KSH: tovább nőtt az internet előfizetések száma

A harmadik negyedévben tovább folytatódott az internet piac bővülése Magyarországon, az internet előfizetők száma szeptember végén megközelítette a 4 milliót, amely több mint negyedével meghaladja a 2010 azonos időpontjában mért szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

Az idei második negyedévhez képest július-szeptemberben 8,6 százalékkal bővült az internet előfizetések száma a KSH adatai szerint. A dinamikus fejlődés a szolgáltatók közötti éles technológiai és árversenynek is köszönhető. A vezeték nélküli szegmens egy év alatt 54 százalékkal bővült, a dinamikus változáshoz erőteljesen hozzájárult az egyre inkább megfizethető mobilinternet, amelyre 59 százalékkal növekedtek az előfizetések.

 

Az összes internet-előfizetés 47 százaléka a mobilkategóriába tartozott, részaránya egy év alatt közel 10 százalékponttal emelkedett. A mobiltelefon-előfizetések száma egy év alatt 164 ezerrel csökkent: az állomány 2011. szeptember végén kevesebb mint 11,7 millió volt, ami az utóbbi 3 év legalacsonyabb értéke. Ezen belül a havidíjas előfizetések száma ismét emelkedett, de nem ellensúlyozta a feltöltő kártyás szegmens 554 ezres éves szintű visszaesését.

 

A változás hátterében az áll, hogy a szolgáltatók egyre inkább arra ösztönzik az ügyfeleket, váltsanak havidíjas előfizetésre, a készülékcserék alkalmával pedig nem szükséges új SIM-kártyát venniük, mint korábban - feltöltő kártyás vevőként. Ennek korábban jelentős szerepe volt az állományadat emelkedésében. 100 lakosra 117 mobiltelefon-előfizetés jutott a harmadik negyedévben. A mobilhálózatokban a harmadik negyedévben 2010 azonos időszakához viszonyítva 1 százalékkal több hívást kezdeményeztek, és 4 százalékkal nőtt a mobiltelefonálással töltött összes percidő.

 

Egy előfizetésre átlagosan 391 percnyi beszélgetés jutott. Egy hívás átlagos hossza 2,2 perc volt. Az okostelefonok és a mobilinternet terjedését jelzi, hogy egy év alatt csaknem ötödével emelkedett a mobilhálózatban bonyolított adatforgalom, mialatt az SMS-ek és MMS-ek száma csak 4, illetve 7 százalékkal növekedett. Bár a kábeltévé-szolgáltatók egyre nagyobb sikerrel kínálnak vezetékes vonalat és hívásszolgáltatást, 2011. szeptember végén - előzetes adatok szerint - az egy évvel korábbinál 69 ezerrel kevesebb, 2,9 millió vezetékes fővonal volt üzemben. Ennek 29 százaléka VoIP-hangcsatorna (kábeltévés, illetve széles sávon megvalósuló helyhez kötött telefonszolgáltatás), 15 százaléka ISDN.

 

A 100 lakosra jutó vezetékes fővonalak száma az időszak utolsó napján 29 darab volt. A vezetékes vonalakról indított hívások száma 7 százalékkal csökkent, míg a hívások időtartama 4 százalékkal nőtt 2010 harmadik negyedévéhez képest. A hívások átlagosan 3,4 percig tartottak. Az árak mérséklődése, a gyakran jelentős ingyenes idősávot és díjmentes hálózaton belüli beszélgetést is tartalmazó csomagok terjedése nyomán az előfizetők kevesebbszer, de hosszabb ideig beszélgettek vezetékes telefonról, mint mobiltelefonról. Az összes telefonbeszélgetésre fordított idő majdnem négyötödét mobilkészülékekről indított hívások tették ki.

 

A vezetékes internet két legjelentősebb típusa közül éves szinten a kábelhálózatos előfizetések 9 százalékkal gyarapodtak, míg az xDSL-előfizetések csoportja ennél kisebb mértékben növekedett. A szélessávú (kábeltévés és xDSL-) internetre történő előfizetések száma egy év alatt 6 százalékkal nőtt. Egyelőre nem képvisel nagy részarányt, de tavaly óta 29 százalékkal bővült az egyéb-, például a LAN- (optikai) internetet is magába foglaló kategória előfizetéseinek mennyisége. Az összes előfizetésen belül a kábeltévés és az xDSL-szegmens részaránya 4, illetve 5 százalékponttal csökkent 2010 harmadik negyedévének végéhez képest, eközben a vezeték nélkülié 9 százalékponttal lett magasabb, miközben eltűnőben van a betárcsázós (kapcsoltvonali és ISDN együtt) csoport.

 

Az előfizetéses internetszolgáltatásból származó nettó árbevétel 2011 harmadik negyedévében meghaladta a 36,3 milliárd forintot, ami folyó áron 7 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az árbevétel változása nem tükrözi az előfizetések számának ennél dinamikusabb bővülését, köszönhetően az akcióknak (például ingyenes hónapok, 3 terméket egy csomagban, azaz internetet televízióval és telefonnal együtt, olcsóbban) és a díjak mérséklődésének. (MTI)


Az Egyesült Államok eltörli a szerb árukra kivetett 35 százalékos vámot

Az Egyesült Államok megszünteti a szerb termékekre kivetett 35 százalékos vámot, amely jelentősen érintette a szerb exportot és az abból származó bevételeket - jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
2026. 07. 26. 00:05
Megosztás:

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal hűlt le a Balaton vize: míg július 18-án 26,6 fokot mértek, szombat reggel már csak 20,8 fokos volt a tó - derül ki a HungaroMet Zrt. szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 07. 25. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2026. 07. 25. 22:00
Megosztás:

Az építkezési táblák fontossága a munkaterületek biztonságában

Az építőipari munkaterületeken a megfelelő jelölések kulcsfontosságúak a biztonság fenntartásához. Elgondolkodott már azon, hogy egyetlen jelzés hiánya milyen kockázatokat hordozhat? A munkaterület megfelelő kijelölése nemcsak a törvényi előírások teljesítése érdekében szükséges, hanem a munkavállalók és a környéken tartózkodó személyek védelméért is. Egy átlátható és hatékony jelzőrendszer kialakítása elengedhetetlen.
2026. 07. 25. 21:00
Megosztás:

Koffein és CBD: tényleg érdemes együtt alkalmazni őket?

A CBD-termékek nagyon népszerűek manapság, hiszen a használóik számos pozitív hatásról számolnak be. Azonban a megnövekedett közkedveltséghez az is hozzátartozik, hogy vannak bizony különféle tévhitek is a téma körül.
2026. 07. 25. 20:00
Megosztás:

Elindul a közmédia megújulásáról szóló szakmai egyeztetés

A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős minisztérium elindítja a szakmai egyeztetést a közmédia megújulásáról, amelynek célja, hogy az észrevételekkel majd segítse a nyilvános pályázat útján kiválasztott leendő vezérigazgató munkáját - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 25. 19:00
Megosztás:

Taxisokat ellenőriztek a fővárosban

Taxisokat ellenőrzött a főváros több kerületében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Budapesti Közlekedési Központ és a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársainak közreműködésével.
2026. 07. 25. 18:00
Megosztás:

Az INA és a Petrol korlátozta az egyszerre tankolható üzemanyag mennyiségét Horvátországban

Az INA horvát és a Petrol szlovén olajipari vállalat átmenetileg 300 literben korlátozta az egy tranzakcióval tankolható üzemanyag mennyiségét horvátországi töltőállomásain a nyári idegenforgalmi szezonban megnövekedett kereslet miatt - közölték pénteken a társaságok.
2026. 07. 25. 17:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés

Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település irányába lesz könnyebb az eljutás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 07. 25. 16:00
Megosztás:

Eltávolították a szennyező anyagot a Fekete-Körösről

Eltávolították péntek délután az egy nappal korábban talált szennyező anyagot a Fekete-Körösről - tájékoztatta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) PR-munkatársa az MTI-t.
2026. 07. 25. 15:00
Megosztás:

Hétfőn tárgyalja a szerb parlament a kormány elleni bizalmatlansági indítványt

Rendkívüli ülést tart hétfőn a szerb parlament, amelynek egyetlen napirendi pontja a Djuro Macut vezette kormány elleni bizalmatlansági indítvány megvitatása, és az arról szóló szavazás lesz.
2026. 07. 25. 14:00
Megosztás:

Berobbant a Robinhood új Ethereum-hálózata

Kevesebb mint három héttel a nyilvános indulás után már 400 millió dollár fölé emelkedett a Robinhood Chain protokolljaiban lekötött kriptoeszközök értéke. A látványos rajt komoly érdeklődést jelez, ugyanakkor még nem egyértelmű, hogy tartós ökoszisztéma épül-e, vagy elsősorban a kezdeti spekuláció és a mémcoin-kereskedés hajtja a forgalmat.
2026. 07. 25. 13:00
Megosztás:

Újabb sztrájk lehet a Hannon Systems Hungary székesfehérvári és pécsi telephelyén

A Hanon Systems Hungary Kft. székesfehérvári és pécsi telephelyén működő sztrájkbizottság és a munkáltató között 2026. július 23-án újabb egyeztetésre került sor. A tárgyaláson a munkáltató jelezte, hogy szeretné elkerülni a további munkabeszüntetéseket, ezért kész a tárgyalások folytatására. Ugyanakkor egyértelművé tette azt is, hogy a sztrájk alapját jelentő bérkérdésben nem kíván változtatni korábbi álláspontján: továbbra is legfeljebb a székesfehérvári telephelyen 4, a pécsi telephelyen pedig 4,5 százalékos béremelést tart elégségesnek.
2026. 07. 25. 12:00
Megosztás:

Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte

A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.
2026. 07. 25. 11:00
Megosztás:

„Legolcsóbb”, „legjobb”, „leggyorsabb”, „legfinomabb” – óvatosan az elsőségi állításokkal!

A piacelsőségi állítások a magas kockázatú reklámállítások közé tartoznak a versenyjogi fogyasztóvédelem területén, mivel alkalmasak arra, hogy a versenytársakhoz viszonyított kiemelkedő piaci pozíciót sugallják a fogyasztók számára. Ezért alkalmazásuk csak akkor jogszerű, ha pontosak, hitelesek és objektív bizonyítékokkal alátámasztottak. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) legújabb tájékoztató kiadványában segít a fogyasztóknak kiszűrni a megtévesztő jellegű piacelsőségi állításokat, valamint ezúttal iránymutatást nyújt a jogkövetésre törekvő vállalkozások számára, az ilyen jellegű szlogenek megfelelő alkalmazásához.
2026. 07. 25. 09:00
Megosztás:

10 nap kultúra – elindult a jubileumi, 35. Művészetek Völgye

Ma reggel hivatalosan is kezdetét vette a 35. Művészetek Völgye: július 24. és augusztus 2. között ismét Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljának.
2026. 07. 25. 08:30
Megosztás:

A kínai Geely Holding rekordszámú járművet értékesített az első fél évben

A Geely Holding Group rekordszámú, 1 934 842 járművet értékesített az idei év első hat hónapjában - áll a cég MTI-hez pénteken eljutatott közleményében, amely szerint a vállalat immár a világ 7. legnagyobb járműgyártója.
2026. 07. 25. 08:00
Megosztás:

Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 07. 25. 07:00
Megosztás:

A kormányzat megtette feljelentését az Eximbank ügyeiben

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium megtette feljelentését az Eximbank négy, összesen mintegy 1000 milliárd forintot érintő finanszírozási ügyletében ismeretlen tettes ellen - tudatta a tárca pénteken, egy nappal azt követően, hogy hírt adott a feljelentési szándékáról az intézményben folytatott átvilágítás alapján feltárt visszás ügyletekben.
2026. 07. 25. 06:00
Megosztás:

Enyhülő aggodalom: csökkenő közterheket prognosztizál a kkv-szektor

Drasztikusan csökkent azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek a saját cégüket érintő közterhek növekedésével számolnak. A várakozások javulása minden cégméret esetében megfigyelhető a K&H kkv bizalmi index második negyedéves adatai alapján; a legjelentősebb elmozdulást a legnagyobb cégeknél mérték.
2026. 07. 25. 05:00
Megosztás: