344 millió dolláros veszteséget jelentett az AMR
Az American Airlines veszteségei hátterében a csökkenő forgalom, legfőképp az prémium kategóriában visszaeső kereslet áll, illetve az, hogy nem volt képes olyan mértékben emelni árait, hogy az kompenzálja a kieső bevételeit.
Most pedig már ismét a dráguló olajár okoz fejfájást, hiszen az árak március óta közel a duplájára emelkedtek. A légitársaság várakozásai szerint idén 20 százalékkal fog többet fizetni az üzemanyagokért, mint tette 2009-ben.
Az AMR Corp. szerdán közzétett adatai alapján a negyedik negyedéves vesztesége 344 millió dollár, míg az egész évi pedig közel 1,5 milliárd dollár volt. Negyedéves bevétele 7,4 százalékkal csökkent. A speciális kiadások nélkül számolt negyedéves vesztesége 415 millió dollár lett volna, mely részvényenként 1,25 dollár. Elemzők 1,23 dolláros veszteséggel kalkuláltak. A bevétele 5,06 milliárd dollárra csökkent, mely viszont meghaladta a várakozásokban foglalt 5,06 milliárdot.
Az egész 2009-es évet tekintve a vállalat 1,47 milliárd dolláros veszteséget hozott össze, mely részvényenként 4,99 dollár, 2008-ban 2,12 milliárd dolláros, részvényenként 8,16 dolláros veszteségről számolt be. A bevétele 16,2 százalékkal 19,92 dollárra esett vissza.
Az AMR részvényei a tegnapi kereskedés során 41 centtel, 5,1 százalékkal 8,49 dollárra emelkedett.