Parragh: a növekedés beindítása az idei év fő kérdése

Az idei év fő kérdése az, hogy miként lehet növekedési pályára állítani a magyar gazdaságot - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke pénteken Szegeden.

Válságok halmaza vesz körül bennünket: a világgazdaság pénzügyi válsága, az eurózóna nehézségei, emellett meg kell küzdeni az elhúzódó magyar strukturális problémákkal, a gazdasági és iparszerkezeti feszültségekkel, a térségi aránytalanságokkal, valamint a társadalmi csoportok közötti ellentétekkel - mondta az elnök a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján tartott előadásán.

 

Úgy vélte, nem "szépségflastromokra", hanem valódi szerkezeti reformokra van szükség, ezek jelentős része jogszabályi szinten már megvalósult: elkezdődött az átalakítás az egészségügy, a közigazgatás, a nyugdíj- és segélyezési rendszer, az oktatás, az adórendszer, az igazságszolgáltatás esetében, egyedül a közösségi közlekedés az a terület, ahol még nem történt érdemi változás.

 

Kiemelte, hogy a programokat végig kell vinni, nem történhet meg az, mint a korábbi évek során többször is, amikor akár havonta is születtek új koncepciók, de megvalósításuk rendre elakadt. A kamara számításai szerint a reálszféra foglalkoztatása 25-30 ezer fővel fog nőni az idén. A segélyezés átalakítása a munkaerőpiac felé szorítja az embereket, a jelentős minimálbér- és közteheremelés azonban tompítja ennek hatásait - tette hozzá.

 

Parragh László szerint a teljesítmény alapú gazdaság felé vezető fontos lépés az egykulcsos adó bevezetése, ennek eredményei azonban három évnél korábban nem látszanak. „Vissza lehet fordulni, de akkor az eddigi erőfeszítések kárba vesznek” - tette hozzá. A növekedés szempontjából veszélyeket rejthet az exportpiacok alakulása, a likviditási helyzet romlása, a forint árfolyamának alakulása, valamint az önkormányzatok adóbeszedési jogosítványának szélesítése is, ami az újraelosztás arányának növekedéséhez vezethet, ahelyett, hogy megtörténne a pazarló rendszerek átalakítása - mondta az elnök.

 

Szólt arról, hogy 2008 ősze óta jelentősen - az árfolyamveszteséget is beleszámítva - negyedével romlott a vállalkozások likviditása. A legrosszabb a helyzet a középvállalati szektorban, az építőiparban, a kereskedelemben, az agráriumban és az élelmiszer-gazdaságban. A kamarák gazdasági adatbázisok létrehozásával és működtetésével, a Széchenyi Kártya révén a vállalkozásfinanszírozással, a szakképzés koordinálásával, a felsőoktatási „gazdaság közelivé” tételével, kereskedelem-fejlesztéssel, szolgáltatásokkal, tanácsadással járulhatnak hozzá a növekedés beindításához. (MTI)

Czomba Sándor: továbbra is mélyponton az álláskeresők száma

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján a regisztrált álláskeresők száma 2025 szeptemberében 220.207 fő volt, vagyis a megelőző hónaphoz és az előző év azonos időszakához képest is jelentősen mérséklődött.
2025. 10. 02. 12:30
Megosztás:

Tömegeket vonzott a sakk ünnepe Budapesten

Rendkívüli érdeklődés mellett zajlott a 11. Polgár Judit Világsakkfesztivál, amelynek idén is a Magyar Nemzeti Galéria adott otthont. A sakk ünnepére több ezer látogató érkezett, akik harminc program közül válogathattak, a fesztivál hármas mottójához híven: játék, inspiráció, élmény. A nemzetközi esemény minden évben a sakk sokoldalúságát, kulturális értékeit és közösségépítő erejét szeretné bemutatni egyedülálló formában és környezetben.
2025. 10. 02. 12:00
Megosztás:

Megújult a fix 3 százalék Startolj rá applikáció

Megújult a fix 3 százalék Startolj rá applikáció: az új, kombinált kalkulátorral személyre szabottan állíthatóak össze a különféle támogatási lehetőségek - írta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 10. 02. 11:30
Megosztás:

Fa vagy beton lépcső: melyik a jobb választás?

A lépcsők igen sokféle anyagból készülhetnek, anyaguk pedig befolyásolja a tartósságukat, a kinézetüket és a hangulatukat. A minőségüket kevésbé, hiszen egy jól megépített lépcső évtizedekig közlekedőként használható, feltéve, ha eleve tartós anyagból készül.
2025. 10. 02. 11:00
Megosztás:

Rekord árbevétellel az európai e-kereskedelmi átlagot is felülmúlta a Notino

A Notino ismét rekord árbevétellel zárta a pénzügyi évét. Magyarország a közel 1,6 milliárd eurót meghaladó árbevétel 4 százalékát adta, miközben a vállalat 2024-ben 18 százalékos növekedést ért el. A kiemelkedő pénzügyi eredmények mellett a Notino tovább erősítette logisztikai kapacitásait, és bővítette üzlethálózatát Európában.
2025. 10. 02. 10:30
Megosztás:

4,1%-ig esett az amerikai 10 éves hozam

Az amerikai kormányzati leállás mellett a negatív ADP riport – ami azt tükrözi, hogy szeptemberben az amerikai magánszektorban csökkenhetett a foglalkoztatottak száma – is támogatta a kötvényhozamok csökkenését, az amerikai tíz éves hozam 3 bázisponttal tovább esett, 4,1%-ig.
2025. 10. 02. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek a vezető tengerentúli tőzsdék

Az Egyesült Államokban nem csak a kormányzati leállás, hanem a Trump-adminisztráció ígérete is borzolta a kedélyeket, miszerint masszív létszámleépítés következhet a szövetségi kormánynál 1-2 napon belül, ha nem sikerül megállapodni a demokratákkal a költségvetésről.
2025. 10. 02. 09:30
Megosztás:

Nagy rally volt az egészségügyi szektorban

Az amerikai kormányzati leállás nem tudott akkora hullámokat vetni a mértékadó nyugat-európai tőzsdéken, amelyek elmosták volna az egészségügyi szektor rallyját (+5,3%).
2025. 10. 02. 08:35
Megosztás:

Nagy-Britannia újra életbe léptette az ENSZ-szankciókat Irán ellen

Nagy-Britannia újra életbe léptette az ENSZ-szankciókat Irán ellen az iráni nukleáris fejlesztésről kötött megállapodás megsértése miatt.
2025. 10. 02. 08:20
Megosztás:

Az idei év egyik legnagyobb irodabefektetési tranzakciója Magyarországon

A Recorde Alapkezelő, a Chapel Hill Capital-lel stratégiai partnerségben, örömmel jelenti be a Science Park Irodaház megvásárlását, amely 30.700 négyzetméter bérbeadható irodaterületet kínál Budapest XI. kerületének központi zónájában. Ez az egyik legnagyobb irodabefektetési tranzakció Magyarországon az idei évben, jól tükrözve a Recorde képességét, hogy egyedi lehetőségeket azonosítson és bonyolítson le a piaci ciklusok bármely fázisában.
2025. 10. 02. 06:30
Megosztás:

A Nike negyedéves profitja 30 százalékkal csökkent

A Nike amerikai sportfelszerelés-gyártó negyedéves nyeresége csökkent, bevétele nőtt, mindkét adat jobb lett a vártnál.
2025. 10. 02. 06:00
Megosztás:

Magyarország továbbra is az európai mezőny élén garanciavállalásban

Immár a harmadik egymást követő évben Magyarország segíti Európában a legintenzívebben a kis- és középvállalkozások hitelfelvételét kezességvállalással. A Garanciaintézmények Európai Szövetségének (AECM) legfrissebb statisztikái szerint hazánkban a garanciaállomány a GDP 3,7 százalékát teszi ki, miközben az átlag mindössze 1 százalék körül mozog. Ez a kiemelkedő teljesítmény döntően a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. szerepvállalásának köszönhető, amely 2024-ben is rekordközeli eredményeket ért el a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozásának támogatásában.
2025. 10. 02. 05:30
Megosztás:

Vihar előtti csend a hitelpiacon: jelentős visszaesést hozott az augusztus

Megjelentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztusra vonatkozó hitelezési adatai. Júliushoz viszonyítva a lakossági hitelpiac szinte mindegyik szegmensében visszaesés volt megfigyelhető, ami némi újdonságot jelent az előző hónapokban tapasztalt kiemelkedő eredmények után. Az augusztusi visszaesés-stagnálás a legtöbb esetben szezonális okokkal magyarázható, ugyanakkor a lakáshitelek esetében még év/év alapon is csökkent az újonnan kihelyezett hitelösszeg. Itt minden bizonnyal már az Otthon Start Program hatását láthatjuk – a program bejelentését követően aki csak tehette, elhalasztotta a hitelfelvételt, és megvárta a program szeptemberi indulását – írja közleményében a Bank360.
2025. 10. 02. 05:00
Megosztás:

Példátlan médiapiaci összefogás a menstruációs szegénység ellen

A menstruáció nem kiváltság, hanem alapvető szükséglet – ez az indikátora a Central Médiacsoport kiterjesztett MENSZ kampányának. A kiadócsoport női márkáihoz csatlakoztak az ELLE, GLAMOUR és Kiskegyed magazinok, a Női Váltó és WMN, valamint a Terézanyu Projekt, hogy közösen irányítsák a figyelmet a menstruációs szegénység valóságára, így próbálva csökkenteni annak társadalmi terheit.
2025. 10. 02. 04:30
Megosztás:

Gyártói kiterjesztett garancia egyenlő minőség – ez egy igazán erős érv

Új háztartási gép vásárlásakor döntően négy tényező befolyásolja a fogyasztók választását: a készülék funkciói, ára, könnyű elérhetősége és a hozzá kapcsolódó digitális szolgálatások. A döntés meghozatalának pillanatában, majd a vásárlás izgalma során azonban kevesen foglalkoznak a garanciához kapcsolódó kérdésekkel, így például azzal, hogy mit tartalmaz és milyen időre szól a garancia (közismertebb nevén jótállás), és ehhez képest mit kapunk a kereskedők által hirdetett kiegészítő garancia megvásárlásával, ha úgy döntenénk, erre is áldozunk. Talán meglepő, sok esetben a gyártói képviseletek is biztosítanak többféle kiegészítő promóciót, melyek jóval hosszabb időszakra nyújtanak biztonságot, mint amit a jogszabályok előírnak, akár ingyenesen is.
2025. 10. 02. 04:00
Megosztás:

Lehetne még erősebb a forint, de az év végén gyorsan változhat a szélirány

A jelenlegi pénzügyi-gazdasági fundamentumok alapján akár 370-375 körül is lehetne a forint az euróval szemben, vagyis a magyar deviza még mindig alulértékelt kissé – vélik az OTP Bank elemzői. Szerintük ugyanakkor decemberben könnyen válthat át gyengülésbe a forint. A magyar gazdaság idén mindössze 0,6 százalékkal bővülhet a friss előrejelzés szerint, majd 2026-ban még jobban berobbanhat a fogyasztás a választások előtti költekezés miatt, ami egy átmeneti kiugrást is hozhat. Hosszabb távon azonban a költségvetés problémáit kezelni kell, ez pedig visszafoghatja a növekedést.
2025. 10. 02. 03:30
Megosztás:

Demográfiai ellenszél és szűkülő kereslet: Kettős nyomás alatt a magyar munkaerőpiac a KSH friss adatai szerint

A magyar munkaerőpiacot a 2025-ös év második negyedévében egyszerre jellemezte a demográfiai nyomásból eredő kihívás és a gazdasági lassulásból fakadó keresletcsökkenés. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a munkaképes korú népesség zsugorodása immár kézzelfoghatóan korlátozza a foglalkoztatás bővülését, miközben a vállalatoknak egyre nehezebb megtalálniuk a megfelelő szakképzettségű munkaerőt.
2025. 10. 02. 03:00
Megosztás:

Olaszországban tüntetéshullám indult a nemzetközi aktivisták hajóinak megállítása miatt

A római és a nápolyi központi pályaudvart is tüntetők vették körbe szerda este azt követően, hogy az izraeli haditengerészet feltartóztatta a Global Sumud Flottilla aktivistáit a Gázai övezethez közeli tengerszakaszon. Péntekre általános sztrájkot hirdettek meg az olasz szakszervezetek.
2025. 10. 02. 02:30
Megosztás:

Klímát vennél, ami fűteni is tud? Akkor siess, támogatás van hozzá!

Szeptember 15-től új lehetőség nyílt a magyar háztartások számára: a Gree HEM Plusz program keretében akár 30 százalékos pénzügyi támogatással juthatnak korszerű, energiatakarékos klímaberendezéshez. A Gree online kalkulátorával bárki gyorsan kiszámolhatja, pontosan mekkora megtakarítást érhet el.
2025. 10. 02. 02:00
Megosztás:

Sárga csekket fizetnél be? Ne tedd! Ezt csináld helyette!

A Magyar Posta és az Erste együttműködésének köszönhetően újabb digitális csatornán válik elérhetővé a mobilappokba beépülő, QR-kódos csekkbefizetés. Szeptembertől az Erste George mobilapplikációjában is elérhető a szolgáltatás, amely lehetővé teszi a postai csekkek gyors és biztonságos befizetését – közvetlenül a banki felületről.
2025. 10. 02. 01:00
Megosztás: