NGM: jóval az unió átlaga felett teljesített a magyar gazdaság az első negyedévben
A statisztikai hivatal adatai szerint a feldolgozóiparban 8,0 százalékkal nőtt a hozzáadott érték a tavalyi első negyedévhez képest, az építőiparban 9,2 százalékos volt a növekedés, míg a mezőgazdaság teljesítménye 11,6 százalékkal visszaesett. A háztartások fogyasztási kiadásai 2,7 százalékkal nőttek, a beruházások viszont 6,7 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól a KSH jelentése szerint. Az NGM közleményében kiemelte: utoljára 2006 elején bővült az idei első negyedéves adatnál gyorsabban a fogyasztás.
A kedvező 2,7 százalék növekedéshez a minisztérium értékelése szerint a visszafogott inflációs környezet, a kormány devizahiteleseket mentő intézkedései, valamint az emelkedő reáljövedelmek és foglalkoztatás - az, hogy 80 ezerrel többen dolgoznak - egyaránt hozzájárult - sorolta az NGM. A minisztérium szerint tartható a konvergenciaprogramban vázolt idei 3,1 százalékos növekedési prognózis. A magyar gazdaság 2013 óta egy egészségesebb és kiegyensúlyozottabb növekedési szerkezetet mutat - olvasható a tárca közleményében. (MTI)