Cafeteria: Mit kell tenni a munkáltatóknak év végén?

Év végén a legtöbb a munkáltatók dolga a cafateria rendszerrel. A juttatások rendszeréhez a kormányzat új szabályozási környezetet tervez, az egyeztetések még zajlanak. Ebben a helyzetben érdemes a munkáltatóknak még nagyobb hangsúlyt fektetniük a hatékony megoldások kiválasztására, és hozzáértő tanácsadó segítségét igénybe venniük annak érdekében, hogy a már bevezetett rendszer a lehető legkedvezőbben működjön a vállalatok és az alkalmazottak számára is. A Sodexo Motivációs Rendszerek átfogó cafeteria szolgáltatást vezet be mellyel növelhető a dolgozói motiváció, és legalább 30 százalékkal is csökkenthető a munkáltatók cafeteria rendszerrel kapcsolatos adminisztrációja.

A Sodexo Motivációs Rendszerek és az IPSOS Zrt. kutatása alapján az éves cafeteria keretösszeg mértéke átlagosan 240.000 forint volt a 2010-es évben, és szerves részét képezte a dolgozók javadalmazási, motivációs rendszerének. Jövőre még fontosabb  lehet a rendszer, ha a munkáltatók szeretnének releváns és az élethelyzetüknek megfelelő juttatással hozzájárulni  az alacsony keresetűek bérkompenzációjához.

 

A cafeteria rendszerek bevezetésének és üzemeltetésének három fő lépése van: első lépés a bevezetés, illetve a rendszer év eleji elindítása, majd azt követi a dolgozók nyilatkoztatása, és annak adminisztrációja, végül harmadik lépésben az így kialakított rendszer folyamatos működtetése, karbantartása, juttatások biztosítása. A piacon elsőként képes mindezt egyszerre kezelni a Sodexo új, testre szabható cafeteria megoldása, a Sodexo Motiválasztó, mely az ügyféligényeknek megfelelően három szolgáltatási csomagban vehető igénybe.

 

Tapasztalatok szerint 35 fő felett érdemesmegfontolni, hogy a cafeteria rendszerrel kapcsolatos feladatokat, folyamatok kezelését egy belsős kollégára, vagy pedig külsős tanácsadóra bízzuk. Ez a munka gyakorlatilag folyamatos, és a jogi környezet megfelelő ismerete is elengedhetetlen hozzá. A cafeteria stratégia kidolgozásakor néhány vállalat abba a hibába esik, hogy a stratégiában nem tervezi meg  a dolgozók  folyamatos tájékoztatását. Ez azért nagy hiba, mert a nem megfelelő tájékoztatás akár az egész cafeteria bevezetését és működtetését is kudarcra ítélheti.

 

A cafeteria elemek felhasználhatóságáról is fontos megfelelő tájékoztatást adni,  hogy a dolgozók magabiztosan tudják majd a gyakorlatban is kihasználni  a rendszer előnyeit. Ha azt szeretnénk, hogy a cafeteria tényleg motiválja cégünk munkavállalóit, még a dolgozói nyilatkoztatás előtt át kell gondolni, hogy a tájékoztatás mely módjai illenek a vállalat kultúrájához, a cég létszámához.

 

A béren kívül juttatások több mint felét a vendéglátásban és kiskereskedelemben egyaránt felhasználható  étkezési utalványok piaca teszi ki, mely juttatásban 2,5 millió dolgozó, azaz a teljes munkavállalói réteg mintegy kétharmada részesül havi rendszerességgel. A legnépszerűbb juttatási elemet a Sodexo immár két formában biztosítja ügyfeleinek: a klasszikus,az ügyfelek, és felhasználók igényeinek leginkább megfelelő papír utalvány mellett idén ősztől már elektronikus kártya formájában is. A kártya mögött Magyarországon egyedülálló módon a VISA, és az elektronikus fizetéseknél már megszokott egyéb garanciák állnak. Népszerű elem még az üdülési célra felhasználható juttatás, valamint egyre több olyan munkavállalóval találkozhatunk, akik az öngondoskodást támogatják, ezért egészség- vagy önkéntes nyugdíjpénztárra fordítják cafeteria keretük egy részét. Ez utóbbi két juttatás együttesen 25 százalékos részt hasít ki a piacból.

Három elemzőház követi mostantól a Shopper Park Plust

A 2025 év végi tőkeemelést követően a Shopper Park Plus teljes piaci kapitalizációja 290 millió euró körüli a január 29-i záróár alapján, ezzel bekerült a Budapesti Értéktőzsde 10 legnagyobb piaci kapitalizációjú vállalata közé.
2026. 02. 05. 03:30
Megosztás:

Elvetették a kormány elleni bizalmatlansági indítványt Csehországban

Elbukott a parlamentben a cseh ellenzék bizalmatlansági indítványa az Andrej Babis miniszterelnök vezette hárompárti koalíciós kormány ellen.
2026. 02. 05. 03:00
Megosztás:

Irodapiaci helyzetkép: csökkenő üresedés és élénkülő kereslet

Ecsődi Miklós (Director, Head of Occupier Services) kiemelte, csökkenő üresedés és élénkülő kereslet jellemezte az irodapiacot 2025-ben.
2026. 02. 05. 02:30
Megosztás:

Ennyit pénzt keresne Kiara Lord, a Nagy Ő szereplője eredeti szakmájával

A Nagy Ő aktuális szereplője, Kiara Lord korábban a felnőttfilmes iparban tevékenykedett, ám sokan nem tudják róla, hogy felsőoktatási tanulmányokat is folytatott, valamint ápolói képesítést is megszerzett. Az egykori pornószínésznő jelentős kórházi gyakorlattal bír, Budapest szinte minden egészségügyi intézményében megfordult.
2026. 02. 05. 02:00
Megosztás:

Használt autót vettem, mennyi a gépjármű adó 2026-ban és mikor kell azt megfizetni?

Használt autó vásárlása 2026-ban is izgalmas pillanat: új szabadság, új lehetőségek, talán egy régóta vágyott modell kerül végre a garázsba. De amint aláírod az adásvételi szerződést, sokak fejében felmerül egy nagyon is gyakorlati kérdés: Mikor kell fizetnem a gépjárműadót, és hogyan számolják ki?
2026. 02. 05. 01:00
Megosztás:

A román kormány egy évvel meghosszabbítja a földgáz árplafonját

A román kormány egy évvel meghosszabbítja a földgáz árplafonját - jelentette be Ilie Bolojan román miniszterelnök szerda esti sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 04. 23:30
Megosztás:

Kína továbbra is kész az együttműködés erősítésére az Egyesült Államokkal

Hszi Csin-ping kínai elnök nagyon fontosnak nevezte a kétoldalú kapcsolatokat Donald Trump amerikai elnökkel szerdán telefonon folytatott beszélgetésükben, és kijelentette, hogy e kapcsolat stabilitása és a kézzelfogható eredmények megsokszorozása érdekében továbbra is kész az együttműködés erősítésére.
2026. 02. 04. 23:00
Megosztás:

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Csörgő Anita (Director, Head of Retail) piaci áttekintésében arra mutatott rá, hogy a reáljövedelmek növekedése és a külföldi turizmus bővülése kedvező hatással van a kiskereskedelmi forgalomra.
2026. 02. 04. 22:30
Megosztás:

Ipari ingatlanpiac: a bérbeadások közel fele az év utolsó negyedében valósult meg

2025 utolsó negyedéve koronázta meg a tavalyi évet. Kiemelkedően erős bérleti aktivitás volt tapasztalható ekkor, az éves nettó bérbeadás 45%-a ebben az időszakban realizálódott – hívta fel a figyelmet Beck Tamás (Director, Head of Industrial).
2026. 02. 04. 22:00
Megosztás:

Vitalik Buterin is megszólalt: új irányt vehet az Ethereum fejlesztése a Frame tranzakciókkal

Lendületet kapott a vita az Ethereum következő nagy frissítéséről: a “Frame Transactions” koncepció bekerült a Hegota főszereplői közé, ráadásul maga Vitalik Buterin is hozzászólt a javaslathoz. A tét nem kicsi – az új tranzakciótípus gyökeresen átalakíthatja a mempool-szabályokat, a pénztárcák működését, sőt a blokklánc szintű MEV-ellenállást is.
2026. 02. 04. 21:30
Megosztás:

Az Aave új pályára áll: bezárják a Family Walletet és búcsút mondanak az Avara márkának

Véget ér egy korszak az Aave-nál – teljes márkakonszolidáció és új fókusz a célzott DeFi-megoldásokon. A decentralizált pénzügyi (DeFi) szektor egyik legnagyobb neve, az Aave radikális stratégiaváltást jelentett be. Az alapító, Stani Kulechov közölte: az Avara márkanév megszűnik, a Family Wallet fejlesztése és felhasználói onboardingja pedig leáll. A cég mostantól minden tevékenységét egységesen az Aave Labs égisze alatt végzi. A cél: a jövő DeFi alkalmazásainak célzottabb, skálázhatóbb építése.
2026. 02. 04. 20:30
Megosztás:

Kész kinevezni új környezetvédelmi minisztert a cseh államfő

A cseh köztársasági elnök kész kinevezni egy új környezetvédelmi minisztert, és várja a kormányfő javaslatát - jelentette be közleményben szerdán a cseh elnöki iroda, miután Petr Pavel államfő Andrej Babis miniszterelnökkel tárgyalt a témáról.
2026. 02. 04. 20:00
Megosztás:

Fordulópont a magyar ingatlan befektetési piacon: túl a mélyponton

Az ingatlanbefektetési piacot Zelles-Görgey Balázs (Director, Head of Capital Markets), mutatta be. Felhívta a figyelmet, hogy az előző év igazi fordulópontot jelentett: a 2024-es rekordalacsony és volatilis év után a 2025-ös teljes befektetési volumen elérte a 881 millió eurót, ami 117,5%-os növekedést jelentett az előző évhez képest.
2026. 02. 04. 19:30
Megosztás:

900 dolgozótól válna meg a Dacia

Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál.
2026. 02. 04. 19:00
Megosztás:

A Bitmine 6 milliárd dolláros ETH-vesztesége „része a ciklusnak”

A Bitmine elnöke visszavág a kritikáknak – hosszú távra építik az Ethereum-kincstárat, miközben erősödik a vita a vállalati kriptotartalékok szerepéről.
2026. 02. 04. 18:30
Megosztás:

Új műtéti eljárással segítik a szívelégtelenségben szenvedőket a pécsi egyetemen

A szívelégtelenségben szenvedő betegeknek segít hosszú távon az az új eljárás, amelyet a közelmúltban már többször alkalmaztak, újabban pedig oktatnak is a pécsi szívgyógyászati klinikán - közölte a Pécsi Tudományegyetem szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 04. 17:00
Megosztás:

A WING és az Accent átveszi a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok üzemeltetését

2026 januárjától új üzemeltetési struktúrában működik tovább a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok. Az Accent Hotel Management és a WING nyáron létrehozott közös vállalkozása – amely a székesfehérvári Best Western Plus Lakeside Hotel üzemeltetését is végzi – átveszi a szálloda működtetését.
2026. 02. 04. 16:30
Megosztás:

Február 20-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira

Február 20-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira - hívta fel a figyelmet a fiatalokért felelős helyettes államtitkár szerdán az M1 csatorna Ma reggel című műsorában.
2026. 02. 04. 16:00
Megosztás:

Vihar a Bitcoin ETF-piacon: újra 100 milliárd dollár alá csökkent az állomány

Hatalmas eladási hullám söpört végig a legnagyobb kripto ETF-eken – a befektetők óvatos üzemmódra váltottak. Hónapok óta először csökkent 100 milliárd dollár alá a Bitcoin ETF-ek összesített vagyona – ezzel véget ért az az időszak, amikor a tőzsdén kereskedett alapok rekordokat döntögettek a kriptopiacon.
2026. 02. 04. 15:30
Megosztás:

Ráugrottak a fiatalok az Otthon Startra

Az Ersténél az Otthon Start hitelt felvevők 64 százaléka 35 évesnél fiatalabb, az átlagos hitelösszeg több mint 35 millió forint. Tízből kilencen használt lakást vásárolnak a támogatott konstrukció segítségével, az átlagos futamidő 270 hónap.
2026. 02. 04. 15:00
Megosztás: