Rogán: 300 milliárdos tehercsökkentésben állapodott meg az NGM és a Fidesz-KDNP

Háromszázmilliárd forint értékű, a munka világát érintő, tehercsökkentő csomagban állapodott meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Fidesz-KDNP-frakció - jelentette be csütörtökön Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, közölve egyebek mellett azt, hogy a kisadózók esetében egy tételes adó váltja ki az eddigi terheket, és hasonló lépés várható a 25 dolgozónál kevesebbet alkalmazó kisvállalkozóknál is.

A megállapodás alapján csökkennek a terheik a 25 év alatti, az 55 év feletti és a képzettséget nem igénylő, egyszerű munkakörben fizikai munkát végzőknek is, mégpedig úgy, hogy a legnagyobb kedvezményt az alacsony bérűek kapják majd a munkáltatóikat terhelő közterhek csökkentésén keresztül - részletezte Rogán Antal a 2013-as költségvetést érintő lépéseket. A kormánypártok számításai szerint csaknem másfél millió ember munkahelyét érintő program egyébként három évre szól, a 300 milliárd forint pedig csak az első évre vonatkozik.
    

A kisadózók tételes - az egyszerűsített vállalkozói adóra, az evára hasonlító, de egymással "csak rokonságban" álló, mert szélesebb kört érintő - adója az összes eddig általuk fizetett teherformát felváltja majd 2013-ban - mondta, a kisadózókra pedig példaként említette a cipészeket, fodrászokat, újságírókat, akiknek így szerinte csökkennek adózási terheik.
    

A 25 körüli vagy annál kevesebb embert foglalkoztató kisvállalatok adóterheiről a frakcióvezető kifejtette: esetükben a társasági adónál, a szakképzési hozzájárulásnál, az osztalék után fizetendő egészségügyi hozzájárulásnál és a szociális hozzájárulási adónál egy egyszerűsítést vezetnek be, így ezeket egy új, a jelenlegiekhez képest lényegesen kisebb terhet jelentő kisvállalati adó váltja ki. Ezt elsősorban azok a kisvállalatok fogják kedvezően értékelni, amelyeknél a költségek jelentős részét a munkaerő foglalkoztatása teszi ki - jegyezte meg.
    

Arra a kérdésre, hogy az eva és az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás (ekho) megszűnik-e, Rogán Antal azt válaszolta: "majd ki fog derülni", miután egyeztetnek az érintett kisvállalkozói körrel a nyáron. Lehetőségként említette, hogy választani lehessen az adózási formák között, de a megszűnést is.
    

A 300 milliárd forintos program a költségvetési hiányt nem érintheti - húzta alá a kormánypárti politikus. A tájékoztatón Harrach Péter KDNP-frakcióvezető hozzátette azt is, hogy a kereszténydemokraták kérése alapján a tartósan munkanélkülieknek és a kisgyermekes édesanyáknak, az ő elhelyezkedésüket segítő, nagy mértékű adócsökkentést és több évre szóló megoldást javasoltak az egyeztetésen.
    

A két politikus bejelentette továbbá, hogy a Fidesz-KDNP javasolja: a nyugdíjak és a családtámogatások, a családi pótlék, a gyes és a gyed folyósítását ne sújtsa a pénzügyi tranzakciós illeték. Rogán Antal hozzátette, egyetértenek azzal, hogy a jelentős exporttevékenységet kifejtő cégek esetében a vállalatközi pénzforgalmat nem érdemes a tranzakciós illeték hatálya alá vonni.
    

Közölte, a programmal kapcsolatban minden további részletet hétfőn ismertetnek, a kormánytól pedig azt kérték, hogy a szükséges jogszabályokat július 12-ig terjessze a Ház elé. (MTI)


Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás: