Martonyi: március vége előtt megindulhatnak a tárgyalások az IMF-fel
"Nem mindig könnyű előrelátni a jövőt (...) de a politikai akarat és az eltökéltség fontosabbak. Mi azt szeretnénk, ha a tárgyalások a lehető leghamarabb elkezdődhetnének" - mondta a magyar diplomácia irányítója újságíróknak, miután tárgyalásokat folytatott Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszterrel.
Magyarország az IMF és az EU segítségét kéri, amelyek azonban világossá tették: addig nem kezdik el a tárgyalásokat a segítségnyújtásról, amíg nem biztosított a magyar központi bank függetlensége.
Nyugati megfigyelők emlékeztetnek: a konzervatív magyar kormányt bírálatok érték olyan lépések miatt, amelyek - a kritika szerint - a központi bank, a bíróságok és egyéb intézmények politikai irányítás alá vonását célozzák.
Martonyi Prágában elmondta, Magyarország válaszolt az EU-nak. Egyben kifejezte meggyőződését, hogy "az összes vitás kérdést meg fogjuk oldani és a félreértéseket, torzításokat, az alaptalan vádakat pedig tisztázzuk". A magyar külügyminiszter azt mondta, a pénzügyi segítségnyújtásról szóló tárgyalások véleménye szerint "viszonylag rövid időn belül" sikeresen lezárulhatnak. (MTI)