Simor: a jegybank nem nyereségérdekelt szervezet

A jegybank nem nyereségérdekelt szervezet, nem az eredménye mutatja meg a sikeres működést - közölte Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának hétfői ülésén, ahol az MNB 2010. évi gazdálkodásának vesztesége volt a téma.

A jegybank elnöke felhívta a figyelmet: 2006 óta drámaian csökkentek a szervezet működési költségei. Járai Zsigmond, az MNB felügyelő bizottságának (fb) elnöke azt mondta: a tavalyi 41,5 milliárd forintos veszteségben lényeges szerepet játszott a jegybank nem megfelelő gazdálkodása. Simor András leszögezte: a jegybank vesztesége egyúttal az állami költségvetés nyeresége is.

 

Így például a jegybank mérlegében a forint erősödése az MNB-nek veszteséget, a gyengülés nyereséget okoz, míg az állami költségvetés esetében ez pont fordítva van, a forint erősödése a büdzsének kedvező - hívta fel a figyelmet. Rámutatott: ha a jegybanknak nyeresége van, azt a központi költségvetés osztalékként elvonhatja, ha pedig vesztesége van, azt a büdzsének meg kell térítenie a jegybanknak, erre azonban az elmúlt 10 évben nem került sor. A tavalyi veszteség miatt sem keletkezett a költségvetésnek térítési kötelezettsége, mert arra fedezetet nyújtott a jegybank eredménytartaléka - húzta alá Simor András.

 

Kiemelte: hivatalba lépése óta, 2006 és 2010 között a gazdálkodásban 13 milliárd forintot takarítottak meg, annyit, amennyi az MNB tavalyi működési költsége volt. Járai Zsigmond aláhúzta: az fb megállapította, hogy az MNB mérlege a számviteli előírásoknak megfelelően készült, ám az fb a vizsgálata során többször korlátokba ütközött, ezért érdemes lenne a jegybanktörvény módosításával az fb hatáskörét bővíteni. Leszögezte: a jegybank a rá vonatkozó függetlenséget önkényesen értelmezi, például a vezetőik körében a bérek jóval meghaladták az állami szektorra vonatkozó előírásokat és kereskedelmi bankszektorban alkalmazott béreket.

 

Azt is elmondta: a jegybanki egyszemélyes vezetői modell számos kockázatot hordoz magában. Szerinte az MNB tavalyi gazdálkodásában olyan jogszabálysértések történtek, amelyeket az ügyészségnek kellene vizsgálnia. Szólt arról is, hogy az fb egy kommunikációs szerződés kapcsán a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult, amely megbírságolta a jegybankot. Az MNB fb-elnöke azt mondta, a függetlenség jegyében a jegybank számos intézkedést hozott, amely nem felel meg a társadalmi felelősségvállalásnak, hiszen a válság időszakában nem lett volna szükség béremelésre, arculatváltásra, gépkocsi-beszerzésre, kommunikációs tanácsadó alkalmazására. Járai Zsigmond közölte: a jegybank az fb megállapításait figyelmen kívül hagyta.

 

Simor András erre válaszul megismételte: az MNB gazdálkodásának sikerességét bizonyítja, hogy a 2006-os költségszinthez képest egy év működési költségeit takarították meg az elmúlt négy évben. A jegybankelnök beszélt arról is, hogy 2006 óta csökkentek a kommunikációs költségek is, 2006-ban e célra a mintegy 400, 2010-ben pedig 316 millió forintot költöttek. Az elmúlt évben a személyi ráfordítások is jelentős mértékben mérséklődtek, több mint 650 millió forinttal, azt is beszámítva, hogy a létszám mintegy 2 százalékkal mérséklődött - emelte ki.

 

Aláhúzta: a Járai Zsigmond által említett Közbeszerzési Döntőbizottsági határozatot bíróságon támadták meg. Szijjártó Péter (Fidesz), a bizottság alelnöke azt firtatta, hogy miközben a jegybank nem a pénzpiacon tevékenykedik, nem ügyfeleket gyűjt, miért kellett kommunikációra jelentős tételeket fordítania. Szólt arról, hogy 2007 óta az 1 milliárd forintot is meghaladta a kommunikációs szerződések értéke; kommunikációs ügynökségi tevékenységre két évre nettó 427,5 millió forintos keretszerződést írt ki a jegybank. Megjegyezte, a tenderek kiírása kapcsán a Közbeszerzési Döntőbizottság 500 ezer forintra bírságolta a jegybankot különböző szabálytalanságok miatt. Sérelmezte azt is, hogy a jegybank miért költött az arculatváltásra mintegy 45 millió forintot.

 

Arra is választ keresett, hogy miközben 2008 májusában hirdetésszervezésre 675 millió forint értékben tárgyalásos közbeszerzést írt ki az MNB, mi szükség volt arra, hogy augusztusban pedig reklámügynökségi szolgáltatásokra 82,5 millió forintos pályázatot írjanak ki. Szijjártó Péter azt javasolta: kérjék be az MNB-től az arculatváltással és több kommunikációs szerződéssel kapcsolatos dokumentumokat, illetve Braun Róbert kommunikációs tanácsadó szerződését. A fideszes képviselő szerint erre az MNB felügyelő bizottsága elnöke, Járai Zsigmond által a bizottság ülésén elmondott több új információ miatt van szükség. A javaslatról a testület külön nem szavazott, mert Simor András jegybankelnök jelezte: a dokumentumok össze vannak készítve, ezeket átadják a bizottságnak. Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy a bizottság nem a lényeggel foglalkozik, mert - mint mondta -, ha azt tette volna, gratulálnia kellett volna a jegybanknak a takarékos gazdálkodáshoz.

 

Arról is szólt, hogy az arculatváltást a 21. századi kommunikáció igényei indokolták. Bizottsági vitában Szekeres Imre (MSZP) leszögezte: ez az fb-jelentés a jegybank gazdálkodásának megítélésében, mind a bizottság hatáskörének értelmezésében gyökeresen eltér a korábbi fb-jelentésektől. Szerinte ezt a feltűnő változást nem indokolják a jelentésben szereplő állítások, sem a jegybanktörvény előírásai, és ez az fb-jelentés téves információkat közöl az Országgyűléssel és a hazai, nemzetközi közvéleménnyel a jegybank tevékenységéről. Babák Mihály (Fidesz) kifogásolta: az MNB úgy értelmezi a függetlenséget, hogy az korlátlan, független az országtól, a kormánytól, a társadalomtól. (MTI)


NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás: