2006-2011 között 64 százalékkal nőtt az államadósság

Az államadósság Magyarország első számú problémája, ami 2006-2011 között 64 százalékkal, 8.190 milliárd forinttal nőtt - jelentette ki Domokos László, az Állami Számvevőszék (ASZ) elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón, ahol ismertette a testület jelentését az államadósság 2006-2011 közötti alakulásáról.

Az államadósság összege 2006-ban 12.766 milliárd forint volt, ami 2011 végére 20.955 milliárdra emelkedett - jelezte az ÁSZ elnöke. Hozzátette, hogy az adósság növekedési üteme 2006-ban (15,2 százalék) és 2008-ban (16,2 százalék) volt kiugró. Az ok az első esetben a tetemes központi költségvetés hiány, a második esetben az IMF-től lehívott hitel egy részének devizabetétként való elhelyezése volt.
    

Domokos László elmondta: az árfolyamveszteség 1.657 milliárd forinttal növelte az államadósságot a vizsgált öt év alatt. A devizaadósság a 2006. évi 3.591 milliárd forintról 10.170 milliárdra nőtt 2011-re, s közben a devizaadósság aránya 28 százalékról 48,5 százalékra emelkedett. Hipotetikus kérdésnek, és ezért az ÁSZ kompetenciáján kívül esőnek minősítette az ÁSZ elnöke azt az újságírói felvetést, hogy 2006-os árfolyamon hogyan alakult volna az adósságállomány változása.
    

Az adósság alakulásában az éves költségvetési hiányok mellett jelentős tényező volt az egyedi döntések hatása - hangsúlyozta az elnök. Az egyedi döntések közül az adósság-átvállalás 2006-2007-ben 474 milliárd forinttal, 2011-ben 246 milliárddal növelte, miközben a magánnyugdíj-pénztáraktól átvett állampapírok bevonása 1.407 milliárddal, az átvett értékpapírok értékesítéséből származó bevétel 81 milliárddal csökkentette az adósságállományt. Ezzel összefüggésben az elnök ugyancsak kitért az elől a kérdés elől - hivatkozva arra, hogy az ÁSZ csak a tényeket vizsgálja -, hogy a magánnyugdíj-pénztáraktól átvett vagyon mennyivel csökkentette volna az államadósságot, ha azt teljes egészében arra fordítja a kormány.
    

A GDP-hez viszonyított magyar adósságállomány az Európai Unión belül magas - válaszolta egy másik kérdésre az elnök. Magyarázatként hozzátette, a 2004-ben csatlakozó országokhoz kell viszonyítani a magyar adósságot, azokhoz az országokhoz, amelyek nem tagjai az euróövezetnek, s ebben az összehasonlításban "nem állunk jól".
    

A vizsgálat kapcsán az elnök beszélt arról is, hogy az adósság után fizetendő nettó kamatok - a kedvező kamatkondíciójú hiteleknek köszönhetően - az adósságnál kisebb mértékben, 13,2 százalékkal nőttek. Ezen belül a devizában fennálló adósság kamatkiadásai több mint kétszeresére, a 2006. évi 150 milliárdról 2011-re 304 milliárd forintra emelkedtek az állomány bővülése, a kamatszintek, az állampapír-piaci felárak emelkedése, valamint az árfolyamváltozás következtében. Ugyanezen időszakban a forintadóság nettó kamatkiadásai évente 700-750 milliárd forint körül alakultak, kivéve 2008-at, amikor 863 milliárdra ugrott az összeg.
    

A vizsgálat alapján az ÁSZ négy javaslatot fogalmazott meg a nemzetgazdasági miniszternek - közölte Domokos László. Az átláthatóság érdekében a szaktárca mutassa be minden évben részletesen az adósság növekedésének összetevőit. Javasolta az ÁSZ azt is, hogy vizsgálja meg a miniszter: a deviza forrásbevonással kapcsolatos döntéshozatali rendszer során összhangban vannak-e a felelősségi és döntési hatáskörök, szükség esetén intézkedjen az összhang biztosításáról. A harmadik javaslat: intézkedjen a miniszter az adósságkezelési tevékenység költséghatékonyságát mérő értékelési rendszer kialakításáról az adósságkezelési költségek nyomon követése, illetve csökkentése érdekében, végül az ÁKK Zrt. által kialakított költség- és kockázatkezelési modell felülvizsgálatát javasolta az ÁSZ.
    

Domokos László a múltbeli adóssághoz kapcsolódva kitekintett a 2012-2014 közötti adósságtörlesztésre, amely az idén 4.000, jövőre és 2014-ben egyaránt 3.000-3.000 milliárd forint, ami jelzi azt is: a magyar adósságállomány szerkezetéből adódó viszonylag rövid lejárat egyben az ország kockázati besorolására is hat. (MTI)


A G20 a stabilcoinokat is bevonná a globális fizetési rendszer átalakításába

A stabilcoinok egyre kevésbé számítanak a kriptopiac különálló jelenségének: a világ legnagyobb gazdaságai már a nemzetközi fizetési rendszer megújításának részeként tekintenek rájuk. A G20 szeptember 1-jei elnöki nyilatkozata egyszerre sürget átláthatóbb szabályozást a digitális eszközök számára, hosszabb banki elszámolási időt, az ISO 20022 szabvány szélesebb használatát és a pénzügyi bűnözés elleni szabályok következetesebb alkalmazását. A dokumentum legfontosabb üzenete az, hogy önmagában egy éjjel-nappal működő blokklánc még nem teszi a globális pénzügyi rendszert valóban 24 órássá.
2026. 09. 02. 13:30
Megosztás:

A következő válságot a mesterséges intelligencia előre tudja jelezni?

Geopolitikai konfliktusok, kibertámadások, ellátási láncokat érintő fennakadások és hirtelen gazdasági fordulatok jellemezték az elmúlt éveket. Az EY nemzetközi kutatása szerint a mesterséges intelligencia segíthet a vállalatoknak hamarabb észrevenni az ilyen események előjeleit, a cégek többsége azonban még mindig csak kísérletezik a technológiával.
2026. 09. 02. 13:00
Megosztás:

Stílusos nyárzáró – Hamarosan kezdetét veszi a Kerekdomb Fesztivál

„Tállya magával ragad – ezt nehéz szavakba önteni, de amikor megérkezel, rögtön azt kérdezed magadtól: miért nem jártam itt korábban?” – mondja Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál alapítója.
2026. 09. 02. 13:00
Megosztás:

Top 10 kriptovaluta: KITE és Filecoin szembement a piaccal

Szeptember 2-án meglehetősen barátságtalan kép fogadta a kockázatos eszközök piacára érkező befektetőket. Az amerikai–iráni konfliktus újabb eszkalációja feljebb lökte az olajárat és a kötvényhozamokat, miközben a részvénypiacokon és a vezető kriptovalutáknál is megjelent az eladói nyomás.
2026. 09. 02. 12:34
Megosztás:

SpaceX-megállapodás a Starlink Mobile és Sovereign Solutions bevezetéséről

A 4iG Csoport és a SpaceX mérföldkőnek számító megállapodásokat írt alá az európai kommunikációs összeköttetések megbízhatóságának és ellenálló képességének erősítésére. A Starlink Mobile a 4iG Csoport magyarországi és nyugat-balkáni távközlési szolgáltatásait erősíti, míg a Sovereign Solutions-megállapodás az állami szintű, szuverén és védett műholdas kommunikációs képességek fejlesztését támogatja.
2026. 09. 02. 12:00
Megosztás:

21 nagybank közös stabilcoint indít: 2027-ben jöhet a dolláralapú token

A globális bankrendszer egyre határozottabban lép be a stabilcoinok piacára. Huszonegy vezető pénzügyi intézmény – köztük a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és a UBS – közös vállalat létrehozását tervezi, amelynek első terméke egy amerikai dollárhoz kötött stabilcoin lehet 2027 első felében. A kezdeményezés jól mutatja, hogy a stabilcoinok már nem csupán a kriptotőzsdék és a decentralizált pénzügyek eszközei, hanem egyre inkább a hagyományos pénzügyi rendszer fizetési és elszámolási infrastruktúrájának részévé válhatnak.
2026. 09. 02. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek az amerikai és európai hozamok; a dollár erősödni tudott

Az amerikai állampapírpiacon a hozamok tovább emelkedtek. A 2 éves Treasury hozama 5 bp-tal 4,40%-ra, míg a 10 éves referenciahozam 4 bp-tal 4,80%-ra nőtt, ami a legmagasabb záróár 2023 októbere óta. A hosszú oldali emelkedés a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat tükrözte, miközben a befektetők a pénteki munkaerőpiaci, illetve a jövő heti inflációs adatokra készülnek.
2026. 09. 02. 10:30
Megosztás:

Estek az amerikai indexek; a megugró olajárak és kötvényhozamok rontották a befektetői hangulatot

Az amerikai befektetői hangulatot továbbra is a közel-keleti fejlemények határozták meg. Az Egyesült Államok és Irán közötti újabb katonai összecsapások felerősítették az ellátási kockázatokkal kapcsolatos aggodalmakat, ami jelentős emelkedést váltott ki az olajpiacon. A Brent több mint 5%-kal 95 dollárig, a WTI árfolyama pedig közel 91 dollárig emelkedett, miközben a piac a Hormuzi-szoroson keresztüli energiaszállítások esetleges fennakadásait árazta. Az emelkedő energiaárak a kötvényhozamokat is felfelé hajtották, ami összességében visszafogta a kockázatvállalási hajlandóságot.
2026. 09. 02. 10:00
Megosztás:

Estek az európai részvények; a gyorsuló infláció és az energiaárak kerültek a fókuszba

Negatív hangulat uralkodott az európai részvénypiacokon, miután az eurózónás infláció 3% fölé emelkedett, az állampapírhozamok többéves csúcsokra kapaszkodtak, és erősödtek a jövő heti EKB-kamatemelési várakozások. A STOXX 600 index 0,6%-kal csökkent, több mint egyhónapos mélypontra süllyedve. A szektorok közül az energiaipar 1,8%-kal emelkedett a magasabb olajárak támogatásával, míg a svájci gyógyszergyártó Novartis 6,3%-os erősödéssel a nap nyertesei közé került kedvező klinikai vizsgálati eredményeinek köszönhetően. A Partners Group ugyanakkor 7,3%-kal került lejjebb a vártnál gyengébb teljesítménydíj-bevételi kilátások és a vezérigazgató távozásának bejelentése után.
2026. 09. 02. 09:30
Megosztás:

Az Egyesült Államok magántárgyalásokat folytatott Kínával az iráni helyzetről

Az Egyesült Államok több dologban egyetért Kínával az Iránt övező kérdések közül, mint ahányban eltér a véleménye - jelentette ki Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter kedden a G20 csoport pénzügyminiszteri tanácskozásának egy kísérőrendezvényén Észak-Karolinában.
2026. 09. 02. 09:00
Megosztás:

ATisza örömmel csatlakozik az Európai Néppárthoz

A Tisza örömmel csatlakozik az Európai Néppárthoz, miután az uniós intézmények lezárták a Magyarországgal szemben indított 7-es cikkelyes eljárást - közölte a miniszterelnök szerda reggel a Facebook-oldalán.
2026. 09. 02. 08:30
Megosztás:

Orbán Anita külügyminiszter megbeszélést folytatott a japán külügyminiszterrel

A pozsonyi V4+Japán találkozó alkalmával Orbán Anita külügyminiszter kétoldalú megbeszélést folytatott Motegi Tosimicu japán külügyminiszterrel kedden.
2026. 09. 02. 08:00
Megosztás:

A Pedagógusok Szakszervezete szerint egységes költségvetési rendszer kell az iskolákban

Egységes költségvetési rendszert szorgalmaz a köznevelési intézményekben a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ).
2026. 09. 02. 07:00
Megosztás:

Visszakapták eredeti nevüket a Magyar Honvédség alakulatai

Szeptember 1-jétől visszaállították a Magyar Honvédség alakulatainak eredeti elnevezését.
2026. 09. 02. 06:30
Megosztás:

Megbeszélést tartnak az EU és a NATO vezetői szerdán

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Mark Rutte NATO-főtitkár rendkívüli megbeszélést tart szerdán a lipcsei repülőtéren robbanószerrel felszerelt drónnal tervezett, de meghiúsult támadás miatt, amelyet a német hatóságok Oroszországnak tulajdonítanak - jelentette be az uniós politikus.
2026. 09. 02. 06:00
Megosztás:

A gazdasági és a politikai együttműködés kiszélesítésének lehetőségeiről tárgyaltak a V4-ek és Japán külügyminiszterei

Az országaik közti gazdasági és a politikai együttműködés kiszélesítésének lehetőségeiről, valamint időszerű nemzetközi kérdésekről is tárgyaltak a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország), valamint Japán külügyminisztereinek találkozóján, amelyet a Pozsonyhoz közeli féli (Tomasov) kastélyban tartottak kedden a szlovák V4-es elnökség keretében.
2026. 09. 02. 05:30
Megosztás:

Idén a második leggyengébb hónapot hozta az augusztus a lakáspiacon

2026 augusztusban országosan 8 077 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 255 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 09. 02. 05:00
Megosztás:

Már 5,6% körüli lakáshitelek is vannak – meddig eshetnek a kamatok?

Áprilisban még azt kérdeztük, hogy döntő fordulat előtt állnak-e a hitelkamatok. Azóta a kérdés eldőlt. A Magyar Nemzeti Bank augusztus 25-én harmadszor csökkentette egymást követő ülésén az alapkamatot, amely így 5,50 százalékon, több mint négyéves mélyponton áll – utoljára 2022 áprilisában volt ez alatt a szint alatt.
2026. 09. 02. 04:30
Megosztás:

Egy éves az Otthon Start Program, ami a feje tetejére állította a lakáshitelezést

Egy évvel ezelőtt indult el az Otthon Start Program, amely többek között rekordösszegű lakáshitel folyósítást, emelkedő hitelösszegeket és több kifeszített lakáshitel ügyletet hozott magával. A program lakáshitelpiacra gyakorolt hatásait a Bank360 szakportál foglalta össze.
2026. 09. 02. 04:00
Megosztás:

A tavalyi rekordok és a nyári szabadságok fékezték le az augusztusi lakáspiacot

Nagyot fordult a lakáspiac egy év alatt. Tavaly augusztusban az Otthon Start Program (OSP) bejelentése és közelgő indulása jelentős pluszkeresletet hozott. Ezzel szemben az egyéves évfordulóra azonban lényegében eltűnt ez a rendkívüli hatás az ingatlan.com friss elemzése szerint. Idén augusztusban országosan 41 százalékkal kevesebb, összesen 232 ezer érdeklődés érkezett az eladó lakóingatlanokra, mint egy évvel ezelőtt. A legnagyobb éves visszaesés a fővárosban és a megyeszékhelyeken következett be: Budapesten 44, a megyeszékhelyeken 43 százalékos volt a csökkenés. A községekben ennél jóval kisebb, 31 százalékos volt a kereslet visszaesése.
2026. 09. 02. 03:30
Megosztás: