Orbán: legalább 5,5 millió ember munkából éljen meg az országban!

A kormány célkitűzése, munkájának rendezőelve az, hogy Magyarországon legalább 5,5 millió ember éljen munkából, vállalkozásból - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitó című fórumán.

A kormányfő előadásában kifejtette: 2010-ben 3,8 millió ember dolgozott, ám közülük 1,2 millióan nem fizettek adót, vagyis 2,6 millió ember tartotta fenn az országot. Ez lehetetlen, ez képtelenség, önmagában is abszurditás, hosszabb távon pedig tragédia - figyelmeztetett Orbán Viktor, aki szerint ha nem sikerül elérni azt, hogy legalább 5,5 millió ember dolgozzon és fizessen adót, akkor a magyar gazdaságnak nincs jövője, a kormány pedig nem tudja végrehajtani programját. Ez társadalompolitikai célkitűzés is egyben, 5,5 millió ember munkája ugyanis automatikusan magával hozná a középosztály felerősödését - mondta Orbán Viktor, aki szerint ha nincs stabil középosztály, nincs politikai stabilitás sem, a gazdaság nem tudja megtermelni a nyugdíjasoknak fizetendő nyugdíjat.

 

Ha azt látni, hogy a választási kampányban több szó esik az újraelosztásról, mint az adórendszerről, akkor a kormányzat nem járt sikerrel; ellenkező esetben azonban kijelenthető: megtörtént a társadalom középosztály-központú átalakítása. "Össze kell növeszteni" az adórendszert és a középosztályt - ez a tétje szerinte a következő másfél év politikai kihívásának. A politikai stabilitásra kitérve a miniszterelnök azt mondta, ha feladták volna e stabilitás megőrzésének célkitűzését, Budapest és a vidék utcái úgy néztek volna ki, mint Athén utcái.

 

Megjegyezte ugyanakkor, hogy bár az átalakítások radikális szakaszán már túl vannak - így az elkövetkező, konszolidációs időszak békésebb, nyugodtabb lesz -, nincs olyan reform, amellyel szemben ne lennének ellenérdekeltek, ám ez nem ad felmentést a kormányzatnak a programja végrehajtásában. Mindig van közegellenállás, de azt le kell törni, vagy megegyezéssel meg kell szelídíteni - fogalmazott, közölve: támogatja Parragh László MKIK-elnök javaslatát, hogy a kamara és a kormány közösen tekintse át az eddigi átalakításokat, valamint azt is, hogy azok közül melyek alakultak "nem kívánatos irányba".

 

Ezeket a tervek szerint március végéig "beazonosítják", és a kabinet pedig április végéig teljesíti e közös bizottság ajánlásait. Beszédében a miniszterelnök szólt az IMF-fel és az unióval folytatandó tárgyalásokról is, amelyekkel kapcsolatban úgy vélekedett: elhúzódásukért nem Magyarországot, hanem a másik felet terheli a felelősség. "Két hónapja ott ülök a tárgyalóasztalnál, csak nem jönnek", ez a baj - jelentette ki, hozzátéve, hogy Magyarország kinyilvánította tárgyalási szándékát, előkészítette a főtárgyaló pozícióját, és a jegybankkal kapcsolatos kérdéseket is rendezte.

 

Az Európai Bizottság azon javaslatát, hogy függesszenek fel Magyarországnak szánt kohéziós pénzeket, Orbán Viktor rendkívül buta politikának és rossz vezetői felfogásnak nevezte. Hogyan szeretne az EU és az európai gazdaság kilábalni a válságból, ha azt a rossz vezetői mentalitást képviseli, hogy a rosszakat támogatja, a jókat meg bünteti? - tette fel a kérdést, megjegyezve, hogy Magyarország költségvetési hiánya idén és 2013-ban is a 7-8. legalacsonyabb lesz az unióban, és csökken az ország államadóssága is. A kormányfő szerint az olyan vezetői felfogással, mint amilyet az Európai Bizottság képvisel, még egy "vidéki kócerájt" sem lehetne elvezetni.

 

Megismételte ugyanakkor, hogy szerinte Magyarországtól egy fillért sem fognak elvenni. Kijelentette, hogy az uniós támogatások magyarországi felhasználásával nem elégedett, azon változtatni kell szerinte, és hatékonyabbá kell tenni. Az országot ért külföldi kritikákra úgy reagált: a kabinet eddig is ellenállt az olyan nyomásnak, amely csak a radikális ellenállást támogatja, van azonban néhány ügy, amelyben egyenesen kell fogalmazni. A résztvevők kérdéseire adott egyik válaszában a miniszterelnök kijelentette, hogy oktatási kérdésekben - így például a tankötelezettségi korhatár leszállításában - szelíden képviselt, de hajlíthatatlan állásponton van.

 

Egy másik felvetésre, a közösségi közlekedéssel kapcsolatban, úgy fogalmazott: "a MÁV átalakításába beleszorult a bicskánk". Az, ami az elmúlt másfél-két év alatt a MÁV átalakítása kapcsán történt, lehangolja őt - mondta, majd új gondolkodást, radikális változást sürgetett a vasúttársaságot érintően a következő hónapokban. Az Orbán Viktor előtt felszólaló Parragh László azt mondta: az idén öt nagy kihívással kell szembenéznie Magyarországnak. Az MKIK elnöke szerint meg kell találni az együttműködést a megsértett üzleti körökkel, emellett kihívást jelent még a finanszírozás, a strukturális átalakítások végig vitele, a foglalkoztatás bővítése és a növekedés beindítása is. Parragh László kijelentette, hogy a kamara támogatja a szerkezetátalakítást. Mint mondta, ha az átalakításokat végig tudják vinni, fenntartható pályára kerülhet Magyarország.

 

Az MKIK-elnök szerint nagyon fontos az is, hogy Magyarország ne szakadjon túlzottan le Németországtól. Szerinte ha nem tud Magyarország rácsatlakozni a német bővülésre, beszállítói pozíciói tovább romlanak. A kérdések között Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert a SZÉP-kártyával összefüggésben is faggatták. Válaszában közölte: szerinte nagy lehetőséget kaptak bankok, ám ha ezzel nem tudnak élni, akkor végeredményben az állam szabályozó eszközökkel be fog lépni.

Wizz Air: folyamatosan figyeljék a járatinformációkat az utasok

A Wizz Air több járatát is érintette a rendkívüli időjárási helyzet, kedden délelőtt a légitársaság 5, Ferihegyre tartó repülőgépe kényszerült másik repülőtéren landolni, a még el nem indított, Budapestre tartó járatok pedig a kiinduló állomáson várakoznak, amíg a gép budapesti fogadása nem biztosított. A légitársaság arra kéri az utasait, hogy akik közvetlenül a Wizz Airnél foglaltak, folyamatosan figyeljék a mobilalkalmazásban, e-mailen, SMS-ben érkező járatinformációkat.
2026. 01. 13. 13:30
Megosztás:

Nógrád vármegyében is megjelent a madárinfluenza

Nógrád vármegyében egy tenyészlúd-tartó telepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állomány felszámolása folyamatban van. Kiemelten fontos a járványügyi előírások maradéktalan betartása hazánkban.
2026. 01. 13. 13:00
Megosztás:

Operatív törzs: keleten jelentősebb havazás, nyugaton inkább eső várható kedden

A Budapest-Békéscsaba tengelytől keletre jelentős havazásra lehet számítani kedden napközben, ettől nyugatabbra eső fordulhat elő - mondta a HungaroMet Zrt. vezérigazgatója az operatív törzs kedd délelőtti sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 01. 13. 12:30
Megosztás:

Ezért veri meg a Xiaomi az Apple-t és a Samsungot 2026-ban

A Xiaomi 2026-ra a világ egyik legmeghatározóbb technológiai vállalatává válhat, miközben az Apple és a Samsung kénytelen lesz alkalmazkodni a kínai óriás tempójához. A pekingi székhelyű cég nemcsak okostelefonokat gyárt, hanem egy teljes ökoszisztémát épít, amely az elektromos autóktól a viselhető eszközökig terjed. Lei Jun, a vállalat alapítója öt évvel ezelőtt még úgy érezte, hogy az Apple és a Samsung legyőzhetetlen hegyek, ma viszont már magabiztosan veszi fel a versenyt velük.
2026. 01. 13. 12:00
Megosztás:

Hoskinson ultimátuma: az USA vezetése elveszítheti a kriptó jövőjét, ha nem lép időben

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója és a kriptovaluta-ipar egyik legismertebb alakja, kemény kritikával illette az amerikai kormányzat kriptopénzekkel kapcsolatos politikáját. Véleménye szerint az Egyesült Államok politikai vezetése alkalmatlannak tűnik arra, hogy időben elfogadja a szükséges szabályozási kereteket. Ha a döntéshozók továbbra is késlekednek, Hoskinson szerint az ország végleg elveszítheti a lehetőséget arra, hogy érdemi szerepet töltsön be a globális kriptoforradalomban.
2026. 01. 13. 11:30
Megosztás:

Tavaly nőtt a chipgyártók bevétele

Tavaly 793,4 milliárd dollár értékben adtak el félvezetőket világszerte, ami 21 százalékos növekedés 2024-hez képest - áll a Gartner amerikai technológiai piackutató honlapjára hétfőn fölkerült jelentésben.
2026. 01. 13. 11:00
Megosztás:

A magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A magyar vállalkozások 27 százaléka biztosítja az otthoni munkavégzés lehetőségét dolgozói legalább egy részének, és a cégek háromnegyede a következő egy-két évben sem tervezi ennek megváltoztatását - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. MTI-nek küldött felméréséből.
2026. 01. 13. 10:30
Megosztás:

Megaways vs klasszikus nyerőgépek – Melyik fizet jobban?

A válasz nem egyértelmű, mert mindkét típus más játékstílushoz és kockázatvállalási hajlandósághoz illik. A Megaways nyerőgépek magas volatilitásuknak köszönhetően ritkábban, de nagyobb összegeket fizetnek ki, míg a klasszikus 3 tárcsás gépek gyakoribb, kisebb nyereményekkel jutalmazzák a játékosokat. Az RTP (visszatérítési arány) mindkét kategóriában 95-98% között mozog, tehát hosszú távon hasonló megtérülésre számíthatsz.
2026. 01. 13. 10:21
Megosztás:

Gyanús indulás a NYC Token körül – Eric Adams volt polgármester és a „rug pull” vádak

Komoly viharokat kavart a közelmúltban bemutatott „NYC Token”, amely mögött nem más áll, mint New York korábbi polgármestere, Eric Adams. Bár a projektet a blokklánc technológia társadalmi hasznosítására hivatkozva indították, az on-chain adatok alapján sokak szerint inkább egy gyanús „rug pull” lehetett a háttérben.
2026. 01. 13. 10:00
Megosztás:

Az Uniswap alapítója besokallt: „Celebek és politikusok lejáratják a blokkláncot”

A decentralizált pénzügyek egyik legismertebb alakja, Hayden Adams, a Uniswap alapítója élesen bírálta a hírességek és politikusok blokklánc-használatát. A vita középpontjába a közelmúltban került „NYC Coin-ügy” áll, amelyben Eric Adams, New York volt polgármestere is felbukkant – bár a bizonyítékok szerint közvetlen kapcsolat nem mutatható ki. A botrány újra rávilágított arra, mennyire fontos a transzparencia és az innováció a kriptoszektorban, különösen akkor, amikor ismert személyek próbálnak hasznot húzni belőle.
2026. 01. 13. 09:30
Megosztás:

Iránykereséssel indulhat a mai kereskedés az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 875,29 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 117 385,41 ponton, új csúcson zárt hétfőn.
2026. 01. 13. 09:05
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 13. 08:30
Megosztás:

A VanEck szerint 2026 első negyedéve a kockázatvállalás időszaka lesz – de mit jelent ez a Bitcoin és a kriptopiac számára?

2026 első hónapjai új lendületet hozhatnak a kockázatosabb eszközök – köztük a kriptovaluták – számára. A VanEck globális befektetési alapkezelő legfrissebb negyedéves előrejelzése szerint a piac végre ismét kiszámíthatóbb pályára állt. Az amerikai fiskális és monetáris politikában tapasztalható nagyobb átláthatóság, valamint a geopolitikai környezet alakulása egyaránt kedvezhet a Bitcoin árfolyamának és a kriptoeszközök tágabb piacának. Azonban nem minden szakértő ért egyet abban, hogy a bikapiac automatikusan visszatér – és a Bitcoin is egyre inkább leválik a hagyományos piacok mozgásáról.
2026. 01. 13. 08:00
Megosztás:

A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet

A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet: a kedd hajnali adatok szerint továbbra is Győr-Moson-Sopron vármegyében a legrosszabb a helyzet, ugyanakkor Vas és Zala vármegyére megszüntették a riasztást.
2026. 01. 13. 07:30
Megosztás:

Újabb beruházások és partnerek érkeznek a ZalaZONE-hoz

Jelentősen emelkedik idén a ZalaZONE járműipari tesztpálya kihasználtsága, az autonóm és elektromos járművek validációja újabb kapacitásokat igényel, és ezzel további beruházások és üzleti partnerek várhatók Zalaegerszegen - közölte Palkovics László hétfőn, a helyszínen tartott évindító sajtótájékoztatón.
2026. 01. 13. 07:00
Megosztás:

Sztrájkkészültséget hirdettek a kassai vasműben

Sztrájkkészültséget hirdetett a kassai U. S. Steelben a vasmű dolgozóinak szakszervezete hétfőn - jelentette a TASR szlovák hírügynökség az érdekvédelmi szervezet közlésére hivatkozva.
2026. 01. 13. 06:30
Megosztás:

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

Január 10-étől már Digitális Állampolgár (DÁP) mobilalkalmazással is elérhető a Magyar Államkincstár (MÁK) WebKincstár és MobilKincstár applikációja, így az ügyfelek még egyszerűbben, de továbbra is biztonságosan léphetnek be a kincstár online állampapír-forgalmazási felületeire - tájékoztatta a MÁK hétfőn az MTI-t.
2026. 01. 13. 06:00
Megosztás:

Magyarország az autópálya-hálózatot tekintve utolérte Ausztriát

Magyarország 2026-ra utolérte Ausztriát az autópályák lakosságarányos számát, a négysávos utak volumenét tekintve, 2000 kilométernyi gyorsforgalmi út és legalább 500 kilométernyi alsóbbrendű négysávos út áll rendelkezésre - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Közlekedésinfón hétfőn Budapesten.
2026. 01. 13. 05:30
Megosztás:

Húszmilliós vendégszámmal többszörös rekordot döntött a hazai turizmus

Új országos csúccsal a turisztikai ágazat túlszárnyalta 2024-es rekordját, és történetében először elérte a 20 milliós vendégszámot.
2026. 01. 13. 05:00
Megosztás:

Hatszáz dolgozót küld kényszerszabadságra a legnagyobb romániai műtrágyagyár,

Hatszáz dolgozót küld kényszerszabadságra a legnagyobb romániai műtrágyagyár, a marosvásárhelyi Azomures - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 01. 13. 04:30
Megosztás: