510 FLIRT vonatot szállíthat Svájcnak a Stadler

A Svájci Szövetségi Vasút (SBB), a Thurbo, a RegionAlps és a Stadler keretmegállapodást írt alá legfeljebb 510 egyszintes FLIRT motorvonat szállításáról. Ez a svájci vasút történetének legnagyobb tendere. A Stadler a megrendelés első lehívásának keretében 286 járművet fog leszállítani, ami mintegy kétmilliárd svájci frankos megrendelési volument jelent.

510 FLIRT vonatot szállíthat Svájcnak a Stadler

A Svájci Szövetségi Vasút (SBB), a Thurbo és a RegionAlps még 2021 októberében hirdette ki nyertesként a Stadlert a legfeljebb 510 egyszintes FLIRT motorvonat gyártásáról és szállításáról szóló közbeszerzésen. A svájci szövetségi közigazgatási bíróság a múlt héten elutasította az egyik sikertelenül pályázó ajánlattevő kifogását, így elhárult az akadály a szerződés aláírása elől. Ennek következtében a Stadler a jól bevált FLIRT járműkoncepciójával egy újabb nemzetközi pályázaton győzedelmeskedett kemény küzdelemben, és a svájci vasút történetének legnagyobb értékű tenderét nyerte meg. Most, hogy a szerződés aláírásra került, a Stadler megkezdheti az első megrendelés keretében 286 FLIRT gyártását.

Az SBB, a Thurbo és a RegionAlps az első lehívás keretében 286 járművet rendelt meg, ami mintegy kétmilliárd svájci frankos megrendelési volument jelent. Az új vonatok fokozatosan váltják fel a régi gördülőállományt. A Stadler 155 négykocsis FLIRT vonatot gyárt az SBB számára, 24 négykocsis FLIRT vonatot a RegionAlps számára, valamint 19 négykocsis és 88 háromkocsis FLIRT vonatot a Thurbo számára. Az első vonatok várhatóan 2025 decemberétől állnak forgalomba. Az első lehívás utolsó járművének leszállítása 2034-re van tervezve. A keretmegállapodás további 224 FLIRT járműre vonatkozó opciót tartalmaz.

Több kényelem az utasoknak

A háromkocsis FLIRT járművek 57,8 méter hosszúak, és összesen 256 utas befogadására alkalmasak, ebből 134 ülőhely. A négykocsis szerelvények hossza 73,5 méter, ezeken 370 utas fér el, és 146 ülőhellyel rendelkeznek. A járművekre lépcsőmentes a felszállás és lépcsőmentes a teljes utastér is, az első ajtótól az utolsóig. Az új FLIRT vonatok Svájcban, Németországban és Ausztriában való közlekedésre kapnak majd engedélyt.

A legújabb FLIRT-vonatok számos fejlesztést kínálnak az utasok számára. A ma használatos járművekhez képest több tárolóhelyet biztosítanak a kerékpárok, babakocsik és nagyméretű csomagok számára. A multifunkcionális zónákban még több hely van a téli sporteszközök, például sílécek számára. A vonatok jó térerőt biztosítanak mind mobilhíváshoz, mind adatforgalomhoz menet közben is, és minden fülkében konnektorok találhatók. Figyelembe veszik a mozgáskorlátozott utasok igényeit is: vonatonként két helyet biztosítanak a kerekesszékesek számára, és egy kerekesszékkel megközelíthető WC-t is kialakítottak. Az első osztályon is rendelkezésre állnak kerekesszékes helyek. Ezenkívül az új motorvonatok a megnövekedett motorizációnak köszönhetően jelentősen hozzájárulnak a pontosság javításához is.

„Hihetetlenül büszkék vagyunk arra, hogy megépíthetjük ezeket az új vonatokat, amelyek hozzájárulnak a svájci regionális közlekedés bővítéséhez. 2002-ben az SBB volt az első vasúttársaság, amely röviddel a kifejlesztése után megrendelte a FLIRT modellt. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a 20 éves sikertörténet után a 2500. eladott FLIRT vonat is svájci síneken fog közlekedni. Szeretnénk megköszönni az SBB, a Thurbo és a RegionAlps belénk vetett bizalmát, és várakozással tekintünk a hosszú távú együttműködés további elmélyítése elé” – mondta Peter Spuhler, a Stadler igazgatótanácsának elnöke és ideiglenes vezérigazgatója.

Bestseller Magyarországon és világszerte

A Stadler FLIRT modellje egy egyszintes motorvonat elővárosi és távolsági szolgáltatásokhoz. Az SBB számára kötött keretmegállapodást is beleszámítva a Stadler már több mint 2500 darabot értékesített a legkelendőbb járművéből, 21 országban, az Északi-sarkkörtől Afrikáig. Magyarországon a MÁV és a GYSEV kötelékében összesen 143 FLIRT vonat közlekedik. A FLIRT vonatok az intelligens, innovatív formatervezést kipróbált és bevált technológiával ötvözik. Emellett a Stadler bizonyított modulkoncepciójának köszönhetően rendkívül sokoldalúak is. A FLIRT hajtásrendszere, gyorsulási és fékezési jellemzői, valamint ergonomikus vezetési tulajdonságai, kényelmes belső kialakítása és moduláris felépítése költséghatékony választ ad az urbanizációra és a közlekedési piacra nehezedő növekvő nyomásra. A FLIRT vonat bevált rendszermodulokra épül, így költséghatékony járműkoncepció, amely az ügyfelek igényei szerint optimalizálható. A koncepció egyik fő előnye, hogy minden vonat a regionális és intercity közlekedés követelményeihez igazítható.

A Stadler a tisztán elektromos, dízel vagy vegyes hajtású modellek mellett alternatív, például akkumulátor- és hidrogénhajtással is gyárt FLIRT járműveket. A Stadler többek között 55 akkumulátoros FLIRT-vonatot szállít a Nahverkehrsverbund Schleswig-Holstein (NAH.SH) vállalatnak és 58 akkumulátoros FLIRT-vonatot a németországi DB Regio vállalatnak, valamint az amerikai San Bernardino County Transportation Authority (SBCTA) számára kifejlesztette az első hidrogénüzemű FLIRT-vonatot. Az akkumulátoros FLIRT vonattal a Stadler tartja a világrekordot is a leghosszabb, akkumulátoros vonattal, kizárólag akkumulátoros üzemmódban megtett útért.


Elfogadták az EU-s rendeletet: Júliustól drágább lesz minden Shein és Temu rendelés

Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az MTI-vel csütörtökön.
2026. 06. 11. 11:00
Megosztás:

A kripto az amerikai választások egyik kulcstémája lehet

A digitális eszközök szabályozása, a pénzügyi adatvédelem és a kriptopiaci innováció egyre erősebben jelenik meg az amerikai választási kampányban. Egy friss közvélemény-kutatás szerint két év alatt megduplázódott azoknak a választóknak az aránya, akik a kriptovalutákat fontos politikai kérdésnek tartják.
2026. 06. 11. 10:30
Megosztás:

Kismértékben emelkedtek a fejlett piaci hosszú hozamok, kissé gyengültek a régiós devizák

Az infláció májusban a vártnak megfelelően 4,2%-ra emelkedett az USA-ban, a maginfláció pedig 2,9%-ra. Emellett nőtt a közel-keleti feszültség is, miután Irán több térségbeli országra is csapást mért, így az olajárak 2%-kal emelkedtek. A kötvényhozamok pár bázisponttal feljebb araszoltak, a tízéves amerikai 4,55, a német 3,07% környékére. Az EURUSD alig mozdult, 1,155 körül a jegyzés.
2026. 06. 11. 10:00
Megosztás:

Csökkentek tegnap a tengerentúli indexek Trump elnök éles hangvételű nyilatkozata után

Az amerikai részvénypiacok szerdán jelentős eséssel zártak, miután Donald Trump elnök éles hangvételű nyilatkozatokban jelezte, hogy az Iránnal folytatott tárgyalások túl sokáig húzódnak, és további katonai lépéseket helyezett kilátásba. A piaci hangulatot tovább rontotta, hogy az amerikai hadsereg kedden csapást mért iráni célpontokra, miután egy amerikai katonai helikopter lelövéséért Teheránt tették felelőssé. A befektetők körében nőtt a bizonytalanság a konfliktus eszkalációjának kockázata miatt, ami különösen az energiaárak kilátásait teszi érzékennyé.
2026. 06. 11. 09:30
Megosztás:

Vegyesen zártak tegnap az európai indexek, miközben fennmaradt az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság

Volatilis kereskedést követően vegyesen zártak az európai részvénypiacok szerdán, miközben a befektetők az USA és Irán közötti feszültségek újbóli erősödését, valamint az Európai Központi Bank közelgő kamatdöntését áraz­ták. A pán-európai Stoxx 600 index végül 0,08%-os enyhe csökkenéssel zárt, sorozatban a negyedik negatív napját könyvelve el. A közel-keleti helyzet ismét a befektetői figyelem középpontjába került: a Brent olaj ára 93 dollár közelében stabilizálódott, miután az USA és Irán között áprilisban megkötött tűzszünet óta az egyik legjelentősebb incidens történt. Donald Trump amerikai elnök jelezte, hogy Irán „túl sokáig húzta a tárgyalásokat”, míg Teherán a diplomáciai kapcsolatok újragondolását helyezte kilátásba. Piaci értékelések szerint ugyanakkor egyelőre inkább elszigetelt incidensekről, semmint a konfliktus szélesebb eszkalációjáról van szó.
2026. 06. 11. 09:00
Megosztás:

Gyengült csütörtök reggelre a forint

A forint 0,2 százalékkal gyengült a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 11. 08:30
Megosztás:

Az elektromos járművek villanyozhatják fel az autólízing szektort

Vánszorog a hazai autólízing piac, miközben az ügyfelek árérzékenyebbé és óvatosabbá váltak – mutat rá a Cofidis iparági szakemberek megkérdezésével készült gyorsfelmérése. A szektor egyszerre készül a gazdasági bizonytalanságra és az elektromos autók térnyerésére, amiben sokan a jövő egyik legnagyobb üzleti lehetőségét látják. A lízingcégeknél a megkérdezettek arra számítanak, hogy a finanszírozói mellett a szolgáltatói szerepük is egyre inkább erősödni fog.
2026. 06. 11. 08:00
Megosztás:

Feleannyi emberrel is működhet a rakodás egy új magyar rendszerrel

A magyarországi raktározási és gyártási szektor egyik legnagyobb stratégiai kockázatává vált mára a munkaerőhiány és a manuális folyamatok rugalmatlansága. Míg az elmúlt évtizedben az olcsó munkaerő fenntartható alternatívát kínált a gépesítéssel szemben, a 2024–2026-os időszak szabályozási és piaci környezete kényszerpályára tette a hazai cégeket. Az automatizálás, a technológiai fejlesztés az üzletmenet folytonosságának kulcsa.
2026. 06. 11. 07:00
Megosztás:

Megállt a lakbérek drágulása, csökkent a kiadó lakások száma

A stabilizálódás jeleit mutatják a fővárosi lakbérek, miközben a kiadó lakások száma csökkent. A VI. kerületben ugyanakkor megdobta a kínálatot az Airbnb-tiltás, de a befektetőknek, lakástulajdonosoknak érdemes figyelniük arra is, hogy adott esetben olyan tényezők eredményeznek magasabb bérleti díjakat, mint a panorámás kilátás, vagy a teljesen megújult környék.
2026. 06. 11. 06:30
Megosztás:

Júniusban 500 milliárd forintos keretben megnyílnak az energetikai uniós pályázatok

Júniusban 500 milliárd forintos keretben megnyílnak az energetikai uniós pályázatok áramhálózati és okosmérős fejlesztésekre, ez azt jelenti, hogy végre érdemi forrás jut a magyar villamosenergia-rendszer korszerűsítésére - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szerdán.
2026. 06. 11. 06:00
Megosztás:

Szelektívebbé váltak a pénzügyi befektetők

Az EY-Parthenon nemzetközi és hazai elemzései alapján a befektetők egyre tudatosabban keresik azokat a vállalatokat, amelyek a bizonytalan gazdasági környezetben is képesek fenntartható növekedést és stabil működést felmutatni. A következő időszakban várhatóan tovább erősödik a jól előkészített tranzakciók szerepe, miközben a tőke egyre szelektívebben áramlik a legígéretesebb befektetési lehetőségek felé. A hangsúly a stabil működésen, a kiterjedt átvilágításon és a valódi, hosszú távú értékteremtésen van.
2026. 06. 11. 05:30
Megosztás:

Büfékocsikat és vendéglátóhelyeket ellenőrzött az NKFH a kormányhivatalokkal együttműködve

Országos élelmiszer-biztonsági ellenőrzést tartott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok bevonásával. Az akció során összesen 413 mozgó vendéglátó egység, büfékocsi és food truck vizsgálatára került sor. Az ellenőrzések több esetben tártak fel higiéniai és dokumentációs hiányosságokat, a kiszabott bírságok összege pedig meghaladta a 17 millió forintot.
2026. 06. 11. 05:00
Megosztás:

Budapest lesz Európa körforgásos gazdasági fővárosa októberben

Budapest ad otthont októberben a körforgásos gazdaság egyik legjelentősebb európai eseményének, a Circular Economy Hotspotnak, amely a világ vezető szakértőit, vállalatvezetőit és döntéshozóit hozza Magyarországra. A háromnapos rendezvény azonban jóval több lesz egy hagyományos konferenciánál: a szervező Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) valós vállalati megoldásokat, helyszínbejárásokat és nemzetközi kapcsolatépítési lehetőségeket kínál azoknak a döntéshozóknak, akik a körforgásosságot nem fenntarthatósági projektként, hanem a jövő versenyképességének egyik kulcsaként értelmezik.
2026. 06. 11. 04:30
Megosztás:

Hátramenetbe kapcsoltak májusban a lakásárak májusban

A vevők szempontjából igen kedvezően alakult a május a lakáspiacon az ingatlan.com friss lakásárindexe szerint, amely havonta szinte valós időben mutatja be az aktuális árakat és azok változásait a legnagyobb ingatlanhirdetési portál adatai alapján.
2026. 06. 11. 04:00
Megosztás:

A magyarok szerint a média kulcsszereplő a kulturális értékek megőrzésében

A felnőtt magyar lakosság többsége szerint a média meghatározó szerepet játszik a kulturális értékek közvetítésében és továbbörökítésében – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készült „Kulturális értékmegőrzés a digitális korban” című kutatásból. A 2026 tavaszán végzett, országos reprezentatív felmérés azt vizsgálta, hogyan jelennek meg a kulturális tartalmak a különböző médiumokban, és miként fogyasztja ezeket a magyar társadalom.
2026. 06. 11. 03:30
Megosztás:

Tisztul a piac: az uniós források és a KATA visszatérésének reménye új lendületet adhat a vállalkozásoknak

Az OPTEN adatai szerint lassult a társas vállalkozások fogyása az első öt hónapban, a megszűnések szerkezete azonban kedvezőtlenebb irányba tolódik, egyre több cég tűnik el érdemi vagyon vagy piaci potenciál nélkül, ami növeli a megtérülési kockázatokat.
2026. 06. 11. 03:00
Megosztás:

Alvásidő kalkulátor – mennyit kell aludni életkor szerint?

Az alvás életünk egyik legalapvetőbb biológiai szükséglete, mégis sokan bizonytalanok abban, hogy naponta hány órát kellene aludniuk. Egyesek hat óra után is frissnek érzik magukat, mások nyolc-kilenc óra pihenés után is fáradtan ébrednek. Az alvásidő kalkulátor abban segíthet, hogy életkorunk, napi tevékenységünk és megszokott alvási időnk alapján reálisabb képet kapjunk saját pihenési szokásainkról.
2026. 06. 11. 02:30
Megosztás:

Új feladat előtt a magyar borágazat: kulcskérdés a fiatalok megszólítása

A fiatal felnőttek borválasztási szokásai konkrét irányt mutatnak a magyar borászatoknak, megszólításuk pedig kulcskérdés az ágazat jövője szempontjából. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) friss kutatása szerint az Y és Z generáció döntéseiben az íz, az ár, az adott alkalom és az élmény különösen fontos, a borvidékek, a szakmai díjak és a termelői háttér pedig akkor erősítik igazán a választást, ha érthető fogyasztói üzenetté válnak. A HNT szerint a magyar borászatok előtt most az a feladat áll, hogy a meglévő szakmai értékeket közelebb vigyék a fiatalok mindennapi döntési helyzeteihez.
2026. 06. 11. 02:00
Megosztás:

A legtöbb nyugdíjas most ettől fél Magyarországon

A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az egészségügyi ellátás minősége, a megkérdezettek fele pedig tart a magánytól - derült ki az Irmák Nonprofit Kft. és az Europion közös felméréséből.
2026. 06. 11. 01:00
Megosztás:

A fémmegmunkálás rejtelmei: miért fontos a megfelelő csiszolóanyag?

A fémmegmunkálásban a precizitás kulcsfontosságú. Azok számára, akik rendszeresen dolgoznak fémekkel, ismerősek lehetnek azok az eszközök, amelyek képesek egyenletes felületi minőséget biztosítani.
2026. 06. 10. 23:59
Megosztás: