1,2 százalékos áremelkedés az OECD-országokban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban novemberben 1,2 százalék volt a fogyasztói árak éves növekedési üteme ugyanúgy, mint októberben.

1,2 százalékos áremelkedés az OECD-országokban

Novemberben az energiaárak csökkenése 8,1 százalékra gyorsult az októberi 7,7 százalékról, míg az élelmiszerárak emelkedése 3,3 százalékra lassult az októberi 3,6 százalékról.
   
Az OECD-tagországokban az élelmiszer- és energiaárak nélkül számolt novemberi infláció az októberivel megegyező, 1,6 százalék volt.
   
Az OECD honlapjára felkerült adatok szerint a 19 legnagyobb gazdaságú országot és az Európai Uniót tömörítő G20-csoportban, amely a világ gazdasági termelésének csaknem 85 százalékát adja, éves összevetésben 2 százalékra mérséklődött a fogyasztói áremelkedés az októberi 2,2 százalék után.
   
Az euróövezetben maradt a defláció: a fogyasztói árak októberhez hasonlóan 0,3 százalékkal estek. Az élelmiszer- és energiaárak nélkül számolt novemberi infláció 0,2 százalék volt.
   
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közölt nem végleges adatában 0,3 százalékos euróövezeti fogyasztói árcsökkenés szerepelt decemberre.

Hozzászólások

Így csökkent Románia gazdasága 2020-ban

A román kormány gazdasági előrejelzési bizottságának várakozása szerint tavaly a román gazdaság teljesítménye 4,4 százalékkal csökkent 2019-hez képest, ami rosszabb előrejelzés az ősszel közölt 3,8 százalékos visszaeséshez mérten.
2021. 01. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Strapabírónak bizonyul a német gazdaság

Ellenállónak bizonyult a német gazdaság a november óta fokozatosan szigorodó járványvédelmi korlátozásokkal szemben a Bundesbank rendszeres havi jelentésének hétfőn publikált legfrissebb kiadása alapján.
2021. 01. 19. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mibe fektessünk 2021-ben? Ötletek, érvek, tanácsok

Az árbevételek talpra állása folytatódni fog, de egyenetlen tempóban, ami próbára teszi majd az értékeltségeket.Egyes value típusú eszközök vonzónak tűnnek, de a bankok és az olajipari cégek strukturális kihívásai miatt nem számítunk a value szegmens felé irányuló, nagy arányú áttérési hullámra. A fenntartható jellemzők javítják a pénzügyi teljesítményt, de nagyon pontosan tisztában kell lennünk azzal, hogy melyek azok a cégek, amelyek valóban tesznek is valamit az ügy érdekében.
2021. 01. 18. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Államháztartási adatokra számíthatunk a jövő héten

A következő héten a Központi Statisztikai Hivatal nem tesz közzé jelentést, így az egyetlen fontosabb adat a Pénzügyminisztérium (PM) részletes tájékoztatója lesz az államháztartás tavaly decemberi és egész éves helyzetéről.
2021. 01. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Január végén tárgyal a kormány a fejlesztési zónák stratégiáiról

A kormány január végén tárgyalja az egyes fejlesztési zónák stratégiáit, amelyek arra a gondolatra épülnek, hogy miként lehet egy-egy régiónak az egymásra épülő fejlesztési elképzeléseit összehangolni - közölte az innovációs és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen.
2021. 01. 16. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hónapok óta tartó növekedés után most csökkent a brit gazdaság

Hathavi növekedés után először csökkent a brit gazdaság teljesítménye novemberben, a koronavírus-járvány megfékezését célzó akkori korlátozások bevezetése nyomán. A visszaesés ugyanakkor jóval elmaradt az előzetes elemzői konszenzus által valószínűsített ütemtől.
2021. 01. 15. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Digitalizációval és átszervezéssel sok esetben áthidalhatóak a piaci bizonytalanságok

Világszerte több mint 2300 vállalkozó és cégvezető mondta el, miként kezeli a járvány nyomán kialakult válsághelyzetet. Akiknek 2020-ban is stabil maradt a működése, vagy növekedni tudtak, azok jellemzően ügyesen szervezték át felszabaduló kapacitásaikat, és meglépték a már régóta esedékes fejlesztéseket, például a digitalizáció terén.
2021. 01. 15. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A vállalkozók bizakodóan tekintenek a 2021-es évre

A 2021-es évre a vállalkozók bizakodóan tekintenek, 42 százalékuk arra számít, hogy az idén éves árbevétele nőni fog 2020-hoz képest - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) októberi adatokon alapuló elemzését csütörtökön az MTI-vel.
2021. 01. 15. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Második világháborús helyzet az USA-ban

A második világháború óta nem volt ilyen magas az amerikai költségvetési hiány.
2021. 01. 14. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsítja a közép-európai EU-gazdaságok kilábalását az EU helyreállítási alapja

Várhatóan jelentősen gyorsítja a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok kilábalását a koronavírus-járvány okozta sokkból az Európai Unió helyreállítási alapja, különösen jövőre - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett tanulmányában. A nemzetközi hitelminősítő előrejelzése szerint 2022-ben a magyar hazai össztermék (GDP) csaknem 7 százalékkal - az országcsoporton belül a leggyorsabb ütemben - növekszik.
2021. 01. 14. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meglepően jól teljesített az ipar az euróövezetben

A vártnál jobban teljesített az euróövezet ipara novemberben, ami annak köszönhető, hogy fellendült a félkész termékek és az állóeszközök termelése, ez pedig jó előjel az idei évre várható beruházásokat illetően.
2021. 01. 13. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy gyorsulást még nem mutat az amerikai infláció

A magyar idő szerint fél háromkor publikált amerikai CPI inflációs statisztika nagy aggodalomra nem ad okot.
2021. 01. 13. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A pandémia ellenállóbbá tette a vezetőket

2020 januárjában minden cégnek jól átgondolt tervei voltak a jövőre: a COVID-19 azonban felülírta a feltételezéseket, a stratégiák érvényüket vesztették. Példátlan sebességgel váltak alkalmazkodóbbá és reszponzívabbá a szervezetek. A 2021-es terveket már olyan vezetők készítették, akik 2020-ban bizonyították ellenállóképességüket. A Deloitte 12. alkalommal készített éves összefoglaló tanulmányt a jövő technológiai trendjeiről.
2021. 01. 13. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Túl derűlátók voltak az euróövezeti növekedési előrejelzések

Londoni makrogazdasági elemzők szerint valószínűleg túlságosan derűlátók voltak az euróövezeti gazdaság idei fellendülésre adott eddigi előrejelzések, mivel a korábbi változatoknál sokkal fertőzőképesebb koronavírus-variánsok terjedése miatt elhúzódhat a korlátozások feloldása.
2021. 01. 12. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a magyar ipari termelés az elmúlt 20 évben - ábrán mutatjuk

termelői volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100,
2021. 01. 11. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

1676 milliárd forintnyi beruházás érkezett Magyarországra a járvány alatt

Tavaly a magyar állami beruházásösztönzési rendszer 1433 beruházást kezelt, amelyre soha korábban nem volt még példa, ezek 1676 milliárd forintnyi beruházást hoztak Magyarországra és mindez a világjárvány alatt történt - mondta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
2021. 01. 10. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több makroadat is érkezik a jövő héten

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük a fogyasztói árindex tavalyi és a külkereskedelmi forgalom tavaly novemberi adata, valamint az államháztartás 2020 tizenkét havi előzetes adatait közlik.
2021. 01. 10. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

700 milliós turisztikai fejlesztés Tihanyban

Közel 700 millió forintos turisztikai fejlesztés alapkövét tették le pénteken Tihanyban: a Csokonai-ligetben új tanösvényt alakítanak ki, megújulnak a teraszkertek, valamint az apátsági lépcső.
2021. 01. 10. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ipari termelés javíthat a tavalyi negyedik negyedévi GDP-adaton

A tavalyi negyedik negyedévben az ipar teljesítménye stabilizálódni látszik és fékezhette a GDP visszaesését, bár a decemberi leállások hatása még kérdéses - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) a tavaly novemberi ipari termelésre vonatkozó pénteken megjelent első becslését az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2021. 01. 09. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi lesz az üzletekkel, szállodákkal és irodákkal 2021-ben?

Közösségi távolságtartás, a boltok látogatottságának csökkenése, távmunka: a Covid-19 járvány egész sor kihívást állított az ingatlanszektor elé 2020-ban, és ezek hatásai 2021-ben is érezhetőek lesznek, így egyes trendeket felgyorsítanak, másokat megzavarnak majd a Fidelity International szakértői szerint.
2021. 01. 09. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások: