BNP Paribas: talán nem is nagyon érdekes ki lesz a következő MNB-elnök

A magyar kormány nem akar forintgyengítő intézkedéseket hozni, és nem törekszik monetáris likviditásbővítésre sem a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élén esedékes váltás után - közölték budapesti tárgyalásaik tapasztalatait összegezve londoni pénzügyi elemzők.

BNP Paribas pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai a múlt héten tettek tájékozódó látogatást Budapesten, ahol kormányzati illetékesekkel és magánszektorbeli piaci szereplőkkel találkoztak. Tárgyalásaikról befektetők számára összeállított, Londonban ismertetett beszámolójukban a BNP Paribas elemzői felidézik, hogy a múlt heti forinteladási hullámot mindenki Matolcsy György cikkével magyarázza, amelyben a nemzetgazdasági miniszter hibának nevezte a forint erősen tartását célzó gazdaságpolitikát.
    

A BNP Paribas londoni elemzői kiemelték azonban, hogy Matolcsy György a pénzügyi válság előtti időszakra utalt, és arra, hogy az akkori helyzet ösztönözte a svájcifrank-alapú hitelek felvételét. Ami a jelenlegi helyzetet illeti, a magyar kormány "nagyon is tudatában" van annak, hogy a forintgyengítés kontraproduktív lenne - közölték a BNP Paribas szakértői budapesti tárgyalásikról szóló beszámolójukban. A ház londoni elemzői leszűrték azt a következtetést is magyarországi megbeszéléseikből, hogy a magyar kormány jelenleg nem tart szükségesnek mennyiségi enyhítési programot sem az MNB részéről.


Több más nagy londoni ház szakértői az utóbbi időszakban készített előrejelzéseikben lehetségesnek nevezték, hogy az MNB élén esedékes váltás után a jegybank a kormány ösztönzésére belefoghat egy ilyen jellegű, gazdaságélénkítő célú likviditáspótló akcióba.
    

Az egyik legnagyobb citybeli befektetési bankcsoport, a Barclays felzárkózó gazdaságokra szakosodott közgazdászai befektetési ügyfelek számára összeállított legújabb elemzésükben úgy fogalmaztak, hogy akár Matolcsy György lesz az új MNB-elnök, akár nem, az mindenképpen nagyon valószínű, hogy a nemzetgazdasági miniszter által a követendő monetáris politikáról nemrégiben hangoztatott nézetek a Fidesz nézetei, és ezeket a nézeteket osztani fogja a jegybank új vezetője, bárkire essen választás. A Barclays londoni elemzői ennek alapján valószínűnek nevezték, hogy az MNB a vezetőváltás után mennyiségi enyhítésbe kezd vállalati kötvények és állampapírok másodpiaci felvásárlásával.


A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott elemzői legutóbbi helyzetértékelésükben szintén azt jósolták, hogy a jegybanki vezetőváltás után a kormány várhatóan az eddiginél sokkal aktívabb növekedésösztönzésre kéri majd az MNB-t. A ház londoni elemzői szerint az MNB lezajló váltás a következő hónapok fő eseménykockázata a magyar gazdaságban.
    

A BNP Paribas londoni elemzői ugyanakkor a budapesti megbeszéléseikről összeállított beszámolójukban közölték, hogy "a sajtótalálgatások ellenére" Magyarországon "valójában senki nem tudja", hogy ki lesz az MNB következő elnöke. "Matolcsy Györgyöt emlegetik a leggyakrabban, de azt mindenki elismeri, hogy nincs erről biztos információja" - áll az összegzésben.
    

A budapesti tárgyalásokból leszűrhető fő következtetés azonban ezzel kapcsolatban az, hogy "talán nem is nagyon érdekes" a következő MNB-elnök személye, mert bárki legyen is a jelölt, valószínűleg folytatni fogja a kamatcsökkentési ciklust, a kormány és a jegybank együttműködése pedig javulni fog - írták beszámolójukban a BNP Paribas londoni szakelemzői. A ház elemzői szerint a budapesti konszenzus 4,5 százalékig süllyedő MNB-alapkamatot valószínűsít.


 Más nagy londoni házak elemzői ugyanakkor abban az esetben tartanak lehetségesnek 5 százalék alatti MNB-kamatszintet, ha a jegybank élére kerülő új vezető személyét a piac kedvezően fogadja. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) felzárkózó gazdaságokkal foglalkozó szakértői nemrégiben összeállított elemzésükben közölték: véleményük szerint ha olyan MNB-elnök váltja Simor Andrást, akit a piac "gyengének" tart, akkor 5 százalék lenne a jegybanki alapkamat alsó határa a jelenlegi enyhítési ciklus végén. Ha azonban a piacot "nagyon pozitív meglepetés" éri egy magasan képzett és függetlennek elismert közgazdász kinevezésével, akkor a ház elemzői szerint lehetőség nyílhat arra, hogy az MNB 4 százalékig csökkentse alapkamatát.


Hasonló következtetésre jutottak minapi elemzésükben az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőcég, a Capital Economics közgazdászai is, akik szerint esetleg éppen az szabhat korlátot a további kamatcsökkentéseknek, ha az MNB élére olyan jelölt kerül, aki kötődik a kormányhoz. Ez ugyanis a ház szerint a magyar kockázati felárak emelkedését eredményezheti, ami viszont a monetáris alapállás szigorítását kényszerítheti ki. (MTI)

Miért támogatják világszerte a kormányok a Z generációt az MI korszakában?

Sokszor hangzik el, hogy a Z generáció nem alkalmas, hogy megfeleljen a mai munkakörnyezet elvárásainak: nem elég ambiciózus, nem elég elkötelezett, és nem hajlandó kellő időt fordítani a munkára. Ez a viszonylag leegyszerűsített állítás azonban téves következtetésen alapul, hiszen a valóság ennél jóval árnyaltabb. A Z generáció alapvetően szorgalmas, vállalkozó szellemű, és a globális munkaerőpiac, valamint a gazdaság jövőjének egyik meghatározó pillére. Nem a motivációjuk hiányzik. A mai fiataloknak az elmúlt évtizedek egyik legnehezebb munkaerőpiacán kell helytállniuk.
2026. 04. 09. 03:30
Megosztás:

Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be

Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. 04. 09. 03:00
Megosztás:

Mikrózott étel: káros vagy sem? Itt a tudományos válasz

A mikrohullámú sütőről évtizedek óta keringenek rémisztő állítások. Sokan ma is úgy gondolják, hogy a mikró „szétroncsolja” az ételt, elpusztít minden értékes tápanyagot, sőt egyesek odáig mennek, hogy szerintük a rendszeresen mikrózott étel hosszú távon az egészségre is veszélyes lehet. A valóság azonban jóval árnyaltabb – és tudományos szemmel nézve sokkal kevésbé drámai, mint ahogy az internetes legendák sugallják.
2026. 04. 09. 03:00
Megosztás:

Saját tollal menjünk szavazni? Ezért terjed futótűzként a figyelmeztetés a magyar választások előtt

A magyar választások közeledtével újra és újra felbukkan ugyanaz a tanács a közösségi médiában: „vigyél magaddal saját tollat, és azzal ikszelj!” Sokak fejében ilyenkor azonnal beindul a gyanú: vajon tényleg meg lehet „piszkálni” a szavazólapokat, ha a szavazóhelyiségben lévő tollat használjuk? A rövid válasz: nem ez a legvalószínűbb veszély, de van rá magyarázat, miért ragaszkodnak mégis ennyien a saját tollhoz.
2026. 04. 09. 02:00
Megosztás:

Alapvető gyógyszerek akár 75 %-kal is drágulhatnak

Az Európai Unió új szennyvíztisztítási szabályozása alapján a gyógyszer- és kozmetikai cégeknek kellene állniuk a tisztítási költségek jelentős hányadát. Ennek következményeként egyes termékek ára jelentősen, akár 75 százalékkal is emelkedhet, miközben a szabályozott árú piacokon gyógyszerhiány is kialakulhat. Nézzük a részleteket!
2026. 04. 09. 01:00
Megosztás:

Horvát miniszterelnök: a lebegő áfakulcs csak végső eszköz lehet az energiaárak fékezésére

A horvát kormány csak végső eszközként vezetné be az energiahordozókra alkalmazott úgynevezett lebegő áfakulcsot az energiaárak jelentős emelkedése esetén - mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden újságíróknak a parlamentben.
2026. 04. 09. 00:30
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat

Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat, mivel a tűzszünet megteremtheti a megfelelő feltételeket a megállapodásokhoz - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon.
2026. 04. 08. 23:30
Megosztás:

Uniós szóvivő: az iráni konfliktusból eredő energiaválság nem lesz rövid távú

Nem szabad abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy a jelenlegi, magas energiaárakat okozó válság rövid távú lesz - jelentette ki Anna-Kaisa Itkonen, az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerdán Brüsszelben.
2026. 04. 08. 23:00
Megosztás:

Külföldi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját a Shopper Park

A Shopper Park Plus (SPP) lengyelországi és csehországi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját, az akvizíciós tervben négy, összesen körülbelül 132 millió euró összértékű projekt szerepel - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 08. 22:30
Megosztás:

Bitcoin 70 ezer dollár fölé kapaszkodott, de a piac még nem meri elhinni a kitörést

A Bitcoin ismét áttörte a lélektani 70 000 dolláros szintet, azonban a látványos emelkedés ellenére a piaci szereplők továbbra sem dőlnek hátra. Bár a geopolitikai enyhülés reményt adott a kockázatos eszközöknek, a befektetői hangulat továbbra is törékeny, és sokan úgy érzik: a mostani rali mögött még nincs meg az a magabiztos intézményi támogatás, amely tartóssá tehetné az emelkedést.
2026. 04. 08. 22:00
Megosztás:

A tűzszünet ellenére a szállítási bizonytalanság még az online rendeléseket is drágíthatja

Az Egyesült Államok és Irán között létrejött, két hétre szóló, feltételes tűzszünet nyomán megindult a forgalom helyreállása a Hormuzi-szoroson, amely az elmúlt napokban a közel-keleti konfliktus miatt jelentősen visszaesett. A fejlemények rövid távon enyhítették a globális piacokra nehezedő nyomást.
2026. 04. 08. 21:30
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

A TRON 150+ blokklánccal kapcsolódik össze, miközben fundamentumai rekord erősek

A TRON ökoszisztéma látványos fejlődési szakaszba lépett 2026 elején: az interoperabilitás bővülése, az intézményi elfogadottság erősödése és a stabilcoin dominancia együttesen új narratívát épít a hálózat köré. A legfrissebb fejlemények alapján a TRON nemcsak megőrizte piaci pozícióját, hanem komoly eséllyel válhat az interchain stabilcoin infrastruktúra egyik központjává.
2026. 04. 08. 20:30
Megosztás:

Golf és csapatépítés – profi programok cégeknek vidéken

A céges csapatépítés akkor igazán hatékony, ha élményt ad és közben fejleszti az együttműködést. A golfpályán szervezett outdoor programok természetközeli környezetben, játékosan és inspiráló módon hozzák közelebb egymáshoz a munkatársakat.
2026. 04. 08. 20:00
Megosztás:

ORFK: fejlesztik a magyar-szerb határ elektronikus védelmét

Fejleszti a magyar-szerb határszakasz elektronikus védelmét az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az Európai Unió támogatásával; az új rendszer az illegális bevándorlás visszaszorításához is hozzájárul - írta az ORFK a police.hu oldalon szerdán.
2026. 04. 08. 19:30
Megosztás:

Bekérették a japán nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Tiltakozását fejezte ki az orosz külügyminisztérium Japán moszkvai nagykövetének szerdán amiatt, hogy a szigetország egy vállalata befektetési megállapodást kötött harci drónok egy ukrán fejlesztőjével.
2026. 04. 08. 19:00
Megosztás:

Európai és kanadai vezetők: a háború befejezése csak diplomáciai úton érhető el

A cél most az, hogy napokon belül tárgyalások kezdődjenek a háború gyors és tartós befejezéséről, ami csak diplomáciai úton érhető el - jelentette ki több uniós tagállam, valamint Kanada vezetője, továbbá az Európa Bizottság és az Európai Tanács elnöke közös nyilatkozatban szerdán, miután az Egyesült Államok és Irán a Hormuzi-szoros újranyitását is tartalmazó kéthetes tűzszünetben állapodott meg.
2026. 04. 08. 18:30
Megosztás:

NGM: magasabb fokozatra kapcsolt a fogyasztás, februárban 3,8 százalékkal bővült a kiskereskedelemi forgalom

A kormány az elhúzódó háború és a kedvezőtlen külső gazdasági környezet ellenére sem enged a brüsszeli és ukrán nyomásgyakorlásnak, továbbra is azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni és döntésük szerint többet is tudjanak költeni - írta a legfrissebb kiskereskedelmi adatokhoz fűzött kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 04. 08. 17:30
Megosztás:

Ethereum árfolyamkilátás: történelmi csúcsra ugrott a stabilcoin-kínálat a hálózaton

Új lendületet kapott az Ethereum, miután az árfolyam többhetes csúcsra emelkedett, miközben a hálózaton lévő stablecoin-kínálat minden korábbi rekordot megdöntött. A piacot egyszerre támogatja a javuló globális hangulat, a fokozódó kockázatvállalási kedv, valamint az Ethereum ökoszisztéma egyre erősebb on-chain fundamentuma.
2026. 04. 08. 17:00
Megosztás: