2017-ben csökkent a dízelek iránti igény Európában, de továbbra is sok gázolajos autó lesz az utakon

A Magyarországon hagyományosan népszerű dízelmotor értékesítési mutatói Nyugat-Európában a tavalyi évben 2016-hoz képest 5,6%-al csökkentek. A visszaesés oka egyrészt a környezettudatosabb autóválasztásban keresendő, ami a 2015-ös dízelbotrány óta felerősödött, másrészt a heterogénebb motorválasztéknak is köszönhető. Az Arval szakértői ennek ellenére úgy vélik, hogy a dízel továbbra is előkelő helyen szerepel majd a flottás autó szegmensben Európa-szerte, hiszen elsősorban futásteljesítmény és felhasználási terület függvénye, hogy milyen motorizáltság éri meg környezeti és gazdaságossági szempontokból egy cégnek. A jó választáshoz azonban szakember kell, hiszen a dízelek elsőre kedvezőbbnek tűnő, költségtakarékosabb fogyasztása csak egy tényező a sok közül.

2017-ben csökkent a dízelek iránti igény Európában, de továbbra is sok gázolajos autó lesz az utakon

Az Arval flottakezelő 2017-es összegzése szerint a lakossági és a céges személygépjármű szegmensben az autók több mint fele dízelmotorral közlekedik Nyugat-Európa útjain. Amennyiben ugyanezt a teljes flottaszegmensre vonatkozóan nézzük, akkor pedig a gépjárművek mintegy kétharmada gázolajos. A továbbra is jelentős dízel meghajtású autó szám elsősorban az elmúlt évek üzemeanyagár ingadozásának köszönhető, annak ellenére is, hogy az utóbbi két évtizedben számtalan kritika érte ezeket a motorokat. Széndioxid és nitrogén-oxid emissziójuk ugyanis magasabb a benzinüzemű autókénál, ráadásul a 2015-ös botrány is jelentősen megtépázta a dízelek hírnevét.

Mennyibe kerül autóval közlekedni? ITT kiszámolhatod!


Miután akkor nagy nyilvánosságot kapott, hogy laboratóriumi körülmények között a dízel motorok jobb környezeti és fogyasztási eredményeket produkálnak, mint a valóságban, számos ország kormánya emelte fel a szavát a népszerű motortípus ellen. Emellett Európa több nagyvárosában úgynevezett alacsony emissziójú zónák bevezetését tervezik. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a dízelektől végképp elbúcsúznak, de tény, hogy a zónák korlátozzák a régebbi, nagyobb környezeti terhelésű konstrukciók használatát. Emellett tavaly kötelezővé tették az új autók WLTP (Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedures) sztenderd szerinti vizsgálatát a forgalmazás megkezdése előtt, amely pontosabb adatokkal szolgál többek között az üzemanyag-fogyasztásról és az emissziós értékekről.

 

 

Ábra: az Európai Unió által megfogalmazott emissziós (CO2) értékek a gyártók számára - 1: Hosszabb távra szóló célokról még nem született egyezmény, a most meghatározott célértékek alkalmazásának határideje 2025. 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A 2017-es tapasztalatok alapján az Arval szerint folyamatosan csökken Nyugat-Európában az új dízel üzemű gépjárművek forgalomba helyezése, de ebben jelentős a szerepe az egyre kedvezőbb fogyasztású benzines motorok népszerűségének, illetve az egyre nagyobb hatótávú elektromos, valamint a hibrid hajtási láncok iránti érdeklődésnek. Kühn Patrik, az Arval Magyarország Kft. operaciós igazgatója azonban óvatosságra inti azokat, akik mindössze a kedvező fenntartási költségek miatt döntenének egy tisztán elektromos hajtású autó mellett:„Belvárosi vagy jellemzően rövidebb távon használt autók esetében ugyan megérheti az elektromos gépjármű, de figyelembe kell venni a töltőhelyek jelenlegi korlátozott elérhetőségét, illetve az egyelőre viszonylag rövid hatótávot.”


Mekkora a bírság ha matrica nélkül használod az autópályát? ITT megtudhatod

Kühn Patrik hozzátette, hogy továbbra is vannak olyan területek, ahol a dízelmotor gazdaságos választás: „Elsősorban a futásteljesítménytől függ, hogy megéri-e beruházni dízelbe, hiszen kisebb távolságokra, a belvárosi dugóban jobb választás lehet egy benzines, hibrid vagy akár elektromos motorral szerelt autó. Ennek megállapítása azonban összetett folyamat, hiszen egy flotta esetében meg kell állapítanunk a gépjármű tényleges költségét a tulajdonlás teljes időtartamára vonatkozóan, amely mindenképpen szakember bevonását igényli.”


Lényeges továbbá, hogy a legújabb Euro 6-os dízel motorral szerelt gépjárművek emissziója jóval kedvezőbb, mint a korábbi konstrukcióké, és az újonnan forgalomba helyezett gépjárművekbe már ezen normának megfeleltetett motor kerül, persze a szigorú WLTP-tesztek után. Önmagában a motorizáltság azonban nem elég ahhoz, hogy valóban környezettudatos módon üzemeltesse autóit egy cég. „Az emissziót és a fogyasztást alapvetően befolyásolja a sofőri attitűd, a vezetési stílus, ezért az ezekkel kapcsolatos elvárásoknak éppúgy a cégautó szabályzat részét kell képezniük, mint a meghajtási láncokra vonatkozó előírásoknak” – hívja fel a figyelmet Kühn Patrik. „Az Arvalnál elérhető Arval Active Link nevű új telemetriai eszköz jelentősen segítheti ezt a folyamatot, hiszen elemzi a sofőrök magatartását, vezetési szokását, amelyek révén pontosabb, átfogó képet kaphatunk a flotta működtetéséről. Biztosak vagyunk benne, hogy Magyarországon 2018-ban és a következő években továbbra is népszerű marad a dízel, akárcsak Nyugat-Európa sok piacán, és szakember bevonásával, a legkorszerűbb flottás járművek kiválasztásával, illetve a megfelelő sofőri attitűdök kialakításával csökkenthető a gázolajos autók környezeti terhelése, fenntartási költsége.”

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: