Kormányszóvivő: a kabinet jogilag alaposan alátámasztotta álláspontját az Európai Bizottságnak küldött válaszban

A kormány fenntartja álláspontját, hogy a bírák nyugdíjazása az általános öregségi nyugdíjjal, a nyugdíjreformmal, és nem az igazságszolgáltatással összefüggő lépés - mondta Giró-Szász András az Európai Bizottságnak küldött kormányzati válaszokról a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában péntek este. A kormányszóvivő szólt arról is, hogy a jegybank elnökének fizetéséről szintén azt gondolják, nem negatív diszkriminációról van szó, hanem a bevezetett általános bérplafon vonatkozik rá is, és az ombudsmani rendszer megfelel az uniós irányelveknek.

Giró-Szász András kiemelte: határidőre elküldték a kötelezettségszegési eljárással kapcsolatos válaszokat. Megjegyezte: erre általában két hónap áll rendelkezésére az uniós tagállamoknak, most Magyarország egy hónapot kapott. "Ez egy nagyon komoly teljesítmény" - fogalmazott. A válasz alapja az az elmúlt egy hónapos folyamatos konzultáció, amelyet a magyar kormány az unió különböző főigazgatóságaival, valamint a kormányfő személyesen José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével folytatott, illetve a magyar minisztériumok szakmai háttere. Az ilyenkor szokásos eljárás szerint a bizottság miután megkapta a leveleket, értékeli és megválaszolja azokat - fejtette ki.

 

Giró-Szász András a bírák nyugdíjba vonulása kapcsán rámutatott: a kormány álláspontja egy jogi álláspont, amit hosszan kifejtenek a válaszban. Kiemelte: a kormány fenntartja, hogy az általános öregségi nyugdíjjal és a nyugdíjreformmal, s nem az igazságszolgáltatással kapcsolatos lépésről van szó. Mint kifejtette: ez nem csak bírákra, hanem az ügyészekre, közjegyzőkre is vonatkozik. A bírók eddig pozitív diszkrimináció alatt voltak a többi köztisztviselővel, és még az ügyészekkel szemben is, utóbbiak ugyanis 65 éves korukban vonulhattak nyugdíjba.

 

A bírók emellett maguk döntöttek arról is, hogy akarnak-e maradni. Az általános öregségi nyugdíjkorhatár kiterjesztésével az ilyen típusú pozitív diszkrimináció szűnik meg - mutatott rá. Arra az újságírói kérdésre, hogy ha nem fogadja el ezt az Európai Bizottság, elmennek-e az Európai Bíróság szintjéig, azt mondta: a kormány álláspontja egyértelmű a válaszban. Leírták, ennek alapján gondolják úgy, hogy továbbra is releváns az az álláspont, amit a kormány és az Országgyűlés képviselt - közölte.

 

"Ha ezekre az érvekre (...) az Európai Bizottság ugyanilyen jogi szinten továbbra is alá tudja támasztani, hogy szerinte ez még mindig negatív diszkrimináció, akkor a következő lépésben a magyar kormány megnézi azt a választ, amit az Európai Bizottság ad, és annak függvényében alakítja ki álláspontját" - fogalmazott a kormányszóvivő. A jegybankelnök esküjével és fizetésével kapcsolatban azt mondta: hét vagy nyolc pontot fogalmaztak meg a jegybankkal kapcsolatban és két pont van, amivel kapcsolatban a kormány fenntartja álláspontját. A többi kritizált pontot nem az új jegybanktörvény hozta létre, hanem a korábbi törvényben is benne voltak. Kitért arra is, hogy a monetáris tanácsban való kormányzati részvétel, vagy a napirend előzetes egyeztetése Csehországban vagy Romániában "betűre így van".

 

A magyar kormány mivel elkötelezett az együttműködésben, és ezeket nem tekinti kardinális kérdésnek, ezekben a pontokban minden további nélkül enged. A fizetéssel összefüggésben továbbra is úgy gondolják, nem a jegybankelnökkel kapcsolatos negatív diszkriminációról van szó, általános bérplafonról határozott a kabinet a közszférában dolgozók kapcsán, és ebbe a jegybank elnöke is beletartozik. A kormány csatolta azt a táblázatot is, amely rögzíti az európai jegybankok vezetőinek, a központi bank vezetőjének és az adott országok átlagjövedelmének viszonyát. Ez az Európai Unióban 8,5-14-szeres szorzó között mozog - jegyezte meg.

 

Arra a felvetésre, hogy a problémát abban látják, hogy a jegybankelnök fizetése egy cikluson belül nem csökkenthető, azt felelte: a litván parlament 2011-ben parlamenti határozattal a válságra való hivatkozással 30 százalékkal csökkentette a litván jegybank elnök fizetését. A kormányszóvivő az adatvédelmi ombudsmani rendszer átalakításáról kiemelte: fenntartják álláspontjukat, hogy a mostani szabályozás - ahogy a korábbi is - mindenben megfelelő az unió irányelvének, és ezt kellően, jogilag alá is támasztották. Orbán Viktor kormányfő csütörtökön az mr1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, a jogszabály-módosítási szövegeket rögzítő válaszlevél "semmilyen újdonságot nem tartalmaz", a magyar álláspont védhető, néhány ponton kell kiegészítést tenni, és "egy aránylag egyszerűnek mondható tárgyalássorozat előtt állunk".

 

Szijjártó Péter a kormányfő szóvivője és Giró-Szász András kormányszóvivő pénteki közös állásfoglalásában kiemelte: az eddigi tapasztalatok azt mutatják, számíthatunk arra, hogy az Európai Bizottság a továbbiakban is objektív, pártatlan, a kettős mérce alkalmazását kizáró, jogi és szakmai alapokon nyugvó értékelést készít". Hozzátették, hogy a kormány elkötelezett az európai értékek mellett, és továbbra is készen áll a konzultációra az Európai Unió intézményeivel. (MTI)

A Főtaxi továbbra is a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér hosszú távú partnere, míg az Uber appal támogatott szolgáltatással jelenik meg a reptéren

A Budapest Airport többfordulós, szakmai tender keretében választotta ki azokat a szolgáltatókat, akik 2025 és 2030 között biztosítják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az érkező utasok taxis személyszállítását. A kiválasztási folyamat célja az volt, hogy olyan partnerek működjenek a repülőtéren, akik a rekordot döntő utasforgalom mellett is stabil, megbízható és magas színvonalú szolgáltatást nyújtanak.
2025. 12. 05. 14:30
Megosztás:

Novemberben is kedvezőbbek voltak a hazai üzemanyagárak a szomszédos országok átlagánál

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak novemberben is kedvezőbben alakultak a szomszédos országok átlagánál.
2025. 12. 05. 14:00
Megosztás:

Szabad utat kap a szabályozott spot kriptokereskedelem Amerikában

Az amerikai szabályozók végre megnyitották az utat a spot kriptokereskedelem előtt a szövetségi felügyelet alatt működő tőzsdéken. A CFTC döntése mérföldkő az amerikai kriptopiacon: most először lehet közvetlenül, szabályozott környezetben kriptoeszközökkel kereskedni – mindez új korszakot nyithat a befektetők és intézmények számára egyaránt.
2025. 12. 05. 13:30
Megosztás:

Ipari termelési adatokat publikált a KSK - lássuk a számokat!

Ma reggel az októberi ipari termelési adatokat publikálta a KSH. 2025 októberében az ipari termelés volumene 2,7%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól.
2025. 12. 05. 13:00
Megosztás:

Kriptotárcák Rangsora: A Legnépszerűbb Megoldások 2025-ben

Kriptovalutáidat, és bármikor hozzáférhetsz, küldhetsz vagy fogadhatsz velük. A piac tele van jobbnál jobb megoldásokkal, így elsőre nem könnyű megtalálni azt az egyet, ami tényleg hozzád illik.
2025. 12. 05. 12:30
Megosztás:

Forradalmi áttörés a stabilcoinok piacán: A WSPN új megoldása lehetővé teszi vállalatoknak saját digitális valutáik kibocsátását

A stabilcoinok forradalma új szintre lép: a WSPN új, white-label infrastruktúrája lehetővé teszi, hogy akár bankok, pénzintézetek vagy fintech cégek percek alatt indítsanak saját, márkázott digitális valutát. A technológia nem csak a költségeket csökkenti, de egyszerűsíti a megfelelést és az integrációt is.
2025. 12. 05. 12:00
Megosztás:

Miért választ egyre több dolgozó elektromos kerékpárt a városi ingázáshoz?

Aki járt már hétköznap reggel autóval egy nagyobb városban, pontosan tudja, milyen érzés: araszolás, türelmetlen dudálás, drága parkolás, és persze az a bizonyos „már megint elkések” érzés.
2025. 12. 05. 11:30
Megosztás:

A japán hozamok tovább emelkedtek

A japán hozamok tovább emelkedtek: a tízéves hozam közel húszéves csúcson jár, közelítve a 2%-ot.
2025. 12. 05. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

Kazuo Ueda, a japán jegybank elnöke a semleges kamatszinttel kapcsolatos bizonytalanságról beszélt.
2025. 12. 05. 10:30
Megosztás:

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2025. 12. 05. 10:00
Megosztás:

Nem találták az irányt a vezető amerikai indexek

Nem találták az irányt a vezető amerikai indexek, így csekély elmozdulásokkal fejezték be a csütörtöki napot.
2025. 12. 05. 09:30
Megosztás:

Csütörtökön felfelé vették az irányt a vezető európai indexek

Csütörtökön felfelé vették az irányt a vezető európai indexek. A páneurópai STOXX 600 0,45%-kal, a DAX 0,8%-kal, a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 0,2%-kal került feljebb. Az emelkedést az autógyártók (+2,4%) és az ipari részvények (+1,3%) vezették.
2025. 12. 05. 09:05
Megosztás:

Vállalkozói bankszámlák díjai 2026-ban

Míg a lakossági bankszámlák esetében – a kormányzati beavatkozás hatására – 2026. június 30-ig önkéntes díjemelési stopot vállaltak a bankok, addig a vállalkozói ügyfelek számára semmilyen fékező mechanizmus nem létezik.
2025. 12. 05. 08:30
Megosztás:

Az építőiparban fokozatos élénkülésre lehet számítani jövőre

Az építőiparban jövőre nem gyors visszapattanásra, hanem lassú, fokozatos élénkülésre lehet számítani, amelyet elsősorban a lakossági felújítások, az energiahatékonyságot ösztönző programok és a kedvezményes hitelek hajtanak - közölte trendelemzése alapján a Mapei Kft. az MTI-vel.
2025. 12. 05. 08:00
Megosztás:

Ez történt a forinttal péntek reggelre

Gyengült a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 12. 05. 07:15
Megosztás:

Megerősített ügyelettel készül az ünnepekre az E.ON

Megerősített ügyelettel készül az ünnepekre az E.ON, váratlan meghibásodás esetén azonnal megkezdi a javítást.
2025. 12. 05. 06:30
Megosztás:

Tízezreket kapott vissza idén több mint 1 millió megtakarító az adójából

Fejenként átlagosan 65 ezer forintos adójóváírást kaptak idén azok, akik nyugdíjra gyűjtögetnek, illetve egészségpénztárban takarékoskodnak – tudta meg a Grantis a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Idén már közel 1,1 millió fő részesült adóvisszatérítésben. A megtakarítók számlájára összesen mintegy 70 milliárd forintos adójóváírás érkezett.
2025. 12. 05. 06:00
Megosztás:

Aki befolyásolhat egy közbeszerzést, azt már az előkészítéskor ki kell zárni

Converging Roads of Integrity 2025 címmel kétnapos nemzetközi konferenciát szervezett az Integritás Hatóság december 1-jén és 2-án. Az összeférhetetlenség megelőzésének és feltárásának legjobb gyakorlatairól a Közbeszerzési Hatóság elnöke beszélgetett dr. Dencső Balázzsal (EUTAF), dr. Kéri Zoltánnal (KTM, Nemzeti Fejlesztési Központ), valamint dr. Nagy-Fribiczer Gabriellával (Integritás Hatóság).
2025. 12. 05. 05:00
Megosztás:

Kevesebb túlzsúfolt lakás, terjed a megújuló energia – Hogy élünk Európában?

A közelmúltban publikálta az Eurostat szokásos éves átfogó jelentését a lakhatási viszonyokról, ebben rengeteg érdekes adatot láthatunk európai összehasonlításban. A számok egyelőre 2024-re vonatkoznak, de jellemzően több éves, vagy akár évtizedes tendenciák is látszanak, vagyis nem csak pillanatfelvételként érdemes kezelni az elemzést.
2025. 12. 05. 04:30
Megosztás:

Rekordmagas költségek sújtják a Bitcoin bányászatot – csak a leghatékonyabb szereplők maradhatnak talpon

A Bitcoin bányászat történetének egyik legdrágább időszakába lépett: friss adatok szerint jelentősen megugrott az egy BTC előállításához szükséges költség. A CoinShares legújabb jelentése nemcsak az iparági költségek megoszlását mutatja be, hanem arra is rámutat, hogy egyre inkább szakadék tátong a hatékony és a veszteséges bányászok között. Vajon kik élik túl ezt az időszakot, és mi vár a szektorra, ha a Bitcoin árfolyama nem emelkedik újra?
2025. 12. 05. 03:30
Megosztás: