Orbán: lesz IMF megállapodás

A miniszterelnök szerint lesz megállapodás a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), valamint az Európai Unió között, de nem azon feltételek alapján, amelyek csütörtökön napvilágot láttak; a kabinet ezért a következő hét-tíz napban alternatív IMF/EU-tárgyalási pozíciót dolgoz ki - mondta Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A kormányfő közölte: csütörtökön az EU tárgyalt Magyarország helyzetéről, az IMF/EU-tárgyalódelegáció uniós része pedig letett egy jelentést a közösség pénzügyi és gazdasági bizottságának a magyar tárgyalásokról. Ennek a dokumentumnak - amelyben "sokkal több konkrétum szerepel, mint bármely korábbi papírban" - van egy nagyon fontos pozitív megállapítása: elismeri, hogy Magyarországnak elővigyázatossági megállapodásra van szüksége, nem pedig pénzre - fejtette ki.

 

Tegnap a kormányfő a Facebook-oldalán a Fidesz-KDNP-frakció döntését bejelentve úgy fogalmazott, hogy "ezen az áron, így nem" kell biztonsági, pénzügyi garancia a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és az Európai Uniótól. Orbán Viktor ezzel a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent IMF-kölcsönfeltételekre utalt, amelyek egy részét, így a nyugdíjak csökkentését, a bürokrácia leépítését, a bankadó megszüntetését és a bankoknak juttatandó pénzeket ő maga is felsorolta a közösségi oldalon közzétett videoüzenetben. Egy név nélkül nyilatkozó uniós forrás szerint ugyanakkor nem pontos az a lista, amely a magyar sajtóban megjelent.  "A lista nem tükrözi pontosan a megtárgyalt kérdéseket. Más szavakkal: a listán szereplő reformok egy része szóba sem került, más része pedig nem úgy került szóba, ahogy az a sajtóban megjelent" - tudatta az MTI-vel egy uniós forrás. Az Európai Bizottság csütörtökön nem kívánt a miniszterelnök sajtóban megjelent kijelentésére reagálni.


 Magyarország az IMF/EU-tárgyalások elején áll, és van egy nagy, legalább harminc javaslatból álló halmaz, amely egy tárgyalási pozíció, de "ezen az alapon nem lesz megállapodás", ezeket az IMF/EU-elvárásokat ugyanis a magyarok nem tudják elfogadni, legfeljebb a bürokrácialeépítést, ha annak módszerében meg tudnak állapodni a felek - erősítette meg Orbán Viktor.
    

"Abban természetesen egyetértünk, hogy az a jó, ha az országnak minél kisebb a költségvetési hiánya, de az nem mindegy, hogy hozzányúlunk-e a nyugdíjakhoz, hogy elvesszük-e utazási kedvezményeket a nyugdíjasoktól, vagy hogy a családi pótlékot megszüntetjük-e. Ezen az áron nem kell IMF-megállapodás" - nyomatékosította, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy szükségesnek tartja az IMF/EU-megállapodást, amely meg is fog születni szerinte, de nem ezen az alapon, ezért a kabinet a következő hét-tíz napban alternatív IMF/EU-tárgyalási pozíciót dolgoz ki.
    

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy a kabinet jól áll az egyik fontos céljának megvalósításában, az ország adósságcsapdából való kivezetésében. Az államadósság csökken - a 2010-es kormányváltáskori forintértékkel számolva jelenleg 77 százalék körül van a mértéke -, a devizahitelesek közül is sok százezernek nyújtott segítséget a kabinet, az eladósodott vállalatok szintjén azonban még nem történt elég változás, "ott boldogulok a legnehezebben" - fejtette ki. Közlése szerint a másik nagy vállalás, a munkahelyteremtés is jól áll, a közmunka például "kivételesen sikeresen halad", vagyis nem igaz, hogy az emberek lusták lennének.
    

Az ősz legfontosabb feladatának a munkahelyvédelmi akcióterv végrehajtását nevezte: nem lehet meghátrálni "akkor sem, ha például az IMF és az EU egyébként olyasmit kér tőlünk, ami lehetetlenné tenné a munkahelyvédelmi terv végrehajtását". Arra a kérdésre, hogy meglesz-e a programhoz szükséges 250-300 milliárd forint, azt felelte, ez a kérdés áll az IMF/EU-tárgyalódelegációval folytatott vita középpontjában is, mert a nemzetközi szervezetek szerint az akcióterv nélkül rendben lenne az ország költségvetési egyensúlya. A magyar kabinet viszont úgy látja, megvan a büdzsében a szükséges fedezet. "Két, egymástól messze lévő álláspont között kell majd megállapodást létrehozni. Ez lehetséges (...), jól haladunk" - közölte a miniszterelnök.
    

A kormányfő a rádióinterjúban említést tett arról is, hogy Mario Draghi, az EKB elnöke csütörtökön bejelentette: az Európai Központi Bank (EKB) kötvényvásárlási akciókkal kész hozzájárulni a súlyos szuverén kötvénypiaci torzulások enyhítéséhez. Orbán Viktor ezt úgy értékelte, az EKB átlépte a Rubicont, ma ugyanis az a merev közfelfogás uralkodik Európában, hogy a jegybankok kizárólag a pénz értékének megőrzésével foglalkozhatnak. Ehhez képest az EKB-elnök bejelentése egy teljes áttörés - jelezte, hozzátéve, hogy szerinte ez a változás az eurózónához nem tartozó államok jegybankjaira is hatást gyakorol majd, de hogy pontosan milyet, azt még nem tudni. Orbán Viktor hétfőn felszólal az Országgyűlésben napirend előtt, és - mint elmondta - ismerteti majd a parlament előtt álló legfontosabb feladatokat.

 

 Azeri kiadatás - Orbán: ez nem a mi konfliktusunk

 

Orbán Viktor szerint Magyarország nemcsak jóhiszeműen, hanem az európai jogi hagyományt, előírásokat, kultúrát és civilizációs normákat betartva járt el az azeri baltás gyilkos kiadatása ügyében. Ez a történet nem Magyarországról szól, hanem két másik országról; "a vita nem rólunk szól, mi ebben nem vagyunk érintettek, ez nem a mi konfliktusunk, ez nem magyar érdek" - jelentette ki a miniszterelnök pénteken. Mint mondta, a magyar érdek az volt, hogy "kimaradjunk ebből a konfliktusból, és ez most megtörtént".


 Magyarország szerinte büszke lehet arra, hogy egy átlátható, mindenki által ismert európai joggyakorlatot folytat a kabinet, vagyis ha egy állam írásban rögzíti, hogy a bűncselekményeket Magyarországon elkövetővel szembeni büntetés-végrehajtást átvállalja, akkor azt az embert mi átadjuk. "Ha erről írásban nyilatkozik, akkor mi annak mindig eleget teszünk" - magyarázta Orbán Viktor.

 

Magyarország augusztus 31-én adta át Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa 2004-es budapesti meggyilkolásáért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Ramil Sahib Safarov azeri katonatisztet, akit hazájában elnöki kegyelemmel azonnal szabadlábra helyeztek. Szerzs Szargszján örmény elnök aznap bejelentette, országa felfüggeszti a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal (az első híradások még a kapcsolatok megszakításáról szóltak, de Jereván ezt később pontosította). Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szeptember 2-án hivatalába kérette Azerbajdzsán budapesti nagykövetét, akit diplomáciai jegyzékben arról tájékoztatott, hogy Magyarország elfogadhatatlannak tartja Azerbajdzsán lépését. (MTI)


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: