A paksi bővítést és a harmadik rezsicsökkentést is támogatta a gazdasági bizottság

Általános vitára alkalmasnak találta a paksi atomerőmű bővítésről szóló dokumentumot az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága hétfői ülésén, ahol a képviselők a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslatot is támogatták.

A rezsicsökkentésről szóló javaslatot Németh Szilárd (Fidesz) és Rogán Antal (Fidesz) frakcióvezető közösen jegyzik: ennek alapján a gáz lakossági fogyasztói ára április 1-jétől 6,5 százalékkal, az áramé szeptember 1-jétől 5,7 százalékkal, a távhő ára pedig október 1-jétől 3,3 százalékkal csökken majd. Németh Szilárd a javaslat előterjesztésében hétfőn kiemelte: az újabb rezsicsökkentéssel a hazai háztartási energiaárak elérik az európai átlagot. "Szeretnénk elérni, hogy Európában mi fizessük a legkevesebbet "- tette hozzá. Közölte: további rezsicsökkentésen törik a fejüket, amint erre a gazdaság állapota lehetőséget ad.
    

Rogán Antal, a bizottság elnöke azt kérte az MSZP-től, hogy járuljon hozzá a házszabálytól való eltéréshez a törvényjavaslatra vonatkozóan. Általános vitára alkalmasnak találta a paksi atomerőmű bővítésről szóló dokumentumot az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága. A paksi erőmű bővítéséről szóló egyezmény szövegét a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken nyújtotta be az Országgyűlésnek.
    

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a kormány álláspontját ismertetve az ülésen elmondta: a paksi blokkok bővítése két korábbi felhatalmazó dokumentum alapján indult el, az első döntés 2009-ben született. Ismertetése szerint a beruházás várható költsége 10-12 milliárd euró között lesz. Közölte, hogy a pénzügyi megállapodás még nem született meg, de erre néhány héten belül sor kerülhet. A kijelölt munkabizottság öt szerződéstervezetet készített elő, ebből 2014. január 14-én a szerződő felek négyet írtak alá, az egyik a kormányközi megállapodás.     

 

A kivitelezői dokumentumban az orosz fél vállalta, hogy 40 százalékban beszállítókra támaszkodik. Az utolsó kettő az üzemeltetés-karbantartásról, és az üzemanyag-szükséglet biztosításáról, illetve a kiégett fűtőelemek elszállításáról szól, ez utóbbi a beüzemelést követő 20 évre vonatkozik. Varga Mihály hangsúlyozta: a kormány mindenben transzparens módon jár el. Ismertette, hogy az orosz fél által biztosított 10 milliárd eurós hitelkeret lehívása tíz év alatt történik meg, ami számításaik szerint néhány százalékponttal növeli az államadósság éves mértékét. Kiemelte: a beruházás éves szinten akár 1 százalékos GDP-növekedést és 10 ezer új munkahelyet teremt.
   

 Volner János, a bizottság jobbikos alelnöke azzal együtt, hogy támogatta a javaslatot, "erős arcátlanságnak nevezte", hogy a kormány több kormányzati ciklusra kiható kérdésről nem egyeztetett előre, csak utólagos tájékoztatást ad. Kovács Tibor, a bizottság MSZP-s alelnöke szerint ők nem "titkos tárgyalások" lefolytatására adtak felhatalmazást, és az erőmű bővítését soha meg nem térülő beruházásnak nevezte. Rogán Antal kifejtette: a paksi bővítésről gazdasági bizottság tavaly decemberi ülésén egyórás tájékoztatást adott Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára. Hozzátette: ezen az MSZP-s képviselők nem jelentek meg, feltételezése szerint szándékosan, hogy most a tájékoztatás hiányára hivatkozhassanak.  (MTI)


Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus Consulting Group szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás: