Orbán: nem jóléti állam, hanem munka alapú társadalom épül

A jóléti állam Nyugat-Európába sem fog visszatérni, mert nem versenyképes, helyette a munka alapú társadalmat kell kiépíteni - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Bukarestben, ahol az Európai Néppárt (EPP) 21. kongresszusán angolul elmondott felszólalása után nyilatkozott a rendezvényre akkreditált magyar újságíróknak.

"Fel kell készíteni közösségeinket a jövőre. Félreértés az, hogy a válság elhárítása után folytatódhat az az európai élet, ami azelőtt volt. A válság után semmi nem lesz olyan, mint amilyen volt, és nekünk abban a jövőben kell helytállnunk. Erre biztatom az EPP minden tagszervezetét" - mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök az MTI kérdésére válaszolva kifejtette, mit takar a kongresszusi beszéde elején tett kijelentése, hogy nem lehet azokkal az eszközökkel válságot kezelni, amelyek a válságot okozták. Rámutatott, hogy a pénzügyi spekulációkra épülő gazdasági növekedés korszaka lejárt, pénzügyi szolgáltatási manőverekkel nem lehet helyettesíteni a tényleges termelő és értékteremtő munkát.
    

"A másik az, hogy minden államnak el kell végeznie a jóléti állam korrekcióját. Nyugaton nehezebb, mert ott fölépült jóléti államok vannak, Közép-Európában nem olyan nehéz, mert nem épült fel jóléti állam. Mi a posztkommunizmus gazdasági rendszerének romjai és félig kész épületei közt botladozunk, de itt nincs jóléti állam. A mi programunk az az, hogy a nyugati típusú jóléti állam helyett, ami nem versenyképes, egy munka alapú társadalmat alakítsunk ki" - magyarázta a miniszterelnök. Hozzátette, a munka alapú társadalom kialakítását célozza a munkát terhelő adók csökkentése, az adózás súlypontjának áthelyezése a forgalmi adókra, a méltányos közteherviselés megvalósítása.
    

"Megvan a munka alapú gazdaságnak a társadalmi rendszere, amit Magyarországon fölépítettünk, meglátjuk, sikeres lesz-e. Ez egy folyamatos küzdelem, egyáltalán nincs dicsőséggel kikövezve az utunk, vitákon és kétségeken keresztül vezet, nem egy promenád, ahol az ember a legjobb ruhájában fölvonul" - mondta Orbán Viktor.
    

Újságírói kérdésre előadása egy másik gondolatát is kifejtette, miszerint a helyes gazdaságpolitikák megvalósítását nem lehet technokratákra bízni. "Csak a józan ész, a gazdasági racionalitás nem lesz elég. Európának be kell látnia, hogy a versenytársai használnak lelki felhajtóerőket is, spirituális, ha úgy tetszik vallási felhajtó erőket, lelkileg jobb állapotban vannak, mint mi vagyunk. Ezért a józan ész mellé az Emeljük fel a szívünket is oda kell tenni - ez a kettő együtt újíthatja meg Európát, és erről bátran kell beszélni, mert ha mi, kereszténydemokraták nem beszélünk róla, a liberálisok, meg a szocialisták biztosan nem fognak" - összegezte Orbán Viktor. (MTI)

Gyengült hétfő reggelre a forint

Gyengült hétfő reggelre a forint a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 02. 08:00
Megosztás:

Tavaly történelmet írt a magyar turizmus

Tavaly történelmet írt a magyar turizmus, ami a turisztikai szakma közös sikere; minden szegmensben növekedést mértek 2025-ben - hangsúlyozta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elnöke vasárnap a 33. Turizmus Évadnyitó Gálán a Budapest Kongresszusi Központban.
2026. 02. 02. 07:00
Megosztás:

Közel 400 millió dollárt loptak el kriptóban 2026 januárjában

A kriptoipar biztonsági problémái új szintre léptek 2026 januárjában, amikor kifinomult adathalász-támadások és kincstári visszaélések közel 400 millió dollárt szívtak ki az ökoszisztémából. A blockchain-biztonsággal foglalkozó CertiK adatai szerint önmagában 40 dokumentált incidens mintegy 370 millió dolláros veszteséget okozott, ám a hónap utolsó napján történt további támadással a kár már meghaladta a 400 millió dollárt.
2026. 02. 02. 06:00
Megosztás:

Mit tehet egy gyógyíthatatlan beteg az egészségéért?

Az agyat és a gerincvelőt megtámadó sclerosis multiplex ma még gyógyíthatatlan betegség, viszont gyógyszerrel lefékezhető, illetve maguk a betegek is befolyásolhatják életkilátásaikat – szögezi le a Multiplex Magazin. Az ingyenes országos lap részletesen foglalkozik az életmód sorsdöntő szerepével, bemutatja a rehabilitáció évtizedek óta bevált, illetve a legújabb robottechnológiát alkalmazó módszereit, kitér a magányosság egészségügyi kockázataira. Kiemelt téma a világ legnagyobb SM adatbázisának működése is, amelybe immár a magyar SM betegek adatai is bekerülnek.
2026. 02. 02. 05:00
Megosztás:

Eltűntek a Trump-korszak nyereségei: mélyrepülésben a Bitcoin

A Bitcoin árfolyama a hétvégén olyan mértékű esést szenvedett el, hogy gyakorlatilag eltörölte az összes nyereséget, amelyet a kriptopiac Donald Trump második elnöki ciklusának időszakában halmozott fel. A világ legismertebb kriptovalutája 77 ezer dollár környékére zuhant, miközben a befektetők tömegesen fordultak el a kockázatos eszközöktől.
2026. 02. 02. 04:00
Megosztás:

Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból

Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
2026. 02. 02. 03:00
Megosztás:

Ennyi párt indulhat az áprilisi választáson

Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. 02. 02. 02:00
Megosztás:

Több mint 1,8 milliárd forintból hajthat végre oktatási fejlesztéseket Miskolc

Összesen több mint 1,8 milliárd értékben nyert el száz százalékos vissza nem térítendő támogatást Miskolc oktatási intézmények fejlesztésére - olvasható a vármegyeszékhely honlapján.
2026. 02. 02. 01:00
Megosztás:

Folytatódik a csapadékos, enyhe időjárás

Az átlagosnál enyhébb időjárás várható február első hetében. A hőmérséklet csúcsértéke keddtől emelkedik és a hét második felében délutánonként a déli országrészben már 14 Celsius-fok is lehet, míg az északi országrészben marad a 4-5 fok. A hét elején még előfordulhat havazás, havas eső, ónos eső, majd egyre inkább esőre kell készülni - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 02. 02. 00:05
Megosztás:

MI-támogatás a bírói munkához

Bevethető-e a mesterséges intelligencia (MI) a büntetőügyek esetében az ítélkezés támogatására, és ha igen, hogyan segítheti ezt a munkát – erre a kérdésre keresi a választ a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatócsoportja. Az SZTE Innovációs Díját is elnyerő projekten dolgozó tudósok távlati célja egy algoritmikus döntéstámogató rendszer létrehozása, amely átláthatóbbá, egységesebbé és igazságosabbá teheti a bíróságok büntetéskiszabási gyakorlatát.
2026. 02. 01. 23:00
Megosztás:

Veszélyes növényvédőszer-koktélok az európai almákban

59 almamintát vizsgáltunk 13 európai országban – köztük Magyarországon – növényvédőszer-maradványok szempontjából. Az eredmények szerint a hagyományos almák esetében szinte általános a többféle növényvédőszer-maradvány jelenléte. Bár a jogszabály előírja, az EU a mai napig nem vizsgálja a többféle „növényvédőszer” együttes jelenlétéből eredő kitettség toxicitását. A vizsgált magyar almák mindegyike legalább egy PFAS-peszticidet („örök vegyianyagot”) tartalmazott. A magyar almák egyike a határérték felett tartalmazott egy olyan rovarölőszert, amely neurotoxikus, hormonrendszert károsító hatású, és a fejlődő hormonrendszert képes befolyásolni. A magyar almák 60%-ában neurotoxikus „növényvédőszerek” voltak kimutathatók. Ha ezek az almák feldolgozva, bébiételként kerülnének forgalomba, nem felelnének meg az előírásoknak – figyelmeztet a Magyar Természetvédők Szövetsége.
2026. 02. 01. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 5. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 01. 21:00
Megosztás:

Belgium fél évvel meghosszabbítja a belépési ellenőrzéseket

A belga kormány további hat hónappal meghosszabbítja a tavaly júliusban bevezetett belépési ellenőrzéseket az illegális migráció visszaszorítására és a biztonság erősítésére hivatkozva.
2026. 02. 01. 20:00
Megosztás:

Hétfőn indul az Otthoni Energiatároló Program

Hétfőn 10 órakor elindul az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, a jelentkezők 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű akkumulátor telepítéséhez - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 02. 01. 19:00
Megosztás:

Romániában nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Romániában nem fizetik többé a betegszabadság első napját, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
2026. 02. 01. 18:00
Megosztás:

A Tether a nagy nyertese a kriptovaluta összeomlásnak? Elemzés

A kriptovilág turbulens természetéhez már hozzászoktunk – ahogy a piac zuhan, a befektetők reflexből stabilcoinokba, leggyakrabban USDT-be (Tether) menekítik tőkéjüket. Ilyenkor gyakran több milliárd dollárnyi altcoint cserélnek be USDT-re néhány nap vagy akár óra alatt. De álljunk meg egy pillanatra: vajon hogyan képes a Tether ennyi stabilcoint "előteremteni" egyik pillanatról a másikra? Valóban biztonságos menedék, vagy csak egy illúzió, aminek kockázatait sokan alábecsülik?
2026. 02. 01. 17:00
Megosztás:

Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni

A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap közleményben az MTI-t.
2026. 02. 01. 15:00
Megosztás:

Összeomlás fenyegeti az Ethereumot? BitMine 6 milliárd dolláros veszteséget szenvedett el

Az egyik legnagyobb Ethereum befektető (treasury) cég csapdába esett – megindulhat az eladás lavinája?
2026. 02. 01. 14:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt péntekihez képest 3,01 százalékkal emelkedve 128 831,58 pontos történelmi csúcson fejezte be a hetet.
2026. 02. 01. 13:00
Megosztás:

Ön ezt észrevette? Csökkent a sertéshús kiskereskedelmi beszerzési ára az év elején

Csökkent a vágósertés termelői ára, a nyers sertéshúsok feldolgozói értékesítési és kiskereskedelmi beszerzési ára, alig változott viszont a baromfi termelői és a tojás csomagolóhelyi ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésekben.
2026. 02. 01. 11:00
Megosztás: