Második akcióterv: a kilátások bíztatóak, de vannak kockázatok
Kondrát Zsolt, az MKB Bank Zrt. vezető elemzője szerint sem voltak újdonságok a miniszterelnöki beszédben, nem is várható ezért, hogy nagy hatása legyen a piacokra. Pozitívnak nevezte az elemző, hogy a kormányfő a kiadási oldalon történő megtakarításokat emelte ki, az egész csomaggal kapcsolatban pedig az a kedvező fejlemény, hogy a hiányt sikerül tartani, ettől az adósságpálya is csökkenő lehet a következő években. Kondrát Zsolt szerint az egész csomagot egyben lesz majd érdemes megnézni, a GDP "kicsit mínuszos is lehet", de nem nagyon, figyelemmel a növekedésjavító elemekre.
Az infláció valószínűleg kicsit magasabb lesz majd a vártnál, részben azért, mert a cégek átháríthatnak költségeket a fogyasztókra - mondta az elemző. Sok újdonságot nem tartalmazott a kormányfő beszéde - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank Zrt. elemzője is. Elmondta: az adótervekből úgy látszik, hogy néhány szektor fogja megfinanszírozni az szja-csökkentést, ami fontos elem. Mint ahogyan az is, hogy 2013-ban egykulcsossá, 10 százalékra csökken a társasági nyereségadó, ezáltal növekszik Magyarország versenyképessége és ez kedvezően hat majd a befektetőkre, akiket ugyanakkor rövid távon elbizonytalaníthatnak a különböző válságadók.
Amennyiben 4 év alatt valóban sikerül 800 milliárd forinttal csökkenteni a bürokráciát - ahogyan az már kormányzati részről elhangzott - valóban meg lehet szüntetni a válságadókat az érintett szektorokban 2012 után, akkor ezek a szektorok a 10 százalékos nyereségadóra is figyelemmel jól fognak járni - hívta fel a figyelmet a Takarékbank elemzője. Kifejtette: a bejelentett adóintézkedések bőven elégségesek ahhoz, hogy a hiánycél teljesüljön. Ez egyértelműen pozitív üzenet a befektetőknek, két kérdésükre azonban nem kaptak még választ: mi lesz 2013 után, továbbá mi pótolja majd a nyugdíjpénztárakat az állampapírpiacon. A befektetők azért aggódnak, mi lesz akkor, ha a magán-nyugdíjpénztárak nem jutnak állami átutalásokhoz és így alig tudnak majd megjelenni az állampapírpiacon, akkor milyen intézményi befektetők fogják lejegyezni az állampapírokat - elemezte.
Jövő év december végéig ugyanis - a bejelentett adóváltozások szerint - 8 százalékról 0 százalékra csökken a magán- nyugdíjpénztáraknak fizetendő járulék, a nyugdíjkasszába kerülő 1,5 százalékos munkavállalói nyugdíjjárulék ugyanakkor 9,5 százalékra emelkedik. Ez havi 30 milliárd forint, éves szinten 2011-ben 360 milliárd forint megtakarítást jelent a központi költségvetésnek. Ha csökkenthetők az állampapír kibocsátások azzal, hogy ebből a pénzből csökkentik a hiányt és az államadósságot, akkor ez nagy gondot nem okoz majd, de ha másra költik el ezt az összeget, akkor jelentős problémát idézhet elő - hívta fel a figyelmet Suppan Gergely. Az szja-csökkentés pozitívuma a pénzügyi rendszer szempontjából, hogy nőhet a fogyasztás, ami lendületet adhat a gazdaságnak, de nagyon fontos, hogy emelkedjenek a megtakarítások is, utóbbiakból érezhetően lehessen finanszírozni a hazai szektorok hiteligényeit - hangsúlyozta a Takarékbank elemzője.
A legnagyobb hazai tulajdonú, pénzügyi tanácsadással foglalkozó cég, a BDO Magyarország adótanácsadó partnere, Gerendy Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy a tervek szerint több, költségvetést alapvetően befolyásoló adótörvény változna, ezek az egykulcsos adót és az ehhez kapcsolódó változásokat részletezik, továbbá az ágazatokat terhelő különadókat. Gerendy Zoltán az irányt jónak tartja, abból a szempontból, hogy az adóváltozások a lakossági fogyasztás bővülését és a jövedelem-képződést erősítik. Ennek, illetve a költségvetési egyensúly tartásának az ára, hogy különadókat kell kivetni. Gerendy Zoltán szerint ezeket a különadókat az érintett szektorok már jövőre tovább fogják hárítani a fogyasztókra, de nagy árnövekedéstől szerinte nem kell tartani. (MTI)