712 ezer forint fejlesztési forrás jut minden lakosra

A jelenlegi európai uniós finanszírozási ciklusban Magyarország 12 ezer milliárd forint fejlesztési forrással rendelkezik, ami azt jelenti, hogy 2020-ig 712 ezer forint jut minden magyar állampolgárra, míg az előző uniós ciklusban ez az összeg 650 ezer forint volt - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerdán az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési bizottságban.

712 ezer forint fejlesztési forrás jut minden lakosra

 

Az államtitkár hozzátette: a keret 60 százalékát fordítják gazdaságfejlesztésre, ugyanis a kormány olyan fejlesztéspolitikai rendszert akart felépíteni, amely visszatükrözi a magyar gazdaság szereplőinek érdekeit. A 2007-2013 közötti fejlesztéspolitikai rendszerben a politikai szempont felülírta a fejlesztési források logikáját - tette hozzá. 
    Az ülésen Gúr Nándor, MSZP-s országgyűlési az egy emberre jutó 712 ezer forintos fejlesztési támogatással kapcsolatban megjegyezte, hogy az előző uniós ciklushoz képest 200-220 ezer emberrel kevesebb él Magyarországon. 
    Csepreghy Nándor arra hívta fel a figyelmet, hogy 2007-2013 közötti finanszírozási ciklusban a szocialista kormányok első időszakában 7138 milliárd forintnyi pályázatot tudtak kiírni, addig a jelenlegi kormány ugyanebben az időszakban már 9312 milliárd forintnyit. Míg a baloldali kormányok ebben az időszakban 2943,9 milliárd forintot tudtak támogatásként odaítélni a pályázóknak, a jelenlegi kormány alatt ez a szám 5689 milliárd forint ugyanebben az időszakban. Az államtitkár szerint a kormányzati apparátus hatékonyságát mutatja, hogy egy héten belül az államkincstártól a pályázókhoz a baloldali kormányok alatt 4,3 milliárd forint, most pedig 19,3 milliárd forint jut el. 
    Csepreghy Nándor a visegrádi országok tekintetében is összehasonlította az európai uniós források felhasználását: Lengyelországban a teljes rendelkezésükre álló keretösszeg 72,2 százalékát hirdették meg, őket Szlovákia, illetve Csehország követi 73,6, illetve 82 százalékkal. Magyarország esetében azonban a költségvetési forrásokat is beleértve már a támogatások 104 százalékát meghirdették.
    Gúr Nándor szerint a közbeszerzések kritikus tényezőknek tekinthetők, különösen az egyszereplős közbeszerzések, amelyekre ráadásul az ellenzéki politikus szerint a túlárazások is jellemzőek. "Egyesek könnyebben hozzáférhetnek a forrásokhoz, mint a sokak és az egyeseknek a haszon mértéke is busásabb" - mondta.
    Csepreghy Nándor a szocialista politikus felvetéseire reagálva elmondta, hogy a közbeszerzéseknél az egy beérkező ajánlat kérdése összeurópai probléma, Franciaországtól az unió keleti határárig létezik. Magyarország erre olyan megoldást talált, amelynek köszönhetően az egy ajánlattevőre épülő és a kiírások nélküli közbeszerzések aránya jelentősen csökkent. Ráadásul a közbeszerzési törvény módosításával elérték, hogy az egy ajánlattevőre épülő közbeszerzések száma nulla lehet, mert ez egyfajta érvénytelenségi küszöbként funkcionál. Az államtitkár szerint "sajnálatos", hogy ezt a kezdeményezést az MSZP nem támogatta.
    Az államtitkár arra is rámutatott, hogy a baloldali pártok és a kormány oldal között van egy elvi vita arról, hogy a fejlesztés politikai forrásokat a szociálpolitika részének tekintik-e vagy sem. Az államtitkár szerint az előző támogatási időszak legkomolyabb problémái abból adódtak, hogy a forrásokra nem a fejlesztés lehetőségeként, hanem a szociálpolitika részeként tekintettek.
    Csepreghy Nándor hozzátette: 133 ezer vállalkozás van jelen mint potenciális pályázó és ebből 74 ezer nyertes pályázó van. Az államtitkár úgy vélte, hogy az ellenzéki politikus "kormányközeliséggel vádol minden vállalkozót". 
    Az államtitkár azt is kijelentette: egyik kormányzat sem tett annyi feljelentést és nem kezdeményezett annyi eljárást korrupciós ügyekben, mint a jelenlegi. Az Európai Unió 7 év fideszes kormányzatot követően csak olyan ügyeket tud elővenni, amelyek az MSZP-s kormányzatához kötődnek - tette hozzá.
    Gúr Nándor a közbeszerzésekkel kapcsolatban kijelentette: "attól, hogy valami formálisan megfelel annak, hogy több ajánlattevő legyen", még tudni lehet, hogy "mi a végkifejlete a folyamatnak".
    Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára a szakképzés 2012-2016 közötti helyzetéről beszélt és pozitívumként említette a duális képzés kiterjesztését, az ingyenesen megszerezhető második szakmát, valamint a szakképző intézmények fenntartóváltását és a szakképzésben tanulók ösztöndíjait. Hozzátette: 44 szakképző centrum, 374 szakképző intézmény van a tárca fenntartásában.

Az államtitkár hozzátette: a keret 60 százalékát fordítják gazdaságfejlesztésre, ugyanis a kormány olyan fejlesztéspolitikai rendszert akart felépíteni, amely visszatükrözi a magyar gazdaság szereplőinek érdekeit. A 2007-2013 közötti fejlesztéspolitikai rendszerben a politikai szempont felülírta a fejlesztési források logikáját - tette hozzá.    

Az ülésen Gúr Nándor, MSZP-s országgyűlési az egy emberre jutó 712 ezer forintos fejlesztési támogatással kapcsolatban megjegyezte, hogy az előző uniós ciklushoz képest 200-220 ezer emberrel kevesebb él Magyarországon.    

Csepreghy Nándor arra hívta fel a figyelmet, hogy 2007-2013 közötti finanszírozási ciklusban a szocialista kormányok első időszakában 7138 milliárd forintnyi pályázatot tudtak kiírni, addig a jelenlegi kormány ugyanebben az időszakban már 9312 milliárd forintnyit. Míg a baloldali kormányok ebben az időszakban 2943,9 milliárd forintot tudtak támogatásként odaítélni a pályázóknak, a jelenlegi kormány alatt ez a szám 5689 milliárd forint ugyanebben az időszakban. Az államtitkár szerint a kormányzati apparátus hatékonyságát mutatja, hogy egy héten belül az államkincstártól a pályázókhoz a baloldali kormányok alatt 4,3 milliárd forint, most pedig 19,3 milliárd forint jut el.     Csepreghy Nándor a visegrádi országok tekintetében is összehasonlította az európai uniós források felhasználását: Lengyelországban a teljes rendelkezésükre álló keretösszeg 72,2 százalékát hirdették meg, őket Szlovákia, illetve Csehország követi 73,6, illetve 82 százalékkal. Magyarország esetében azonban a költségvetési forrásokat is beleértve már a támogatások 104 százalékát meghirdették.   

Gúr Nándor szerint a közbeszerzések kritikus tényezőknek tekinthetők, különösen az egyszereplős közbeszerzések, amelyekre ráadásul az ellenzéki politikus szerint a túlárazások is jellemzőek. "Egyesek könnyebben hozzáférhetnek a forrásokhoz, mint a sokak és az egyeseknek a haszon mértéke is busásabb" - mondta.   

Csepreghy Nándor a szocialista politikus felvetéseire reagálva elmondta, hogy a közbeszerzéseknél az egy beérkező ajánlat kérdése összeurópai probléma, Franciaországtól az unió keleti határárig létezik. Magyarország erre olyan megoldást talált, amelynek köszönhetően az egy ajánlattevőre épülő és a kiírások nélküli közbeszerzések aránya jelentősen csökkent. Ráadásul a közbeszerzési törvény módosításával elérték, hogy az egy ajánlattevőre épülő közbeszerzések száma nulla lehet, mert ez egyfajta érvénytelenségi küszöbként funkcionál. Az államtitkár szerint "sajnálatos", hogy ezt a kezdeményezést az MSZP nem támogatta.   

Az államtitkár arra is rámutatott, hogy a baloldali pártok és a kormány oldal között van egy elvi vita arról, hogy a fejlesztés politikai forrásokat a szociálpolitika részének tekintik-e vagy sem. Az államtitkár szerint az előző támogatási időszak legkomolyabb problémái abból adódtak, hogy a forrásokra nem a fejlesztés lehetőségeként, hanem a szociálpolitika részeként tekintettek.    Csepreghy Nándor hozzátette: 133 ezer vállalkozás van jelen mint potenciális pályázó és ebből 74 ezer nyertes pályázó van. Az államtitkár úgy vélte, hogy az ellenzéki politikus "kormányközeliséggel vádol minden vállalkozót".    

Az államtitkár azt is kijelentette: egyik kormányzat sem tett annyi feljelentést és nem kezdeményezett annyi eljárást korrupciós ügyekben, mint a jelenlegi. Az Európai Unió 7 év fideszes kormányzatot követően csak olyan ügyeket tud elővenni, amelyek az MSZP-s kormányzatához kötődnek - tette hozzá.   

Gúr Nándor a közbeszerzésekkel kapcsolatban kijelentette: "attól, hogy valami formálisan megfelel annak, hogy több ajánlattevő legyen", még tudni lehet, hogy "mi a végkifejlete a folyamatnak".   

Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára a szakképzés 2012-2016 közötti helyzetéről beszélt és pozitívumként említette a duális képzés kiterjesztését, az ingyenesen megszerezhető második szakmát, valamint a szakképző intézmények fenntartóváltását és a szakképzésben tanulók ösztöndíjait. Hozzátette: 44 szakképző centrum, 374 szakképző intézmény van a tárca fenntartásában.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: