3,75 százalékos világgazdasági bővülést vár az IMF

A világgazdaság növekedése 2012-ben 3,75 százalékos lesz, az eurózóna pedig "enyhe recesszióba" kerül - derült ki a Nemzetközi Valutaalap kedden nyilvánosságra hozott előrejelzéséből.

Az IMF a tavaly szeptemberi világgazdasági előrejelzésének frissített változatában rámutatott, hogy a globális fellendülést az euróövezetben erősödő feszültségek és a máshol tapasztalt "törékenység" veszélyeztetik. A valutaalap szerint a pénzügyi feltételek romlottak, növekedési kilátások halványodtak, és lecsúszás kockázatai megnövekedtek.

 

A világgazdaság teljesítménye várhatóan 3,75 százalékkal növekszik majd 2012-ben, ami háromnegyed százalékpontos negatív korrekció az IMF 2011 szeptemberi 4,5 százalékos előrejelzéséhez képest. Ennek oka főleg az, hogy az euróövezet gazdasága a várakozások szerint 2012-ben enyhe recessziót él majd át az állampapír-piaci hozamok emelkedésének, a banki tőkeáttétel-csökkenés reálgazdaságra gyakorolt hatásainak, és a további költségvetési konszolidáció következtében. A növekedés várhatóan a feltörekvő és fejlődő gazdaságokban is lassú lesz, a romló külső környezet és a gyengülő belső kereslet következtében.

 

Az IMF szerint a legközvetlenebb politikai kihívás a bizalom helyreállítása, és az euróövezet válságának lezárása a növekedés serkentése révén, eközben támogatva a kiigazítást, feltartóztatva a tőkeáttétel csökkenését, valamint biztosítva a nagyobb likviditást és monetáris alkalmazkodást. A többi jelentős fejlett gazdaságban az IMF középtávú költségvetési egyensúlyhiány kezelését és a pénzügyi rendszerek kiigazítását és reformját tartotta a legfontosabbnak, az újbóli növekedés fenntartása mellett. A feltörekvő és fejlődő gazdaságokban a valutaalap szerint a rövidtávú politikának arra kellene összpontosítania, hogy megtalálja a választ a fejlett gazdaságok lassuló belső növekedésére és az ebből fakadó külső keresletcsökkenésre. (MTI)

Új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Idén történelmi csúcsra emelkednek az amerikai beruházások Magyarországon, ezen a héten újabb egyesült államokbeli cég fejlesztéséről számolhat be a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség - tájékoztatta a szervezet az MTI-t hétfőn.
2025. 11. 10. 17:00
Megosztás:

Az Egyesült Államokban mintegy már másfél ezer légi járatot töröltek

Az Egyesült Államokban már mintegy másfél ezer légi járatot töröltek helyi idő szerint a hétfő reggeli órákban, a légiirányítók hiánya miatt, ami a kormányzati leállás következménye.
2025. 11. 10. 16:30
Megosztás:

Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe októberben

Csökkent az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke októberben, jórészt a bőséges globális kínálat hatására az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.
2025. 11. 10. 16:00
Megosztás:

Tájékoztatás a Bakonyi Erőműben történt balesettel kapcsolatban

A Veolia Enegria Magyarország Zrt. csoporthoz tartozó Bakonyi Erőmű Zrt.-ben 2025. november 8-án 13 órakor súlyos munkahelyi baleset történt, amelyben az erőmű három munkavállalója sérült meg. A baleset a porleválasztó filter karbantartása és tisztítása során történt, amikor a filterről kifolyó forró por égési sérülést okozott.
2025. 11. 10. 15:30
Megosztás:

Történelmi rekord: 5000 vállalkozás igényelte az első hónapban a fix 3%-os kkv hitelt

Soha nem látott roham indult az új, fix 3%-os kamatozású vállalkozói hitelekért: a Széchenyi Kártya Program hét terméke esetén egyetlen hónap alatt több mint 5000 igénylés és 280 milliárd forintnyi hitelkérelem érkezett. A kedvezményes konstrukció újraindította a vállalati hitelezést, rekord szintre emelve a hitelkeresletet.
2025. 11. 10. 15:00
Megosztás:

A Mazda veszteséggel zárta az első fél évét

A Mazda Motor Corporation japán autógyártó veszteséggel zárta pénzügyi évének első felét, részben a járműeladások csökkenése következtében.
2025. 11. 10. 14:45
Megosztás:

Tíz Black Friday-tipp az NMHH szakértőitől

Az ünnepekhez közeledve egyre többen választják az online vásárlás kényelmét, a fogyasztói tudatosság és a kellő körültekintés azonban az internetes rendeléseknél is elengedhetetlen. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Hírközlés-felügyeleti Igazgatósága az év végi vásárlási szezon kockázataira figyelmeztetve osztja meg szakértői tanácsait, hogy a kivételesnek mondott „Black Friday” akciókkal valóban jól járjunk, és a karácsonyra megrendelt termékeket időben kézhez is kapjuk.
2025. 11. 10. 14:00
Megosztás:

Álláskeresési trendek: egyre kevésbé használjuk a közösségi médiát

Az idei év első 8 hónapjában mintegy 6 százalékkal kevesebb álláshirdetést tettek közzé a cégek, mint a tavalyi év azonos időszakában. A jelölt oldali kereslet ezt követte, ugyanis a csökkenő kínálat miatt nőtt a jelentkezések száma: csaknem tizedével több pályázatot adtak le az álláskeresők a meghirdetett pozíciókra.
2025. 11. 10. 13:30
Megosztás:

A költségvetés minden szükséges forrást biztosít a magyar családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és a hazai kkv-kat támogató kormányzati programokhoz

Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil, így a Kormány képes minden szükséges forrást előteremteni az olyan családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és vállalkozásokat támogató programokhoz, mint például: a fix 3%-os Otthon Start Program, a fix 3%-os kkv hitel, a családi adókedvezmény megduplázása, a két- és háromgyermekes anyák szja-mentessége, a nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszerutalványa vagy a Demján Sándor Program.
2025. 11. 10. 13:00
Megosztás:

A költségvetés minden szükséges forrást biztosít a magyar családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és a hazai kkv-kat támogató kormányzati programokhoz

Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil, így a Kormány képes minden szükséges forrást előteremteni az olyan családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és vállalkozásokat támogató programokhoz, mint például: a fix 3%-os Otthon Start Program, a fix 3%-os kkv hitel, a családi adókedvezmény megduplázása, a két- és háromgyermekes anyák szja-mentessége, a nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszerutalványa vagy a Demján Sándor Program.
2025. 11. 10. 12:30
Megosztás:

Európai abroncspiac a 3. negyedévben

A Tyres Europe közzétette tagvállalatainak 2025 harmadik negyedévére, valamint az év első három negyedévére vonatkozó csereabroncs-értékesítési adatait. Adam McCarthy, a Tyres Europe főtitkára elmondta, hogy az abroncspiacok általában stabilak maradtak 2025 harmadik negyedévében, bár az egyes szegmensek teljesítménye eltérően alakult.
2025. 11. 10. 12:00
Megosztás:

A piaci hitelek döntő részét felváltja az Otthon Start

Szeptember és november között mintegy 160 milliárd forintnyi Otthon Start-hitel folyósítása történhet meg a BiztosDöntés.hu becslése szerint, ami közel 4800 szerződést jelent. A 3 százalékos kamatozású konstrukció az őszi hónapokban a teljes lakáshitelpiacon akár 60 százalékos arányt is elérhet, ami történelmi arányeltolódást jelenthet a támogatott hitelek javára – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 11. 10. 11:30
Megosztás:

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

A hazai piac egyik vezető ingatlanbefektető és vagyonkezelő cégcsoportja, az Indotek Group új, bécsi irodával bővíti nyugat-európai irodahálózatát. Az Indotek több mint egy évtizede terjeszkedik Nyugat- és Dél-Európában, az osztrák iroda megnyitásával még közelebb viszi a cégcsoportot a német nyelvű piacokhoz, és ez lesz a budapesti központból irányított vállalatcsoport első, regionális magántőke-befektetési központja is - közölte a társaság az MTI-vel.
2025. 11. 10. 11:00
Megosztás:

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia munkaerőpiaci térhódításáról szóló vita évek óta tart. Vannak, akik az emberi munkát féltik, mások szerint ez a korszak inkább arról szól, hogyan tanulunk meg együttműködni az új technológiákkal. Katkics Attila HR-szakértő az utóbbi csoportba tartozik.
2025. 11. 10. 10:30
Megosztás:

Ballon a határon: egekben a cigarettacsempészet

Százhetven repülőjáratot és több mint 30 ezer utast érintett, hogy Litvániában az elmúlt hónapban ötször is reptérzárra volt szükség, miután héliummal töltött ballonok százaival juttattak át illegális dohánytermékeket a fehérorosz határon. A meghökkentő módszer nemcsak a légtérbiztonságot veszélyezteti, hanem rávilágít arra is, hogy a meggondolatlan adóemelések hogyan terelhetik az európai dohányosokat a feketepiac felé.
2025. 11. 10. 10:00
Megosztás:

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 11. 10. 09:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a héten a befektetők?

Vegyesen álnak az ázsiai indexek ma reggel a Nikkei 1,2%-os pluszban van, az SSEC viszont stagnál. Az Egyesült Államok Szenátusa vasárnap előrelépést tett a kormányzati leállás lezárása felé.
2025. 11. 10. 09:00
Megosztás:

Európában és idehaza emelkedtek a hozamok, míg a tengerentúlon nem történt érdemi változás

Nem ért véget a múlt héten, így a minden idők leghosszabbjává vált a jelenlegi amerikai kormányzati leállás, a piac szövetségi adatok hiányában a magánszektor által számolt adatokat figyelte.
2025. 11. 10. 08:30
Megosztás:

Vegyesen zártak az amerikai piacok

A Nasdaq mínuszban zárt, míg az S&P 500 és a Dow a pénteki kereskedés végére enyhe pluszba fordult, ahogy a befektetők lezárták a hullámvasútszerű hetet, amelyet gazdasági aggodalmak, az eddigi leghosszabb amerikai kormányzati leállás és a technológiai részvények rendkívül magas értékeltsége jellemeztek.
2025. 11. 10. 08:00
Megosztás:

Gyengüléssel zárták a hetet a nyugat-európai piacok, de a BUX emelkedni tudott

Gyengüléssel zárták a volatilis hetet az európai részvények pénteken, mivel továbbra is élénkek az aggodalmak a technológiai papírok magas értékeltsége miatt.
2025. 11. 10. 07:30
Megosztás: