A K&H Bank 25 éve működik a magyar piacon
A banki közlemény szerint a K&H országszerte 226 lakossági fiókkal pénzügyi szolgáltatásokat kínál mintegy 1 millió lakossági, kis- és középvállalkozói (kkv) és vállalati ügyfelének. A magyar gazdaság működését közel 1900 milliárd forintnyi kihelyezett hitel és hiteljellegű (hitelkeret és garancia) állománnyal segíti, a vállalkozások, a vállalatok, az önkormányzatok és a háztartások finanszírozásán keresztül. A pénzintézet közleménye idézi Hendrik Scheerlincket, a K&H Csoport vezérigazgatóját, aki elmondta: "a bankcsoport az elmúlt 10 évben 123 milliárd forint adó megfizetésével járult hozzá a magyar állami költségvetés bevételeihez.
A K&H Bank a válság ideje alatt is nyereséges maradt, tőkeerős és likvid bank." A K&H Bankot 1987-ben alapították, a magyarországi kétszintű bankrendszer létrejöttének idején. Alapítója a magyar állam és az örökölt ügyfélköréhez tartozó cégek - mezőgazdasági, élelmiszer-ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi vállalatok - voltak. 1996-ban a bank magába olvasztotta a korábban is tulajdonában álló leánybankját, az IBUSZ Bankot. A KBC Bank NV a jogelődjén, a belga Kredietbank NV-n keresztül 1997-ben szerzett részesedést a K&H Bankban, a K&H privatizációs tenderének nyerteseként. 2001-ben a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy a K&H Bankot egyesítik a holland ABN Amro Bank magyar leányvállalatával, a korábbi Magyar Hitel Bankkal.
A KBC Csoport az évek folyamán részesedését 100 százalékra növelte. A banki közlemény kiemeli: a K&H anyabankja, a KBC Bank és Biztosító hosszú távon elkötelezett Magyarország és a K&H iránt, a KBC fő piacainak tekinti Belgiumot, Csehországot, Magyarországot, Szlovákiát és Bulgáriát. A KBC az elmúlt 15 évben mintegy 300 milliárd forint értékben fektetett be magyar leányvállalataiba. A közlemény szerint Marko Voljč, a KBC Csoport közép- és kelet-európai és oroszországi üzleti egységének vezérigazgatója elmondta: "2008 végén a KBC Csoport a Bécsi Kezdeményezés tagjaként vállalta, hogy továbbra is támogatja a lakossági, kkv, vállalati és önkormányzati ügyfelek, valamint a magyar állam hitelezését, és likviditási többletét a Magyar Nemzeti Banknál helyezi el. Leányvállalata, a K&H Bank magyar állampapír-állománya 2008 szeptemberében 700 milliárd forint, 2012 júniusában pedig 900 milliárd forint volt."