146%-kal nőtt a vendégéjszakák száma

A járvány elleni korlátozások egy évvel ezelőtti fokozatos feloldása miatt emelkedő bázis hatására 146%-ra esett vissza a vendégéjszakák növekedése az előző havi 586%-ról, ami így is két és félszeresére nőtt. Ezen belül a belföldiek vendégéjszakái 58%-kal, a külföldieké 522%-kal emelkedett, ami a külföldi vendégek egyre gyorsuló visszatérését mutatja. A szálláshelyek árbevétele így májusban 193%-kal a nőtt az egy évvel ezelőttihez képest. Noha érdemi javulást mutatnak az adatok, a helyreállás továbbra is csak részleges a járvány előtti szintekhez képest, ugyanakkor a belföldi turizmus a tavalyi nyári hónapokban teljesen helyreállt. 2019. májusához képest a vendégéjszakák száma 32%-kal esett vissza, ezen belül a belföldiek vendégéjszakái 22%-os, a külföldieké 40%-os elmaradásban van, ami megtorpanásra utal az előző hónaphoz képest, amit az okozhatott, hogy a pünkösdi hosszú hétvége idén júniusra esett, azonban a fokozatos helyreállást tükrözi, hogy az elmaradás mértéke trendszerűen egyre kisebb. Tavaly összesen a vendégéjszakák száma 11%-kal nőtt, míg a szálláshelyek árbevétele 24%-kal emelkedett, mivel 2020 első két hónapot még nem érintette a járvány, ami magasabb bázist eredményezett.

146%-kal nőtt a vendégéjszakák száma

Az első öt hónapban összesen 325%-kal nőtt a vendégéjszakák száma.

A tavaly májusi fokozatos nyitással érdemben élénkült a szálláshelyek forgalma, addig éves bázison továbbra is kimagasló növekedést mutatnak a szálláshely adatok. A járvány enyhülése és a magas átoltottság hatására számos országban szinte minden korlátozást feloldottak, ami miatt kedvező kilátásokkal indult az idei év, egyre több tengerentúli járat is kezd visszatérni. A szálláshelyek forgalmát a felhalmozódott óriási kielégítetlen igény is élénkítheti, világszerte megfigyelhető az utazási kedv markáns élénkülése, egyes turisztikai célpontokban történelmi csúcsra számítanak. Az orosz és ukrán vendégek részesedése közel 6%-os a külföldiek vendégéjszakáinak számában, ami nem túl jelentős, azonban az innen érkező vendégkör az átlagosnál többet költ. Ugyanakkor a tehetősebb ukrajnai menekültek igénybe veszik a hazai szálláshelyeket. A hosszú hétvégéken kimagasló a belföldi turizmus, a vidéki szálláshelyek általában telt házzal üzemelnek.

Továbbra is kérdés, hogy a korlátozások megszűnése után milyen gyorsan indulhat újra a turizmus az esetleges óvatosabb magatartás miatt, azonban feltehetően gyorsan élénkülhet, mivel óriási kielégítetlen igény halmozódott fel az elmúlt két év során, így rengetegen pótolhatják elmaradt utazásaikat, nyaralásukat, amit alátámasztanak az előfoglalások és a légitársaságok beszámolói a repülőjegy foglalásokról. Kérdés az is, hogy az üzleti turizmus milyen gyorsan áll talpra, megtartják-e az elmaradt konferenciákat, kiállításokart, vásárokat, de erre is kifejezett igény várható.

Nemzetközi sportrendezvények és a nagyobb nyári fesztiválok megtartása szintén élénkítheti a turizmust a nyári hónapokban. A távol-keleti járványhelyzet miatt ugyanakkor a távol-keleti vendégkör visszatérése csak később lehetséges. Kockázatot jelent, hogy számos európai országban az infláció érdemben meghaladja a bérnövekedést, így a megélhetési költségek növekedése fékezheti a kilábalóban levő nemzetközi turizmust. A belföldi turizmus helyreállását pedig a magyar háztartások jelentősen magasabb külföldi utazási hajlandósága fékezheti némileg.   

A nemzetközi turizmus fokozatos javulását tükrözik a Liszt Ferenc repülőtér forgalmi adatai is, amelyek meredek felpattanást mutatnak a járvány elleni korlátozások feloldását követően. Májusban a légi utasforgalom 1131%-kal nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, azonban még mintegy 22,4%-kal marad el a három évvel ezelőtti, járvány előtti 2019 májusi szinthez képest.


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: