Elemzők: jók a munkaerő-piaci adatok, de...

Kedvezőnek értékeli a frissen közölt, nyári munkaerő-piaci adatokat a CIB és a Takarékbank elemzője, de mindketten úgy vélik, hogy év végére ismét 11 százalékra, vagy a fölé kúszhat vissza a munkanélküliségi ráta.

Magyarországon 3 millió 914 ezren dolgoztak az idén június-augusztusban, 77 ezerrel többen mint 2011 nyarán - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken, hozzátéve, hogy a férfiak és a nők foglalkoztatási mutatói egyaránt javultak. Az idén nyáron, június-augusztusban 456 ezer munkanélküli volt Magyarországon, ami 10,4 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett, 0,4 százalékponttal alacsonyabbat az egy évvel korábbinál.
    

Trippon Mariann, a CIB vezető elemzője elmondta: a nyári hónapokban a szezonális hatások miatt általában csökken a munkanélküliség. Ez most is így volt, a szakértő szerint ugyanakkor nem várható dinamikus fordulat a munkaerőpiacon, mert recesszióban van a gazdaság. Apró pozitív jelek vannak, de az alapvető trendek alapján nem várható jelentős javulás - fogalmazott.
    

Az elemző kedvezőnek nevezte a foglalkoztatási ráta emelkedését, de arra számít, hogy a következő másfél évben továbbra is kétszámjegyű marad a munkanélküliségi ráta, ez pedig a magánfogyasztás kilátásaira is hatással van. Trippon Mariann hozzátette: előrejelzésük szerint az idén év végére ismét 11 százalék közelébe kúszhat vissza a munkanélküliségi ráta.
    

Suppan Gergely, a Takarékbank senior elemzője MTI-hez eljuttatott közleményében kiemeli: újabb kellemes meglepetést okozott a munkaerőpiac alakulása, mivel a várakozásokkal szemben csökkent a munkanélküliségi ráta június-augusztusban. Hozzáfűzte, hogy a foglalkoztatottak számának emelkedése túlnyomórészt a közcélú foglalkoztatásnak köszönhető. A szakértő hangsúlyozta, hogy ilyen erőteljes munkahelybővülés 2003-ban volt utoljára - amit akkor döntően a közszféra létszámnövekedése okozott -, a foglalkoztatás pedig elérte a válság előtti szintet.
    

Suppan Gergely szerint kedvező folyamatokat tükröz, hogy a munkanélküliek száma 2.800-zal csökkent az előző háromhavi átlaghoz és 6.800-zal az egy évvel korábbihoz képest. Ugyanakkor az aktívak számának növekedését a szigorúbb nyugdíjba vonulási feltételek és a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata okozhatja, így a közeljövőbben tovább nőhet az aktívak száma - vélekedett a Takarékbank elemzője.
    

Kifejtette, hogy szezonális hatásoknak köszönhetően a következő hónapokban tovább emelkedhet a foglalkoztatás, míg a szigorúbb feltételek miatt ennél kisebb mértékben csökkenhet a munkanélküliség. Suppan Gergely szerint az őszi hónapokban 10,3 százalékig csökkenhet az állástalanok aránya, majd az év végére újra elérheti a 11,4 százalékot, így az éves átlagos munkanélküliség - valamivel magasabb foglalkoztatás mellett - a tavalyinál kissé alacsonyabb, 10,9 százalékos lehet. (MTI)


Módosulnak a mezőgazdasági kárenyhítés szabályai

A károsult mezőgazdasági termelők terheinek enyhítése érdekében megteremti a kárenyhítési rendszerből az előlegfizetés lehetőségét a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló törvény módosítása, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
2026. 06. 30. 21:00
Megosztás:

Az Európa Tanács fellépést sürget a korrupció elleni küzdelem sikere érdekében

Az Európa Tanács korrupcióellenes szakértői csoportja (GRECO) kedden közzétett éves jelentésében felszólította az európai kormányokat, hogy tisztségviselőik példamutatásával mozdítsák elő a korrupcióval szembeni zéró toleranciát a közigazgatás, az intézmények és a társadalom minden szintjén.
2026. 06. 30. 20:30
Megosztás:

Elrendelték az idei tartósan vízhiányos időszakot

Az élő környezetért felelős miniszter az ország teljes területére elrendelte a tartósan vízhiányos időszakot 2026. július 2-i kezdettel - az erről szóló közlemény kedden jelent meg a Hivatalos Értesítőben.
2026. 06. 30. 20:00
Megosztás:

A BlackRock megnyitja az Aladdint az Ethena USDe előtt: 100 millió dolláros likviditási keret indul

Újabb fontos lépést tesz egymás felé a hagyományos pénzügyi szektor és a decentralizált pénzügyek világa. A BlackRock intézményi befektetők által használt Aladdin platformja támogatni fogja az Ethena USDe szintetikus dollárját, miközben az Ethena 100 millió dolláros likviditási keretet biztosít a BlackRock tokenizált BUIDL alapjához. A bejelentésre az ENA token árfolyama is emelkedéssel reagált.
2026. 06. 30. 19:00
Megosztás:

Nőtt Horvátország turisztikai bevétele az első negyedévben

Az első negyedévben 945,2 millió euró (335 milliárd forint) bevétele származott Horvátországnak a külföldi turistáktól, 9,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte kedden a zágrábi idegenforgalmi és sportminisztérium a Horvát Nemzeti Bank (HNB) adataira hivatkozva.
2026. 06. 30. 18:30
Megosztás:

E.ON: az extrém hőség miatt megszaporodtak az áramszünetek

Az extrém hőség miatt Budapesten, Pest vármegyében és az Észak-Dunántúlon az átlagosnál két-háromszor több üzemzavar jelentkezik a villamosenergia-hálózaton, ezért az E.ON Hungária Csoport megerősített készenléttel dolgozik, és a tervezett áramszünetek jelentős részét elhalasztotta - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2026. 06. 30. 18:00
Megosztás:

Lagarde: Európának nem stabilcoinokat kell másolnia, hanem saját digitális pénzügyi infrastruktúrát építenie

Christine Lagarde szerint Európának nem az amerikai dollárhoz kötött stabilcoinok modelljét kell lemásolnia. Az Európai Központi Bank elnöke úgy látja, külön kell választani a stabilcoinok pénzügyi és technológiai funkcióját: míg monetáris szerepük komoly kockázatokat hordozhat, az általuk használt blokkláncalapú elszámolási technológia valóban átalakíthatja a pénzügyi piacokat.
2026. 06. 30. 17:30
Megosztás:

Szigorítaná a taxisok ellenőrzését a horvát kormány

Szigorúbban ellenőrizné a taxisokat, átláthatóbbá tenné a taxiszolgáltatásokat, és lehetővé tenné a viteldíjak felső határának meghatározását a horvát kormány a közúti közlekedésről szóló törvény módosításával.
2026. 06. 30. 17:00
Megosztás:

A klímaválság elsősorban vízválság – a víztechnológia ma már a hőséghez és aszályhoz való alkalmazkodás egyik legfontosabb eszköze

Az elmúlt 20 év legsúlyosabb hőhulláma után itt az ideje másként gondolni a vízre: nem korlátlan adottság, hanem védendő erőforrás.
2026. 06. 30. 16:30
Megosztás:

Eljött a Vidéki Otthonfelújítási Támogatás utolsó napja

A preferált kistelepüléseken elérhető felújítási támogatást 2026. június 30-ig lehet igényelni. Mit tehetnek még az érdeklődők az utolsó napon? És mi marad azok számára, akik lecsúsztak a lehetőségről?
2026. 06. 30. 16:00
Megosztás:

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Bár az úgynevezett készházépítési piacot megrázták a sokmilliós csalássorozatokról és szélhámos generálkivitelezőkről szóló hírek, a helyzet lehetőséget is teremt arra, hogy az építőipari szegmens hiteles szereplői felhívják a figyelmet a technológia előnyeire, és szakmai támpontokat adjanak a potenciális megrendelőknek.
2026. 06. 30. 15:30
Megosztás:

Kiszáradt csapok Pest vármegyében: a hőség csak felszínre hozta a vízhálózat bajait

Lajtos kocsikból osztották a vizet, több helyen órákra elapadtak a csapok, miközben a hőmérséklet a 40 Celsius-fokot közelítette Pest vármegyében. A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. szolgáltatási területén az átlagoshoz képest 55 százalékkal ugrott meg az ivóvízfogyasztás. Szadán, Veresegyházon és Erdőkertesen a rendszer már nem tudta mindenhol folyamatosan kiszolgálni a lakosságot.
2026. 06. 30. 15:00
Megosztás:

Stabilcoin-fragmentáció: a jegybankok visszavennék az elszámolás irányítását

A stabilcoinok eredetileg azt ígérték, hogy a dollár, a font és más hagyományos pénzek digitális változatai gyorsan, olcsón és határok nélkül mozoghatnak majd a blokkláncokon. Ehelyett egyre több kibocsátó, hálózat, csomagolt token, eltérő fedezeti modell és szabályozási rendszer jelent meg. A jegybankok attól tartanak, hogy a növekvő fragmentáció likviditási szigeteket, működési kockázatokat és akár monetáris politikai problémákat is okozhat. A válaszuk a tokenizált bankpénz és egy olyan programozható elszámolási infrastruktúra lehet, amelynek végső alapját továbbra is a jegybankpénz adja.
2026. 06. 30. 14:30
Megosztás:

Szigorodó szabályozás mellett sem hátrálnak a magyar kriptobefektetők

A Lightyear európai befektetési platform új kutatása szerint a magyar befektetők körében továbbra is erős a kriptovalutákba vetett bizalom. A 2026 májusában 500, 18–64 éves magyar befektető körében végzett felmérés eredményeiből egy egyre érettebbé váló piac rajzolódik ki, ahol a hosszú távú meggyőződés felülírja a rövid távú megingásokat. Ezt a képet a Lightyear saját platformjának adatai is megerősítik, mivel az EU-s kriptovaluta-felhasználói diverzifikált, hosszú távú befektetői bázisnak bizonyulnak.
2026. 06. 30. 14:00
Megosztás:

Van magyar munkaerő? - Mit tanultunk 180 000 rugalmas munkavállalótól

Az elmúlt hetek vendégmunkás-vitáinak egyik legtöbbször ismételt mondata, hogy "nincs bevethető magyar munkaerő". A kijelentés első hallásra tényszerűnek hangzik, valójában azonban egy rejtett feltételezést tartalmaz: csak azt tekinti munkaerőnek, aki a hagyományos, teljes munkaidős foglalkoztatási modellben azonnal munkába állítható.
2026. 06. 30. 13:30
Megosztás:

Mégsem volt garantált az Allegro árgaranciája

42,5 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Allegro webáruház működtetőjére a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. A lengyel vállalkozás jelentős információkat hallgatott el árgarancia szolgáltatásának korlátaival kapcsolatosan, ezzel olyan döntésekre késztetve a fogyasztókat, melyeket egyébként nem hoztak volna meg. A cég az eljárás során együttműködött a GVH-val.
2026. 06. 30. 13:00
Megosztás:

Kettős képet mutatnak a középkorú magyarok megtakarításai

A 30–59 éves magyarok 19 százaléka csak akkor tud félretenni, ha egyszerre nagyobb összeghez jut, miközben további 19 százalék egyáltalán nem tud megtakarítani. Ugyanakkor stabilan mintegy minden harmadik középkorú már a hónap elején elkülöníti a megtakarításra szánt összeget – derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredményeiből. A rendszeres, tudatos megtakarítás továbbra sem általános, ráadásul jelentős különbségek látszanak jövedelem, végzettség és lakóhely szerint is.
2026. 06. 30. 12:30
Megosztás:

Ilyen hitelkamatokkal melegítenek a bankok az MNB újabb nyári vágásaira

Tyúklépésben, de jönnek lefelé a bankok a hitelkamatokkal. Ha az MNB a nyáron folytatja a kamatvágásait, az segítheti, hogy a személyi kölcsönöknél több legyen a 10 százalék alatti ajánlat, és olcsóbban vehessék fel ezt a hitelt az ügyfelek, akiknek ma még átlagosan 14 százalék fölötti kamatot kell fizetniük ezért – derül ki a BiztosDöntés összegzéséből.
2026. 06. 30. 12:00
Megosztás:

Megjelent a rendelet: változik a Babaváró, hosszabbítják a kamatstopot a Diákhitelnél

Megjelent a Magyar Közlönyben: fél évvel meghosszabbítják a szabad célú diákhitelre érvényes kamatstopot. De azok is átmenetileg fellélegezhetnek, akik Babavárót vettek fel és nem született meg időben a baba.
2026. 06. 30. 11:30
Megosztás:

Megfőtt az Ethereum aranytojást tojó tyúkja? Egyre többen aggódnak a DeFi jövője miatt

Az Ethereum értékének egyik legfontosabb pillére évek óta a decentralizált pénzügyi (DeFi) ökoszisztéma, amely a kriptopiac legnagyobb blokkláncon működő hitelezési és kereskedési hálózatát jelenti. Bár a szektor továbbra is piacvezető, egyre több befektető teszi fel a kérdést: vajon megtorpant az Ethereum növekedése, vagy csak átmeneti visszaesésről van szó?
2026. 06. 30. 11:00
Megosztás: