Újautó-eladások: Jócskán az uniós átlag alatt

Bár a tavalyi év január-augusztus közti időszakához képest idén 4,5%-kal nőtt az új autók regisztrációja hazánkban, mégis csupán az uniós átlag hatodát érjük el az ezer főre jutó újautó-vásárlások terén. Ezen kíván segíteni az alig fél éve debütált Holvegyekautot.hu, melynek segítségével a vevők eddig átlagosan 16 százalékos kedvezményt értek el, miközben jellemzően nem az árban legkedvezőbb márkakereskedői ajánlatot fogadták el.

Az új személyautók vásárlása terén hazánk alapos lemaradásban van az uniós átlaghoz képest: az Európai Automobilgyártók Szövetségének (EAMA) legfrissebb statisztikái szerint hazánkban 1000 főre csupán 3 regisztráció jut az átlagos 18 helyett. Ezzel Litvániával (3), Lettországgal (2), Bulgáriával (2) és Romániával (2) az utolsó helyeken kullogunk. Átlagosan a legtöbb új személygépjárművet egyébként Luxemburgban regisztrálták: a miniállam lakosainak 7 százaléka vásárolt 2011. január és augusztus között új autót. Emellett még a belgák (37/1000 fő) és az osztrákok (29/1000 fő) költenek jellemzően szalonautókra.

A harmadára apadt piacon szerettünk volna egy újszerű megoldást kínálni az értékesítésre, eddig úgy tűnik, sikerrel” – mondta Sáry András, a Holvegyekautot.hu ügyvezetője. A 2010 márciusában indult szolgáltatásra már több mint 70 márkaképviselet regisztrált, az elmúlt időszak legkeresettebb három márkája – ezekre a gyártmányokra érkezett a legtöbb ajánlatkérés – pedig sorrendben az Opel, a Renault és a Ford. 

A konkrét eladások tekintetében már némiképp változik a kép, az első helyen a Renault szerepel, míg a francia márkát a Chevrolet, majd az Opel követi. A fennállása óta százas nagyságrendű sikeres licitet lebonyolító Holvegyekautot.hu oldalon elsősorban a 3-6 millió forint értékű új személyautókat sikerült értékesíteni, ezek körében átlagosan 13,81 százalékos kedvezményt értek el a vásárlók. Olyan eset is volt ugyanakkor, amikor egy harmincmilliós gépjárműhöz 2,5 millió forinttal olcsóbban jutottak hozzá, illetve egy 6,5 milliós autóhoz 25%-kal kevesebbért.

Az eddigi tendenciákat figyelembe véve a Holvegyekautot.hu segítségével kötött üzletek év végéig akár a teljes gépjárműforgalom 1 százalékát is elérhetik, ami még a meglehetősen beszűkült piacon is jelentősnek mondható” – mondta Sáry András. A szakember hozzátette, az eddigi online eladások statisztikáit figyelembe véve nem feltétlenül a legkedvezőbb ár alapján döntöttek a vevők, sok esetben egyéb kényelmi szolgáltatások és apróbb, az extrák terén megmutatkozó ajándékok döntötték el a licit kimenetelét.

Új személyautók: stabil növekedést mutat Csehország piaca

Három százalékkal 122 639-re nőtt az eladott új személyautók száma az első fél évben Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség a honlapján.
2025. 07. 07. 17:00
Megosztás:

A MET Csoport felvásárolja a KGE német gáztárolóvállalatot

A MET Csoport svájci központú európai energiavállalat 100 százalékban megvásárolta a KGE (Kommunale Gasspeichergesellschaft Epe mbH & Co. KG) nevű, az észak-rajna-vesztfáliai Gronau városában működő földgáztároló-üzemeltetőt. Ezzel a felvásárlással a MET tovább erősíti elkötelezettségét a németországi földgázinfrastruktúra-beruházások iránt.
2025. 07. 07. 16:30
Megosztás:

Az ABB felkerült a TIME magazin „A világ legfenntarthatóbb vállalatai” listájára

Az ABB a TIME “World’s Most Sustainable Companies 2025” című listáján a 14. helyet szerezte meg, Svájcban pedig a harmadik helyen áll az összes iparágat figyelembe véve.
2025. 07. 07. 16:00
Megosztás:

Amit az intimplasztikáról tudni kell

Az intimplasztika napjainkban egyre nagyobb figyelmet kap. A nők közül sokan küzdenek olyan esztétikai vagy funkcionális problémákkal, amelyeknek megoldása nem tűr halasztást. De vajon miért döntenek egyre többen a beavatkozás mellett? Az okok között találhatjuk az esztétikai megfontolásokat, de gyakran egészségügyi szempontok is befolyásolják a döntést.
2025. 07. 07. 15:30
Megosztás:

Trump megfenyegette a BRICS-országokat

Donald Trump további 10%-os vámmal fenyegette meg azokat az országokat, amelyek a BRICS „Amerika-ellenes politikáját” követik.
2025. 07. 07. 15:00
Megosztás:

Budapest verhetetlen - hova kérik a legtöbb lakáshitelt?

A lakáshitelek több mint 30 százaléka budapesti ingatlanhoz kapcsolódott idén – derül ki a K&H friss adataiból. Pest vármegye a második helyen áll 15 százalékos aránnyal, míg Győr-Moson-Sopron vármegye 7 százalékkal a harmadik. Sok más vármegyében azonban jóval kevesebb lakáshitelt vettek fel: számos térség részesedése csak 1-2 százalék.
2025. 07. 07. 14:30
Megosztás:

A kormány mindent megtesz a kiskereskedelmi forgalom további növelése érdekében

A kormány töretlenül azon dolgozik, hogy a családok több pénzből tudjanak gazdálkodni, ezáltal pedig többet is tudjanak költeni, ezért Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre. A fogyasztás bővüléséhez a bérek növekedése és az áremelések letörését célzó kormányzati intézkedések is hozzájárulnak.
2025. 07. 07. 14:00
Megosztás:

A száraz kontinentális klíma változása sújtja térségünket: gyorsul a nyári felmelegedés, súlyosbodnak az aszályok

Magyarország és a Balkán-félsziget Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartoznak a klímaváltozás miatt. A nyarak forróbbá és szárazabbá válása növeli az aszályok gyakoriságát és súlyosságát, miközben a felmelegedés üteme a 2020-as években újra gyorsul, és az idei év is ezt a tendenciát erősíti. Szabó Péter, az ELTE Meteorológiai Tanszék munkatársa elemzi a helyzetet és régiónk kilátásait.
2025. 07. 07. 13:30
Megosztás:

Otthon Start: nem lesz elég a jogszabályi feltételeket teljesíteni

Orbán Viktor bejelentése az első saját tulajdonú lakás megvásárlására igényelhető Otthon Start lakáshitelről valósággal felrobbantotta az internetet. Nem véletlen, hiszen már tudjuk, hogy a szeptembertől igényelhető, 3 százalékos fix kamatú lakáshitelnek nem lesz fetétele a házasság és a gyermekvállalás, mint ahogy felső korhatárt sem szabnak majd meg. Hiába felel meg azonban valaki a támogatott konstrukció személyi feltételeinek, a banki hitelbírálaton is át kell menni ahhoz, hogy élhessen az egyedülálló lehetőséggel - hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 07. 07. 12:30
Megosztás:

Munkaerőpiaci realitások: hogyan segítenek a Fülöp-szigeteki dolgozók a magyar gazdaságban?

Az elmúlt évtizedek során a magyar munkaerőpiac szerkezete jelentős átalakuláson ment keresztül. A demográfiai csökkenés, az elvándorlás és a gazdasági növekedés együttes hatására egyre több ágazatban vált rendszerszintű problémává a munkaerőhiány. Ebben a helyzetben a külföldi munkavállalók - különösen a Fülöp-szigeteki dolgozók - szerepe nem csupán átmeneti megoldásként, hanem strukturális szempontként jelenik meg. De pontosan hogyan és miért váltak ennyire fontossá a magyar gazdaság számára?
2025. 07. 07. 12:00
Megosztás:

Éves szinten emelkedés, havi összevetésben csökkenés a kiskereskedelemben

Májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 2,1 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. 07. 07. 11:30
Megosztás:

Mire lesz érdemes figyelni a héten a befektetőknek?

Mínuszosak az irányadó ázsiai tőzsdék a ma reggeli zárás előtt, az USA vámmegállapodások közeledő július 9-i határideje okozta bizonytalanság továbbra is nyomasztja a befektetőket világszerte. A Nikkei225 0,6%-os gyengülést mutat ma reggel, A Shanghai Composite 0,1%-kal morzsolódott le, míg a CSI300 0,5%-os mínuszban áll.
2025. 07. 07. 10:30
Megosztás:

Többször is új történelmi csúcsra tört az S&P500 és a Nasdaq Composite az elmúlt héten

Pénteken a július 4-i ünnepnap miatt zárva tartottak az USA részvény- és kötvénypiacai. A hét egészét tekintve az S&P 1,7, a Nasdaq Composite 1,6, a Dow 2,3%-os nyereséget ért el, a Russell 2000-es index 3,4%-ot ment, az S&P500 és a Nasdaq Composite több alkalommal is történelmi csúcsot érte el.
2025. 07. 07. 10:00
Megosztás:

A vámtárgyalások közelgő határideje nyomasztotta a befektetőket az európai tőzsdéken

Gyorsan kifulladt az egy nappal korábbi, az USA-Vietnam vámmegállapodás fűtötte piaci optimizmus, pénteken ismét a kereskedelmi tárgyalásokra kitűzött július 9-i határidő közeledte nyomasztotta az európai részvénypiacokat.
2025. 07. 07. 09:30
Megosztás:

Mérsékelten emelkedett a FAO élelmiszerár-indexe júniusban

Kissé nőtt az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke júniusban az előző hónaphoz képest a hús-, a tej- és a növényi olajárak emelkedésének hatására az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.
2025. 07. 07. 08:40
Megosztás:

Több mint ezer vállalkozás kapta meg a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" vouchert

Újabb siker a Demján Sándor Programban: az ezredik vállalkozás is megkapta a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" vouchert - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
2025. 07. 07. 07:00
Megosztás:

8 milliárd dolláros Bitcoin-mozgás mögött technikai frissítés állhat – Nem eladásról van szó

Egyetlen nap alatt 80 000 Bitcoin mozdult meg – azonnal beindultak a találgatások a kriptopiacon. Vajon egy hatalmas eladásról van szó? Összeomlani készül a piac? Az Arkham Intelligence elemzése azonban lehűtötte a kedélyeket: a hatalmas tranzakció inkább technikai háttérrel magyarázható, mintsem pánikszerű értékesítéssel.
2025. 07. 07. 06:00
Megosztás:

Jobb félni, mint kint ragadni – Ezért nem érdemes utazni utasbiztosítás nélkül

Ahogy beköszönt a nyár, egyre több magyar indul útnak külföldre pihenni, kikapcsolódni vagy éppen feltöltődni. Sokan azonban még mindig úgy vágnak bele az utazásba, hogy nem kötnek utasbiztosítást – mondván, „eddig sem történt semmi baj”. Ez azonban nemcsak kockázatos, de egy váratlan esemény esetén komoly anyagi következményekkel is járhat. A 30–50 év közötti utazók számára különösen fontos átgondolni, mi mindent védhet ki egy jól megválasztott biztosítás.
2025. 07. 07. 05:00
Megosztás:

Egyre nagyobb számban jelennek meg az ingatlanpiacon a saját célra nagy lakást keresők

2025. első negyedévét követően az ingatlanpiacon megjelenő befektetők dominanciája mérséklődik a lakhatási célra keresőkkel szemben. Az utóbbi kategóriában a 4 szobás vagy annál nagyobb lakásokra május hónapban az előző hónapnál 5%-kal nagyobb érdeklődés jelentkezett az ingatlan.com oldalán. Ezek az ingatlanok értékállóságuk és megtérülési potenciáljuk miatt befektetési szempontból is egyre vonzóbbak. Az elmúlt években a megváltozott életkörülmények miatt ugyanis felerősödött az igény az olyan lakások iránt, amelyekben többfunkciós terek - például otthoni munkaállomás, edző-, hobbi- vagy vendégszoba - is kialakíthatók. Ezekből az otthonokból azonban jóval kisebb az elérhető kínálat, különösen jó adottságokkal rendelkező lokációkban, ezért a kiemelt fejlesztések fontos elemei lettek.
2025. 07. 07. 04:00
Megosztás:

A blokklánc lehet a megoldás az államadósság válságára? – A Forbes új pénzügyi korszakról ír

A világ egyre több pontján forrnak fel a gazdasági problémák, és az államadósság soha nem látott mértéket ölt. Ebben a nyomás alatt született meg a Forbes gondolatébresztő írása: mi van, ha a megoldást nem a hagyományos pénzügyi eszközök között kell keresni, hanem a blokklánc-technológia újító erejében? Bár egyelőre csupán elméleti keretekről van szó, a téma már most élénk vitát gerjeszt a pénzügyi szektorban.
2025. 07. 07. 02:00
Megosztás: