Emlékszünk még? - 20 éve történt: Taxisblokád Magyarországon

Húsz éve, 1990. október 25. és 28. között taxisblokád bénította meg az ország közlekedését. A váratlanul bejelentett, október 26-án életbe lépő 65 százalékos benzináremelés ellen tiltakozva a taxisok és magánfuvarozók megbénították előbb Budapest forgalmát, majd a közúti közlekedést az ország nagy részében. A tiltakozó mozgalom október 28-án az Érdekegyeztető Tanács ülésén a munkavállalók, a munkaadók és a kormány közötti kompromisszumos megállapodással ért véget.

Az október 25-én hivatalosan bejelentett áremelést ellentmondásos híresztelések előzték meg. Október 19-én a Népszavában "Árulás: jön az 56-62 forintos benzin" címmel jelent meg az első híradás az esetleges várható áremelésről, az október 24-i Magyar Hírlap szerint október 29-étől drágul a benzin. Ugyanakkor az MTI közleménye arról tudósított, hogy a kormány október 25-i ülésének napirendjén nem szerepel a benzináremelés. Ennek ellenére október 25-én délután parlamenti sajtótájékoztatón bejelentették az üzemanyagár 65 százalékos emelését. A kormány szerint az áremelést a szovjet olajszállítások csökkenése, valamint az augusztustól tartó öbölháború váltotta ki.

 

A felháborodott taxisok október 25-én délután a budapesti Hősök terén, majd a Kossuth téren gyülekeztek. A tüntetők az Országház előtt találkoztak Siklós Csaba akkori közlekedési miniszterrel, aki nem volt hajlandó átvenni a petíciójukat. Ezt követően a taxisok, akik CB-, illetve URH-rádióhálózatukon folyamatosan kapcsolatot tartottak egymással, lezárták Budapest összes hídját, megbénítva a város közlekedését. Éjféltől országossá szélesedett a blokád, amelyhez csatlakoztak a magán- és teherfuvarozók is. Október 26-án az ország főútjain, a nagyobb városokban szinte teljes volt a blokád, a határokon állt a forgalom.

 

A Ferihegyi repülőteret a fővárosból nem lehetett megközelíteni. Budapest belső területein egyedül a metró közlekedett. A tüntetők csak a mentőket és az egyéb megkülönböztetett jelzést viselő, illetve az élelmiszert szállító gépkocsikat engedték közlekedni. László Balázs kormányszóvivő október 26-án reggel törvénytelennek nevezte a taxisok akcióját, arra hivatkozva, hogy azt a gyülekezési törvényben előírtaknak megfelelően nem jelentették be 72 órával korábban. A kormányt váratlanul érte a taxisok, fuvarozók tiltakozása. A tizenegy miniszterből négy külföldön tartózkodott, Antall József miniszterelnök kórházban feküdt. Távollétében Horváth Balázs belügyminiszter látta el a kormányfői feladatokat, aki bejelentette, hogy a kormány minden törvényes eszközzel helyreállítja a rendet.

 

Délben visszavonták az Árpád hídhoz reggel kivezényelt rendőri alakulatokat. Délután Horváth Balázs belügyminiszter a rádió és a televízió által közvetített beszédében indokolta a kormány intézkedését, és bejelentette, hogy három válságstábot állítottak fel. Göncz Árpád köztársasági elnök este beszédet mondott a televízióban, a benzináremelés felfüggesztését javasolta a kormánynak, és ennek függvényében kérte a taxisokat a blokád abbahagyására. Október 27-én a magyar közutak teljes blokádjára ébredt az ország. A taxisok, fuvarozók - a hozzájuk csatlakozott polgári résztvevőkkel egyetemben - megbénították az egész ország közlekedését. Mintegy 600 helyen állítottak útzárat, ez összesen - a fővárossal együtt - 105 helységet érintett.

 

Budapesten a Lánchíd kivételével az összes Duna-hidat lezárták, s 25 főbb csomópontot eltorlaszoltak. A válsághelyzetben Helmut Kohl német és Franz Vranitzky osztrák kancellár kinyilvánította segítségnyújtási szándékát. A fuvarozók és a kormány közötti tárgyalások egész nap tartottak, s estére közös nyilatkozat közzétételében állapodtak meg. Ebben a kormány kinyilvánította, hogy az Érdekegyeztető Tanács október 28-án megtartandó ülése elé olyan megoldást terjeszt, amelynek révén meghatározott feltételek között elképzelhető literenként 10 forintos kedvezmény. A megegyezés feltételéül a blokád megszüntetését szabták. A kormány és a fuvarozók közötti előzetes megállapodás alapján éjfélkor Szabó Győző országos rendőrfőkapitány sajtóközleményben szólította fel a torlaszok lebontására a tüntetőket.

 

Október 28-án, vasárnap a reggeli óráktól valamelyest enyhült a blokád a fővárosban, és az országban mindenütt enyhítették az útlezárásokat. Délben a Munkaügyi Minisztériumban megkezdődött az Érdekegyeztető Tanács ülése, amelyet a fuvarozók kérésére a televízió élő adásban közvetített. A kormány részéről Bod Péter Ákos ipari és kereskedelmi miniszter és Rabár Ferenc pénzügyminiszter vezette a tárgyalást, a munkavállalók küldöttségét Forgács Pál, a Szakszervezeti Kerekasztal és a FSZDL elnöke, valamint Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke, a munkaadókét pedig Palotás János, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke vezette. Az ülésen Orbán István, a Magyar Gazdasági Kamara alelnöke elnökölt. Az estére megszületett megállapodás szerint október 29-én 24 órától 12 forinttal csökkentik a megemelt benzinárakat, amelyek az árliberalizálással összefüggő törvények hatályba lépésig érvényesek.

 

A kormány képviselői a televízió nyilvánossága előtt megígérték, hogy a demonstrációban résztvevőket nem vonják felelősségre. A megállapodás aláírása után Antall József miniszterelnök kórházi betegszobájában nyilatkozatot adott a televíziónak, az ún. "pizsamás interjúban" az országban kialakult helyzetet, a válságot megoldó kompromisszumot elemezte. Elismerte a kormány felelősségét abban a tekintetben, hogy a benzináremelés bejelentésével összefüggő előkészítő munkában hibákat követtek el. Szerinte - mint mondotta - a megállapodás létrejötte után előállt helyzetben nincsenek vesztesek és győztesek. (MTI)


Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Újabb városok helyi járatai kerültek fel a MÁVPlusz térképére

Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét.
2026. 08. 15. 17:00
Megosztás:

Szeptember 30-áig pályázhatnak az önkéntes tartalékosok tanulmányi ösztöndíjra

Önkéntes tartalékosoknak írt ki pályázatot tanulmányi ösztöndíjra a Honvéd Vezérkar, a pályázatokat szeptember 1-je és 30-a között lehet benyújtani.
2026. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek aszálykárt

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt, 31 ezer bejelentés alapján - közölte a kormányszóvivő kérdésre válaszolva pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 08. 15. 15:00
Megosztás:

Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint

Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
2026. 08. 15. 14:00
Megosztás:

GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
2026. 08. 15. 13:00
Megosztás:

Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?

A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
2026. 08. 15. 12:00
Megosztás:

Hotel vagy kiadó apartman? Változó utazási szokások és szálláspiaci trendek a fővárosban

Régen ott volt a megszokott rutin: lefoglaltuk a szobát, átvettük a nehéz rézkulcsot, a szobában pedig ott várt az a jellegzetes, állott szállodaszag meg a kilencvenes évekből itt felejtett minibár.
2026. 08. 15. 11:00
Megosztás: