5 ok, amiért most érdemes lakást venni, akár hitelből is

A KSH adatai egybevágnak a lakáspiaci szereplők tapasztalataival: a válság óta először, jelentősen emelkedett a kereslet a használt lakások iránt és ezzel együtt élénkült a lakáshitelek iránti igény is. Most érdemes lakást venni otthonteremtési és befektetési céllal is. Dr Tóth Tamás, tanácsadó, az Okoshitel tulajdonosa összeszedte, miért is vegyünk lakóingatlant most!

1.     Emelkednek az ingatlanárak
 
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a 2014-ben értékesített lakások forgalma 30%-kal emelkedett az előző évhez képest. A lakáspiaci forgalomnak csupán 2,8%-a volt az új lakás, főként használt lakások cseréltek gazdát. A kereslet élénkülésével a lakásárak is átlagosan 3,9%-kal emelkedtek és a tendencia a következő időszakban sem fog változni. Még egy olyan pillanatban vagyunk, amikor még érezhetőek a nyomott árak, de szinte hétről hétre emelkednek.
 
2.     Történelmi mélyponton a jegybanki alapkamat
 
2008-ban a legjobb svájci frank alapú hitelek kamata 4,5% körül mozgott, ezzel szemben 2015-ben már 3,5%-os kamattal elérhetőek a forint hitelek piaci alapon!
 
3.     Rögzíthetőek a kedvező kamatok

 
A korábbi devizahitelekkel szemben, hogy a kamatkockázat mértéke mérsékelhető, bizonyos esetekben szinte kizárható legyen, 3, 5, 10, 15 vagy 20 évre is rögzíthetőek a kedvező kamatok, ezáltal a törlesztő részletek kiszámíthatóvá válnak.
 
4.     Megjelent a PTI-mutató, amely a törlesztő részletek jövedelemhez viszonyított arányát mutatja
 
2015 előtt a hitelképesség vizsgálata a bankok belső szabályzata szerint történt. A bank figyelembe vette a hitelezhetőségi limit meghatározásakor az igénylő hiteltartozásait, illetve a háztartás jövedelmét (vélelmezett jövedelmet is). Január 1-től csak hivatalosan leigazolt jövedelmekkel számolhatnak a hitelbírálatkor és maximalizált az ezen jövedelmek törlesztő részlettel való leterhelhetősége is. Az MNB előírása szerint a törlesztő részlet 50%-ig terhelheti a jövedelmet, 400.000 nettó jövedelmű háztartásnál pedig legfeljebb 60%-ig, így kisebb terhet jelent a családok számára hiteltörlesztés, illetve az sem végzetes, ha az alapkamat emelkedésével a törlesztőrészletek is emelkednek.
 
5.     Igényelhető a CSOK, a Családok Otthonteremtési Kedvezménye
 
2015. július 1-től már használt lakás vásárlására és egy gyerek után is igényelhető vissza nem térítendő állami támogatás.


„Jelenleg kedvező, és sokak számára elérhető feltételekkel lehet jelzáloghitelt igényelni új vagy használt lakás vásárlására és hitelkiváltásra is. – foglalja össze a jelenlegi piaci helyzetet az Okoshitel szakértője. – A devizahitelek forintosítása illetve a hitelkiváltások terhelik a bankszektort és csak ezután várható a jegybanki kamatemelési ciklus, ami maga után fogja vonni a jelenleg rekord alacsony szintű hitelkamatok emelkedését is. Aki tehát a közeljövőben gondolkodik hitelfelvételen, az pár hónapig még kihasználhatja ezt a sosem látott kamatkörnyezetet egy kedvező hitel megszerzéséhez.”


Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Újabb városok helyi járatai kerültek fel a MÁVPlusz térképére

Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét.
2026. 08. 15. 17:00
Megosztás:

Szeptember 30-áig pályázhatnak az önkéntes tartalékosok tanulmányi ösztöndíjra

Önkéntes tartalékosoknak írt ki pályázatot tanulmányi ösztöndíjra a Honvéd Vezérkar, a pályázatokat szeptember 1-je és 30-a között lehet benyújtani.
2026. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek aszálykárt

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt, 31 ezer bejelentés alapján - közölte a kormányszóvivő kérdésre válaszolva pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 08. 15. 15:00
Megosztás:

Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint

Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
2026. 08. 15. 14:00
Megosztás:

GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
2026. 08. 15. 13:00
Megosztás:

Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?

A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
2026. 08. 15. 12:00
Megosztás:

Hotel vagy kiadó apartman? Változó utazási szokások és szálláspiaci trendek a fővárosban

Régen ott volt a megszokott rutin: lefoglaltuk a szobát, átvettük a nehéz rézkulcsot, a szobában pedig ott várt az a jellegzetes, állott szállodaszag meg a kilencvenes évekből itt felejtett minibár.
2026. 08. 15. 11:00
Megosztás:

Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése

Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.
2026. 08. 15. 09:00
Megosztás:

Újabb nagy tűz Horvátországban

Lakóházakat és nyaralókat veszélyeztet egy nagy kiterjedésű erdőtűz a horvátországi Dugi Otokon, a lángokat egyelőre nem sikerült megfékezni, a szárazföldről további tűzoltókat vezényeltek a szigetre - közölte a horvát sajtó szombatra virradóra.
2026. 08. 15. 08:00
Megosztás: