Itt a végső tippsor: ki nyer a hétvégén?

A Fidesz-KDNP kétharmadosnál is nagyobb többségét és - a Szonda Ipsos kivételével - az LMP Országgyűlésbe jutását valószínűsítik a közvélemény-kutatók a választás vasárnapi első fordulója előtti utolsó előrejelzésükben. A második helyre - a Jobbik előnyét mérő Gallup kivételével - az MSZP-t várják az intézetek, és abban is egyetértenek, hogy az MDF kiesik a parlamentből. A részvétel előreláthatóan elmarad a négy és a nyolc évvel ezelőttitől. (MTI)

A szavazást megelőző napokban nagy összhang alakult ki a közvélemény-kutatók között, bár két héttel ezelőtt a Fidesz várható győzelmén kívül szinte semmiben nem értettek egyet az intézetek.

 

Hét közvélemény-kutató - a Forsense, a Magyar Gallup Intézet, a Medián, a Nézőpont Intézet, a Századvég-Kód, a Szonda Ipsos és a Tárki - március végén felvett, és április elején közölt adatai egyaránt azt mutatják, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetségnek legalább kétharmados többsége lesz a következő Országgyűlésben.

 

A Medián becslése szerint ez azért is valószínű, mert az ellenzéki pártszövetség akár már 50 százalék körüli listás eredmény birtokában is megszerezheti a mandátumok kétharmadát, márpedig 55 százaléknál gyengébb Fidesz-eredményre egyik intézet sem számít.

 

A Fidesz győzelmében nagyon nagy az egyetértés

 

A Szonda Ipsos 62, a Medián és a Nézőpont 60, a Gallup, valamint a Századvég 59 százalékra teszi a Fidesz támogatottságát a biztos szavazó pártválasztók körében, a Tárki pedig 56 és 60 százalék közötti fideszes eredményt jósol.

 

MSZP vs. JOBBIK - ez már fogósabb kérdés!

 

A Gallup kivételével abban is egyetértenek a közvélemény-kutatók, hogy a választás második helyezettje az MSZP lesz, igaz, a Medián az MSZP és a Jobbik fej fej melletti küzdelmét várja. A Gallupnál viszont a Jobbik egy százalékkal meg is előzte a szocialistákat. A Tárki ezzel szemben kis híján kétszer annyi MSZP-szimpatizánssal számol, mint ahány jobbikossal: várakozásuk szerint a szocialista párt 900 ezer-egymillió, a Jobbik pedig 500-600 ezer szavazatra számíthat. A Forsense adatai szerint az MSZP 19, a Jobbik 12 százalékon áll, és a Szonda Ipsos szerint is hét százalékpont a szocialisták előnye (20:13). A Századvég adatai azt mutatják, hogy az MSZP 18, a Jobbik 15 százalékot szerez, míg a Nézőpont Intézet 12, illetve 8 százalékos támogatottságot mért a szocialista pártnak és a Jobbiknak.

 

Az LMP belehúzott a végére, az MDF kiesőjelölt

 

Változás a márciusban közétett kutatási eredményekhez képest, hogy a Szonda Ipsos kivételével mindegyik közvélemény-kutató azt jósolja: az LMP bejut az Országgyűlésbe, míg az MDF-et egyikük sem várja a parlamentbe. A Gallup és a Századvég 5, a Forsense és a Nézőpont 6, a Tárki 6-8 százalékosra becsüli az LMP támogatottságát.

 

A Medián szerint is bejuthat a Lehet Más a Politika, mert bár a választani tudó biztos szavazók körében 4 százalékot mért az intézet az LMP-nek, a párt az elmúlt három hétben csaknem megháromszorozta táborát. Az MDF viszont egyik adatsor alapján sem jutna a parlamentbe, mivel azok egybehangzóan 2-3 százalékot jeleznek a demokrata fórumnak.

 

Hányan járulnak az urnákhoz?

 

Hasonlóan vélekednek az intézetek a szavazási hajlandóságról is: a Gallup 59, a Medián 56, a Tárki 59 és 64 százalék közötti részvételi arányra számít. A Századvég is úgy véli: a szavazáson való részvételét ígérő 65 százaléknyi választónál végül kevesebben mennek el voksolni.

 

Mindez azt jelenti, hogy a választási részvétel várhatóan alacsonyabb lesz a négy és a nyolc évvel ezelőttinél. Akkor a választásra jogosultak több mint kétharmada szavazott az első fordulóban.

 

Mi lesz az új Országgyűlés összetétele?

 

A vasárnapi választás előtt három intézet vállalkozott a következő Országgyűlés összetételének megtippelésére. A Medián szerint a Fidesz-KDNP 275 képviselői helyével a mandátumok több mint 70 százalékát megszerzi, az MSZP 51, a Jobbik 50, az LMP pedig 10 fős frakciót alakíthat.

 

Ennél is nagyobb Fidesz-fölényt jósol a Nézőpont Intézet. Becslésük szerint a 386-ból 284 mandátum jut a Fidesz-KDNP-nek, 50 az MSZP-nek, 37 a Jobbiknak, 15 az LMP-nek.

 

A Republikon Intézet a Medián és a Szonda Ipsos márciusi adatai alapján jósolta meg a következő Országgyűlés összetételét; eszerint a Fidesz-KDNP 267, az MSZP 62, a Jobbik 47, az LMP 10 képviselői helyre számíthat. Azaz az Orbán Viktor vezette pártszövetség a kétharmadosnál is nagyobb többséggel rendelkezhet, miközben a szocialista párt elveszíti jelenlegi frakciójának kétharmadát.


Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 30. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 26. 18:00
Megosztás:

Újabb hőhullám várható a jövő héten

Újabb hőhullám várható a jövő héten: a hét elején még 30 Celsius-fok körül alakul a csúcshőmérséklet, de a hét második felétől a derült, száraz időben már jellemzően 33-38 fok között alakul a hőmérséklet napközben, és a hajnalok is egyre kevésbé hoznak felfrissülést - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 07. 26. 16:00
Megosztás:

Elindult a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészülete

Elindult a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2030 Megújulási Program előkészülete a szociális területek vonatkozásában - osztotta meg Tóth Kinga Dóra szociális, család- és idősügyi államtitkár írásában, amelyet Kátai-Németh Vilmos szociális- és családügyi miniszter osztott meg közösségi oldalán vasárnap.
2026. 07. 26. 15:00
Megosztás:

Karácsony Gergely ismertette a Népliget fejlesztési terveit

Üdvözli a Planetárium felújítását és ismertette a Népliget fejlesztési terveit Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere vasárnap délelőtt Facebook-oldalán.
2026. 07. 26. 14:00
Megosztás:

Jamaica kiadta az Egyesült Államoknak a Covid-csalások körözési listájának élén szereplő bűnözőt

A jamaicai hatóságok kiadták az Egyesült Államoknak egy több tíz millió dolláros csalás vádlottját, a Covid-forrásokkal való visszaélések körözési listájának élén álló bűnözőt - közölte Kash Patel, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szombaton.
2026. 07. 26. 13:00
Megosztás:

Bezár a BitMart kriptotőzsde: fontos határidők jönnek

A BitMart bejelentette, hogy fokozatosan leállítja kriptotőzsdei szolgáltatásait. A platform nem egyik napról a másikra tűnik el, de a regisztrációk, befizetések és kereskedési funkciók kivezetése már megkezdődött. A felhasználók számára most az a legfontosabb, hogy időben lezárják pozícióikat, visszaváltsák lekötött eszközeiket, és biztonságosan kiutalják kriptovalutáikat.
2026. 07. 26. 12:00
Megosztás:

Új úton próbálkozik a Wise az amerikai banki engedélyért

A Wise új kérelmet készül benyújtani egy amerikai országos trust banki engedély megszerzésére, miután az Egyesült Államok pénzügyi felügyelete megfelelési és vezetési hiányosságokra hivatkozva elutasította a vállalat első beadványát. A nemzetközi pénzátutalási szolgáltató ezúttal a fizetési stabilcoinokra létrehozott GENIUS Act szabályozási keretére támaszkodna, miközben hangsúlyozza: jelenlegi amerikai szolgáltatásai változatlanul működnek tovább.
2026. 07. 26. 11:00
Megosztás:

A GDP-ről, a külkereskedelemről, és a szálláshelyekről is közölnek adatokat a jövő héten

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a bruttó hazai termékről (GDP), a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről, a lakásépítésekről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
2026. 07. 26. 10:00
Megosztás:

Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 143 471,05 ponton zárt, 1,77 százalékkal magasabban, mint az előző héten.
2026. 07. 26. 09:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai

Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 07. 26. 07:00
Megosztás:

Már mindenki leírja az Ethereumot? Korábban éppen ez indította el a nagy emelkedéseket

Az Ethereum (ETH) piaci hangulata ismét rendkívül pesszimistává vált – immár harmadszor egy hónapon belül. A Santiment elemzőcég szerint a korábbi két hasonló időszakot jelentős árfolyam-emelkedés követte, ezért a mostani borúlátás akár újabb fordulat előjele is lehet.
2026. 07. 26. 06:00
Megosztás:

A tejpiaci válság kezelésére kamattámogatást hirdetett az agrágminiszter

A tejpiaci válsághelyzet kezelése érdekében 100 százalékos, illetve 70 százalékos mértékű kamattámogatást hirdetett meg a tejhasznúszarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozó gazdaságok és a tejfeldolgozó vállalkozások likviditási, jövedelmezőségi helyzetének javítása érdekében Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a friss Magyar Közlönyben megjelent rendeletében.
2026. 07. 26. 05:00
Megosztás:

Meddig marad zárva a Hormuzi-szoros? Egy elemző szerint 2027-ig is elhúzódhat a válság

A Kpler árupiaci elemzőcég szerint a Hormuzi-szoros teljes újranyitása akár 2027-ig is késhet, ami tartósan magas olajárakat eredményezhet. Matt Smith, a vállalat vezető elemzője a CNBC-nek nyilatkozva azt mondta, hogy a közel-keleti konfliktusban egyelőre nem látszik a rendezés lehetősége.
2026. 07. 26. 04:00
Megosztás:

Kevesebb antibiotikum és környezetterhelés, kisebb járványkockázat: ezért számít az állatjólét

A magasabb állatjóléti követelményekkel szemben gyakran az az ellenérv hangzik el, hogy a tágasabb férőhely, a több mozgás és a hosszabb nevelési idő növeli az állattenyésztés takarmány- és területigényét. Berezvai Zombor, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint ez azonban csak a mérleg egyik oldala. A zsúfolt, nagyüzemi tartás nagyobb antibiotikum-felhasználással, koncentrált trágyaterheléssel és a fertőző betegségek gyorsabb terjedésével is együtt járhat. Ha ezeket a következményeket is figyelembe vesszük, az állatok jóléte már nem a fenntarthatóság ellenfelének, hanem bizonyos esetekben annak egyik feltételének látszik.
2026. 07. 26. 03:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! Korhatár előtti nyugdíj lehetséges módjai Magyarországon

Nyugdíj korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségei Magyarországon 2026-ban.
2026. 07. 26. 02:00
Megosztás:

Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet!

Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Bizonyos körülmények között ugyanis a férj vagy a feleség nem jogosult örökségre – és nem kizárólag akkor, ha erről végrendelet rendelkezik.
2026. 07. 26. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok eltörli a szerb árukra kivetett 35 százalékos vámot

Az Egyesült Államok megszünteti a szerb termékekre kivetett 35 százalékos vámot, amely jelentősen érintette a szerb exportot és az abból származó bevételeket - jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
2026. 07. 26. 00:05
Megosztás:

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal hűlt le a Balaton vize: míg július 18-án 26,6 fokot mértek, szombat reggel már csak 20,8 fokos volt a tó - derül ki a HungaroMet Zrt. szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 07. 25. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2026. 07. 25. 22:00
Megosztás:

Az építkezési táblák fontossága a munkaterületek biztonságában

Az építőipari munkaterületeken a megfelelő jelölések kulcsfontosságúak a biztonság fenntartásához. Elgondolkodott már azon, hogy egyetlen jelzés hiánya milyen kockázatokat hordozhat? A munkaterület megfelelő kijelölése nemcsak a törvényi előírások teljesítése érdekében szükséges, hanem a munkavállalók és a környéken tartózkodó személyek védelméért is. Egy átlátható és hatékony jelzőrendszer kialakítása elengedhetetlen.
2026. 07. 25. 21:00
Megosztás: