VOSZ: az eva-kulcs tervezett emelése jelentős adószint növekedést jelent

Jelentős mértékben nő az adószint az eva kulcsának 7 százalékpontos emelésével az érintett vállalkozói körben - közölte Dávid Ferenc az MTI-vel csütörtökön. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára arra a hírre reagált, miszerint a kormány és a Fidesz-frakció is azt támogatja, hogy 37 százalék legyen az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva adómértéke 2012-ben.

Dávid Ferenc megjegyezte: még nem ismert a képviselői indítvány pontos szövege, a mérték akkor lesz végleges és hivatalos, ha azt a parlament el is fogadta. Közölte: a VOSZ támogatja, hogy az eva választhatóságának értékhatára 30 millió forintra nő, hiszen így elvileg többen vehetnék igénybe ezt az egyszerű adózási formát. Hozzátette: ugyanakkor az eva kulcsának 30-ról 37 százalékra emelése azt jelenti, hogy ugyan 7 százalékponttal nő az eva, de az e körben érintett vállalkozások adószintje több mint 23 százalékkal emelkedik.

 

Úgy fogalmazott: "ez sokaknak fájó, szinte elviselhetetlen nagy" emelkedés. Ha az áfa jövőre 25-ről 27 százalékra nő, az 8 százalékos növekedést jelent, míg az eva esetében az adószint-emelkedés 23,3 százalék lesz, - fejtette ki, jelezve ezzel, hogy az eva sokkal jelentősebben emelkedik 2012-ben, mint az áfa. A főtitkár beszélt arról is, hogy ma nem lehet megmondani, ilyen jelentős emelés után hányan maradnak benne az eva-körben. Szerinte, akinek alacsony a bruttó árbevétele és magas a költséghányada, az sokat veszít majd, aki viszont "költségnélküli", és az eva-s vállalkozást nem fő állásban üzemelteti, annak jövőre így is megérheti ezt az adózást választani.

 

Dávid Ferenc közölte: a jó hír viszont az, hogy megmarad jövőre az eva, ezzel lesz idő a későbbi megszüntetésére felkészülni. Bár a feltételek romlanak, hiszen csökken a vállalkozások nyereségessége, a kivehető jövedelme, még lesz idő elgondolkozni a jövőn - húzta alá. De - jegyezte meg - ezt a mikro- és kisvállalkozói kört a jövőben sem érdemes tételes adózás alá vonni. Az eva talán legnagyobb érdeme és előnye, hogy egyszerű az adminisztrációja - húzta alá.

 

Úgy vélekedett, az időnyerés most lehetőséget adhat arra, hogy a szakmai szervezetek, a munkaadók képviselői, az adótanácsadók leüljenek, és egyeztessenek az eva 2013-as kivezetésének rendjéről, az adónem pótlásáról, egy olyan módszerrel, hogy az érintett, ma csaknem 100 ezer, kizárólag hazai mikro- és kisvállalkozó a jövőben is egyszerű adminisztrációval adózhasson, és az új, ma még nem ismert átalánytípusú rendszer jól illeszkedjék a normatív adórendszer követelményeihez.

 

Krakkó Ákos, a kormánypárti képviselőcsoport sajtófőnöke csütörtökön az MTI-nek elmondta: a frakció azt kérte a kormánytól, ne 40 százalékos kulcsot állapítson meg az eva 2012-es mértékének, hanem 37 százalékosat. A kabinet ezt támogatta, így Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke zárószavazás előtti módosító indítványt nyújt be a jövő évi adótörvényekhez, amelyben javasolják, hogy 2012-ben 37 százalék legyen az eva mértéke. Hétfőn dőlt el, hogy megmarad az egyszerűsített vállalkozói adó 2012-ben, az összeghatára és az adómértéke azonban emelkedni fog.

 

Előbbi 25 millióról 30 millió forintra nő, utóbbi pedig - a mostani javaslat értelmében - 37 százalékra. A fideszes Koszorús László október végén kezdeményezte az eva megszüntetését az adótörvényekhez benyújtott egyik módosító indítványában. Lázár János azonban november elején azt mondta: szerinte meg kell tartani az eva-t, és az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága sem támogatta az eva megszüntetésére vonatkozó indítványt.

 

A kormány viszont úgy határozott, támogatja az eva megszüntetését 2012. január 1-jével. A Fidesz-KDNP-frakció november 7-i ülésén foglalt állást az adónem ügyében. A tanácskozás után Lázár János azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök határozott és kemény volt abban, hogy meg kell szüntetni az egyszerűsített vállalkozói adót; a kormánypárti frakció azonban arra kérte a kabinetet, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy jövőre emeljék meg az eva kulcsát 35 százalékra, és csak 2013-tól szűnjön meg.

 

Az eva sorsa végül most hétfőn dőlt el, miután a Fidesz-KDNP - a kormányfő saját szavai szerint - meggyőzte Orbán Viktort az ügyben, és úgy döntöttek, megmarad az adónem, amelynek csak a 2012-es kulcsa maradt kérdéses, ugyanis míg a fideszes képviselők jelentős része 35-37 százalékra emelte volna, addig a kormányzat egy része 40 százalékra. Az eva 2012 utáni sorsáról Lázár János hétfőn azt mondta: jövőre tekintik át, hogyan alakítható ki egy új rendszer, amelynek egyik alapja az átalányadózás kiszélesítése lehetne 2013. január 1-jétől. (MTI)

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül - az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. 12. 28. 01:00
Megosztás:

Január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között

Elkészült az első, "pincétől a padlásig" felújított szakasz, január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között - közölte a MÁV-csoport szombat délután az MTI-vel.
2025. 12. 28. 00:05
Megosztás:

A következő nagy altcoin a Shiba Inu és a Cardano után? Az elemzők a Digitapra fogadnak

A közelmúltban mind a Shiba Inu, mind a Cardano árfolyama esett. A 30 napos időkeretben mindkét altcoin kétszámjegyű visszaesést mutatott.
2025. 12. 27. 22:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) matematikai alapjai: Miért reális a 2026-os bikapiacra kitűzött 5,00 dolláros célár

A <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=dec&utm_content=pri&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=2478a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> jelenlegi mutatói meggyőző értékelési képet festenek azok számára, akik hosszú távban gondolkodnak. A 0,0383 dolláros áron az élő „omni-bank” jelentős árengedménnyel forog, és potenciálisan elérheti az 5,00 dolláros szintet, ami 130-szoros szorzót jelent. Ez a szorzó ugyan magas, de reális, ha figyelembe vesszük a tokenomikát és a felhasználhatóságot.
2025. 12. 27. 20:00
Megosztás:

Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

A brit országos szakszervezeti szövetség (Trades Union Congress, TUC) vezetője szerint a munkáspárti brit kormánynak nem szabad elzárkóznia attól, hogy Nagy-Britannia visszalépjen az Európai Unió vámuniójába.
2025. 12. 27. 19:00
Megosztás:

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egységeinél, ezzel folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szombaton, miután a pesthidegkúti mentőállomáson átadtak egy új járművet.
2025. 12. 27. 18:00
Megosztás:

Hankó Balázs: az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg

Az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg azzal, hogy a Magyar Kutatási Hálózat a nemzetközi modellek és a kutatóhálózat vezetőinek javaslata alapján megújult - jelentette ki az innovációs és kulturális miniszter a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent, évösszegző interjújában.
2025. 12. 27. 17:00
Megosztás:

Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szombaton közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.
2025. 12. 27. 16:00
Megosztás:

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai - hangzott el az esemény központi ünnepségén, a kápolnásnyéki Halász-kastélyban szombaton.
2025. 12. 27. 15:00
Megosztás:

413 alkalommal volt szükség a tűzoltók beavatkozására karácsonykor

Karácsony három napja alatt 413 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak: 116 helyen kellett tüzet oltani, 77 lakóépület gyulladt ki, 15 helyre vonultak ki, mert szén-monoxid keletkezett, 297 esetben pedig műszaki mentést végeztek. Beszámolójuk szerint idén kevesebb esethez riasztották a tűzoltókat mint tavaly karácsonykor, akkor ugyanis 632-szer avatkoztak be - közölte az MTI-vel szombaton az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
2025. 12. 27. 14:00
Megosztás:

Részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

Informatikai rendszerátállás miatt néhány órán át nem lehet majd útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni, és nem mindenhol lehet majd e-matricát venni, előre kell gondoskodni azok megváltásáról - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt az MTI-vel szombaton.
2025. 12. 27. 13:00
Megosztás:

Előre kell feltölteni a HU-GO-egyenleget! Részleges értékesítési leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

Előre kell majd megvenni az e-matricát és feltölteni a HU-GO egyenleget!
2025. 12. 27. 12:00
Megosztás:

Ötöslottó - 7 milliárd forint a tét, tudta?

7 milliárd forint a tét – mit is jelent valójában ekkora összeg? Pár nap és kiderül lesz-e gazdája az Ötöslottóval megnyerhető eddigi legnagyobb nyereménynek, azaz 7 milliárd forintnak.
2025. 12. 27. 11:00
Megosztás:

A két ünnep között jön a második nagy roham az áruházakban

A karácsonyt követő napokban az üzletek szinte az ünnepek előtti forgalmat bonyolítják, ilyenkor ugyanis tömegével cserélik ki az emberek az ajándékba kapott ruhákat, termékeket. Vevőkből is sok van ezekben a napokban, hiszen az üzletek is újabb akciókba kezdenek, hogy kisöpörjék meglévő árukészletüket. Nem véletlen, hogy a 0 százalékos THM-mel hirdetett áruhitel-ajánlatok is sokszor csak az év végig szólnak – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 12. 27. 10:00
Megosztás:

Németország korábbi oktatási minisztere az NKE-nek adományozza könyvtárát

Klaus von Dohnányi, Hamburg korábbi polgármestere, Németország korábbi oktatási minisztere, külügyi és gazdasági államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek (NKE) ajándékozza könyvtárát.
2025. 12. 27. 09:00
Megosztás:

Nem szűnik meg, csak szabályozottabb lesz a BNPL

Szigorodnak a halasztott fizetés szabályai 2026. november 20-tól, amikor a fogyasztói hitelekről szóló törvény (Fhtv.) módosítása életbe lép.
2025. 12. 27. 08:00
Megosztás:

Vlagyimir Putyin: többszörösére nőtt az orosz fegyvergyártás a háború kezdete óta

Többszörösére nőtt a fegyverek és haditechnikai eszközök gyártása Oroszországban 2022 óta; csak a fegyver- és lőszerek beszállítása több mint 22-szeresére emelkedett - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az állami fegyverkezési programról pénteken Moszkvában megtarott tanácskozáson.
2025. 12. 27. 07:00
Megosztás:

Az amerikai Függetlenségi nyilatkozat elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszöntik a szegedi újévi koncerten

Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszönti január 5-i újévi koncertjén a Szegedi Szimfonikus Zenekar - közölte Gyüdi Sándor igazgató az MTI-vel.
2025. 12. 27. 06:00
Megosztás:

Monero XMR kriptovaluta árfolyam előrejelzés 2026

Monero újra reflektorfényben: áttörés készül a többéves csúcsok felé?
2025. 12. 27. 04:00
Megosztás:

BlackRock kripto tranzakciók: 114 millió dollár értékű Bitcoin és Ethereum került a Coinbase-re

A világ legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock ismét komoly mozgásokat hajtott végre a kriptovaluták piacán. December 26-án több mint 114 millió dollár értékben utaltak át Bitcoint és Ethereumot a Coinbase Prime platformra, ami újabb jele annak, hogy az intézményi érdeklődés töretlen a digitális eszközök iránt. Bár hivatalos nyilatkozat nem érkezett, a lépés jól illeszkedik a BlackRock ETF-kezelési stratégiájába.
2025. 12. 27. 03:00
Megosztás: