20 évre szóló stratégiai együttműködési megállapodás a CIG Pannónia Csoport és a Magyar Bankholding Csoport között

20 évre szóló stratégiai együttműködési keretmegállapodást kötött a CIG Pannónia Csoport a Magyar Bankholdinghoz tartozó bankokkal, az MKB Bank Nyrt.-vel, a Takarékbank Zrt.-vel és a Budapest Bank Zrt.-vel, ezzel Magyarország legnagyobb biztosításértékesítési hálózata jött létre.

20 évre szóló stratégiai együttműködési megállapodás a CIG Pannónia Csoport és a Magyar Bankholding Csoport között

A stratégiai együttműködés értelmében a három bank fiókjaiban, azaz Magyarország legnagyobb bankfiók hálózatában, elérhetővé válnak a CIG biztosítási termékei. A Bankholdinghoz tartozó bankok összesen 2,2 millió lakossági ügyfele mostantól innovatív nyugdíj-, baleseti- és életbiztosítás, valamint egészségbiztosítás, hitelfedezeti- és lakásbiztosítás termékekhez juthat.

„A CIG Pannónia Biztosító számára jelentős szakmai mérföldkő a mostani stratégiai megállapodás, hiszen így elérhető közelségbe került egyik stratégiai célunk megvalósítása, vagyis, hogy még tovább növekedjünk, és a létrejövő szuperbank direktbiztosítójaként, a magyar biztosítási piac stabil, meghatározó biztosítójává váljunk. A magas minőséget biztosítjuk minden ügyfelünk és partnerünk részére, ezzel is támogatva azt a stratégiát, mely befektetőinknek, tulajdonosainknak a hosszútávon kiszámítható árbevétel és osztalékpolitika alapjait teremti meg” - mondta el a bejelentés kapcsán Polányi Zoltán, a CIG Pannónia Biztosító vezérigazgatója.

Ginzer Ildikó, a Magyar Bankholding standard kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: „Ügyfeleinket a saját igényeikre szabott, kedvező árú, modern, piacvezető és hazai fejlesztésű biztosítási termékekkel szeretnénk kiszolgálni és  hiszünk benne, hogy  a CIG Pannóniával kötött stratégiai együttműködés ezt szolgálja. Mostantól mindhárom tagbankunk ügyfelei számára elérhetőek a CIG termékei és az MKB Bank és a CIG Pannónia közötti korábbi üzleti partnerség sikeressége alapján is biztosak vagyunk abban, hogy mind ügyfeleink-, mind saját stratégiai céljaink szempontjából a legjobb partnert választottuk.”

A piacépítés a legfontosabb a bormarketingért felelős kormánybiztos szerint

A bormarketingért felelős kormánybiztos szerint minden erőforrással piacot kell építeni a magyar bornak - közölte a Magyar Bormarketing Ügynökség pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 15:00
Megosztás:

Több mint hétszázzal több ügyet zártak le a békéltető testületek

Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, ez 704 üggyel több, mint az előző évben, a hat százalékos növekedés jól mutatja a fogyasztói jogvitákban eljáró alternatív vitarendezési fórum iránti növekvő bizalmat és igényt - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 14:00
Megosztás:

Országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség

A rendőrség február 9. és 15. között Magyarország teljes területén közúti ellenőrzést tart - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu oldalon.
2026. 02. 06. 13:30
Megosztás:

Stabilcoinok özöne az eladási hullám közepette – 98 milliárd dolláros beáramlás jelzi a piac ébredését?

Miközben a kriptopiac gyenge lábakon áll és az árfolyamok esnek, a stabilcoinok beáramlása váratlanul felfutott – ez akár a fordulat jele is lehet? Nézzük, mit mutatnak az adatok.
2026. 02. 06. 13:00
Megosztás:

Magyarország ipari termelési adatok - elemzés

A tavaly decemberi ipari termelési adatok érkeztek ma reggel. A KSH közleménye szerint 2025 decemberében az ipari termelés volumene munkanaphatástól megtisztítva 1 százalékkal maradt el a 2024 decemberitől, ami némileg kedvezőbb lett az általunk várt 1,5 százalékos visszaeséstől.
2026. 02. 06. 12:30
Megosztás:

Magyar sztárfocisták külföldi álomfizetései a professzionális vagyonkezelő szemével

Tóth Alex – januári átigazolásával az angliai Bournemouth csapatába – minden idők legdrágább NB I-ből távozó játékosa lett, 12 millió euróval (+3 millió euró bónusz lehetőséggel) gazdagítva előző klubcsapatát, a Ferencvárost.
2026. 02. 06. 12:00
Megosztás:

Minden eddiginél nagyobb lépés történt a MÁV-flotta megújítása felé

Plusz 50 ezer vasúti ülőhely: mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonat, csaknem 90 új InterCity-kocsi - erről szól a most megjelent kormányhatározat, amivel újabb, minden eddiginél nagyobb lépés történt a MÁV-flotta megújítása felé - tette közzé pénteki Facebook bejegyzésében Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.
2026. 02. 06. 11:30
Megosztás:

Hiába nagyon vonzó, kezd kifulladni a munkáshitel

Decemberre újabb mélypontra süllyedt a kamatmentes munkáshitel új szerződéseinek összege, miközben láthatóan csökken az érdeklődés a támogatott konstrukció iránt – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A munkáshitel iránti keresleten az Otthon Start hitel megjelenése sem segített, így az idén stabilan havi 10 milliárd forint alatt maradhat az új kihelyezések havi összege.
2026. 02. 06. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

Enyhe emelkedésben vannak az ázsiai indexek ma reggel, a Nikkei 0,5, az SSEC 0,1%-os pluszban áll. Az európai és amerikai határidős indexek viszont fél százalék körüli mínuszban vannak, tovább esik az arany és az ezüst is, a WTI ára viszont pluszban tartózkodik.
2026. 02. 06. 10:30
Megosztás:

Csökkentek a fejlett piaci hozamok, erősödött a dollár az euróval szemben

A vártnál gyengébb adatok érkeztek az amerikai munkapiacról, az újonnan munkanélküli segélyért fordulók száma megugrott, miközben a betöltetlen álláshelyek száma váratlanul és jelentősen csökkent. Emiatt az amerikai kamatcsökkentési várakozások erősödtek, a hozamgörbe mintegy 10 bázisponttal lejjebb tolódott, a tízéves hozam 4,2% alá süllyedt. Miközben az EKB nem okozott meglepetést, az európai hozamok is csökkentek, de kisebb mértékben, mint a tengerentúlon. A növekvő kockázatkerülés miatt, a munkapiaci adatok és a hozamesés dacára a dollár negyed százalékkal erősödött az euróval szemben, az EUR/USD 1,18 alá süllyedt.
2026. 02. 06. 10:00
Megosztás:

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos aggodalmak és a vártnál kedvezőtlenebb munkapiaci adatok lefelé húzták a tengerentúli piacokat is

Meredeken estek csütörtökön a Wall Street indexei, a Nasdaq pedig tavaly november óta a legalacsonyabb szintre került a Microsoft, az Amazon és más technológiai nehézsúlyúak veszteségei miatt, miután az Alphabet bejelentette, hogy megduplázhatja mesterséges intelligenciára fordított tőkekiadásait.
2026. 02. 06. 09:30
Megosztás:

Széleskörű eladási hullám söpört végig a tőzsdéken

Bár nem okozott meglepetést az EKB, a vegyes gyorsjelentések és a szoftvercégekkel kapcsolatos aggodalmak miatt estek a nyugat-európai piacok. A BUX is tetemes mínuszban fejezte be a napot. A mesterséges intelligenciával kapcsolatos aggodalmak és a vártnál kedvezőtlenebb munkapiaci adatok lefelé húzták a tengerentúli piacokat is. Zuhant az arany, az ezüst és az olaj ára, a Bitcoin 70,000 USD alá esett. 380 alatt maradt a forint az euróval szemben, de a hazai hozamesés megtorpant. Ma magyar és német ipari termelési adatokra, a tengerentúlról fogyasztó bizalom statisztikára érdemes figyelni.
2026. 02. 06. 09:00
Megosztás:

Megérkeznek az első választási értesítők a postaládákba

Pénteken érkeznek az első értesítők a postaládákba az április 12-ei országgyűlési választásról.
2026. 02. 06. 08:10
Megosztás:

A mesterséges intelligencia vált a globális digitális gazdaság fő hajtóerejévé

Az AI (mesterséges intelligencia) vált a globális digitális gazdaság fő hajtóerejévé, amely egyszerre formálja át az üzleti szoftvereket, a keresést és a tartalomfogyasztást - írta friss elemzése alapján a Deloitte az MTI-nek csütörtökön eljuttatott tájékoztatásában.
2026. 02. 06. 07:00
Megosztás:

Motorosok segítik az új KRESZ-szabályok finomhangolását

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) széleskörű szakmai egyeztetések keretében tekinti át az új KRESZ tervezetét, valamint az arra beérkező észrevételeket. Csütörtökön motoros szakértőkkel, szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel, szakújságírókkal, valamint tartalomkészítőkkel folytatódott a közlekedési szabályok finomhangolása - közölte az ÉKM az MTI-vel.
2026. 02. 06. 06:30
Megosztás:

Magyar innováció segíti az aszály elleni küzdelmet a mezőgazdaságban

Az öntözés hatékonyságát jelentősen növelő innovatív eszközt mutat be a nagyközönségnek az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletága és szakmai partnere, a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ) a 32. Fegyver, horgászat, vadászat (FeHoVa) kiállításon február 5. és 8. között. Az öntözőcső-fektető gép segít hatékony választ adni a klímaváltozás és az egyre gyakoribb aszály okozta kihívásokra az erdőgazdálkodásban és a mezőgazdaságban, miközben hozzájárul a vízkészletek fenntarthatóbb felhasználásához.
2026. 02. 06. 06:00
Megosztás:

Milyen Európa-politikája lehet az új holland kormánynak?

A három, kormányzásra készülő holland párt múlt héten ismertette koalíciós megállapodását.
2026. 02. 06. 05:30
Megosztás:

Átláthatóbbá válnak a kötvények módosítására vonatkozó szabályok

Február 14-én lép életbe az a jogszabálymódosítás, amely egyértelmű kereteket ad a kötvények módosítására vonatkozóan. A még a tavalyi év végén elfogadott törvényjavaslat több ponton is lényegesen bővíti a Tpt. kötvényekre vonatkozó rendelkezéseit, ezáltal könnyebbé válik a kibocsátók számára a hitelviszony átstrukturálása és kiszámíthatóbb eljárást tesz lehetővé a piaci szereplők számára. A kötvények módosítására vonatkozóan bevezetett új szabályokat Boros György, a DLA Piper Hungary finanszírozási csoportjának szenior ügyvédje ismerteti.
2026. 02. 06. 05:00
Megosztás:

Az első adag beton kiöntésével megkezdődött a Paks II. Atomerőmű alapozása

2026. február 5-én az első adag beton alaptestbe öntésével a Paks II. Atomerőmű építési területén ünnepélyes keretek között megkezdődött az 5. blokk reaktorépületének alapozása. A VVER-1200 típusú, orosz nyomott vizes reaktorokkal megvalósuló atomerőmű generáltervezője a generálkivitelezője az Roszatom Állami Vállalat Mérnöki részlege, az Atomstroyexport vállalat. Az eseményen jelen volt Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, valamint Alekszej Lihacsov, a Roszatom Állami Vállalat vezérigazgatója. A Paks II. Atomerőmű lesz az első olyan atomerőmű az Európai Unió területén, amely orosz VVER-1200-as III+ generációs reaktorokkal működik majd.
2026. 02. 06. 04:30
Megosztás:

Berobbant a budapesti újlakás-kínálat, de még csak most jön a java

Tavaly az év második felében is erős számokat produkált a budapesti újépítésű lakások piaca, így az egész évben összesen 8700 lakást adtak el – derül ki az OTP Ingatlanpont friss elemzéséből. Az adatbázis szerint 2026-ban várhatóan meglódul a kínálat is, mivel az ősszel indult Otthon Start hitelprogram miatt egyre több új nagy projekt indul. Ugyanakkor a jogszabályban rögzített maximális vételár ezen a piacon akár érdemben vissza is foghatja a további drágulást.
2026. 02. 06. 04:00
Megosztás: