50 milliárdot bukott el véglegesen a magyar állam

A magyar állam véglegesen elvesztette a Postabank-pert, miután keddi ítéletében a Legfelsőbb Bíróság elutasította azt a felülvizsgálati kérelmet, amelyet a magyar állam a Postabank könyvvizsgálói ügyében korábban hozott elutasító bírósági döntés ügyében indított. (MTI)

A több mint tíz éve kezdődött perben a felperes magyar állam a a Postabank volt könyvvizsgálói ellen két jogcímen 170 milliárd forintos kárigényt jelentett be , de az idők során az összeg 50 milliárdra csökkent, mivel a Postabank által okozott kár nagyobb része megtérült.

 

A Legfelsőbb Bíróság  hatályában fenntartja a Fővárosi Ítélőtábla jogerős részítéletét - közölte a végzést Salamonné, Solymosi Ibolya tanácselnök. A Legfelsőbb Bíróság ezzel jóváhagyta a  Fővárosi Ítélőtábla  azon döntését, amely szerint a felperes magyar állam 731 millió forint perköltséget köteles téríteni a Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft.-nek , illetve több mint 200 milliót a Prudentia Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft.-nek. Ugyanakkor hatályon kívül helyezte a bíróság az azóta megszűnt  Arthur Andersennek korábban megítélt 231 millió forint perköltséget.


A bírói indokolásból kiderült, hogy az évtizede tartó perben született döntés eljárásjogi kérdések alapján született. A Fővárosi Bíróságon illetve az azt jogerőre emelő Fővárosi Ítélőtáblán ugyanis arra hívták fel a felperes magyar állam képviselőjét, hogy részletes szakértői véleménnyel (bizonyítékkal) támassza alá azt az állítását, hogy a könyvvizsgálók szakmai szabályokat megszegve nem tájékoztatták időben a Postabank tulajdonosait a pénzintézet veszteségtermelő gazdálkodásáról.


A bírósági végzés rögzíti:  a könyvvizsgálók kártérítési felelősségével összefüggően szakértő kirendelésére irányuló bizonyítási indítványt a felperes neki felróható okból késedelmesen terjesztett elő, emiatt a bíróság köteles volt a bizonyítás elrendelését mellőzni.  A  magyar államot képviselő Nagy és Sztrócsányi Ügyvédi iroda képviselője, Nagy Péter a tárgyaláson ugyanakkor kifejtette, hogy 13-14 alkalommal terjesztett elő bizonyítási indítványt, de sem az elsőfokú, sem a másodfokon született ítélet nem tesz erről említést, azaz a bizonyítási indítványok elbírálatlanok maradtak. Nagy Péter az MTI-nek elmondta: a magyar állam korábbi 170, majd 132 milliárd forintos kártérítési igénye mostanra 50 milliárdra módosult, mivel a Postabank által okozott kár nagy része megtérült.
 

Az 50 milliárd forintos kártérítést a Postabank két volt könyvvizsgálója, Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. illetve a Prudentia Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. ellen kívánta érvényesíteni a magyar állam, mivel indoklása szerint a két könyvvizsgáló hozzájárult ahhoz, hogy, hogy a pénzintézet működéséről, gazdasági teljesítményéről hamis kép alakuljon ki. (Az időközben megszűnt harmadik könyvvizsgálóval, az Arthur Andersennel (AA) szembeni kártérési igény elenyésző, bár a bírósági eljárás itt még folytatódik.) A Deloitte jogi képviseletét 2005-ig a Köves Clifford Chance, azóta az Oppenheim Ügyvédi Iroda látta el.

Csökkent tavaly az Audi globális kiszállítása

Az Audi több mint 1,6 millió járművet szállított ki ügyfeleinek világszerte tavaly, ami 2,9 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. A kiszállítások azonban szeptembertől kezdődően minden hónapban emelkedtek éves összevetésben - áll a cég honlapjára fölkerült közleményben.
2026. 01. 14. 17:30
Megosztás:

Újabb segítség a kukoricatermelőknek

Nyilvánosak a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ), a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) posztregisztrációs fajtakísérleteinek legújabb eredményei, amelyek objektív információkkal, adatokkal segítik a gazdálkodókat - tájékoztatott a három szervezet közös közleményben, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez.
2026. 01. 14. 17:00
Megosztás:

A NAV a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A kriptoeszköz-szolgáltatóknak 2026. január 1-jétől az úgynevezett Directive on Administrative Cooperation 8 - DAC8 uniós irányelv-módosítás életbe lépése előírja a kriptoeszköz-ügyletekre vonatkozó adatok gyűjtését és tagállamok közötti megosztását. Ezért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján ad segítséget a kötelező adminisztráció teljesítéséhez - tudatta a NAV az MTI-vel szerdán.
2026. 01. 14. 16:30
Megosztás:

Megalakul a közmédia választási irodája

A közmédia a 2026. április 12-re kitűzött országgyűlési képviselő-választásra tekintettel megalakítja a Közmédia Választási Irodát. Az iroda feladata annak felügyelete, hogy a közmédia valamennyi médiatartalom-szolgáltatása a kampány és a választások ideje alatt is megfeleljen a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek és a Közszolgálati Kódex előírásainak - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
2026. 01. 14. 16:00
Megosztás:

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

Egyhangúlag szavazta meg az alapkamat szinten tartását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa decemberben - olvasható a jegybank honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
2026. 01. 14. 15:30
Megosztás:

A vártnál is többen élnek a MÁVPlusz okoskedvezménnyel

A vártnál is többen élnek a MÁVPlusz alkalmazáson az okoskedvezménnyel, már az első egy hónapban több mint 850 ezer alkalommal választották az utasok ezt a lehetőséget, és ezzel mintegy 140 millió forintot spóroltak - írta Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója szerdán a közösségi oldalán.
2026. 01. 14. 15:00
Megosztás:

Új vezérigazgató a Continental Dohányipari Zrt. élé

2026. január 1-jén Magyari Zoltán eddigi vezérigazgató-helyettes vette át a Continental Dohányipari Zrt. irányítását Füzi Csabától, aki 2005 júniusa óta látta el a vállalat vezérigazgatói feladatait. Az új vezető az elődje által kijelölt irányt követve a kiszámítható fejlődést és a működési hatékonyság növelését tekinti elsődleges feladatának, alkalmazkodva az erősen szabályozott dohánypiaci környezet változásaihoz.
2026. 01. 14. 14:30
Megosztás:

Kína versenyfelügyeleti vizsgálatot indított a Trip.com ellen

A kínai piacfelügyeleti hatóság vizsgálatot indított a Trip.com Group Limited online utazási vállalat ellen a versenyjogi szabályok feltételezett megsértése miatt - közölte szerdán a kínai állami piacfelügyeleti hivatal (SAMR).
2026. 01. 14. 14:00
Megosztás:

Fordulat a lakásáraknál, új pályára áll a piac 2026-ban

A Duna House Barométer legújabb kiadása szerint 2025 utolsó negyedévében fordulat következett be a lakáspiacon: az árak korrekcióba léptek, a kereslet árérzékenyebbé vált, miközben a finanszírozási oldal rekordközeli aktivitást mutatott.
2026. 01. 14. 13:30
Megosztás:

Czomba Sándor: újabb mélyponton az álláskeresők száma

A rendszerváltozás óta a legalacsonyabb álláskeresői létszámot regisztrálta a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tavaly decemberben.
2026. 01. 14. 13:00
Megosztás:

Az idei tél próbára teszi az ingatlanüzemeltetőket is?

2026 januárja olyan havazást hozott, amit évek óta nem láttunk: az országot szinte percek alatt belepte hó. Amíg az autósok a dugóban álltak, a városban csúszóssá váltak az utak, elkezdődött a hólapátolás és a jégmentesítés. A nagyobb épületekben pedig egy láthatatlan gépezet kapcsolt magasabb fokozatba, hogy a bent lévők semmit se érezzenek a hirtelen jött havazásból. Flück Róbert, az ICON Real Estate Management üzemeltetési igazgatójával beszélgettünk.
2026. 01. 14. 12:30
Megosztás:

2025 volt a harmadik legmelegebb év

A feljegyzések kezdete óta 2025 volt a harmadik legmelegebb év globálisan, mindössze 0,01 Celsius-fokkal volt hűvösebb, mint 2023, és 0,13 Celsius fokkal volt hűvösebb, mint az eddig legmelegebb év, 2024 - közölte az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálata, a berlini székhelyű Copernicus (C3S) szerdán. A C3S adatbázisa 1950-ig nyúlik vissza.
2026. 01. 14. 12:00
Megosztás:

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine

Új fejezet kezdődik Magyarország úttörő precíziós onkológiai vállalata, az Oncompass Medicine életében: a cég mostantól az amerikai Genomate Health része. Ez az akvizíció két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van.
2026. 01. 14. 11:30
Megosztás:

Már közel huszonnégy milliós hitelre is elég lehet a minimálbér

Ma már akár minimálbérrel is közel 24 millió forint lakáshitel vehető fel Magyarországon, ha pusztán a jövedelemarányos törlesztés szabályait vesszük figyelembe. A minimálbér-emelés, az szja-mentesség és a fix 3 százalékos Otthon Start hitel látványosan, 37 százalékkal kitolta a hitelfelvételi lehetőségeket – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az átlagbérrel pedig akár egy 55 millió forintos lakás is megvásárolható hitellel.
2026. 01. 14. 11:00
Megosztás:

A magyar energiapolitika három pillére a napenergia, az atomenergia és az energiatárolás

Miközben egyesek bilincsekről, feljelentésekről és politikai pánikról posztolnak, van egy kérdés, ami valójában eldönti Magyarország és Európa következő évtizedeit: honnan lesz áram? - vetette fel szerdai Facebook-bejegyzésében Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára.
2026. 01. 14. 10:30
Megosztás:

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

Az Omoda és testvérmárkája, a Jaecoo példátlanul dimamikus magyarországi terjeszkedéséről számolt be importőre, a Genius Automotive Kft., a kínai Chery Group két autómárkája 15 hónap alatt 1,7 százalékos részt szerzett az új személyautók magyarországi piacán.
2026. 01. 14. 10:00
Megosztás:

Miért teljesíthet jobban az Ethereum a Bitcoinnál 2026-ban?

Az Ethereum hosszú évek óta árnyékban mozog a Bitcoin mögött, ám 2026 lehet az az év, amikor ez megváltozik. Egyre több piaci és on-chain jel utal arra, hogy az ETH végre felülteljesítheti a piac vezető kriptovalutáját, amit szabályozási változások, tőkepiaci átrendeződés és erősödő fundamentumok is támogatnak.
2026. 01. 14. 09:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint szerda reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 14. 09:00
Megosztás:

Választás 2026 - Várják a Jelentkezőket a szavazatszámláló bizottságokba

Várják a jelentkezéseket a helyi választási irodák az április 12-ei országgyűlési választás szavazatszámláló bizottságaiba.
2026. 01. 14. 08:30
Megosztás:

Az Egyesült Államok megszünteti a szomáliai állampolgárok átmeneti védelmét

Az Egyesült Államok megszünteti a szomáliai állampolgárok átmeneti védelmét - közölte Kristi Noem belbiztonsági miniszter kedden.
2026. 01. 14. 08:00
Megosztás: