11,1 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta

2011. november–2012. januárban a munkanélküliek létszáma 475 ezer fő volt, ami lényegében megegyezett az előző év azonos időszakival.A munkanélküliségi ráta ugyanakkor a megfigyelt időszakban 11,1 százalékra emelkedett a tavalyi év negyedik negyedévében mért 10,7 százalékról.

2011 IV. negyedévében, 3 millió 851 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, 1,2%-kal több, mint az előző év azonos időszakában. A munkanélküliek száma 459 ezer fő volt, amely 10,7%-os munkanélküliségi rátát eredményezett.

 

A novembertől januárig tartó időszakban a KSH munkaerő-felmérésének adatai alapján a munkanélküliek 475 ezer fős létszáma az egy évvel korábbihoz képest lényegében nem változott.  2011. november–2012. januárban a 15–74 éves férfi népességből 255 ezren voltak munkanélküliek, 9 ezerrel kevesebben, mint az előző év azonos időszakában, s ezzel munkanélküliségi rátájuk 0,5 százalékponttal, 11,0%-ra csökkent. A nőket a vizsgált időszakban 220 ezer fős, 11,1%-os munkanélküliség jellemezte, ami 0,4 százalékpontos növekedésnek felelt meg.

 

A munkanélküliek 16,5%-a a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15–24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 27,1%-os munkanélküliségi rátája 1,7 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája egy év alatt 0,3 százalékponttal 10,1%-ra csökkent. A munkanélküliek 47,0%-a egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos
időtartama 17,5 hónap volt.

 

A munkanélküliség kezelésére szolgáló eszközrendszer működtetésére és értékelésére kialakított adminisztratív nyilvántartásból származó adatok szerint 2012. január végén 648,4 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők összlétszáma, ez 5,2%-os csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest.

 

2011. november–2012. januárban 3 millió 816 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 40 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A vizsgált időszakban a foglalkoztatottak 3 millió 816 ezer fős létszáma 1,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.

 

A 15–64 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 784 ezer fő volt, ami 39 ezer fős növekedésnek felelt meg, a foglalkoztatási ráta 0,7 százalékponttal 56,0%-ra emelkedett. A foglalkoztatásban bekövetkezett változás elsősorban a férfiak javuló munkaerő-piaci pozíciójának köszönhető. 2011. november–2012. januárban a 15–64 éves férfi népességből 2 millió 38 ezren voltak foglalkoztatottak, 30 ezerrel többen, mint az előző év azonos időszakában, s ezzel foglalkoztatási arányuk 1,1 százalékponttal, 61,4%-ra emelkedett. A nőket a vizsgált időszakban 1 millió 746 ezer fős, 50,9%-os foglalkoztatottság jellemezte, ami 0,4 százalékpontos növekedésnek felelt meg.

 

A 15–24 éves foglalkoztatott fiatalok egyébként is alacsony létszáma az egy évvel korábbihoz képest 210 ezerre, foglalkoztatási rátájuk pedig 0,9 százalékponttal, 17,8%-ra csökkent. A legjobb munkavállalási korú 25–54 éves, illetve az idősebb 55–64 éves foglalkoztatottak száma azonban nőtt, előbbiek esetében 1,3, utóbbiak esetében pedig 0,8 százalékpontos foglalkoztatási rátajavulást eredményezve.


Új interaktív felülettel tájékoztat Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszeréről a KSH

Új termékkel bővíti digitális kínálatát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A "Magyarország külkapcsolatai" nevű interaktív dashboard célja, hogy strukturált, vizuálisan is könnyen befogadható módon mutassa be az ország globális és regionális beágyazottságát, valamint gazdasági és társadalmi kapcsolatrendszerét - hívta fel a figyelmet csütörtökön a hivatal.
2026. 05. 21. 11:30
Megosztás:

SpaceX: 1 milliárd dollár feletti Bitcoin-vagyon derült ki az IPO előtt

Elon Musk űripari vállalata, a SpaceX történelmi tőzsdei bevezetésre készül, miközben az IPO-dokumentumokból kiderült: a cég mérlegében több mint 1 milliárd dollár értékű Bitcoin is szerepel. A nyilvánosságra hozott adatok alapján a SpaceX nemcsak technológiai és űripari óriásként, hanem jelentős intézményi Bitcoin-befektetőként is egyre nagyobb figyelmet kap a kriptopiacon.
2026. 05. 21. 11:00
Megosztás:

Estek a hozamok - mi lesz az állampapírokkal így?

Miután a tegnap délutáni hírek szerint közelebbinek tűnik a megállapodás Irán és az USA között, nagyot estek az energiahordozók árai és a kötvényhozamok tegnap.
2026. 05. 21. 10:30
Megosztás:

Visszapattantak az amerikai indexek

Háromnapos lejtmenet után emelkedni tudtak az amerikai részvénypiacok, mind a három fontos index 1 százalék feletti pluszban zárt, amit az olajár esése és a kötvényhozamok csökkenése katalizált.
2026. 05. 21. 10:00
Megosztás:

Közel kéthetes csúcson zártak az európai tőzsdék

Európában erős napot zártak a tőzsdék szerdán. A Stoxx 600 1,5%-kal 620 pontra emelkedett, a német és francia indexek is 1% feletti pluszt mutattak. A technológia, a bankszektor, a bányászati papírok és a védelmi szektor húzták a piacot. A brit inflációs adat segített a hangulaton az Egyesült Királyságban: az áprilisi CPI 2,8%-ra lassult, a vártnál kedvezőbb adat után a brit 10 éves hozam is lejjebb került.
2026. 05. 21. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint árfolyama reggel

Gyengült a forint csütörtökön reggel a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 21. 09:00
Megosztás:

37 európai bank állt be a Qivalis euróalapú stabilcoin-projektje mögé

Egyre komolyabb lendületet vesz Európában az euróhoz kötött stablecoinok piaca. Az amszterdami Qivalis fintechcég mögé már 37 jelentős európai bank sorakozott fel, ami új szintre emelheti a digitális eurófizetések, a blokklánc-alapú elszámolások és a szabályozott kriptoeszközök szerepét a kontinensen.
2026. 05. 21. 08:30
Megosztás:

Megerősített kapacitásokkal készül a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb munkavállalói létszámmal készül a MÁV-csoport a pünkösdi hosszú hétvégére.
2026. 05. 21. 08:00
Megosztás:

Márciusban ismét erőteljesen emelkedtek a keresetek

Márciusban ismét erőteljesen emelkedtek a hazai keresetek, bár a növekedés kissé lassult februárhoz képest; az MTI-nek nyilatkozó elemzők az év végéig a mostanihoz hasonló, esetleg valamivel kisebb béremelkedésre számítanak.
2026. 05. 21. 07:30
Megosztás:

Vezetőváltás a Henkel Magyarország élén

Kocsis Zoltánt nevezték ki a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatójává, miután Dr. Fábián Ágnes lezárta 30 éves, kimagasló karrierjét.
2026. 05. 21. 07:00
Megosztás:

Egy tanulmány szerint a magyarországi autók 57%-a sérült, 1,8%-uk pedig súlyos roncsokat rejt

A Magyarországon vizsgált, járműtörténeti jelentések alapján ellenőrzött autók jelentős részéről (57,3%) derült ki, hogy érte már kár. Míg az apróbb esztétikai sérülések általában nem befolyásolják az autó műszaki állapotát, a magyar utakon olyan járművek is futnak, amelyeknek komoly baleseti múltjuk van.
2026. 05. 21. 06:30
Megosztás:

Egyre több ügyfél kerülhet bajba számla nélküli kivitelezés miatt

Szakértők szerint a számla nélküli kivitelezés nemcsak jogi, hanem komoly garanciális kockázatot is jelenthet a lakásfelújításoknál. A nyílászárópiacon egyre nagyobb hangsúlyt kap, hogy a vásárlók pontos dokumentációt és hivatalos számlát kérjenek, különösen hosszú távú beruházások esetén. A szakma képviselői arra figyelmeztetnek: bizonylat nélkül egy későbbi vita vagy meghibásodás esetén az ügyfél könnyen bizonyítási nehézségekbe ütközhet.
2026. 05. 21. 06:00
Megosztás:

A magyar dolgozók 62%-a úgy érzi romlott a vásárlóereje

A wherewework.hu karrierplatform fizetési elégedettséget és munkahelyi biztonságérzetet vizsgáló kutatása szerint a magyar munkavállalók visszajelzéseiben erősen megjelenik a pénzügyi és egzisztenciális bizonytalanság érzete: a dolgozók 62%-a gyengébb vásárlóerőről számol be, 52% elégedetlen a fizetésével, míg 43% nem érzi biztonságban jelenlegi pozícióját a következő 12 hónapban. A felmérés ugyanakkor azt is mutatja, hogy Magyarországon az AI-t a válaszadók többsége nem a munkahelyi biztonságot fenyegető tényezőként, hanem inkább a munkavégzés hatékonyságát javító technológiaként látja.
2026. 05. 21. 05:30
Megosztás:

Öreg járművek, elszaladó árak: merre tart a magyar autópiac?

Magyarország látványosan elmarad az uniós átlagtól az autók számában, életkorában és az újautó-vásárlások terén is. Ez a lemaradás ugyanakkor komoly növekedési potenciált is tartogathat, éppen ezért a következő évek kulcskérdése az, hogy sikerül-e érdemben közelebb jutnunk az európai szinthez - írja közleményében a Bank360. A pénzügyi szakportálnak Hanczár Zsolt, az Euroleasing Zrt. gépjármű-értékesítési igazgatója segített eligazodni az autópiacon.
2026. 05. 21. 05:00
Megosztás:

85 millió forintért kelt el Hantaï Simon festménye a Virág Judit Galéria kortárs aukcióján

A hatalmas sikert hozó klasszikus árverés után a háború utáni és kortárs művek aukciójával és egy 85 milliós leütéssel folytatta a tavaszi szezont a Virág Judit Galéria. A világ egyik leghíresebb magyar absztrakt festője, Hantaï Simon Festmény című monumentális képéért fizettek ennyit, de Birkás Ákos Kopf című munkája is 28 millió forintnál állt meg.
2026. 05. 21. 04:30
Megosztás:

TRX árfolyam elemzés: erős bikás trendben a Tron kriptovaluta, de túlhevült jelzések mellett jön az előrejelzés

A Tron (TRX) árfolyama az elmúlt hetekben látványos emelkedő pályára állt, és a csatolt napi grafikon alapján már a 0,36 dolláros zóna közelében mozog. A technikai indikátorok többsége vételi jelzést ad, a mozgóátlagok kifejezetten erős trendet mutatnak, ugyanakkor az RSI és a Stochastic alapján a piac már túlvett állapotba került. Ez azt jelenti, hogy a TRX technikai képe továbbra is pozitív, de rövid távon megnőtt egy korrekció vagy oldalazás esélye.
2026. 05. 21. 04:00
Megosztás:

Panellakás áráért új építésűt? Van, ahol lehetséges

Megtörtént a szinte elképzelhetetlen a lakáspiacon: annyira felgyorsult a panelek drágulása Budapesten, hogy több kerületben is minimálisra apadt az árelőnyük az új építésű otthonokhoz képest. Sőt, van olyan országosan ismert lakótelep is, ahol egy közel fél évszázados házgyári lakás árából kijöhet akár egy, a közelben épülő, zöldövezeti, lakóparki új otthon.
2026. 05. 21. 03:30
Megosztás:

Kölcsön adtam a pénzem valakinek, de nem fizet, mit tehetek jogilag?

A magyarok jelentős része nincs tisztában azzal, hogyan érdemes pénzt kölcsönadni ismerősöknek, és milyen lehetőségei vannak akkor, ha az összeget nem kapja vissza.
2026. 05. 21. 02:00
Megosztás:

Beszámítják-e a nyugdíjba a szakmunkástanulók gyakorlatát vagy a szakközépiskolai tanulmányok idejét? Rövid válasz

Igen, de nem minden esetben. A szakmunkástanulóként eltöltött idő, illetve a tanulószerződés vagy biztosítási kötelezettséggel járó gyakorlati képzés ideje beszámítható lehet a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időbe. A puszta szakközépiskolai tanulmányi idő azonban önmagában általában nem számít szolgálati időnek, ha az nem járt biztosítási jogviszonnyal, járulékfizetéssel vagy jogszabály által külön elismert jogviszonnyal.
2026. 05. 21. 01:00
Megosztás:

Nő a NATO és Oroszország közötti frontális összeütközés veszélye

Egyes európai NATO-országok "nukleáris területen végrehajtott nyíltan provokatív lépései" következtében nő a NATO és az Oroszország közötti frontális összeütközés veszélye - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ hírügynökségnek adott, szerdán közölt interjújában.
2026. 05. 21. 00:30
Megosztás: