Barroso: idő kell a válság leküzdéséhez

Az Európai Bizottság elnöke szerint idő kell a jelenlegi pénzügyi válság megoldásához.

Az Európai Unióhoz akkreditált külképviselet-vezetők előtt tartott keddi beszédében José Manuel Barroso úgy vélte: nincs csodaszer, amely egy csapásra megoldaná a válságot. Barroso az integráció további mélyítésének szükségességét emelte ki. A bizottság elnöke az eurózóna tervezett közös bankfelügyeletének mielőbbi felállítását is sürgette. Barroso szerint hosszabb és rövidebb távon egyaránt cselekedni kell. Az uniós szerződés módosítása elhúzódhat, de az azonnali cselekvés elengedhetetlen - mondta.

 

A bizottság elnöke tévesnek nevezte azokat a nézeteket, amelyek szerint a nemzetek fölötti együttműködés csődöt mondott, és csak a szuverén nemzetállamok képesek megoldani az előttük álló kihívásokat, mert szerinte, ha minden így megy tovább, ahogyan most, akkor 2050-re egyetlen európai ország sem lesz a világ 10 leggazdagabb államának listáján.

 

"A briteknek 155 évig tartott, hogy megduplázzák az egy főre jutó bruttó hazai terméküket, az Egyesült Államoknak ugyanehhez 50 év kellett, Kínának pedig mindössze 15 is elegendő volt" - érzékeltette a világban zajló változásokat José Manuel Barroso. "Aki úgy véli, hogy abban a világban, ahol a termelési lánc globális szintre emelkedett, amelyben a tőke nem ismer határokat, amelyben az ötletek és a kommunikáció egyetlen egérkattintással áramolnak, azt gondolni, hogy egy ország csakis önmagára hagyatkozva leküzdheti a nehézségeket, az a saját sírját ássa" - szögezte le a bizottság elnöke, majd hozzátette, a tagállamoknak is szükségük van arra, hogy európai léptékben legyenek jelen a világban.

 

Túlzott eladósodottság, a magánszféra eladósodottsága, bizonyos tagországok versenyképességének hiánya, és az irányítás átalakítása az euróövezetben - azonosította a fő kihívásokat José Manuel Barroso, amelyek megoldásához úgy véli, idő és elszántság kell.

 

A válság a bizottság elnöke szerint megmutatta, hogy a már létező monetáris unió nem működőképes bankunió és fiskális és gazdasági egység nélkül. A bankunióhoz Barroso következtetése szerint közös bankfelügyeletre is szükség van, a gazdasági egység megteremtése pedig nem lehetséges a tagállamok gazdaságpolitikáinak ellenőrzése nélkül. Barroso hangsúlyozta, hogy közös ellenőrzésről van szó, nem pedig arról, hogy Brüsszel, "ők" beleszólnak a tagállamok, vagyis a "mi" gazdaságpolitikáinkba.

 

Kifejtette, hogy a mélyebb politikai integráció és a gazdasági egység megteremtése hosszú távú feladat, ám azonnali lépések is elengedhetetlenek. Ezért az intézkedések helyes sorrendjét kulcsfontosságúnak nevezte. Ezért nem szabad kimondani, hogy bármilyen döntéshez szerződésmódosítás kell, mert akkor a piacok úgy vélik majd, hogy évekig nem történik érdemi változás, mert akár évekig is elhúzódhat, amíg minden tagállam rábólint az uniós szerződés módosítására. Ezért Barroso úgy véli, az uniós szerződés felülvizsgálata elengedhetetlen, de nem azonnal.

 

Az Európai Központi Bank (EKB) szerepéről szólva José Manuel Barroso azt mondta, természetes, hogy az EKB mindent meg fog tenni az euró fenntartásáért, hiszen "az EKB elsődleges feladata az euró léte és nem csak az árstabilitás". Ezért ha a közös pénz egysége veszélybe kerül, az EKB beavatkozhat és be is fog avatkozni.

 

"Természetesen az EKB nem akarja ezzel azt az üzenetet küldeni, hogy a tagállamok felelőtlen költségvetési politikát folytathatnak és fenntarthatatlan adósságot halmozhatnak fel, és ellenőrzés hiányában a valóságtól eltérőnek tüntessék fel pénzügyi helyzetüket" - szögezte le José Manuel Barroso, aki biztosította diplomata hallgatóságát, hogy Európa át fogja vészelni a nehézségeket. (MTI)


Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás:

Miért ennyire fontosak az amerikai állampapírhozamok a stabilcoin-kibocsátóknak?

A stabilcoinok első pillantásra egyszerű digitális dollároknak tűnnek: egy USDT vagy USDC célja, hogy nagyjából egy amerikai dollárt érjen. A háttérben azonban egy rendkívül jövedelmező üzleti modell működik, amely szorosan összekapcsolja a kriptopiacot az amerikai állampapírpiaccal és a Federal Reserve kamatpolitikájával. Minél magasabbak a rövid lejáratú amerikai állampapírok hozamai, annál több kamatbevételt termelhetnek a stabilcoin-kibocsátók tartalékai.
2026. 09. 05. 15:00
Megosztás:

A szerb elnök kormányfőként folytatná pályafutását

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előrehozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
2026. 09. 05. 14:00
Megosztás:

21 bank közös stabilcoinja jöhet: valódi kihívó lehet az USDT és az USDC számára?

Huszonegy globális pénzügyi intézmény közös dolláralapú stabilcoin bevezetésére készül, amely a tervek szerint 2027 első felében indulhat el. A projekt mögött olyan nagybankok állnak, mint a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és az UBS, ezért az új token már a rajtnál jelentős intézményi kapcsolatrendszerrel rendelkezhet. A valódi kérdés azonban nem az, hány bank támogatja, hanem az, hogy képes lesz-e olyan likviditást, elérhetőséget és használhatóságot biztosítani, mint az USDT és az USDC.
2026. 09. 05. 13:00
Megosztás:

Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot

Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot hoz létre a kormány a természeti erőforrások védelmének megerősítse érdekében - közölte Köböl Anita kormányszóvivő pénteken.
2026. 09. 05. 12:00
Megosztás:

Dash 44%-os robbanással az élen: mi most a 10 legprofitábilisabb kritovaluta befektetés?

Szombat reggel különös látvány fogadta a kriptopiacot figyelő befektetőket. A napi nyerteslista élén nem valamelyik frissen felkapott AI-token állt, hanem a 2014 óta létező Dash, méghozzá 44,05 százalékos emelkedéssel. Mögötte a NEAR Protocol 15,65 százalékot ugrott, miközben a Pons, a Lighter, a MemeCore és a Zcash is komoly pluszban forgott.
2026. 09. 05. 11:00
Megosztás:

Bankszámla nélkül is egyre több ügyfél előtt nyílik meg a mobilbank

A cél, hogy az ügyfelek minél kevesebb lépéssel intézhessék pénzügyeiket.
2026. 09. 05. 10:00
Megosztás:

Merénylet a balatoni lángossütők ellen?

A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak kevesebbet kellett költenünk, ha külföldre mentünk nyaralni, nem hozzájuk!
2026. 09. 05. 09:00
Megosztás:

A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 08:05
Megosztás:

Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás:

Épület, energia és digitalizáció a vállalati versenyképesség szolgálatában – BÉT50 Klub a Graphisoft Parkban

A vállalati versenyképesség ma már nem pusztán a termékekről, a piacokról vagy a pénzügyi teljesítményről szól: egyre nagyobb szerepet kap a vállalati működés hatékonysága, fenntarthatósága és technológiai fejlettsége is. A Budapesti Értéktőzsde Graphisoft Parkban megrendezett idei BÉT50 Klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
2026. 09. 05. 03:00
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás:

90.000 Ft-os csekket kaphatnak a kutyatulajdonosok

Egy ártatlannak tűnő séta is kellemetlen meglepetéssel végződhet, ha a gazdi nem ismeri a kutyatartás legfontosabb szabályait.
2026. 09. 05. 01:00
Megosztás:

Kármán András: megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság főigazgatói pozíciójára

Megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatói pozíciójára; szakmai tapasztalatot, valamint a szervezet jövőjére vonatkozó világos vezetői programot várnak a jelentkezőktől - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken. A pályázatokat október 2-án 10 óráig lehet benyújtani.
2026. 09. 05. 00:05
Megosztás: