett meg ezzel kapcsolatban.
2025. 12. 24. 01:00
Megosztás:

Biztonságos AI-tranzakciókat valósít meg a Visa partnereivel, megnyílhat az út a technológia széles körű elterjedése előtt 2026-ban

A Visa bejelentette a mesterséges intelligencia (AI) alapú kereskedelem fejlődésének egyik mérföldkövét: több száz biztonságos, AI-ügynök által kezdeményezett tranzakciót hajtottak végre sikeresen az ökoszisztéma partnereivel szoros együttműködésben. Az áttörés jelzi, 2025 lesz az utolsó év, amikor a vásárlók egyedül intézik a vásárlást és a fizetést – az AI-ügynökök által támogatott tranzakciók pedig a kísérleti fázisból a széles körű alkalmazás felé haladnak.
2025. 12. 24. 00:05
Megosztás:

A Hyperliquid 25 dollárra esik, miközben a Digitap ($TAP) a valódi költésekre fókuszál — A legjobb kriptó 2026-ra?

A Hyperliquid eléri a 25 dollárt – gyenge kockázati étvágy a piacon.
2025. 12. 23. 23:00
Megosztás:

A Bitcoin az $88,000-as szinten oldalaz — A Digitap ($TAP) 5-szörös hozamot céloz, mint a legjobb kripto előértékesítési rotációs lehetőség

A Bitcoin árfolyama ezen a héten pontosan ott kezdett, ahol az előző héten abbahagyta: a $88,000 körüli szinten. A köztes időszakban azonban az árfolyammozgás mindennek mondható, csak nyugodtnak nem.
2025. 12. 23. 22:00
Megosztás:

Márciusban indul a legnagyobb keretösszegű földhőpályázat

A kormány a Jedlik Ányos Energetikai Programban minden eddiginél nagyobb forrásmennyiséggel segíti a geotermia térnyerését. A pályázati honlapon keddtől elérhető a földhőre a legtöbb forrást biztosító programelem végleges felhívása, 19 milliárd forint kamatmentes hitel ösztönzi a geotermikus hő- és villamosenergia-termelő beruházásokat Budapesten kívül az ország bármely részében - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden.
2025. 12. 23. 21:00
Megosztás:

Közelíti a 10%-ot a borravaló mértéke Magyarországon

A bankkártya-használati adatok szerint 2025-ben a magyar fogyasztók 8,12% borravalót adtak a vendéglátó ipari helyeken. A borravaló szokása átalakulóban van a gazdaságban és szektoronként eltérő a mértéke, amit a szezonális hatások is befolyásolnak. A kártyaelfogadási szolgáltató Teya Magyarország először hozott nyilvánosságra a jellemzően vendéglátóipari fogyasztáshoz kapcsolódó, borravalóra irányuló adatokat.
2025. 12. 23. 19:00
Megosztás:

Becsapós lehet az enyhe tél: szakértői tippek a biztonságos ünnepi utazáshoz

Az év végi rokonlátogatások és téli kiruccanások időszaka a magyar közutak egyik legforgalmasabb periódusa. Bár az idei december eddig enyhébb arcát mutatta, a Hankook szakértői arra figyelmeztetnek: a hamis biztonságérzet a legnagyobb ellenség. A változékony időjárás, a „fekete jég” jelensége és a hajnali fagyok olyan kihívások elé állítják az autósokat, amelyekre csak megfelelő műszaki felkészültséggel és minőségi, évszaknak megfelelő abroncsokkal lehet biztonságosan reagálni.
2025. 12. 23. 18:00
Megosztás:

Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban

Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest, miközben emelkedett az elektromos járművek piaci részesedése az Európai Autógyártók Szövetsége, az ACEA kedden közzétett jelentése szerint.
2025. 12. 23. 17:00
Megosztás:

Idén a tavalyinál 10 százalékkal több újbor készült

Az idén leszüretelt szőlőből mintegy 2,9-3 millió hektoliter seprős újbor készült, ez 10 százalékkal haladja meg a tavalyi szintet, ami az elmúlt tíz év átlaga körül alakul a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által készített körkép szerint.
2025. 12. 23. 16:00
Megosztás:

Új babaáruházlánccal erősít a Mészáros Csoport

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt. a szlovén ALFI Magántőkealappal és a többi kis tulajdonossal, amelynek értelmében Szlovénia, Horvátország és Észak-Macedónia piacvezető baba-mama és gyermek bolthálózata, a Baby Center a 100 százalékos tulajdonába kerül az Alfi Kids d.o.o-n keresztül - jelentette be a társaság az MTI-nek kedden megküldött közleményben.
2025. 12. 23. 15:00
Megosztás:

Olajos magvak, szaloncukrok, héjas gyümölcsök vizsgálata, karácsonyi vásárok vendéglátóhelyeinek ellenőrzése

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok vendéglátóhelyeket és aszalt gyümölcsöket, olajos magvakat, szaloncukrokat és héjas gyümölcsöket árusító karácsonyi vásárokat, piacokat, vásárcsarnokokat és boltokat ellenőriztek az adventi időszakban. A szaloncukroknál és olajos magvaknál minden tizedik ellenőrzött termék esetében találtak valamilyen hiányosságot, így többek között a termék összetételére és származására vonatkozó tájékoztatási, valamint nyomonkövetési problémák merültek fel. Eközben a karácsonyi vásárok vendéglátóhelyeit is vizsgálta a hatóság, amelyek közül 6 egység ideiglenes bezárására vagy a tevékenység korlátozására került sor higiéniai problémák miatt.
2025. 12. 23. 14:00
Megosztás:

A 4iG Nyrt. új finanszírozási feltételei tovább erősítik a csoport hosszú távú növekedési terveit

A 4iG megállapodást kötött az NKP II. keretében kibocsátott kötvényeinek új feltételrendszeréről, amely a finanszírozók részéről a társaság eredményes növekedési pályájának és megerősödött pénzügyi teljesítményének elismerését, valamint a befektetők hosszú távú bizalmát tükrözi. A lépéssel felszabaduló jelentős forrásokat a vállalatcsoport a következő években a hazai és nemzetközi növekedési stratégiájának prioritásaira – az űr- és védelmi ipari, valamint a távközlési és digitális infrastruktúra területén tervezett beruházásokra, valamint célzott akvizíciókra – fordíthatja, amely a részvényesi értékteremtést szolgálja.
2025. 12. 23. 13:00
Megosztás:

Milliárdos veszteség is lehet a vége: a gyártás legsérülékenyebb pontja

2025-ben a gyártóvállalatok digitalizációja és automatizációja új, korábban nem látott kiberfenyegetéseket hozott magával. A támadási pontok száma a termelési rendszerek összekapcsoltsága miatt többszörösére nőtt, miközben számos ipari szereplő még mindig alábecsüli a kockázatokat. Az OMIKRON Informatika Kft. friss tapasztalatai szerint nemcsak az IT-rendszerek, hanem az üzemi OT-környezet sérülékenysége is komoly üzletmeneti kockázatot jelent: egyetlen támadás akár teljes gyárleállást is okozhat.
2025. 12. 23. 12:00
Megosztás:

Karácsonykor is nyitva tartanak az ORLEN DESPAR üzletei

Az ORLEN Hungary országszerte már 70 töltőállomáson üzemeltet DESPAR élelmiszerüzleteket, ahol a tankolás mellett a mindennapi bevásárlás egyaránt gyorsan és kényelmesen elintézhető. Az ORLEN benzinkutakon található DESPAR egységek az ünnepi időszakban is megbízható megoldást nyújtanak azok számára, akik az utolsó pillanatban szembesülnek azzal, hogy hiányzik egy-egy fontos alapanyag a karácsonyi készülődéshez.
2025. 12. 23. 11:00
Megosztás:

A virtuális rendezvények és koncertek új korszaka

Abban a korszakban, amikor a világ a világjárvány idején a túlélésért küzdött, és az emberek nem tudtak elmenni kedvenc koncertjeikre, a szórakoztatóipar megszűnt kizárólag offline formában létezni.
2025. 12. 23. 10:44
Megosztás:

Vállalkozók! Ezek a változások jönnek 2026-ban

Fontos adóváltozások lépnek életbe 2026. január 1-jétől. Emelkedik az alanyi adómentes (AAM) határ, módosul az átalányadózás egyik kulcseleme, a költséghányad, továbbá átalakul a szociális hozzájárulási adó (SZOCHO) minimum alapjának meghatározása is. A módosítások egyszerre jelenthetnek könnyebbséget és új, odafigyelést igénylő feladatokat a vállalkozók számára.
2025. 12. 23. 09:00
Megosztás:

Botrány az Aave-nél: egy elhamarkodott szavazás megrendíti a DeFi egyik zászlóshajóját

Az Aave, a decentralizált pénzügyek (DeFi) egyik legismertebb protokollja, ezúttal nem technikai újításaival vagy hozamígéreteivel, hanem belső kormányzási válságával került a figyelem középpontjába. Egy vitatott szavazási kezdeményezés, mely a protokoll márkaeszközeinek DAO alá helyezéséről szól, komoly feszültséget váltott ki a közösségben – és súlyos kérdéseket vet fel a decentralizáció hitelességével kapcsolatban.
2025. 12. 23. 08:00
Megosztás:

Miközben az USA és az EU elad, Ázsia csendben felvásárolja a Bitcoint – íme, miért

A Bitcoin piaca látszólag kiszámíthatatlan – napközben gyengül, éjszaka stabilizálódik vagy enyhén erősödik. Mi állhat ennek a furcsa viselkedésnek a hátterében? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk: időzónák és földrajzi különbségek. Míg az Egyesült Államokban és Európában inkább eladnak, addig Ázsiában egyre többen vásárolnak. A globális kereskedési adatok alapján egyértelmű a trend – és talán a jövő is.
2025. 12. 23. 07:00
Megosztás:

Bitcoin bálnák eladják vagyonuk egy részét – 3,37 milliárd dollárnyi BTC mozdult meg decemberben

2025 decemberében látványos mozgások zajlottak a Bitcoin piacon: a legnagyobb kriptotartók – az úgynevezett „bálnák” – több mint 36 000 BTC-t dobtak piacra. Ez a több milliárd dollár értékű eladás komoly kérdéseket vet fel a Bitcoin árfolyamának rövid távú jövőjét illetően, különösen egy ilyen ingadozó piaci időszakban.
2025. 12. 23. 06:00
Megosztás:

Meglepő fordulat: A JPMorgan kriptokereskedést tervez intézményi ügyfeleknek

A Wall Street egyik legnagyobb neve, a JPMorgan Chase, újabb jeleit mutatja annak, hogy a kriptoipar végleg belépett a pénzügyi fősodorba. Bár korábban még élesen kritizálta a Bitcoint, a bank most komolyan mérlegeli a kriptokereskedés bevezetését – igaz, egyelőre csak az intézményi ügyfelek számára.
2025. 12. 23. 05:00
Megosztás: