Fellegi Tamás: magyar kötvények kibocsátásának lehetőségét vizsgálják Kínában

Haladéktalanul meg kell vizsgálni, hogy Kína és Magyarország pénzügyi intézményei milyen módon tudnak együttműködni magyar kötvények kibocsátásában - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, a magyar-kínai kapcsolatokért felelős kormánybiztos Pekingben csütörtökön.

Fellegi Tamás közel egyhetes kínai látogatásának utolsó napján tárgyalásait összegezve az MTI-nek elmondta: a megbeszéléseken egyetértéssel találkozott arról, hogy a kibocsátásra csakúgy, mint az Egyesült Államokban vagy Európában, Kínában is sort lehetne erre keríteni. Hozzátette: egy vezető kínai bank szervezésében kerülne sor az ázsiai kibocsátásra, és annak - hangsúlyozta - nyilvánosnak kell lennie. Magyarország nem az adósságát szeretné finanszíroztatni Kínával - jelentette ki Fellegi Tamás.

 

"Nem azért jöttünk, hogy a kínaiakat rávegyük a magyar adósságfinanszírozásra, mert erre nincs szükségünk" - szögezte le. "Amit viszont mi adósságcsökkentésre és államadósság-finanszírozásra fordítunk, és ezért hiányzik a fejlesztési büdzséből, azt például innen is pótolhatjuk" - tette hozzá. Beszámolója szerint hongkongi megbeszélésein ugyancsak szóba került a téma, pénzintézeti vezetőkkel tárgyaltak a helyi lehetőségekről, a feltételekről és az időzítésről.

 

Pekingben a kínai jegybank kormányzójával, a kínai fejlesztési bank és az Eximbank vezetőivel is tárgyalt a magyar delegáció, amelynek tagja volt Urbán Zoltán a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezérigazgató-helyettese, valamint Pleschinger Gyula, az Államadósság-kezelő Központ vezérigazgatója is. A megbeszéléseken a magyar fejlesztési intézmények és a kínai fejlesztési intézmények közötti pénzügyi együttműködéséről és konkrét projektek finanszírozásáról is szó volt. "Nem elvi, nem politikai, hanem nagyon is valóságos, konkrét tárgyalásaink voltak" - jelentette ki a miniszter, egyben jelezte, hogy a folyamatban lévő megállapodásokról egyelőre nem árul el részleteket.

 

Tájékoztatásából ugyanakkor kiderült: közel egyhetes intenzív megbeszélései alapján arra számít, hogy több, kiemelten fontos területen, mint például a Malévet érintő tervek, vagy a magyar vasút korszerűsítése, belátható időn belül pozitív eredmény jelentkezik. Arra a kérdésre, hogy a vasút-korszerűsítés területén kinyilvánított együttműködési szándék mögött mi van, s hogy napirenden van-e még a korábban már beharangozott ferihegyi gyorsvasút kérdése, a fejlesztési miniszter elmondta: "a vasútfejlesztési feladatok a vasúti sínek korszerűsítésétől a biztosító és jelzőberendezések cseréjén át egészen az állomáskorszerűsítésig is terjedhetnek.

 

A Budapest belváros - Ferihegy gyorsvasút terve továbbra is aktuális" - jelentette ki. A MÁV és a China Railway Construction Corporation (CRCC) közötti együttműködésben foglaltak finanszírozásának értéke több száz milliárd forintot tehet ki - mondta még Fellegi Tamás, akinek társaságában volt Szarvas Ferenc, a MÁV vezérigazgatója is. A Magyar Fejlesztési Bank és a kínai Eximbank képviselői már tárgyalásokat folytattak arról, hogy a két állami vasúti cég között létrejött együttműködési keretmegállapodás folyományaként kialakuló projekteknek a finanszírozása milyen módon történjen - közölte a miniszter.

 

A delegáció az út során találkozott olyan vállalatok vezetőivel, amelyek már jelen vannak Magyarországon, velük további beruházási lehetőségekről tárgyaltak. Ilyen cég a Wanhua Industrial Group, amely immár a BorsodChem teljes jogú tulajdonosa, és a Huawei is, amely a Kínán kívüli globális központját hozta Magyarországra. "A Huawei vezetőjével közösen vizsgáltuk annak a lehetőségét, hogy a vállalat, hogyan tudja jelentősen bővíteni gyártási kapacitását Magyarországon, ami további többezer munkahely megteremtését jelentheti" - tájékoztatott a miniszter.

 

A délnyugat-kínai Csungking (Chongqing) tartományban folytatott megbeszélésekről fellegi Tamás elmondta, a kínai fél érdeklődését felkeltette a tény, hogy az elmúlt években Magyarország autógyártási központ lett Közép-Kelet-Európában, és a térségben a beszállítói háttér, infrastruktúra már kialakult. Mivel Csungking az autógyártás egyik kínai központja, a magyar küldöttség tárgyalást folytatott arról, hogy miként lehetne Magyarországra hozni kínai autógyártást. "Miután Csungking Kína belsejében helyezkedik el, és a térségnek nincs közvetlen összeköttetése Európával, a tárgyalások egyik legfontosabb témája volt a Csungking-Magyarország, illetve Európa közötti közvetlen légi járat létesítése.

 

A felek megállapodtak abban, hogy megvizsgálják ennek a hatósági, engedélyezési, jogi feltételeit és törekszenek arra, hogy a közvetlen légi kapcsolat minél hamarabb létrejöjjön" - foglalta össze belső kínai megbeszéléseit Fellegi Tamás. Tájékoztatása szerint Csungking területileg körülbelül akkora mint Magyarország, viszont 32 millió lakosa van. A környező tartományokkal együtt mintegy 250 millió embernek jelenleg lényegében csak Sanghajon és Pekingen keresztül van lehetősége Európába jutni. (MTI)


Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás: