30 millió forintos bírságot kapott az Auchan a GVH-tól
A versenyhivatal hétfői közleménye szerint a GVH idén februárban indított eljárást az Auchan ellen, mert a vállalkozás reklámkiadványában "Auchan Hungarikum" szlogennel olyan termékek jelentek meg, amelyek nem tartoznak a közismert hungarikumok körébe. A szlogennek a magyar népi motívumokkal való együtt alkalmazása azt a látszatot keltheti a fogyasztóban, hogy 100 százalékban magyar terméket vásárol, azonban e termékek előállításához használt alapanyagok egyes esetekben valószínűsíthetően nem magyar eredetűek - közölte a GVH.
A közleményben a versenyhivatal leszögezi: az eljárás során a GVH az Auchant az ügy feltárása érdekében adatszolgáltatásra kötelezte, amelynek azonban ismételt felszólítás ellenére sem tett eleget, ezért a vizsgáló 500.000 forint eljárási bírságot szabott ki a vállalkozásra. A Versenytanács az Auchan által kezdeményezett jogorvoslati eljárásban megállapította, hogy a vállalkozás olyan alaptalan hivatkozásokkal akadályozza a vizsgálatot és a tényállás feltárását, amely az Auchan árbevételével sokkal inkább arányban álló eljárási bírság kiszabását indokolja. (MTI)