A Sberbank cáfolja a két héten belüli részvénykibocsátást a londoni tőzsdén
A The Sunday Times című lap arról számolt be, hogy a City várakozása szerint a Sberbank 6 milliárd dollár értékű részvénykibocsátást hajt végre Londonban két héten belül. German Gref, a Sberbank vezetője hétfőn azt mondta, hogy "nincs szó ilyen tervről".
Azt azonban elismerte, hogy a bank "nagy valószínűséggel" a folyó első félévben végrehajtja a kibocsátást. A Sberbank már tavaly szeptemberben külföldi tőzsdére akarta vinni 7,6 százalékos tulajdonhányadát. Ez azonban meghiúsult az euróövezeti adósságválság okozta piaci bizonytalanság miatt. A Sberbank 77,9 milliárd dolláros piaci tőkeértéke alapján Európa második legnagyobb hitelfolyósítója a HSBC után.
A bank többségi tulajdonosa az orosz állam, A bank tavalyi adózott eredménye 74 százalékkal nőtt, 315,9 milliárd rubel (mintegy 2,4 ezer milliárd forint) lett az egy évvel korábbi 181,6 milliárd rubel és a 2009. évi 24,4 milliárd rubel után. Március elején közölt adatok szerint a Volksbank kelet- és közép-európai leányvállalatait - köztük a Magyarországi Volksbank Zrt.-t - tömörítő Volksbank Internationalt a közelmúltban 505 millió euróért megszerző Sberbank adózott eredménye a februárban záródott idei első két hónapban 61,7 milliárd rubel lett. (MTI)