A Vértesi Erőmű végelszámolásának előkészítéséről döntöttek

A Vértesi Erőmű Zrt. a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló törvény alapján megkezdi a felkészülést a társaság végelszámolásának megindítására, döntött a cég rendkívüli közgyűlése kedden.

Az erőmű legjelentősebb részvényese, a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM Zrt.) közleménye szerint visszahívták az elnöki és vezérigazgatói posztból Szabó Pált, utódja Magyari József vezérigazgató lett. A közlemény szerint a közgyűlés határozatában ismerte el Szabó Pálnak az eltelt több mint egy éves időszakban a működőképesség fenntartása érdekében kifejtett következetes szakmai tevékenységét.

 

Az MVM Zrt. igazgatóságának döntése értelmében a végelszámolás megindítását megelőzi a Magyar Nemzet Vagyonkezelő (MNV) Zrt. illetve a kormányzat érintett szerveinek tájékoztatása, valamint a Cégtörvényben és a Munka törvénykönyvében foglaltaknak megfelelően az érdekképviseleti szervezetek tájékoztatása. A közgyűlésen a fő részvényes a döntést azzal indokolta, hogy a végelszámolás megindítása a Vértesi Erőmű Zrt. jelenlegi helyzetében az egyetlen olyan jogi eszköz, amely a pénzügyi fenyegetettség mellett lehetőséget biztosít a folyamatok kézben tartására, ezen belül is kiemelten a munkavállalók szempontjainak megjelenítésére.

 

A közgyűlés döntött arról, hogy az előfeltételek teljesülését követően átfogó programot kell kidolgozni, és ennek keretében kell rendezni a meginduló eljárás legfontosabb kérdéseit. Eszerint a szénfillér rendszerének határnapjáig, azaz 2010. december 31-ig meg kell határozni a bányászati tevékenység fennmaradásának feltételeit, valamint Oroszlány és Bokod távhőellátásának felelősségét.

 

A közgyűlési döntés egyben javaslatot tesz egy átfogó térségi fejlesztési alap létrehozására, amely az MVM Zrt. tervei szerint a foglalkoztatási kérdések kezelésében, az átképzések, a munkahelyteremtés, valamint a bányászati szakmakultúra megőrzésében fog fontos szerepet játszani. A végelszámolás tényleges megindítására vonatkozó következő közgyűlés az elemzések és programok figyelembe vételével dönthet, ez előtt azonban tájékoztatják a kormányzatot és az érdekképviseleti szerveket.

 

A közgyűlés tudomásul vette a legutóbbi közgyűlés óta lemondott igazgatósági tagok távozását, és igazgatósági taggá választotta Magyari Józsefet, Juhász Sándort, Ihász Zsoltot és Karda Lászlót. Az igazgatósági ülés alatt demonstrációt tartottak a Bokodi Erőmű előtt a Vértesi Erőmű Zrt. (VÉRT) szakszervezetei a munkahelyek megtartásáért. Az Oroszlányi Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete (OBEDSZ) és a Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet (DUVISZ) álláspontja szerint a végelszámolásról szóló döntés elfogadhatatlan és jogszerűtlen.

 

A két szakszervezet követeli a Vértesi Erőmű 1.550 munkahelyének megőrzését. A Vértesi Erőmű fő tulajdonosa, a közel 100 százalékban állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Művek Zrt. igazgatósága már két alkalommal javasolta a társaság tevékenységének leállítását, de az MVM tulajdonosa a továbbműködtetésről határozott, amiről 2009. június 23-án kormányhatározat is született. Ebben a kormány arra kérte a közvetlen tulajdonos MVM-et hogy meghatározott ideig biztosítsa az erőműtársaság további működést.

 

Az MVM a mostani döntést beharangozó közleménye hivatkozik két szakértői véleményre, amelyek szerint a VÉRT által fenntartott foglalkoztatás aránytalanul magas terhet jelentett a tulajdonos és a magyar áramfogyasztók számára. A becslések szerint az elmúlt tíz évben 120 milliárd forintot meghaladó támogatást igényelt a működtetés fenntartása. A kormányhatározatban is előírt, a társaság továbbműködtetésének egyik feltételéül szabott hatékonyságnövelésben jelentős lépéseket tett a VÉRT - jegyzi meg a közlemény.

 

A társaság működését azonban kedvezőtlenül érinti az, hogy a gazdasági válság miatt nyomottak az áramárak, az Európai Unió 2010 végéig engedélyezte a bányászattal összefüggő támogatást, a szénfillér fennmaradását, valamint az, hogy nem vezetettek eredményre a potenciális befektetők felkutatására illetve külső források bevonására irányuló próbálkozások. Megemlíti a közlemény a VÉRT-tel kapcsolatos pereket is. Az erőműtársaság 30 milliárd forintra perelte a Kapolyi László nevével fémjelzett System Consultingot egy több milliárd forint értékű meghiúsult áramvásárlási szerződés miatt.

 

Ennek a szerződésnek a következményeként pedig több áramkereskedő pert indított a VÉRT ellen, eddig egy bírósági ítélet született, ami miatt közel kétmilliárd forint kárt meg kell fizetnie a VÉRT-nek. Szabó Pál, a VÉRT vezérigazgatója március végén, a 2009. évet lezáró közgyűlést követően a helyi televízióban azt mondta, hogy a VÉRT a 2009. évet 3,9 milliárd forint veszteséggel zárta, és jegyzett tőkéje a tavaly nyári 9,2 milliárd forint tőkeleszállítás után mindössze 500 millió forint. A tőkeleszállításra a meghiúsult árameladási szerződéssel kapcsolatos több mint 8 milliárd forintos veszteségleírás miatt volt szükség. A 2010. évi üzleti tervet 720 millió forint veszteséggel fogadták el, de Szabó Pál elmondása szerint 13-14 milliárd forint tulajdonosi támogatásra is szükség van ebben az évben.


Kamatdöntő ülést tart a jegybank, valamint foglalkoztatottsági és államháztartási adatok érkeznek a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ismerteti a szeptemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat, a Pénzügyminisztérium (PM) pedig közzéteszi a részletes tájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének szeptember végi helyzetéről.
2026. 10. 18. 13:00
Megosztás:

Befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban

Véget ért a vágányzár, befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban, ahol a heves esőzések után lezúduló sár és sziklatörmelék már többször okozott károkat és fennakadásokat a váci vonalon, Nagymaros és Szob között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton a Facebookon.
2026. 10. 18. 12:00
Megosztás:

Mellplasztika 2026-ban: milyen lehetőségek közül választhatnak a nők?

A mellplasztika napjainkban jóval többet jelent a mellek méretének megváltoztatásánál. A korszerű plasztikai sebészeti eljárások lehetőséget kínálnak a mellforma korrigálására, az aszimmetria mérséklésére, a megereszkedett mellek megemelésére, valamint a túl nagy mellek okozta panaszok enyhítésére. 2026-ban a mellplasztikai beavatkozások tervezésénél továbbra is a személyre szabott megközelítés, a biztonság és a természetes testarányok figyelembevétele a meghatározó.
2026. 10. 18. 11:00
Megosztás:

Ki fizeti meg a ketreces tartás árát? Három tanulmány a magyar tojástermelés jövőjéről

Magyarországon a tojótyúkok 67,6%-át még mindig ketrecben tartják. Az Una Terra Alapítvány három, mintegy 158 szakirodalmi forrásra épülő tanulmánnyal és konkrét jogszabály-módosítási javaslattal sürgeti a ketreces tartás fokozatos megszüntetését. A vizsgálatok állatjóléti, gazdasági és jogi szempontból elemzik az átállást.
2026. 10. 18. 10:00
Megosztás:

Négy településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bakonynánán és Szápáron polgármestert és képviselőket, Medinán polgármestert, Püspökladányban pedig egyéni képviselőt választanak.
2026. 10. 18. 09:00
Megosztás:

Az e-pénztárgépek adataival bővül a NAV szolgáltatása

Október közepétől újabb, az e-pénztárgépeket érintő funkcióval bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénztárgépadatok lekérdezését biztosító szolgáltatása. A fejlesztés elsőként tesztkörnyezetben lesz elérhető, végleges bevezetése pedig elsősorban a könyvelők és a vállalkozások munkáját könnyítheti meg.
2026. 10. 18. 08:00
Megosztás:

Egyedülálló védekezési rendszer épült ki az ázsiai lódarázs ellen a MATE-n

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) megfékezésében a fejlett eszközpark, a terepi tapasztalat és az osztrák–magyar hálózat létrejötte nagyban segíti a kutatókat abban, hogy a megtelepedés korai szakaszában képesek legyenek lassítani a kártevő terjedését, így kitolják a költséges, intenzív védekezés szükségességét. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) méhészeti kutatói az ázsiai lódarázs példáján keresztül rámutatnak az invazív fajok elleni védekezés fontosságára is.
2026. 10. 18. 06:00
Megosztás:

Egyesülhet a Tesla és a SpaceX még 2026-ban? A Wall Street szerint egyre valószínűbb a megállapodás

Egyre erősödnek a találgatások arról, hogy Elon Musk összevonhatja két legnagyobb vállalatát, a Teslát és a SpaceX-et. A lehetőség ezúttal a Wall Street egyik nagy befektetési bankjától is támogatást kapott: a Barclays elemzője szerint az egyesülés gondolata mindinkább általános piaci várakozássá válik. Egyelőre azonban nincs hivatalos megállapodás.
2026. 10. 18. 05:00
Megosztás:

November 1-jétől újabb változások jönnek a külföldi kiscsomagok vámkezelésében

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni.
2026. 10. 18. 04:00
Megosztás:

100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

Miért kell a nyugdíj korhatárt megemelni Magyarországon?

Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot.
2026. 10. 18. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a cukor és a liszt ára novembertől

A magyar háztartások két alapvető élelmiszerének ára gyakorlatilag megállt 2026 őszére.
2026. 10. 18. 01:00
Megosztás:

Kié valójában a Bitcoin a BlackRock ETF-jében?

Sokan azt gondolhatják, hogy a BlackRock birtokolja az általa kezelt Bitcoin-alapban lévő kriptovalutát. A valóság azonban ennél összetettebb: az iShares Bitcoin Trust ETF (IBIT) mögött egy külön jogi entitás áll, amely a Bitcoinokat birtokolja, miközben a BlackRock az alap működését irányítja, a Coinbase pedig a letétkezelésért felel.
2026. 10. 18. 00:05
Megosztás:

Ezrek tüntettek Varsóban az alkotmánybíróság védelmében

Mintegy húszezren gyűltek össze szombat délután Varsóban azon a tüntetésen, amelyet a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) hívott össze a jelenlegi összetételű alkotmánybíróság védelmében.
2026. 10. 17. 23:00
Megosztás:

Hogyan lesz elég élelmiszer? Nem csak azon múlik, mennyit termelünk

Október 16-án, az Élelmezési Világnapon világszerte arra irányul a figyelem, hogyan biztosíthatunk elegendő élelmiszert a növekvő népesség számára úgy, hogy közben hosszú távon is megőrizzük azokat a természeti erőforrásokat, amelyekre az élelmiszer-termelés épül. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ebből az alkalomból arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelmezés kérdését nem lehet pusztán a terméshozamok felől megközelíteni: számít a termesztés módja, hogy mire használjuk a megtermelt alapanyagokat, és hogy mennyi vész el belőlük a termőföldtől az asztalig.
2026. 10. 17. 22:00
Megosztás:

A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás:

Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás:

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben a lista végére egy hajszálnyi, 0,01 százalékos plusz is elegendő volt. A zöld számok mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak: visszavásárlások, vitatott reformok, intézményi tervek és óvatos kapaszkodás.
2026. 10. 17. 18:00
Megosztás:

Közös jen-stabilcoinnal készül Japán három bankóriása: sikeres volt az első teszt

Japán három legnagyobb bankcsoportjának meghatározó bankjai sikeresen lezárták közös jenalapú stabilcoinjuk és a hozzá kapcsolódó nemzetközi fizetési rendszer próbaüzemét. Az SMBC, a Mizuho és az MUFG együttműködése közelebb viheti a bankszektort ahhoz, hogy a blokkláncon mozgatható digitális pénzt vállalati átutalásokban is alkalmazza. Az éles indulás azonban még további vizsgálatoktól és előkészítéstől függ.
2026. 10. 17. 17:00
Megosztás: