Orbán: az uniós problémák miatt kell az IMF-megállapodás

A miniszterelnök szerint az ország ma erősebb, mint 2008-ban volt, nagyobb a mozgástere, ezért nem szorul rá arra, hogy a négy évvel ezelőttihez hasonló, "rossz megállapodást" kössön a Nemzetközi Valutalappal (IMF). Magyarországnak a saját problémái miatt egyébként nem is lenne szüksége biztosításihitel-típusú IMF-megállapodásra, arra az uniós problémák miatt van szüksége - mondta Orbán Viktor hétfőn, az őszi parlamenti ülésszakot megnyitó beszédében, amelyben bejelentette azt is: pénzügyi ombudsmani hivatal felállítását javasolja.

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában azt mondta, a dolgok a kormány elképzelései szerint alakulnak: százezreket szabadítottak ki "a devizahitelezés fogságából"; bevezették az arányos, teljesítményösztönző, családi alapú adózást, és - a KDNP javaslatai alapján - folytatják is annak kiépítését; továbbá a válság előtti szintre szorították vissza a munkanélküliséget, a munkahelyvédelmi akciótervet pedig "bárki bármit mond, végig is fogjuk vinni".
    

A kérdés az - folytatta -, hogy ha a dolgok így, a tervek szerint alakulnak, mi szüksége van az országnak egy IMF-megállapodásra. Magyarországnak saját problémái miatt nincs szüksége az IMF-megállapodásra, mert "stabilan állunk a lábunkon, a magunk problémáit saját erőből is meg tudjuk oldani" - válaszolta, közölve, hogy az országnak az Európai Unió problémái miatt van szüksége egy biztosításihitel-megállapodásra, Magyarország ugyanis így védheti meg magát az "Európát nyomasztó betegségtől".
    

Az unió jelenleg inkább a probléma forrása, nem pedig a megoldás, Magyarország azért nem tud kilábalni a problémáiból, mert "visszahúz bennünket az eurózóna válsága" - értékelte a miniszterelnök, aki szerint amiben Magyarország előrelépett, az is azért sikerült, "mert tudatosan mást csináltunk, másképp és más döntéseket hoztunk, mint azok, akik a válságot okozták, és láthatólag nem is boldogulnak vele azóta sem".
    

"Számunkra előnyös lenne egy megállapodás, akarunk is megállapodást kötni, de csak jót. (...) Rosszat már kötöttünk" - hangsúlyozta, kijelentve: "Magyarországnak nincs szüksége egy MSZP-típusú megszorításokhoz vezető" megállapodásra az IMF-fel és az Európai Unióval, az ország ugyanis ma erősebb, mint 2008-ban - az előző megállapodás megkötésének idején - volt, nagyobb a mozgástere. Ez szerinte pedig annak a politikai életszabálynak - és az ebből levezetett kormányzati cselekvésnek - köszönhető, amely szerint Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha növeli autonómiáját, erősíti az önálló döntéshozási képességét.
    

Orbán Viktor megerősítette: a magyar államkötvényeket "túljegyzik", a pénzpiac működik, az ország kereke, bár nagy erőfeszítés árán, de forog, ezért Magyarországnak nem kell elfogadnia egy a 2008-ashoz hasonló megállapodást. Szavait nagy taps fogadta a kormánypárti padsorokból.
    

A kormány alternatív IMF/EU-tárgyalási javaslatának kidolgozása előtt tanulni kell a korábbi hibákból, le kell vonni a 2008-as megállapodás tapasztalatait: a következő kormányülésnek ezért ez lesz az egyik fontos napirendi pontja - jelezte, hozzáfűzve, hogy a kabinet javaslatának alapja a munkahelyvédelmi akcióterv támogatása lesz. A miniszterelnök közölte azt is, hogy bár az elmúlt két évben sokat tettek - és el is értek eredményeket - annak érdekében, hogy az embereket megvédjék az uzsorahitelektől, az erőfölényükkel visszaélő pénzintézetektől, a bankok gyakorta tapasztalt kíméletlenségétől, még mindig sok a "dokumentálható állampolgári sérelem". Ezért azt javasolta, hogy angol mintára Magyarország is állítsa fel a pénzügyi ombudsman, vagyis pénzügyi szószóló intézményét az emberek védelmében.
    

Jelezte továbbá, hogy Magyarországnak is fel kell készülnie a fenyegető élelmiszer-árrobbanásra - amely nyomában társadalmi nyugtalanság, feszültség, sőt konfliktusok alakulhatnak ki a világ különböző pontjain -, ezért az ősz során a gazdasági és vidékfejlesztési tárca külön munkacsoportja készíti fel a magyar nemzetgazdaságot a jövő év tavaszán várható nehéz világhelyzetre.
    

Az ősszel a parlament előtt álló feladatok között említette az új választási eljárási törvényt - amely alkalmazkodni fog ahhoz a tényhez, hogy "a magyar világnemzet lett" -, "az alaptörvényben lefektetett szabadság és felelősség eszmei, elvi alapján álló" új polgári törvénykönyvet (Ptk.), valamint az új földtörvényt is, amely a termelést, a munkát, a munkahelyteremtést szolgálja majd, kielégíti a magyar földművesek százéves életigényét, és megvethető vele egy új, modern, gazdaközpontú mezőgazdaság birtokrendszerének alapja. Az ősz feladata a szociális adókedvezményre, munkahelyteremtésre, államadósság-csökkentésre és kézben tartott pénzügyekre épülő, jövő évi költségvetés elfogadása is - tette hozzá.
    

Folytatódik továbbá az új magyar államrendszer kiépítése, az igazságszolgáltatás reformja, az egészségügy és az oktatás újjászervezése, és befejeződik a rendőrség átszervezése is - sorolta Orbán Viktor, megemlítve azt is, hogy október 1-jétől magyar katonák biztosítják a kabuli nemzetközi reptér védelmét. "Most sem ígérhetem, hogy az év végére már olyan államunk lesz, amely teljes egészében megfelel a magyar életigényeknek, és a magyar észjárás szerint működik, de azt ígérhetjük, hogy ezen ülésszak végére már közel leszünk hozzá, és a 2013/14-es tanév megnyitójával végére is érünk az új magyar államszervezet teljes kiépítésének" - mondta a kormányfő.
    

Szavait azzal zárta, hogy 2012 őszén "saját magunkat kell legyőznünk", vagyis az országnak le kell győznie kishitűségét, "azt a belénk plántált gondolatot, miszerint ha magyar vagy, úgysem lehetsz sikeres, ha ide születtél, nem boldogulhatsz, legfeljebb, ha elmész innen". (MTI)


Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás: