Éghajlati szakértő: miért ez a nagyon esős nyár?

Az elmúlt több mint 110 évben mostanáig mindössze kétszer volt ilyen csapadékos, de ugyanakkor meleg a július - közölte a Kovács Tamás, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) éghajlati szakértője csütörtökön az MTI-vel. Bonta Imre, az OMSZ előrejelzési főosztályának vezetője hozzátette: szinte minden nyáron előfordul, hogy néhány napig akár többször is vannak záporos, zivataros időszakok, az viszont szokatlan, hogy ez - mint most - az időjárási helyzet gyakorlatilag szinte egész nyáron fennmarad.

Éghajlati szakértő: miért ez a nagyon esős nyár?

A meteorológusok tájékoztatása szerint a mostani időjárási helyzetet az okozza, hogy Közép-Európa felett már hetek óta meleg, nagy nedvességtartalmú és labilis rétegződésű levegő helyezkedik el, miközben a talaj közelében "sekély ciklonális mező" határozza meg az időjárást. Emiatt kedvezőek a feltételek záporok, zivatarok kialakulásához nemcsak Magyarországon, hanem Közép-Európában, valamint a Balkán félszigeten is.

 

Kovács Tamás éghajlati szakértő kifejtette: az elmúlt években már-már megszokhattuk a gyakran visszatérő, száraz nyári hőhullámokat, "idén azonban más arcát mutatja a nyár". A túlnyomóan fülledt idő miatt az elmúlt heteket "igen melegnek érezzük", és egyelőre kissé melegebb is az évszak a sokéves átlagnál.

 

Ugyanakkor az OMSZ a legmagasabb hőmérsékletet, 36,5 Celsius-fokot még június elején mérte, azóta nem volt ennél melegebb Magyarországon. Ha a nyár hátralévő részében nem jön újabb kánikula, 1997 óta ez lehet a legalacsonyabb nyári maximum érték - tette hozzá. Júliusban sok helyen voltak ismétlődő felhőszakadások, a havi mennyiség néhol a 150-200 millimétert is elérte. Az OMSZ előzetes adatai alapján a júliusi országos csapadékösszeg 113 milliméter volt, amely a sokéves átlag csaknem kétszerese, és 1901 óta a hatodik legmagasabb érték.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Országos, területi átlagban, magas havi középhőmérséklet mellett hasonlóan sok csapadék hullott ugyan 1991 és 1999 júliusában is, ám az évszázados adatsorokban nincs rá korábbi példa - jegyezte meg Kovács Tamás, hozzátéve: az esős nyári hónapok általában alacsonyabb hőmérsékletűek szoktak lenni. A fülledt, felhőszakadásokkal tarkított idő folytatódott augusztus első napjaiban is. Az OMSZ a csapadékos idő júliusi kezdete óta szerda estig területi átlagban 139 milliméter csapadékot regisztrált.

 

Ez a megszokott értéknek csaknem a duplája. Az elmúlt napokban a nyugati és az északkeleti országrészt leszámítva több helyről is jelentettek felhőszakadást. Budapesten például augusztus 3-án 43 milliméternyi, szerdán pedig csaknem 76 milliméternyi csapadék esett. Így az augusztus első hat napja alatt már több mint két és félszer annyi eső hullott, mint a fővárosi teljes havi normál mennyiség, ami 49 milliméter - ismertette a szakértő, hozzátéve: néhol még ennél is nagyobb eső volt, a Békés megyei Pankotán például szerda este pár óra alatt esett le 116 milliméternyi csapadék.

 

Bonta Imre közölte: a viszonylag sok felhő és csapadék miatt ezen a nyáron - leszámítva a júniusi elejei kánikulai periódust - csak néhány napig volt igazi hőség. Emiatt nem született annyi melegrekord, mint például tavaly nyáron. Ugyanakkor - más évekkel szemben - ezen a nyáron eddig markáns hidegfrontok sem érték el térségünket, így csak néhány nap hozott az átlagnál hűvösebb időt, ezért a júniusi és a júliusi középhőmérséklet is az átlag felett alakult - tette hozzá. A következő napokban viszont megváltozik időjárásunk jellege. A hétvégén sok lesz a napsütés, és már csak néhol várható zápor, zivatar. Több fokkal melegszik az idő, a hőmérséklet csúcsértéke többfelé eléri vagy meg is haladja majd a 30 fokot. Jövő keddtől viszont fokozatos lehűlés kezdődik, főként a hét elején ismét többfelé várható csapadék - tájékoztatott az OMSZ előrejelzési főosztályának vezetője.


Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások

Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
2021. 08. 19. 08:00
Megosztás:

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-külügyminiszterek

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
2021. 08. 19. 03:00
Megosztás:

Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
2021. 08. 18. 21:00
Megosztás:

A delta variáns miatt lassul a gazdasági növekedés

A japán export erősödés elkezdett lassulni júliusban, miután a növekvő fertőzés számok miatt a Kínába és az Európába irányuló szállítások is csökkentek.
2021. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Várt ütemben bővült az európai gazdaság

Gyakorlatilag a vártnak megfelelő lett a tegnap délelőtt közzétett második negyedéves eurózónás előzetes GDP adat.
2021. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A magyar 17%-os GDP növekedést 2 ország is megverte Európában

Erőteljes növekedést láthattunk a második negyedéves GDP kapcsán egész Európában. A 17,7 százalékos, munkanappal tisztított magyar növekedés a dobogó harmadik fokára volt elég a spanyol 20 és az olasz 18,7 százalékos növekedés mögött.
2021. 08. 18. 14:00
Megosztás:

Többre lehet képes a magyar gazdaság

A második negyedévben 17,9 százalékkal növekedett a magyar GDP az előző év azonos időszakához képest a nyers adatok szerint. A jó adat fényében akár 7 százalék feletti növekedés is elképzelhető 2021-ben.
2021. 08. 18. 07:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az idei első fél évben nőtt a román gazdaság

Az idei első fél évben a nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 17. 13:00
Megosztás:

Szárnyal a Deloitte kockázati tőke bizalmi indexe

A Deloitte legfrissebb közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint a tapasztalat, a bevált növekedési stratégiák és a javuló gazdasági kilátások növelik a bizalmat a magántőke-befektetők körében.
2021. 08. 17. 05:30
Megosztás:

Csaknem üres a makronaptár, de érkezik némi adat a napokban

Csaknem üres a makronaptár a jövő héten, mindössze a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi adatának első becslése jelenik meg, valamint az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató.
2021. 08. 15. 11:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A sikerágazat adhat pillért a tartós növekedéshez

Az utóbbi években kiemelkedően jó teljesítményt nyújtó építőipar is megtorpant a járvány miatt, ám a szektor készen áll arra, hogy - hasonlóan a pandémia előtti évekhez - tempós növekedéssel segítse a magyar gazdaság fejlődését.
2021. 08. 14. 11:00
Megosztás:

Így készülnek a cégek a kis januárra

A nyári uborkaszezon végéhez érve a cégek év végi hajrát hirdetnek az utolsó negyedévre, ezért erősödő versenyre lehet számítani ősszel. Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy fontos lefektetni a stratégiát és ennek mentén építeni a kommunikációt ebben az időszakban. Példaként említette, hogy ha valakinek nincs jelen a célközönsége egy adott közösségi felületen, akkor oda teljesen felesleges erőforrásokat csoportosítani. Megjegyezte, ilyenkor célszerű nagy hangsúlyt fektetni a már meglévő ügyfelekre, hiszen statisztikailag alátámasztott tény, hogy őket olcsóbb újabb vásárlásra ösztönözni.
2021. 08. 14. 05:00
Megosztás: