Orbán: 2013-ban indul az emelt bértáblájú pedagógus-életpálya modell

2013-ban indul az emelt bértáblájú pedagógus-életpálya modell - nyilatkozta a miniszterelnök a Kisalföldnek. Orbán Viktor a Győr-Moson-Sopron megyei lapban csütörtökön megjelent interjúban közölte, hogy a jövő héten nevezi meg Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter utódját.

 A kormányfő a szerdai soproni kormányülésről elmondta, hogy a kabinet döntött a dohánytermékekből származó állami bevétel jelentős emeléséről és a költségvetésben szereplő tartalék év közbeni felhasználásáról. Orbán Viktor közölte, hogy a kormány növekedési terv elkészítését határozta el, és ösztönözni akarja a hitelezést. Hozzátette: a kereskedelmi bankokat megpróbálják olyan helyzetbe hozni, hogy hitelekkel segítsék a magyar kis- és középvállalkozásokat.
    

A kormányfő szerint ez nem könnyű feladat, mert közben az anyabankjaik arra utasítják őket, hogy vonják ki és vigyék haza forrásaikat Magyarországról.  Orbán Viktor elmondta, hogy a kabinet határozott az uniós pénzek odaítélésének és kihelyezésének felgyorsításáról is.
    

A gazdasági minisztérium létrehoz egy olyan intézményrendszert, amely a kis- és középvállalkozások exporttevékenységét ösztönzi majd – közölte a miniszterelnök.  Orbán Viktor az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatban azt mondta: az a cél, hogy elővigyázatossági hitelkeretet kapjon Magyarország, amelyet abban az esetben tud használni, ha Európában a "zűrök" tovább növekednek.
    

Kijelentette: a magyar gazdaság megáll a lábán, most rendelkezésre áll annyi pénz, amennyi az ország működtetéséhez szükséges; az ország képes finanszírozni magát a pénzügyi piacokról.  De az ország el van adósodva, a hiteleket törleszteni kell, tehát szükség van forrásokra. A következő években a nagy államok is hatalmas kötvénykibocsátásokba kezdenek, ezért kell Magyarországnak egy bizonyos védőháló – mondta a kormányfő.
    

Az eurózóna tizenhét tagállamának sorosabb együttműködéséről szóló egyezmény kapcsán Orbán Viktor leszögezte, hogy egyelőre csak ötletek és javaslatok vannak, de pontos szerződés még nincs.  Egy ország nevében nem lehet igent mondani tisztázatlan tartalmú megállapodásra - jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette: "Ellenálltam annak a törekvésnek, hogy egy hajnalig tartó vacsora alatt elkötelezzem Magyarországot olyan feladatok mellett, amelyekhez parlamenti jóváhagyás kell, s ami, ha rosszul hajtjuk végre, még szociális katasztrófához is vezethet. Kalandorság lett volna. Időt kellett nyernünk!"
    

Véleménye szerinte nagy fába vágták a fejszéjüket a tagállamok, ugyanis a költségvetési unió létrehozása veszélyeket is rejt magában. "Nem mondom, hogy nem sikerülhet, de magában rejti a kudarc lehetőségét. Jól meg kell tehát gondolnunk, hogyan viszonyulunk egy ilyen ingatag építményhez" - mondta Orbán Viktor.
    

A miniszterelnök egész Európára nézve igaznak nevezte azt az állítást, miszerint a válság veszélyezteti a demokratikus értékeket.  "A válság valóban megviseli a demokráciákat. Magyarországon viszont az emberek rendkívül bölcsen döntöttek, amikor egy soha nem látott mértékű összefogás létrehozásával kétharmados parlamenti többséget hoztak létre. Nekünk nem kell rossz kompromisszumokat kötni a nagy döntések érdekében, míg Nyugaton sokszor a politikai adok-kapok szétrázza a kormányokat, és nem demokratikusan választott vezetőket állít az országok élére. Magyarországon nem kell nem demokratikus megoldásokban gondolkodni" - jelentette ki.
    

Orbán Viktor elmondta: feladatát úgy fogja fel, hogy először is igyekezzen jól megoldani a problémákat, másodszor védje meg a bajoktól az embereket.
    

"Nekem kötelességem, hogy a várható nehézségekről őszintén tájékoztassam az embereket. De elmondom azt is, hogy Magyarország tehetséges, erős ország, biztos lábakon álunk, és amint túljutunk ezen a válságon, maradéktalanul meg fogunk birkózni a saját feladatainkkal. Erősek vagyunk, hiszen egy olyan nyolcéves katasztrofális kormányzás után, mint amilyet 2002 után elszenvedni voltunk kénytelenek, mi nem jutottunk Görögország sorsára. Van okunk reménykedni a jövőben, de tény, nehéz idők jönnek" – jelentette ki a kormányfő a Kisalföldnek. (MTI)

Áder János: magyar fejlesztés hozhat megoldást Afrika vízproblémáira

A 21. század nagy kérdése, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű vizet tudjunk biztosítani a lakosságnak, az iparnak és a mezőgazdaságnak - hívta fel a figyelmet Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2026. 03. 01. 19:00
Megosztás:

Elindult a lakásbiztosítási kampány: egy hónapig költségmentesen válthatunk

Március elsejével kezdetét vette a lakásbiztosítási kampány. Ez alatt az idő alatt egészen március 31-ig a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek szabadon felmondhatják vagy módosíthatják meglévő szerződésüket, illetve újat köthetnek. A kampány célja, hogy az ügyfelek jobb és/vagy kedvezőbb díjazású lakásbiztosításra tegyenek szert – ahhoz azonban, hogy ez tényleg így legyen, a Bank360 összeszedett néhány szabályt, melyeket érdemes betartani.
2026. 03. 01. 18:00
Megosztás:

2 vezető kriptovaluta, amit 100 dollárból is megvehetsz most

A kriptopiac gyengén kezdte az évet: a legtöbb nagy név kétszámjegyű mínuszban jár. A digitális eszközök – szemben a részvényekkel vagy kötvényekkel – nem kötődnek közvetlenül vállalati eredményekhez vagy cash flow-hoz, ezért az esések pontos okát nehezebb meghatározni. Sok elemző szerint ez egyszerűen a szektor jól ismert boom–bust ciklusának része.
2026. 03. 01. 17:00
Megosztás:

Budapest Airport: 28 járatot töröltek a közel-keleti helyzet miatt

Vasárnap 28 járatot töröltek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a közel-keleti helyzet miatt, egyes járatok státusza egy napon belül is változhat - tudatta a Budapest Airport közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 01. 16:00
Megosztás:

Ipari és GDP adatok érkeznek a jövő héten

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn a külkereskedelmi termékforgalom januári adatait, kedden a bruttó hazai termék (GDP) 2025. negyedik negyedéves alakulásának második becslését, szerdán a szolgáltatások külkereskedelmének 2025. negyedik negyedéves adatait, csütörtökön a kiskereskedelem januári adatait, pénteken az ipar januári teljesítményének első becslését teszi közzé.
2026. 03. 01. 15:00
Megosztás:

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek, az ott tartózkodó, konzuli védelemre regisztrált magyarok száma szombat reggeltől estig 1893-ról 4144-re nőtt - erről írt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében vasárnap reggel.
2026. 03. 01. 14:00
Megosztás:

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 01. 13:00
Megosztás:

Így teljesített a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,64 százalékot emelkedve 126 534,75 ponton fejezte be a hetet.
2026. 03. 01. 11:00
Megosztás:

Bitmine és Strategy: 15,9 milliárd dolláros lebegő veszteség rázza meg az intézményi kriptopiacot

Az intézményi kriptovaluta-treasury stratégiák árnyoldala került reflektorfénybe. A legfrissebb piaci adatok szerint két meghatározó digitális eszközöket felhalmozó vállalat, a Bitmine és a Strategy összesen 15,9 milliárd dollárnyi nem realizált (unrealized) veszteséget görget maga előtt. Bár ezek a tételek egyelőre csak könyvelési (mark-to-market) veszteségek, a számok jól mutatják, milyen kockázatokkal járhat az agresszív kriptofelhalmozás egy volatilis piacon.
2026. 03. 01. 10:00
Megosztás:

Tőkepiaci csúcsteljesítmények az idei BÉT Legek díjátadón

Több mint 25 éves hagyományra tekint vissza a Budapesti Értéktőzsde által szervezett BÉT Legek díjátadó, amely mostanra a hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseményévé vált. Az idei gálán a BÉT 18 kategóriában ismerte el a piaci szereplők 2025-ös teljesítményét, díjazva a kiemelkedő eredményeket és a tőkepiac fejlődéséért tett lépéseiket. Az eseményt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva a magyar tőkepiac stabilitásának és versenyképességének jelentőségét.
2026. 03. 01. 09:00
Megosztás:

Tovább élesedik a verseny: újabb bank csökkentett kamatot az Otthon Startnál

Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet Bank ajánlatában tavasztól már 2,80 százalékos kamatszint szerepel. A Bankmonitor szakértői ennek apropóján összeszedték, hogy hol milyen kamat mellett lehet igényelni a kérdéses támogatott hitelt.
2026. 03. 01. 08:00
Megosztás:

4,2 milliárd dollárnyi USDT befagyasztva – szigorít a Tether a kriptobűnözés ellen

Három év alatt összesen 4,2 milliárd dollár értékű USDT került feketelistára a Tether döntése nyomán. A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátójának lépései jól jelzik: a kriptoeszközökhöz kapcsolódó bűncselekmények és a szankciós kockázatok miatt a szabályozói nyomás érezhetően fokozódik. A befagyasztás ugyanakkor nem egyenlő vagyonelkobzással – és önmagában nem bizonyít bűnösséget sem.
2026. 03. 01. 07:00
Megosztás:

Proof of Work vs. „Proof of War”: Bitcoin biztonság kontra fiat pénzrendszer

A Bitcoin energiaalapú biztonsági modellje és a fiat pénzek politikavezérelt működése közötti különbség újra a szakmai viták középpontjába került. A „proof of work” és a „proof of war” kifejezések éles retorikai ellentétet rajzolnak fel a digitális, decentralizált pénz és az államilag kibocsátott valuta között – miközben az energiaárak, az infláció és a monetáris politika aktuális kérdései tovább fűtik a diskurzust.
2026. 03. 01. 06:00
Megosztás:

A Nébih tipp: ideje rendet tenni a hűtőben és a kamrában

A tavasz közeledte jó alkalom arra, hogy a hűtőszekrényt és kamrát is átvizsgáljuk, rendbe tegyük. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Program praktikus tanácsokkal hívja fel a figyelmet a rendszeres ellenőrzés és takarítás fontosságára. A helyes élelmiszer-elrendezés mind az élelmiszerbiztonság, mind az élelmiszerpazarlás csökkentése szempontjából alapvető.
2026. 03. 01. 05:00
Megosztás:

Begyújtotta a rakétákat a 4iG: Soha nem látott pénzügyi eredményeket ért el a cégcsoport

A 4iG Csoport történetének legerősebb pénzügyi évét zárta 2025-ben: konszolidált nettó árbevétele 733,88 milliárd forintra, EBITDA-ja 275 milliárd forintra emelkedett, mindkettő történelmi csúcsot jelent.
2026. 03. 01. 04:00
Megosztás:

Befejeződött a Bászna Gabona Zrt. károsultjainak állami kárrendezése

A kormány gyors reakciójának köszönhetően másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca által az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint.
2026. 03. 01. 03:00
Megosztás:

Ennyi lesz a liszt, a cukor, az étolaj és a tojás ára márciustól

Az üzletekben tapasztalható árváltozások most jóval visszafogottabbak, mint a korábbi, erőteljes inflációs időszakban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen mindegy lenne, mikor és melyik boltban tesszük a kosárba az alapélelmiszereket.
2026. 03. 01. 02:00
Megosztás:

Kevés a nyugdíjad? Így lehet emelést kérni hivatalos úton

Sokan csak akkor szembesülnek vele, mennyire alacsony az ellátásuk, amikor már hónapok óta próbálnak kijönni a pénzből. Pedig a nyugdíjrendszer nem zárja ki teljesen a segítséget: méltányossági alapon többféle támogatás is kérhető. Mutatjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, ha kevésnek érzed a nyugdíjadat.
2026. 03. 01. 01:00
Megosztás:

Városi épületfejlesztést segítő algoritmust fejlesztett az EFERTE Kft.

Tartószerkezetet vizsgáló döntéstámogató algoritmust és hozzá kapcsolódó adatbázist fejlesztett az EFERTE Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. a meglévő városi épületek fejlesztésének segítésére, a 257,6 millió forint összköltségvetésű projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól kapott 199,9 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével valósult meg - közölte az EFERTE Kft. az MTI-vel.
2026. 03. 01. 00:05
Megosztás:

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása, ott halad át a világ nyersolaj-kereskedelmének mintegy harmada - mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
2026. 02. 28. 23:00
Megosztás: